Új Szó, 1991. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-22 / 45. szám, péntek

ÚJ SZÓT SZÜKSÉGES VAGY CÉLSZERŰ? 1991. FEBRUÁR 22. RAJTUNK A SOR MEGÚJULÓ FOLKLÓRMOZGALOM? ľ Holnap tartja Losoncon alakuló közgyűlését a Szlovákiai Magyarok Folklór Szövetsége. A hasonló szövetségek alakulásáról szóló hírektől szinte hemzseg a hazai sajtó, sajnos, általában a megalakulásukat követően. Én most még a megalakulás előtt szeretnék pár ^ót szólni a fent említett szövetség jövendő tevékenységéről. Azért, mert több, folklórhoz közel álló személlyel folytatott beszélgetésem alkalmával felmerült a kétkedés hangja, a „minek nekünk már megint a felülről irányítgatás" témája. Azt gondolom, az emberek napjaink valóságából kiindulva úgy érzik, nem változik semmi. Sajnos, azt is látom, hogy egyre kevésbé hisznek önmagukban és munkájuk értelmében. Igen, a „káros múlt" nagyon sok problémát halmozott fel hazai folklórmozgalmunkjjan is. Ha a lényeget szeretném összesűríteni egy mondatban, talán így hangzana: a folklór mindenkié, csak gazdája nincsen. Évekig hallgattuk: ez nem a mi hatáskörünkbe tartozik, ezzel forduljatok ide meg oda, onnét pedig ahova akartok, végül mindenki njagára hagyatva próbálta saját magát és a folklórt „művelni". Bezzeg az egyes fesztiválokon egyszerre többen is mertek, mellüket döngetve, jelentkezni azokhoz, akik ezt a legnagyobb tömegeket mozgató amatőr művészeti ágat művelik. „Gyengéd forradalmunk" után egyre inkább úgy néz ki, hogy teljesen magunkra maradtunk. Pénzen, pozíciókon, átszervezéseken, nézőpontokon marakodunk. Közben pedig elfeledkezünk arról, hogy ki nyújt majd segítséget a zenészek, a táncoktatók, a csoportvezetők a gyűjtők, a foklór- és táncegyüttesek, a koreográfusok népes táborának. Ki fogja megszervezni az egyes fesztiválokat, találkozókat, versenyeket, seregszemléket, táborokat? Ki fogja kiadni a módszertani segédanyagokat, informatikai kiadványokat, könyveket stb? Ki tartja majd a kapcsolatot a szlovák, magyarországi és más külföldi szakmabeliekkel és intézményekkel? Ki fog munkálkodni azon, hogy drága kincsünket, ezt a világon példátlanul gazdag és szép népművészetünket ne járassuk le holmi olcsó és rossz népszínmű szinten álló produkciókkal! És még sorolhatnám tovább. Rajtunk a sor. Mondom ezt azoknak a kételkedőknek, önjelölt zseniknek, kishitűeknek, sértődött magánzóknak, orrukat magasan hordó „művészeknek", akik úgy látják, hogy fölösleges összefognunk, saját sorsunkról döntenünk, irányítanunk azt, akik abban a tévhitben élnek, hogy majd maguktól megoldódnak a problémák. Mindenkire szükség van, akinek van véleménye, aki érdeklődik és tenni akar mozgalmunk, mindaannyiunk boldogulása érdekében. RICHTARCSÍK MIHÁLY ZSAROLÁSSAL AKARTA MUNKAHELYI PROBLÉMÁIT MEGOLDANI A járási rendörparancsnokság ügyeletese rutinszerűen Vette fel a telefont, de amikor a vonal végén elhangzott: másnap reggel a cseklészi Park vendéglőben, közismertebb nevén a „Kacsabárban" bomba robban, nyomban riasztotta felettesét és a készültségi csoportot. A helyszínen azonban a rendörök robbanószerkezetet nem találtak... öt nappal később egy női hang újra hívta a 158-as telefonszámot, mondván, hogy másnap, azaz hétfőn a már említett helyen bomba robban. Néhány perccel azután a vendéglő vezetőjének a feleségét is felhívta az ismeretlen, s közölte vele: ha a férje nem mond le vezetői tisztségéről, a létesítmény a levegőbe röpül... A rendőrök helyszíni szemlét tartottak újra, de pokolgép most sem került elö. Sok ehhez hasonló bejelentés érkezik a rendörségre. A telefonáló kiléte általában ismeretlen marad. Most azonban nem így történt, s ebben nagy érdemük van a szenei rendőrőrs tagjainak, akik jól ismerik körzetüket. A járási kapitányság operatív csoportja csaknem biztosra ment. A gyanúsított először tagadott, de