Új Szó, 1991. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-21 / 44. szám, csütörtök

1991. FEBRUÁR 21. HAZAI KORKÉP 4 A TANÍTÓNŐ KASSÁRA ÉRKEZETT BEMUTATÓ A THÁLIA SZÍNHÁZBAN Tóth Flóra, a fiatal tanítónő, telve tervekkel és hivatástudattal, megérkezik első munkahelyére, egy kis bácskai faluba. Nyomban szembekerül a falu hatalmaskodóival, a lelketlen, vad férfiakkal... Bródy Sándor, a századforduló jeles írója egy újsághír nyomán írta .meg Tóth Flóra történetét A tanítónő című színművében, műfaji meghatározásként pedig ezt írta a cím alá: ,,Falusi életkép három felvonásban". Ez a mű azonban nem a szó idilli értelmében életkép, hiszen a színpadon életrekelő alakok sorsábán az emberség küzd az. embertelenséggel. Úgy életkép ez a darab, hogy az élet valóságos képét rajzolja meg benne Bródy. Kárpáthy Aurél írta egyik tanulmányában: „Harcos Bródy Sándor... Csakugyan az volt ő. önemésztő harci fútöttségében . Ady úttörő előfutárja volt. S talán sehol, soha olyan harcos indulatú, támadó és bíráló kedvű, mint A tanítónőben, A dada erkölcsrajzának ebben a merész párjában. Milyen izgalmas fojtottságú, liheg ú darab". Tóth Flóra, a fiatal tanítónő most a Kassai Thália Színház színpadára érkezik, itt elevenedik meg története, amelyről Gyárfás Miklós így írt: ,,A kis tanítónő csodálatra méltó hőssé válik előttünk, nem adta el magát se vagyonnak, se önmaga forró érzéseinek, mert ember akar maradni, akinek legfontosabb, hogy önmagát becsülhesse. Flóra megismerte a világot és szembeszállt vele. Keserűen kiábrándult mindenből csak egyből nem: a hivatásából. Tanítónő maradt, akit az élet minden kegyetlenségéért kárpótol, hogy egyszer még tanítani fog valahol egy másik faluban vagy tanyai iskolában..." A kassai színház együttese Beke Sándor vezetésével készül a bemutatóra, aki most ugyan vendégként rendez Kassán, de saját bevallása szerint úgy érzi: hazajött, otthon van a Tháliában. A Bródy-mű címszerepét dr. Danyi Irén alakítja, akit az elmúlt két évben a színpadon nem láthatott a közönség, mivel az élet anyaszerepet osztott a tehetséges fiatal színésznőre. Tóth Flóra megformálása igényes és hálás feladat, jó alkalom Sz. Danyi Irénnek, hogy a hosszabb szünet után ismét meghódítsa a közönséget. Még egy visszatérésnek lehetnek majd tanúi A tanítónő nézői. Többéves szünet után lép újra színpadra a színház nyugdíjas művésze, Kovács József, aki id. Nagy szerepét játssza. Meglepetést is tartogat közönségének a Kassai Thália Színház. A Bródy-darab egyik fontos szerepében új arcot fedezhet majd fel a néző, ugyanis a budapesti Népszínház fiatal művésze. Farkas Tamás felváltva alakítja a Káplánt Érsek Györggyel. A tanítónő szereplői között a fentieken kívül ott találjuk a Thália tapasztalt művészeit: Gombos Ilonát, Kövesdi Szabó Marikát, Várady Bélát, Lengyel Ferencet, Dudás Pétert, Pólós Árpádot, László Gézát, Fabó Tibort, a fiatalok közül pedig Bartollás Katit, Dér Líviát, Tóth Évát, Tóth Tibort, Farkas Barnabást és Kassai Csongort. Az előadás díszleteit Schandl Gábor budapesti tervezőművész, a jelmezeket pedig komáromi vendég, Dobís Márta tervezte. Bemutató ma este a Kassai Thália Színházban. -tó MIÉRT IGENNEL? REFLEX BESZÉLGETÉS HARNA ISTVÁN KÉPVISELŐVEL Nemzetiségi közéletünkben a mai napig vita tárgya, hogy azon az ominózus október végi napon, amikor a Szovák Nemzeti Tanácsban drámai körülmények közepette szavaztak a nyelvtörvényről, a jelenlévő magyar képviselők "közül ki voksolt helyesen. Többen - fölismerve a realitásokat, s a kis lépések politikájában bízva - egyetértettek azokkal, akik megszavazták a nyelvtörvényt. Duray Miklós a lapunkban közölt interjúban viszont elmarasztalta az „igennel" szavazó Együttélés-képviselőket, szerinte a legjobb döntés a tartózkodás lett volna. Heves vita bontakozott ki ugyanerről a kérdésről Losoncon, az Együttélés Központi Ügyvivői Testületének ülésén, s éles hangvételű, bíráló cikk jelent meg e politikai