Új Szó, 1991. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-14 / 38. szám, csütörtök

7 KÖZÉP-EURÓPA! MÉRLEG ÚJ SZÓ, 1991. FEBRUÁR 14. GEROLD LÁSZLÓ: ÚJVIDÉKI LEVÉL MAGYAR ÉRTELMiSEG A VAJDASAGBAN Az utóbbi egy-két évben hihetetlenül dinamikus jugoszláv, ezen belül szerbiai, s ennek keretében vajdasági politikai élet megkerülhetetlenül fontos tartozékaként je. lentkeztek a nemzetifségi/ kérdések. A figyelem előterébe került nemzeti/ségil vonatkozások két erőteljes megnyilvánulási formája: az elvakult nacionalizmus, illetve a kisebbségiek nemzeti öntudatosodása. A kettő természetszerűen összefügg, elsősorban olyképpen, hogy az előbbi váltja ki az utóbbit; a többségi nemzet felpörgetett, szélsőséges nacionalizmusa mintegy aktivizálja a kisebbségek védekező mechanizmusát, a hatás ellenreakciót vált ki. A jugoszláviai magyarság szempontjából a szerb nemzeti vonatkozások túlhangsúlyozása káros, akár leplezetlenül jelentkeznek, mint ahogy az a szélsőséges programú új pártok vezetői részéről történik, akár leplezetten, mint az új szerbiai tőrvényekben. Ez utóbbiak deklarálva tartalmazzák ugyan a teljes nemzeti egyenjogúságot, ám ugyanakkor teret adnak az esetlegességnek, az egyéni jó (vagy rossz) szándékának. Másfelől viszont hasznos is lehet, mert a saját nemzeti létével egyre kevesebbet törődő jugoszláviai magyarság végre kezd önmagára eszmélni (valljuk be, az egypárti hatalom, amely szerint minden nemzeti kérdés tökéletesen megoldott, szinte lehetetlenné tette a nemzetiségi problémák nyílt, alapos felvetését). Egyáltalán nem véletlen, hogy az utóbbi évek, hónapok egyik leggyakoribb fogalma az azonosságtudat, mind nemzeti, mind kisebbségi vonatkozásban. Kétségtelen, hogy a politikai változások tették lehetwé, de egyúttal szükségszerűvé is a kisebbségi csoportok, önvizsgálatát. Ezen belül kerültek előtérbe — egyre intenzívebben — a vajdasági magyar értelmiség olyan fontos kérdései, mint a továbbtanulás, az egyetemi felvétel, az elhelyezkedés, az értelmiségi pályák alakulása. Annak ellenére, hogy évi rendszerességgel készült pontos statisztikáról nincs tudomásunk — ha akadtak is felmérések, közzétételük lehetetlen volt —, biztonsággal megállapítható, hogy az utóbbi tíz-tizenöt évben — a hetvenes évek első feléhez képest — csökkent a vajdasági magyar értelmiség jelenléte és szerepe a közéletben. Ennek egy ik okára — a kimutathatatlan, ám eltérő' politikai irányítás, befolyásolás mellett, mely sokkalta nagyobb erejű, mint gondolhatnánk, hiszen az emberi magatartásra, lelkiállapotra volt bénító hatással —, az értelmiségképzés hiányosságaira mutat az a néhány adat is, amely a Magyar Szónak Magyarok a Vajdaságban című különkiadáséban (1990., március) jelent meg. Innen tudjuk, hogy 1965-höz képest, Szerbiában 49,1 szazalékkalnőttaz oklevelet szerzett hallgatók száma, de a magyarok esetében csak 10,3 százalékos ez a növekedés. Igaz, hogy 20 év alatt összesen 9 559 magyar hallgató szerzett oklevelet, de a diplomások számának évi növekedése igencsak elenyészővolt; 1965-ben csupán 386,1986-ban pedig 426 magyar hallgató kapott felsőfokú képzettséget Ugyancsak ebből a fontos kiadványból tudjuk, hogy 1965ben a szerbiai diplomások 3,2 százaléka volt magyar, húsz évvel később viszont már csak 2,6 százaléka Nem lényegtelen adat az sem, hogy 1961-ben a köztársaság 5,9 százaléka volt magyar, tíz évvel később pedig 4,2 százaléka. Ha vajdasági viszonylatban vizsgáljuk az arányokat, akkor a kép még elgondolkodtatóbb. Ugyanis annak ellenére, hogy a tartománynak mintegy ötöde magyar, az újvidéki egyetemen — ide tartozik a Vajdaság minden főiskolája és egyetemi kara — a magyar hallgatók részaránya a legmagasabb létszámmal jelzett tanévben sem haladta meg a 10 százalékot Nem érdektelen megemlíteni azt sem, hogyan alakul afőiskolai, illetve egyetemi