Új Szó, 1991. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-15 / 39. szám, péntek

1991. FEBRUÁR 15. íÚJSZÓM HAZAI KÖRKÉP RENDEZZÜK SORAINKAT A kritika elhárításának legegysze­rűbb és legolcsóbb módja az, ha a bírálatot elfogultságnak, gyűlölet­nek minősítik. Ezt tette a múlt rezsim is, ha kritizálták a tökéletesnek dek­larált rendszert. Mindjárt megma­gyarázták, hogy ez a dühödt szocia­listaellenes erők mesterkedése, akik nem tudnak belenyugodni abba, hogy tért veszítettek. Aki kritizál, az a nép, a párt, a haladás ellenségei­nek malmára hajtja a vizet. Egyetértek azzal, hogy nézetelté­rés esetén keresztény módra a sze­retet, a tolerancia szellemében kell eljárni, de a nyíltságot sem nélkülöz­hetjük. Ha erről lemondunk, fennáll az a veszély, hogy egynéhány em­ber fogja eldönteni, mi a helyes, igaz, mi a mozgalom érdeke. Moz­galmunk neve dióhéjban tartalmaz­za egész programunkat, azt, hogy keresztények, keresztyének, de­mokraták és magyarok vagyunk és ezen az alapon akarunk bekapcso­lódni a politikai és társadalmi életbe. Sajnos az MKDM-ben háttérbe szo­• rult a demokratikus játékszabályok következetes alkalmazása. A leg­újabb példa erre az Új Szóban (1991. február 1.) megjelent nyilat­kozat. Elnökségi gyűlés erről nem tárgyalt, így nem is foglalhatott ál­lást, Mozgalmunk tagságának a túl­nyomó része a múltban is elutasítot­ta a totalitárius rendszert és most sem engedi, hogy más köntösben ránk telepedjék. Ez ellen tiltakoznak azok a magyar kereszténydemokra­ták, akik erre a veszélyre ráébred­tek. Nem hallgathatnak, mert a sze­mélyi kultusz minden formáját eluta­sítják. Természetesen sok dolgot meg lehetett volna vitatni házon belül, de ehhez többször össze kellett volna hívni a választmányt, ahogy ezt so­kan követelték. Ha nagyritkán sor került a választmány összehívására, ott sikerült a résztvevőket kifáraszta­ni hosszú szónoklatokkal, szép szó­lamokkal. A demokratikus struktúrák kialakítására nem jutott idő. Pedig követeltük a héttagú elnökség kibő­vítését, tizenegy-tizenöt tagúra, ahogy azt az MKDM alapszabálya előírja. Alapszabályunk szerint az elnökség akkor határozatképes, ha jelen van a tagok kétharmada. Ez hét tag esetében öt személy, amely szótöbbséggel dönt. Tehát elég há­rom szavazat a javaslat mellett a ha­tározathoz. Ha három elnökségi tag összefog és akkor terjeszti elő a ja­vaslatát, amikor öt tag van jelen, bármit keresztül tud vinni. Tizenegy, tizenöt tagú elnökség esetében ez már nehezebb lenne. Igy hiányoz­nak azok a demokratikus lehetősé­gek, amelyek a vitás kérdéseket megoldhatnák. Héttagú elnökség esetében három-négy ember ké­nye-kedve szerint vezetheti a moz­galmat. A ritkán összehívott közgyű­lés résztvevői nem látják, nem lát­hatják azt, ami a szép szavak, kime­rőtő szónoklatok mögött rejlik. Moz­galmunk tagjai és támogatói viszont tudják: nem működik központi titkár­ságunk, rendezetlenek a gazdasági ügyeink, nincsenek járási irodáink. Ezért joggal kérdezik: Jól van ez Igy? Pedig tagságunk keresztény és de­mokratikus meggyőződése szerint szeretne aktívan részt venni a helyi és országos társadalmi és politikai életben. Ehhez azonban feltétlenül szükség lenne a központi koordináló szerepére, tájékoztatására, útmuta­tásra, részletes programra. A felgyülemlett nehézségeken csak akkor lehetünk úrrá, ha értel­mes, önzetlen emberek bevonásá­val sikerül demokratikus bázisra he­lyezni mozgalmunkat. Ez ellen ágál­nak azok, akik félnek a szabad ver­senytől. Pedig csak ez lehet a kibon­takozás útja. Ehhez van szükség egymás megbecsülésére, nyíltság­ra, nyitottságra és a tettrekész tagok bekapcsolására a mozgalom tevé­kenységébe. Mozgalmunk így tölt­heti be az őt megillető helyet. Meg­győződésem, hogy a Magyar