mozgalom választási újságjának 3. számában. Mivel a kérdés feltehetően szóba kerül az Együttélés e hét végi, kassai országos közgyűlésén is, a „hallgattassák meg a másik fél is" erkölcsi elv alapján kértük rövid beszélgetésre Harna Istvánt, aki az Együttélés képviselőjeként azok közé tartózik, akik tavaly októberben „igennel" szavaztak. • Képviselő úr, mi a véleménye az önöket ért bírálatokról? - Szerintem minden embernek elvitathatatlan joga minősíteni azt, hogy miképpen szavaztunk. Ugyanakkor nem tartom helyesnek, ha bárki is a csehszlovákiai magyarság nevében mond véleményt vagy vádaskodik. Erre, úgy vélem, senkit sem jogosítottak föl, a formálódó pluralista társadalmi rendszerben pedig különösképpen nem. • Azzal vádolják önt és kollégáit, hogy amikor igennel szavazott, akkor szembe került az Együttélés Politikai Mozgalom politikai programjával. Mi erről a véleménye? . - A program hosszú távon orientálja a politizálást. Mi egy pillanatra sem tévesztettük szem elől mozgalmunk programját. Ám tudatosítani kell, hogy mindén program valóra váltásához ismerni és alaposan mérlegelni kell a realitásokat. • Bírálói azzal is érvelnek, hogy az Együttélés annak idején benyújtotta saját nyelvtörvény-tervezetét. Erről a javaslatról mi a véleménye? - Én is a javaslat előterjesztői között voltam, társaimhoz hasonlóan. Jónak, demokratikusnak és európai színvonalúnak tartom ezt a javaslatot, amelyre Szlovákia büszke lehetett volna és példát mutathatott volna a világnak. • Milyennek minősíti az elfogadott nyelvtörvényt? - Ez a nyelvtörvény diszkriminatív, sérti állampolgári és emberi jogainkat, elmarad az európai színvonaltól, a hazánk által is elfogadott nemzetközi dokumentumok ajánlásaitól. Ezt a véleményt tükrözi az Együttélés Intéző Bizottságának állásfoglalása is (Új Szó, 1990. november 7.), amelyet a testület tagjaként én is szorgalmaztam és megszavaztam. • Kézenfekvő kérdés: akkor mégis miért szavazott a koalíciós nyelvtörvényre? - Rá kellett jönnöm, jönnünk: a parlament ós főleg az utca hangulata alapján, hogy ebben a politikai légkörben, az európai politikai kultúra hiányában - mélységesen tiszteletem a kivételnek - semmi esélye a mai javaslatunk elfogadásának. Joggal tartottunk attól, hogy ha magyar képviselők nem szavaznak a kormánykoalíció javaslatára, akkor végül a Matica slovenská tervezetét fogadják el. Hónapok múltán is állítom, félelmünk nem volt alaptalan. Szavazatommal nem az elfogadott nyelvtörvényt minősítettem, hanem azt tartottam fontosnak, hogy az adott helyzethez és lehetőségekhez mérten kiállják kollektív jogainkért, anyanyelvünk közéleti szerepének megtartásáért. • Hogyan tekint arra a két Együttélés-képviselőre, aki nem szavazta meg a nyelvtörvényt? -Tiszteletben tartom állásfoglalásukat. Bármilyen furcsán hangzik, mindvégig egységesek voltunk, ugyanazt akartuk mindnyájan. A végső célt és az elveket egyikünk sem adta föl. Mindenki saját belátása, lelkiismerete szerint szavazott, aszerint, hogy ki milyen politikai döntést tartott meghatározónak céljaink valóra váltása érdekében. 0 Úgy érzi tehát, hogy nem lépték át az egyesek által emlegetett Rubicont? - Határozottan állítom, hogy nem. Én nem vagyok híve a „fejjel a falnak" típusú, radikális politizálásnak, amely nagyon rossz irányba vinné el mozgalmunkat. Én az egymás tiszteletén, egymás jogainak elismerésén alapuló együttélés híve vagyok. Sz. J. ULTIMATUM VAGY FENYEGETES? Szokatlan levelet - beszámolót - kaptunk egyik mozgalmunk járási konferenciájáról, utóiratként a levélíró kővetkező megjegyzésével: Elvárom, az Új Szó lojalitását az olvasók többségével, a mozgalmunkat támogatókkal szemben. Sajnos, erről a lap hasábjain nem kapunk egyértelmű visszajelzést. Ettől fog függni a lap fennmaradása, mert február végén országos közgyűlésünkön a sajtóval kapcsolatos állásfoglalást és felhívást teszünk közzé. Vajon mi ez; ultimátumszerű kívánság, vagy éppen fenyegetés? Legyen bármi, nem magyarázkodásként, csupán ténymegállapításként szeretnék valamit a levélíró(k) figyelmébe ajánlani. Lapunk fennállásának több mint négy évtizede folyamán, az egypártrendszer szűkre szabott keretei között'is igyekezett hivatásként értelmezni a csehszlovákiai magyarság igazságos ügyének szolgálatát. 