a tanúvallomások és a bizonyítékok terhe alatt tettét beismerte. A. N. pincérnóként dolgozott a vendéglátó egységben. Az eset után idegileg összeroppant. Őrizetbe vételét az ügyész nem tartotta szükségesnek. A pezinoki pszichiátriai intézetben gyógykezelik. A Büntető Törvénykönyv értelmében akár ötévi szabadságvesztésre is ítélhető. Intő példa ez mások számára is. -néPrágában szerdán nemzetiségi kerekasztalt rendeztek a csehszlovákiai magyarság és a magyarországi szlovákság helyzetéről. A tanácskozáson én is részt vettem és megkaptam az EBEÉ emberi dimenziójával foglalkozó konferencia koppenhágai találkozójának dokumentumát tartalmazó brosúrát, örültem, hogy ez a fontos nemzetközi okmány ilyen formában sok emberhez elkerül és így nagyobb a remény a benne foglalt fontos alapelvek megismerésére és megvalósítására is. A brosúrát lapozgatva azonban csalódás ért, ebben is találkoztam azzal a helytelen fordítással, amely félreértésre adhat okot. Pontosabban a 34. pontról van szó, amely leszögezi ,,A részt vevő államok törekednek arra, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek - az érintett állam hivatalos nyelve vagy nyelvei megtanulásának szükségessége ellenére - megfelelő lehetőséget biztosítsanak anyanyelvük oktatására, vagy azon való oktatásra, valamint ahol lehetséges és szükséges az alkalmazható nemzeti törvényekkel összhangban a hatóságok előtti használatára." A cseh fordítás azonban a „szükséges" helyett ismét az „účelné" kifejezést használja. Pedig az angol „necessary" magyarul helyesen „szükséges" és semmiképpen sem „célszerű". Prágában is felhívtam a figyelmet a két fogalom közti nagy különbségre, egyértelmű, hogy a „célszerű" és „szükséges" fogalma teljesen mást fejez ki. Amíg a „célszerűt" más valaki határozhatja meg, addig a „szükséges" nincs feltételekhez kötve. Például, ha kisgyerekkel sétálunk és templomba menet fagylaltot kér, nem célszerű, hogy kívánságának nyomban eleget tegyek. De ha azt mondja, hogy vécére kell mennie, ezt már természetesen teljesítenem kell. Szélsőséges a hasonlat, de a gyakorlatban minden területen ilyen nagy az eltérés a két meghatározás között. Figyelmeztetésem jogosságát elismerték, remélem, hogy az említett 34. pontot ezekután már helyesen fogják értelmezni minden fórumon. Hamerlík Rudolf az SZNT képviselője A legtöbb szülő újabban r"1 nemhogy importnyalókát, de hazai nápolyit se igen vehet - mert az öt-hatkoronás nyalánkság komoly kilengést eredményezne a családi költségvetésben. A szülő azonban azért szülő, hogy erején felül is megadjon minMINDENKB MÁST CSINÁL dent csemetéjének (csemetéinek). És ha néhány tíz fillérrel vagy egy koronával olcsóbban szerezhet örömet a gyerekeknek (,, Szegénykém... narancsra úgyse jut", akkor szívesen megveszi az olcsóbb nápolyit és boldogan adja a kölyök kezébe. („Nesze, bár nem érdemled meg"!) Jutányosán árulja portékáját Ondráška Gábor mérnök, mindig más-más városban, és veszik, mint a ...nápolyit. A mérnök úr a Szeredi sütőipari vállalatnál dolgozott, de még mielőtt a jelek szerint csatlakoznia kellett volna a szlovákiai munkanélküliek hatvanezres táborához, gondolt egy merészet, és felcsapott nápolyiárusnak. Vállalata sorra bocsátja el az embereket, mert a kormány (vagy másvalaki) emelte a nápolyi árát (is), következésképp az embereknek nem jut drága nápolyira. Namármost, ha a vásárló nem vásárol, akkor az áru nem fogy a boltokban. Ha a boltban nem fogy az áru - az üzlet nem rendel a gyártói. (Februárban a boltok csak 60 százalékát rendelték a korábbi mennyiségnek.) Ha a gyárnak nincs rendelése - akkor nem termel. Ha a gyár nem termei - az emberek feleslegessé váltak - el kell őket bocsátani. De nem mindenki várja meg, hogy útilaput kössenek a talpára, hanem vállalkozik. Mint Ondráška Gábor. A gyártól jutányosán