végzettséggel rendelkezők arányszáma egy-egy magyar többségű községben. A tartományi átlag 4,74 százalék, ez a mutató Adán 3,95 százalék, Topolyán 4,40 százalék, Becsén 4,33 százalék, Kanizsán 2,69 százalék, Zenián 4,51 százalék, s egyedül Szabadkán haladja meg a tartományi átlagot, itt 5,57 százalék. A felsőoktatás hiányosságai Ha a csökkenés, illetve jobb esetben stagnálás magyarázatát keressük, akkor nem kerülhetjük meg a közelmúltig érvényben volt középiskolai oktatási törvényt amely felszámolta a gimnáziumokat, s így megszűnt a kisebbségi értelmiségpótlásra hivatott iskolatípus, illetvefelaprózta a szakosítást Ezzel — mivel egy osztály nyitásához legalább 15 diákra volt szükség — sok helyen lehetetlenné vált kisebbségi tagozatok létrehozása Mindez közvetlenül kihatott a magyar egyetemi hallgatók, közvetetten pedig az értelmiség számának alakulására A helyzeten részben javít az 1900-től érvényes új oktatási törvény, amely visszaállítja a gimnáziumokat Magyar nyelvű gimnázium nyílt Újvidéken, Szabadkán, Zomborban, Zerrtán, Topolyán, Becsén, Zrenjaninban és Kovinban. A A törvény azonban nem mondta ki egyértelműen, s ilyképpen nem is szavatolja az anyanyelven folyó oktatás vertikalizmusátaz általános iskolától az egyetemig. Igaz, ennek lehetőségét sem zárja ki, de azzal, hogy a községre és az iskolákra bízza afelvételi vizsgák megszervezését, növeli az esetlegesség! tényezőt Némileg veszélybe került a talán mindennél fontosabb tanítóképzés is, mivel a változatok között olyan javaslat is szerepel, hogy minden leendőtanító két évig anyanyelvén tanuljon. Szerencsére ez csak egy javaslat, amely remélhetőleg nem kap zöld utat. Elgondolkodtató viszont, hogy a „tehetségek iskolájában", ahová évente ötszáz diakot vennének fel, úgy tűnik, nem terveznek kisebbségi osztály/oka/t Mérnökök, tanárok, újságírók Külön kell említeni az egyetemi oktatást. Az újvidéki egyetem bölcsészettudományi karán több mint 30 éve létezik magyartanár-képzés. A karon — a magyar tanszék szervezésében létezik lektorátus a más szakokon tanulók, illetve a magyarul tanulni kívánók számára A szerbhorvát nyelvi tanszéken van ún. kömyezetnyelvi csoport Akik ott végeznek, a magyar iskolákban taníthatnak .szerbhorvátot ami újabban kötelező tárgy, míg a Vajdaságban élő kisebbségek nyelve az általános és középiskolákban csak választható. A magyar tanszék — amelyet 15 éve egyesítettek a tudományos kutatómunkát folytató hungarológiai intézettel — feladata elsősorban a tanárképzés. Eddig mintegy 230 rendes és 85 levelező hallgató szerzett diplomát 25-en védték meg doktori (kandidátusi) és 35-en magiszteri (bölcsészdoktori) értekezésüket A tanszéken a közelmúltig könyvtáros és szerbhorvát—magyar szakfordító képzés is vott, ezt azonban oktatás ésszerűsítésére hivatkozva megszüntették, éppen akkor, amikor folyamatban volt az újságíró-képzés beindítása Érdemes megemlíteni, hogy eddig magyar újságírókat a Vajdaságban nem képesítettek. Leginkább tanári diplomával rendelkezők közül kerültek ki az újságírók, a kiadói lektorok. Az újvidéki művészeti akadémián kétévenként nyitnak magyar nyelvű színésztagozatot öt-hét hallgatóval. Egyes főiskolákon — Szabadkán a műszaki egyetemen és a pedagógiai akadémián,, ahol a tanítóképzés folyik (óvónőket Újvidéken képeznek) — és egyes karokon magyar nyelven folyik az oktatás. A szabadkai közgazdasági és építészeti, valamint az újvidéki jogi és bölcsészettudományi karon csak néhány tárgyat hallgathatnak anyanyelvükön a magyar egyetemisták. A jogi karon működik egy magyar lektorátus is. Az újvidéki orvostudományi egyetemen időnként történnek kísérletek bizonyos tárgyak magyar nyelven való előadására, illetve vizsgáztatására, de ezek nem intézményes megoldások, hanem csupán a tanárokon múló magánkezdeményezések, amelyeket hol hallgatólagosan