1989 novemberét követően a múlt hibáinak felszámolását célzó többszöri átalakulást maga mögött tudva a korábbi súlyos hibákat, sötét korszakokat elítélve, a társadalom demokratikus kibontakozásának elsőrendű támogatása mellett a hazai magyarság érdekeit mindmáig ereje teljéből védelmezi. Nehéz gazdasági feltételei közepette, a felkínált lehetőségek ellenére, azért nem kötelezte el magát csak egyetlen párt vagy mozgalom szolgálatára, hogy megmaradhasson egész nemzeti kisebbségünk lapjának. A választások előtt ós után is teret adtunk valamennyi nemzetiségi mozgalmunk anyagainak azzal a természetes kikötéssel, hogy azok a közös ügyet és ne csupán a szűkebb pártérdekeket szolgálják. Nem szorul magyarázatra, hogy a függetlenség nem azonos azzal, hogy szemet hunyunk vagy kritikátlanul egyetértünk a politikai mozgalmak mindennemű megnyilatkozásaival ós gyakorlati lépéseivel. A levélírótól eltérően, a politikai mozgalmak, pártok iránti lojalitásunkat soha nem tettük függővé attól, hogy azok támogatják-e vagy sem lapunkat. Viszont szerénytelennek tartjuk azt az állítást, hogy lapunk fennmaradása valamely mozgalom közgyűlésén elfogadott állásfoglalástól vagy felhívástól függhet. Megint más kérdés, mennyire egyeztethető ez össze az oly sokat hangoztatott közös ügyünkkel. A szóban forgó tudósítást nem valamiféle „azért se" megfontolásból nem soroltuk be közlésre. A mozgalmak számára is ismert az a megállapodás, hogy helyi, járási gyűlésekről általában nem közlünk beszámolókat, ezzel szemben készségesen helyt adunk a központi szervek munkájáról szóló írásoknak. Arányokban ugyan történhetnek eltolódások egyik vagy másik javára, de az anyagok mennyisége e szervezetek tevékenységének gazdagságától is függ. Végezetül annyit, hogy a szerkesztőség a „beígért" állásfoglalásra való tekintet nélkül, továbbra is a közös érdekeink alapján a szlovákiai magyarságot szolgálva igyekszik alakítani kapcsolatait politikai mozgalmainkkal és pártjainkkai. (zs. I.) ERETNEK GONDOLATOK Most, hogy a kártalanítási törvény parlamenti vitájával párhuzamosan szorgalmasan számol az ország apraja-nagyja, és azt latolgatják az emberek, hogy mibe fektessék a sérelmek orvoslására (majd) kifizetett pénzt, hogyan virágoztassák fel a (majd) visszaadott vaskereskedést, vagy hogy mit kezdjenek a (majd) visszaszármaztatott földdel, gyárral, bérházzal, pogány gondolatok kezdenek bennem megfogalmazódni. Vajon mi történne, ha a prágai parlamentben szót kérne valamelyik képviselő, és javasolná: hagyjuk az egész kártalanítási törvényt úgy, ahogy van, az állami kézben levő vagyon privatizálására találjunk ki valami más megoldást, a pártok hagyjanak fel a jövőbeni szavazatok elnyerését célzó licitálással, és próbáljuk meg más módon működőképessé tenni az ország kátyúba jutott gazdaságát. Hogy miként? Azt nem tudom, a kérdés megválaszolása egyértelműen közgazdászi feladat. Azt viszont tudom, hogy bárhogy fogalmazzák is meg a kárpótlási törvényt, a jogszolgáltatásban olyan zűrzavar keletkezik, a gazdasági életben pedig akkora káosz, hogy néhány esztendő múlva, az igazságtevési aktusok lebonyolítása után majd így jellemezzük a helyzetet: Az operáció sikerült, a beteg meghalt. Vagy ha nem hal meg, olyan helyzetbe kerül, hogy csak mesterségesen tartható életben. Igaz, hogy a nemzetgazdaság mesterséges lélegeztetése terén gazdag tapasztalatokat szereztünk az utóbbi évtizedek alatt, ezeket azonban jobb lenne minél hamarabb elfelejteni. Prágában egy képviselő a gordiuszi csomóhoz hasonlította a kártalanítási törvénnyel megoldandó feladatokat. Kár, hogy nyilatkozatában nem ejtett