veszi az édességet, és a ,,hivatalos" árnál olcsóbban adja. Mindenki jól jár: a gyártó is, a vásárló is és ,a mérnök is. Kivéve a kereskedelmet. i laiahogy mégis sajnálom V a mérnököt. Évekig tanult, diplomát szerzett és nápolyit árul. Az okleveles utcai árusok országa leszünk? (kopasz) PUBLICISZTIKA REFLEX TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN (Folytatás az 1. oldalról) lödő felvételiztetését a következő szakokon: teológia - 8 hallgató; közgazdász - 6 hallgató; általános orvosi - 4 hallgató; kertészmérnök - 4 hallgató; régész - 1 hallgató; levéltáros - 1 hallgató, angol nyelv - 2 hallgató; német nyelv - 1 hallgató; francia nyelv -angol nyelv - 1 hallgató; latin nyelv-történelem - 1 hallgató; pszichológia - 1 hallgató. Az e szakok iránt érdeklődök egyszerű kérvényt küldenek a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének címére, amelyben kérjük, tüntessék fel a választott szakot, tanulmányi eredményt (az éwégi átlagot és a felvételi tantárgyakból szerzett jegyek átlagát). A kérvények beküldési határideje 1991. március 8. Az elkésett kérvényeket nem vesszük figyelembe. A jelentkezők közül a hazai egyetemeinken oktató, magyarul kifogástalanul tudó tanárokból alakított felvételi bizottságok választják ki azt a 30 jelöltet, akiket a magyarországi egyetemek felvételiztetnek majpl a magyarországi jelentkezőkkel együtt. A felvételi követelményeknek eleget tevő és így kiválasztott 30 jelölt a magyarországi előírásoknak megfelelő jelentkezőlapot kap a szövetségtől, amelyeket 1991. március 31-ig kell eljuttatnunk a MK Művelődési és Közoktatási Minisztériumba. A Magyarországon felvételizők 800 forint felvételi díjat kötelesek a vizsgák előtt befizetni. 3. A magyar tél biztosítja továbbá 5 szülésznő-jelölt képzését az illetékes magyarországi főiskolán. Az érdeklődők jelentkezési felvételire ugyanaz vonatkozik, mint a második pontban érdekeltekre. 4. Az 1990/ai-es tanévben indított előkészítő évfolyam hallgatóira az előzőleg érvénybe lépett szabályok vonatkoznak. Megjegyezzük, hogy a felvételt nyerő jövendő hallgatóknak a költségeit a magyar fél vállalja. Ha közülük valaki úgy döntene egyetemi évei alatt vagy az egyetem (főiskola) befejezése utáni 5 évben, hogy Magyarországon vagy külföldön szeretne letelepedni, akkor köteles a tanulmányi költségeket kamatokkal együtt megtéríteni a magyar államnak. A kölcsönös megegyezés értelmében az 1991/92-es tanévben az említett lehetőségeken kívül sem a magyar állam, sem az alapítványok riem vállalják több ösztöndíjas képzését. Az önköltséges alapon történő képzés mindenkinek a magánügye. Az érettségizett, illetve az érettségi előtt álló fiataloknak ajánljuk, használják ki az adott lehetőségeket, ás a pályaválasztási tanácsadó irányítása alapján jeletkezzenek még legalább két hazai egyetemre (főiskolára) is. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének Oktatási Tanácsa Cím: Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, Nám. 1. mája 10-12, 815 57 Bratislava. KENYÉRMORZSA A MÉZBEN Esszé a februári puccsról címmel figyelemre méltó tanulmányt közölt a Študentské listy című cseh folyóirat legutóbbi száma. Szerzője Ferdinand Peroutka, a szocialista Párt egykori vezető személyisége, a Lidové noviny szerkesztője. A már emigrációban született írás (1973) arra próbál válaszolni, milyen belső és külső körülmények hatására következett be negyvenhárom esztendővel ezelőtt a kommunista hatalomátvétel. A szerző hiteles szemtanúként azt elemzi, hogyan mondtak egymás után csődöt a második világháború utáni pártok és intézmények. Ferdinand Peroutka nem éppen hízelgően emlékezik vissza a főszereplőkre. A demokratikusnak nevezett pártok reprezentánsaira sem talál visszaemlékezésében egyetlen elismerő szót. Lényegében az történt 1948-ban Csehszlovákiában, ami 