Ke­reszténydemokrata Mozgalomra, mint önálló politikai erőre, szükség van és szükség lesz a jövőben is. De ehhez rendeznünk kell sorainkat, megszabadulva azoktól, akik gátol­ják a nyílt, demokratikus szervezeti hálózat kiépítését. SZÖCS FERENC, az MKDM alelnöke, a Szövetségi Gyűlés képviselője MEGÚJUL-E A MAGYAR KERESZTENYDEMOKRATA MOZGALOM? A novemberi forradalom után és a kezdeti lelkesedés elmúltával e pillanatban nem is a szabadság adta lehetőségek keltenek félelmet bennünk, hanem önmagunk elégtelensége problé­máinak megoldására. Tudatosítanunk kell, hogy a világ könnyebben változik, mint maga az ember. Ezért lehet számára minden változás egyszerre kísértés és kegyelem. Az MKDM és a másik két magyar mozgalom kezdettől lógva keresi identitá­sát a csehszlovákiai magyar politikai pa­lettán. Sajnos, ezt eleinte olykor egymás rovására próbálták érvényesíteni. Ma már azonban nyilvánvaló, hogy ha egyttsebb­ségi mozgalom a másik kárára akar érvé­nyesülni, eleve halálra van ítélve. Nem beszélve arról, hogy a kettő párharcából a nevető harmadik profitálhat, a többség nacionalista erőinek pedig jól jön az oszd meg és uralkodj alapelv érvényesítése. A Magyar Kereszténydemokrata Moz­galomnak megalakulása óta a legna­gyobb gondot egy európai szinten gon­dolkodó, köztiszteletnek örvendő vezető­ség hiánya jelentette. A tagság ugyanis tulajdonképpen ádva voít. Ez a tagság kétkezi munkásokból és hitükhöz hű ma­radt értelmiségiekből állt. Politikai öngyil­kosság lenne, ha a továbbiakban valame­lyik rétegről lemondanánk. Nem véletlenül hangsúlyozom ezt, mert bizonyos jelek arra utalnak, hogy mozgalmunkban az értelmiség háttérbe szorul. Mozgalmunk vezetése kezdettől fogva nyilvánvalóan azzal számolt, hogy van egy idősebb vallásos korosztály, amely az elmúlt időszak minden szorítása ellenére megmaradt kereszténynek, és ezekre építette, illetve alapozta a mozgalmat. Ez így helyénvaló, de hol van a madár másik szárnya - a demokrácia? kérdezhetnénk. Sajnos, ebből mozgalmunkban eddig nem sokat láttunk. Pedig a demokrácia keretében a kisebbségi stratégiák kidol­gozásától és megvalósításától nem sza­badna ennyire elszigetelődnie mozgal­munknak Amíg a kereszténység és a de­mokrácia nem kerül egyensúlyba mozgal­munkban, addig csak félszárnyú madár­ként csapkodhatunk kisebbségi létünk forgatagában. Csak a kettő együtt, a ke­resztlány és a demokrata tudja azt a küldetést teljesíteni, amelyre ez a moz­galom hivatott, hogy megőrizzük arcélün­ket, hitünket, magyarságunkat, nem mondva le politikai céljaink eléréséről sem. Sokan, akik a múltévben részt vettünk mozgalmunk érsekújvári és pozsonyi or­szágos közgyűlésein, nagyon keserű szájízzel, távoztunk. A „főasztal" mindkét helyen megfellebbezhetetlenül kisajátítot­ta magának az igazságot. Ha pedig alul­maradtak a szócsatában, a durva repli­káktól sem rettentek vissza. Itt nemcsak a tolerancia és a keresztény szellem, hanem a politikai kultúra is vereséget szenvedett. Úgy látszik, nem tudjuk tisz­telni, de sajnos még elviselni sem a más­ságot. A negyvenéves diktatúra szelleme mindig itt kísért. Kérdezhetnénk, miért van ez így? Tény, hogy mindannyian demokratikus előiskolázottság nélkül ju­tottunk a szabadság keretei közé. Igen ám, de ez a többi mozgalmakra is érvé­nyes, ott mégsirícs nyilvános háborúsko­dás egyrészt a tagság és a vezetőség, másrészt a vezetőség és a mozgalom országos képviselői között. Az okokat tehát saját mozgalmunkon belül kell ke­resnünk. Ma már nyilvánvaló, hogy a komáromi nyilatkozatháborút követően dr. Janics Kálmán lemondatása (eltávolítása?) moz­galmunk éléről alapjaiban rendítette meg sorainkat. E kiváló személyiség neve, nemzetközi tekintélye a formálódó, kibon­takozó mozgalom számára a