elfogadnak, hol akadályozni próbálnak. Érdekvédelem nélkül Az értelmiségképzést biztosító formák bizonyos vonatkozásban tehát léteznek, de az oktatást rendező törvények nem tartalmazzák azokat a rendelkezéseket amelyek alapján azt mondhatnánk, hogy a kérdés megoldott Mivel a közelmúltig a Vajdaságban tilos volt a vertikális szerveződés, amit például Horvátországban engedélyeztek, nem alakulhattak kisebbségi érdekvédelmi szervezetek sem, a régieket pedig megszüntették. Újabban, a többpárti rendszer felé araszolgató Szerbiában is engedélyezett a polgárok pártokba vagy más szervezetekbe való tömörülése. Ennek eredményeként alakulhatott meg a Vajdasági Magyarok Demokratikus Szövetsége —jelenleg mintegy 20 ezertagja van. A község politikai jellegű érdekvédelmi szervezet Ugyancsak fontos szerepe van a Jugoszláviá Magyar Művelődési Társaságnak. Ez utóbbinak célja az alkotó tevékenység közösségi serkentése, az alkotó eredmények szervezett népszerűsítése és a magyar nemzeti kultúra egészébe való bekapcsolódás ösztönzése. Ugyanerre törekszenek a délszláv és az ország más nemzeti-nemzetségi kultúráival való kapcsolatok tervszerű ápolására, valamint az alkotó érdekvédelemre. Átársaságban írók, tudósok, kritikusok, publicisták, kultúra népszerűsítők, komparatisták tömörültek azzal acéllal, hogy megkülönböztetett gondot fordítsanak azon tudományágak és műfajok ápolására, amelyek kifejezetten a magyar kisebbség számára fontosak. Mindkét szervezet lényegesen módosíl/hat/ja a magyar értelmiség helyzetét Az egyik fórumot ós módot nyújt a közéleti szereplésre, a politikai, s általában a kisebbségi érdekvédelemre, a másik pedig a tudomány és a művészetek szervezett művelését segíti elő, elsősorban azokon a területeken, ahová a hungarológiai intézet illetékessége nem terjedhet ki. Érthető, ha ilyen körülmények között a magyarok is keresik nemzeti identitásuk megfogalmazásának lehetőségeit Behavazott templom Bártfán (Juraj Lauko festménye) MÁSOK ÍRTÁK NEMZETISEGI FELELEM VAGY KÖZÖMBÖSSÉG? Mária Jakabovával, a Magyarországi Szlovákok Szövetségének elnökével készített beszélgetést a Život című szlovák képes hetilap. Jakabová asszony neve a cikkíró szerint többek között a magyar parlamentben elmondott felszólalásával került a köztudatba. „Felkeltette a figyelmet azzal, hogy néhány mondatot szlovákul mondott el. S bár utána magyarul folytatta, ezzel is igyekezett kifejezésre juttatni a nemzeti kisebbségnek azt a jogát, hogy anyanyelvét a hivatalos érintkezésben is használhassa" — vélekedik a cikkíró. Jakabová asszony elmondta, hogy a legutóbbi magyarországi népszámlálás során 9001-en vallották magukat szlováknak, de a szövetség 90-100 ezerre becsüli a szlovákok számát. Az űrlapokon egyébként a nemzetiségen kívül az anyanyelv is szerepelt, s így még további 16 ezren tüntették föl magukat szlovák anyanyelvűnek. „Az az igazság, hogy még mindig nem hegedtek be a régi sebek, es a szlovák nyelv nem ritkán a tudat mélyrétegeibe szorult. Ahhoz, hogy a múliban esett sérelmek okozta fájdalmak megszűnjenek, még legalább száz évre lesz szükség" — állapította meg Mária Jakabová. Hangsúlyozta, -hogy a szövetség igyekszik arra ösztönözni az embereket, hogy ragaszkodjanak nemzeti önazonosságukhoz, s ha ilyennel nem rendelkeznek, igyekeznek ezt a tudatot beléjük plántálni. „Vagyis, ahogy ezt gyakran mondogatom, Štúrék módjára mindenkihez be kell kopogni. Minden volt vagy potenciális szlovákkal külön el akarunk beszélgetni." Szerinte ilyenek jócskán vannak. Rámutatott még, a magyarországi szlovákok igénylik a Szlovákiából jövő segítséget, de nem úgy, hogy hivatkozási alapnak tekintsék őket: milyen a szlovákiai magyarság és milyen az ő helyzetük; jó viszonyban akarnak lenni a szlovákiai magyarokkal. DAGMAR NIKLOVSKÁ Život, 5.szám Csehek — Romániában A Ceausescu-rendszer