szót arról is, hogy az antik történetnek nem is annyira a gordiuszi csomó a főszereplője, mint inkább Macedóniai Nagy Sándor, aki kardjával kettévágta az azóta legendává vált gubancot. Úgy tűnik, parlamentünkben nincs Macedóniai Nagy Sándor, de még „csak" Napóleon sincs, aki koronázásakor állítólag úgy oldotta meg az alkotmányos válságot, hogy a koronázástól ódzkodó pápa kezéből kivette a császári hatalom jelképét, és megkoronázta önmagát. Talán mondanom se kell, hogy e példákkal nem a kérdés karddal történő megoldását szorgalmazom, nem is valaki egyeduralkodóvá ütésének célszerűségére akarok utalni. Egyszerűen arra figyelmeztetek, hogy törvényhozóink között mindeddig nem akadt bátor közéleti ember, aki egyértelműen ki merte volna mondani: nem az országnak sok tízmilliárdjába kerülő naturális, vagy pénzbeli kárpótlás menti meg a nemzetgazdaságot a csődtől, hanem valami más megoldás. Egyelőre valamennyi parlamenti képviselő csak a restitúció kategóriáiban tud gondolkodni. Félő, hogy a parlamentben majd csak a sok rossz megoldás közül tudnak választani, és még az sem biztos, hogy a lehető legkisebb rosszat választják. A budapesti parlamentben is most folyik a kárpótlási törvény vitája, és számomra volt ennek a (szintén) kabaréra (vagy inkább szomorújátékra?) emlékeztető produkciónak egy üdítő jelenete: Orbán Viktor, a Fiatal Demokraták Szövetségének vezető szónoka kerekperec ki merte jelenteni, hogy az lenne a magyar gazdaság számára a legüdvösebb, ha az államot nem kényszerítenek a törvénnyel sok tízmilliárdos kártérítés kifizetésére. Érvei ugyanazok voltak, amelyeket egyesek már nálunk is megfogalmaztak a parlamentben: Bizonyítható, hogy az igazságtétel következtében, az állam még nagyobb mértékű eladósodása és az infláció hallatlan mértékű felgyorsulása miatt a most és a jövőben élő nemzedékeket büntetnék meg a jóvátétellel. Miért merte mindezt kimondani Orbán Viktor? Talán mert fiatal és romlatlan. Vagy mert közvetlen közelről ismeri a gazdaságot, és elfogulatlanul ítéli meg a helyzetet. De az sincs kizárva, hogy egyszerűen tudja: a lakosság többségének érdeke és a gazdaság érdeke azt kívánja, hogy ne adósodjék el még jobban az ország. Mosollyal az arcán vállalta, hogy kijelentése miatt egyesek demagógnak és populistának minősítették. Nem kevesen várják nálunk is, hogy a parlamentben akad egy bátor ember, aki úgy nyúl hozzá a kártalanítás gordiuszi csomójához, ahogy kell. TÓTH MIHÁLY INTERPELLÁCIÓ A KÉTNYELVŰ FELIRATOK KÉRDÉSÉBEN VÁRJÁK LADISLAV PITTNER BELÜGYMINISZTER VÁLASZÁT Bauer Edit (Együttélés) és Paulicky Péter (DBP) SZNT-képviselök az alábbi interpellációval fordultak Ladislav Pittnerhez, a Szlovák Köztársaság belügyminiszteréhez: Azzal a kérdéssel fordulunk önhöz, hogy személy szerint ön vagy a Belügyminisztérium kiadott-e egy belső rendeletet vagy utasítást az államigazgatás számára, amely tiltja a vegyeslakosságú területeken a községek, városok, városrészek, terek és hivatalok kétnyelvű megjelölését. A Dunaszerdahelyi járás községeiből választóink azzal a panasszal fordultak hozzánk, hogy minisztériuma állítólagos belső utasítása értelmében az egyes községekben eltávolítják a kétnyelvű feliratokat, illetve nem engedik meg, hogy a városok, városrészek, utcák, hivatalok, intézmények nevét a hivatalos nyelven kívül a kisebbségek nyelvén is feltüntessék. Megjegyezzük, hogy ennek a törekvésnek nagyon negatív visszhangja van. Az SZNT-nek a 428/1990 Tt. számú, a hivatalos nyelvről szóló törvénye, valamint a Szlovák Köztársaság területi és államigazgatási felosztásáról szóló 517/1990 Tt. számú törvénye úgy rendelkezik, hogy ezeket a neveket a hivatalos nyelven tüntetik fel. A törvénynek egy része, vagyis paragrafusa sem tiltja tételesen az előbb említett megnevezések használatát a kisebbségek nyelvén. Kérjük, vizsgálja felül figyelmeztetésünk megalapozottságát és mondjon egyórtelrnű véleményt a szóban forgó kérdésről.