folytonos­ság és az egység záloga volt. Tapasztala­ta, tudása, tekintélye távozása pillanatától hiányzik nekünk, mert azóta vádaskodás­tól, személyeskedésektől és ellennyilat­kozatoktól hangos a sajtó. Meggyőződé­sem, hogy ezek a belső ellentétek nem fajulhattak volna idáig, ha a vezetés meg­tartotta volna a pozsonyi közgyűlésen tett ígéretét, tehát közvetlenül a helyhatósági választások után újabb közgyűlést hív össze. Mert akkor ott idejében tisztázni lehetett volna a pozsonyi közgyűlésen „befagyasztott" nézeteltéréseket és megejteni már a Pozsonyban sokak által követelt tisztújítást. Ezen idó alatt megjelenő újabb cikkek és bírálatok még jobban felborzolták tag­ságunk kedélyét és elbizonytalanították választóinkat. Ha nagyító alá vesszük mozgalmunk szárnyaszegett szerepét, egyre inkább elmosódó politikai profilját, szervezetlen­ségét, (nem) reagálását a napi politikai eseményekre, akkor már nem helytállóak a vezetés magabiztos kijelentései, misze­rint minden elemző okfejtés és bírálat merő rágalmazás. Szét kell választani az ocsút a búzától, mert ha nem ezt tesszük meg, akkor önmagunkat csapjuk be. Ha megvizsgáljuk a másik két magyar mozgalom, az Együttélés Politikai Mozga­lom és 9 Független Magyar Kezdeménye­zés tevékenységét, azt látjuk, hogy mind­ketten kisebbségi magyar ügyekben is politizálnak. Reagálnak a napi politikai eseményekre, jelen vannak a közéletben, van központi irodájuk, illetve székházuk. A mi mozgalmunkról alig hallani valamit. Ha mégis sikerül valamit megszervez­nünk, a publicitással van baj. Szlovák testvérmozgalmunknak, a Keresztényde­mokrata Mozgalomnak keresztényi vona­la mellett a politikai közéletben is érezhe­tő a határozott jelenléte, míg nálunk alig. A mi esetünkben ez az úr kétszeresére tágul, ugyanis kisebbségi keretek között politizálunk, így helyzetünk specifikus, mert a többség is igyekszik nemzeti kitel­jesedését megvalósítani. H angsúlyozni szeretném mozgal­munk küldetését és szerepét a politikai életben is. Napjainkra a balol­dali pártok hitelüket veszítették. Félő, hogy a ránk nehezedő gazdasági problé­mák következtében olyan radikális jobbol­dal kerülhet hatalomra, amely a szociális demagógiát lovagolja meg. Szerintem csak a kereszt(y)ény szellemiség lehet az, amely megakadályozhatja, hogy egy baloldali diktatúrából egy jobboldaliba csússzunk át. A másik fontos társadalmi szerepünk a szeretetszolgálat és a szociális igaz­ságosság megvalósítása lehetne. Tisztá­ban kell lennünk azzal, hogy a piacgazda­ság bevezetésével a gazdagok még gaz­dagabbá, a szegények még szegényebbé válhatnak. Ennek ellensúlyozása a szo­cialista pártok és a szociáldemokraták feladata lenne. Mivel a szociáldemokraták gyengék, Krisztus követőinek kell ezt a feladatot felvállalniok. Még egyszer hangsúlyozni szeretném, hogy kereszt(y)ény világképünk megőr­zése történelmi küldetés és összefogó erő, de mivel kereszt(y)énységünket le­hetetlen magyarságunktól elválasztani, csak a kettő együtt adhatja személyisé­günk harmóniáját. Ezt a harmóniát kell megteremtenünk mozgalmunkban is, mert harmónia és összefogás nélkül moz­galmunk tovább sorvad és napró! napra jelentéktelenebbé válik. Ezt pedig nem engedhetjük meg, mert a szlovákiai ma­gyarság nagy része vallásos, és ez az arány a jövőben még növekedni fog, hi­szen népünk a vallási és erkölcsi értékek reneszánsza előtt áll. H olnap Dunaszerdahelyen kerül sor az MKDM megkésett országos közgyűlésére. A pillanat a mozgalom éle­tében történelmi, a küldöttek felelőssége óriási. Ha most nem tudunk megújulni, holnap már késő lesz. Elfecséreltünk egy évet, most már a vádaskodás helyett a tettek mezejére kell lépnünk, vesztesé­geinkből és hibáinkból okulva kell megú­julnunk! Ha erre nem leszünk