14-15 esztendővel korábban Németországban: a totalitarista erők a szó szoros értelmében a demokratikusan választott parlament közreműködésével vették át a hatalmat. Egy-egy utalásából ugyan arra következtethet az olvasó, hogy beismeri: a háború vége óta eldöntött tény volt a Szovjetuniónak való teljes behódolás, mindazonáltal - csak a sorok között - felteszi a kérdést: előfordulhatott volna-e, hogy másfelé fordul a történelem kereke, ha nem puhányok állnak a demokratikus pártok élén, hanem hitelesebb, előrelátóbb, bátrabb személyiségek. „A van a voltból jön létre". Ez az esszé bevezető mondata, és ezzel a szerző arra utal, hogy a gerincek megroppanása a hitlerizmussal kezdődött. A nácik feltárták, hogy az ember mennyire sebezhető, és ezt az ország magára maradása, majd a német megszállás idején közvetlenül érezték. Noha Csehszlovákia győztes országként került ki a háborúból, vezető garnitúrája 1938 óta nem acélosodott, hanem erkölcsileg és szellemileg inkább hanyatlott. A szellemi csőd egyik megnyilvánulása volt, ahogy az 1948 februárjában tiltakozásként lemondott 12 miniszter viselkedett. „Úgy gondolták - írja Peroutka -, hogy a lemondással minden szükségeset megtettek... elvonultak hétvégi pihenésre, vagy idegen követekkel vacsoráztak. Ugyanakkor Klement Gottwald naponta beszédeket mondott, és állandóan kapcsolatban állta néptömegekkel. Szorongás fogta el őket, amikor látták, hogy Jan Masaryk nem mondott le. Remélték, hogy a megszokott koalíciós alkuk zátonyai körüli sekély vízben gázolnak, holott beleugortak a mélybe, miközben még a koalíciós terepet sem derítették fel." Egyetlen személyiségről ír Ferdinand Peroutka elismerően: monsignore Šrámekról, a katolikus Néppárt vezetőjéről. Kevesen tudják, hogy azon kevesek közé tartozott, aki a szlovákiai magyarság mellett is ejtett azokban a számunkra nehéz időkben néhány jó szót. Az akkori idők és politikai viszonyok, az erkölcsi színvonal jellemzésére ezt írja az esszé szerzője: „Amikor Gottwald nem mondott le és kiegészítette kormányát az árulókkal (a későbbi Nemzeti Frontpártok vezetőivel - T. M. megjegyzése), a Nemzetgyűlésben a 300 képviselő közül 230 volt jelen, és valamennyi az új kormányra szavazott." A pártiskolákon évtizedekig Gottwald politikai zsenialitásaként interpretálták ezt az eseményt. Valóban, nem mindennapi teljesítmény volt. Csakhogy ehhez nem lett volna elegendő a kommunisták céltudatossága és gátlástalansága, ha más fából faragják a Nemzetgyűlésben helyet foglaló pártok vezéreit. Ferdinand Peroutka egy képviselő ismerősének visszaemlékezését idézi a légkör jellemzésére: „Megszavaztam Gottwald kormánylistáját, aztán lementem a parlamenti büfébe, lenyeltem egy konyakot, aztán még egyet, és még egyet..." Egészében a háború utáni politikai és erkölcsi viszonyok látleleteként is felfogható a neves cseh politikus esszéje. Ha viszont már az erkölcsökről ejtünk szót, nem tudom említés nélkül hagyni, hogy az 1945-1948-as időszak morális hanyatlásához olyan tényezők, események is hozzájárultak, amelyekre talán soha nem gondolt sem Ferdinand Peroutka, sem a többi szemtanú- Azokra az atrocitásokra gondolok, amelyeket az alatt a három esztendő alatt a német és magyar lakosság rovására az első garnitúrabeli politikusok jóváhagyásával a bosszúra vágyó, könnyen meggazdagodni akaró közemberek a kollektív felelösségrevonás tétele alapján elkövettek. Úgyszólván parányi szempont volt ez az országos nagypolitikában. De köztudomású, hogy egyetlen kenyérmorzsától akár egy kanna méz is megsavanyodik. A szabad harácsolás soha sem tesz iót a győztes hadak erkölcseinek. TÓTH MIHÁLY Ilyen és ehhez hasonló életképek az árrendezések után már mindennaposak a prágai és pozsonyi utcákon is. Kár, hogy közben az árusítás kultúrája sántít... (Michal Krumphanzl felvétele)