képesek, az Isten legyen irgalmas hőzzánk! A mozgalomnak jó programra és bölcs vezetőkre van szüksége. Nem olyanokra, akiknek energiája a belharcok, a tűzoltás és a süllyedő hajó mentésére fecsérlődik, hanem olyanokra, akik kohéziós erővé tudnak válni, teljességében szolgálják mozgalmunkat és a Csallóköztől Bodrog­közig élvezik a csehszlovákiai magyar kereszt(y)ények bizalmát. A kritikát és a jobbításra való szándé­kot a jövőben sem nélkülözhetjük, és ezt ne nevezzük minden esetben rágalom­nak. Nekünk magyar kereszt(y)ényeknek előbb-utóbb meg kell tanulnunk tisztelni a másságot és belátni, hogy nem csak birtokosai, hanem szerény keresői is le­szünk az igazságnak. Tudatosítanunk kell, hogy nem egy­mással állunk szemben^hanem elsősor­ban önmagunkat kell legyőznünk, mert csak rajtunk múlik, hogy egy megújult Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom ne közös szégyenünk, hanem közös büszkeségünk legyen a jövőben. Dr. FÓTHY JÁNOS, az MKDM somorjai helyi szervezetének elnöke REFLEX SOKKTERÁPIA-A CSALLÓKÖZBEN Régi jó barátom - szövetkezeti elnök a Csallóközben - posztkom­munista közgazdaságtanból „vizsgáztat". Az iránt érdeklődik, hogyan kell értelmezni a sokkterápiát a mezőgazdaság viszonylatá­ban. Láthatóan nincs jókedve, minden mozdulata, arcrándulása arról árulkodik, hogy odalett elnyűhetetlen derűlátása. Kínomban azt kezdem neki nem túlságosan szilárd meggyőződéssel magyarázni, hogy most egy ideig még az eddiginél is rosszabb lesz, de előbb­utóbb éreztetni kezdi hatását a tulajdonosi szemlélet felújításának köszönhető fordulat. Meg hogy drágább lett ugyan a tej, a kenyér és a hús, de minden más is, de majd meglátod, rendeződnek az értékviszonyok, ós egy szép napon megpillantjuk az alagút végét. Ilyeneket csak kínjában mond az ember. Talán azért, hogy ne legyen még gyászosabb a hangulat. - De mi lesz - mondotta -, ha a mezőgazdaság nem éli túl a sokkot? Mi lesz, ha rokkantállományba kerül? Liberalizálták az árakat, és ez valóban sokkolóan hatott mind a fogyasztókra, mind a termelőkre. A fogyasztókra úgy, hogy aki korábban 4 liter tejet vásárolt, az most csak 3 zacskóval tesz a bevásárlókosárba, vagy még kevesebbel is megelégszik. Hasonló okokból csökkent a húsfogyasztás is, de egyéb, élelmiszerekből is sokkal kevesebb fogy, mint korábban. Nem.nehéz kitalálni, hogy ez csak látszólagos túltermelést eredményezhet. És már be is következett a csallóközi mezőgazdaság bizonyítha­tóan látszólagos túltermelési válsága. A szövetkezeti istállókban százával áll már hetek óta a vágásra kész, de senki által nem igényelt hízómarha, a sertés iránt is csökkent a kereslet, és a tejet is csak huzavonával, korlátozott mennyiségben veszi át a feldolgozóüzem. Nagyon ehyhén szólva nem éppen simán megy végbe a piacgaz­daság haragoszöldnek ígért füvén a landolás, és most mindenütt keresik a vétkeseket. Magyarázatot keres a háziasszony, aki egyre nehezebben tudja beosztani a jövedelmet, méltatlankodik a boltos, mert megsavanyodik az eladatlan tej és megzöldül a méregdrága hús, és idegességében a haját tépi a feldolgozóipari vezető is, ha másért nem azért, mert látja, mennyire természetellenes ez az állapot. A vétkeseket keresve szükségszerűen felmerül a kérdés: a köz­ponti hatóságok vajon nem vették túlságosan komolyan a mezőgaz­dasági vállalatok önállósulását? Vajon úgy dolgozik a külkereskede­lem, ahogy dolgoznia kell? Nem a negyven éven keresztül megszo­kott gyakorlatot követik továbbra is? Általában minden országban azt a gyakorlatot követik, hogy a termékfelesleget külföldön igyekeznek értékesíteni. De vajon a magára maradt és gazdaságilag teljesen önállóvá vált mezőgazda­sági termelőszövetkezet tud a külkereskedelemben mit kezdeni az önállóságával? Kétségtelen, hogy Európában úgyszólván mindenütt túltermeléssel küzd a mezőgazdaság, és azzal is tisztában vagyunk, a mi vállalata­ink zöme drágán termeli a tejet, a húst, a gabonát. Legalábbis az a hír járja, hogy drágán termel. Az ártámogatások általános, egész nem­zetgazdaságra szóló leépítése után majd e téren is többet tudunk. Megtudjuk, hogy valóban csak azért ráfizetéses-e a mezőgazdasági termelés, mert hozzánemértőek a földműveseink, vagy mert arányta­lanul drágán kénytelenek beszerezni a gépet, a műtrágyát, a tápot, a növényvédőszert, és számos más ágazat a falu rovására igyekszik nyereséget zsebrevágni. A mezőgazdaságban már javában folyik a sokkterápia. Falvainkat ennek során nem lett volna szabad az önállósítás örvén annyira magukra hagyni, ahogy azt az utóbbi hónapokban tették, mert ha ez így folyik tovább, előfordulhat, annyira legyengül a beteg, hogy évekig is eltart a felépülése. Nem lenne szabad a kísérlet kedvéért kísérletezni a mezőgazda­sággal. TÓTH MIHÁLY GONDOK AZ „ÖRÖKSÉGGEL" EZT HAGYTÁK A SZOVJET ALAKULATOK RIMASZOMBATBAN Igaz, még karácsony előtt elhagy­ta Rimaszombatot az a szovjet kato­nai alakulat, mely húsz éven át a vá­rosi laktanyában állomásozott, de még mindig nem lezárt ügy az álta­luk okozott károk felmérése és meg­térítése. Báthory Ottóval a járási hivatal által megbízott teljhatalmú ügyintézővel főként a kármegállapí­tó bizottság eddigi ténykedésének eredményeit, az eddigi felmérések adatait néztük át. Megtudtam, hogy a laktanyán be­lül a legkritikusabb a helyzet. Mivel ide az eltelt húsz év alatt senkinek sem volt bejárása, azt csináltak, amit akartak. A bizottság engedély nélkül létesített épületeket, felületi víztartályokat talált. Katasztrofális a szennyvízcsatorna állapota is. A zárt rendszerré átalakított csator­nahálózatban egyáltalán nem volt tisztító- vagy szűrőállomás, csak egy kis ülepítő, ami persze nem volt elégséges. így a szovjetek éveken keresztül kőolajszármazékokat szi­vattyúztak át a Rimába, óriási káro­kat okozva ezzel a folyó és a kör­nyék élővilágában. Közvetlenül a laktanya mellett, il­letve a város külterületén az itt állo­másozó szovjet katonai kontingens fokozatosan 6,6 ha terület kebele­zett be a mezőgazdasági földalap­ból, illetve vett el a tamásfali lako­soktól. Itt sportpályákat, tornatermet, öltözőket és lőteret építettek ki. A tornaterem épületében viszont egy kezdetleges szauna, az öltözők­ben pedig a tisztek időtöltését szol­gáló alkalmi lőtér működött. A tisztek és itt lakó családtagjaik 116 lakást használtak. A lakásokon keletkezett károk helyrehozatala vi­szont mintegy 6 millió koronába ke­rül majd. A két új laktanyaépületen pedig egymilliós nagyságrendű kárt okoztak két-három év alatt. A kármegállapító bizottság súlyos ökológiai károkat fedezett fel a járás északkeleti csücskében. A jolsvai és a rozsnyói szovjet alakulatok Deresk és Levárt környékén 42 ha erdőt és 10 ha szántóföldöt használtak éve­ken keresztül. Az itt véghez vitt pusztításnak visszafordíthatatlan következményei vannak. A károkat még felmérik és egy hátrahagyott szovjet katonai szakér­tővel egyeztetik, majd áprilisban egy gépesített lövészszázad érkezik ide Tőketerebesről. A közeli Osgyánba pedig egy csehországi légelhárító egység. Már hetek óta itt tanyázik egy kb. húszfős csoport, mely egy­részt őrzi a katonai objektumokat, másrészt előkészítik a laktanyát és a lakásokat a katonák fogadására. Előzetes tervek szerint a 116 lakás­ból 34-et kap vissza a város, az egyik új laktanyában pedig iskolát létesítenének. A tiszti kaszinó sorsá­ról hozott döntés pedig egyelőre úgy szól, hogy azt tornateremmé alakít­ják át és szintén az iskolaügy kapja meg. POLGÁRI LÁSZLÓ

Next

/
Thumbnails
Contents