megdöntését kísérő csehszlovákiai szolidaritási hullám Vrchlabí környékén, az Óriáshegység tövében felébresztette a bánáti cseh néptöredék iránti érdeklődést Innen származott ugyanis azoknak a cseh kolonistáknak a jó része, akik a török kiűzése után, 1700 körül, a császári ígéretekben és különböző események fejében letelepedtek az ún. határőrvidéken. A cseh jobbágyoknak be kellett érniük az otthonihoz hasonló, tölgy- és bükkfaerdőkkel borított mostoha területtel. Terméketlen fennsíkon hozták létre azt a falut, mely az utódok ajkén ma is Šumicekérrt él. Ebbe a falucskába látogatott el az óhazából, immár másodszor a Polgári Fórum és a Vöröskereszt támogatásával egy olyan segítőkész „csapat", amely számára nem közömbös a romániai cseh népcsoport sorsa Élelmiszert, ruhát könyvet, füzetet és gyógyszert tartalmazó csomagokkal, ismerősként érkeztek azok közé, akik erre a támogatásra ugyancsak rá vannak utalva A terjedelmes útibeszámoló bemutalja a falu mai, viszontagságoktól nem mentes helyzetét: „Nem tudtuk, hogy a legközelebbi orvoshoz 50 kilométert kell megtenni, s így a gyógyszer igazi kincsnek számit S hogy aki komolyabb betegséggel ágynak esett, többnyire orvosi ellátás híján meg kellett halnia. Semmit sem tudtunk az itteni tüdőbajról, a lábon kihordott tüdőgyulladásról, a rosszul összeforrott csontokról, a visszerekről és gyulladásokról, a harmincéves korra elhasználódott, ötvenéves korra kikészülő szervezetről. S arról sem, hogy a környékbeli kórházakban hetven éven felüli embert fel sem vesznek. E téren a múlthozképestsemmisem változott". A faluban nincs kocsma, de parókia sem. Papot aki két nyelven, csehül és románul tart istentiszteletet csak a közelmúltban kaptak. „ Tekintve, hogy a tisztelendő magyar, s nem kis nyelvi nehézségekkel kellett megküzdenie, csodálatraméltó az az igyekezete, hogy a híveknek anyanyelven hirdesse az igét, szintúgy a mármár tökéletes hangsúly és kiejtés — olvasható a riportban. Megtudhatom még, hogy a volt rendszer az iskola számára hagyta a legszomorúbb örökséget Az iskolakönyvtár már nem létezik, a román tanítónő egy évvel ezelőtt még megütközve kérdezte, miért is tanulnanak a faluban élő gyerekek csehül: "Hisz Romániában románok élnek, vagy nem?" Igaz, a hatóságok magatartásában már némi változás következett be, de korábban volt mit kiállniuk. „Tudják, csehek vagyunk, idegen elem, s mint ilyen megNzhatatlan"— mondják. František Olteanu, egy vegyes család saija, a Romániai Csehek és Szlovákok Szövetségének felhívására vállalta falujában a tanítóskodást az iskola helyrehozását a kétnyelvű oktatást. Nyáron Brünnben cseh nyelvtanfolyamon vett részt Ő őrzi azt az osztálykönyvet mely az írástudatlansággal és nemzetiségi elsorvadással dacoló szellem beszédes tanúja A látogatók a gyerekeket tanítójukkal együtt nyárra Vrchlabíba hívják. A cseh kisebbség egy részének hazatelepülése is megfontolás tárgya. ELIŠKA PILAŔOVÁ, Lidové noviny 1991. január 12. Szlovákok Kárpátalján Erről közöl cikket a Slobodný piatok, beszámolva arról, hogy Kárpátalján megnyílt az első szlovák nyelvű iskola. Az írásból kiderül, hogy e tájon legalább 14 ezer szlovák él. A háború után az oroszosítási törekvések őket sújtották leginkább e vegyeslakosú környezetben, minthogy ők számíthattak a korábbi Csehszlovákiáhöz-tartozás gondolatát őrző melegágynak. A világ felé egyre nyitottabbá váló Kárpátalján, hat évvel a jóirányú változások megindulása után tudtak életjelt adni magukról az ottani szlovákok. Az Ungvártól 6 kilométerre fekvő Storozsnicán került érre sor. A falunak, mely már visszakapta eredeti nevét és Jouro-ként szerepel — 2200 lakosa van. De a két hazai újságíró szerint, akik ott jártak, jóval több a szlovák származásúak száma. Az iskola tíz osztályát látogató 300 tanuló közül 160 gyerek szülei vallják magukat szlovák nemzetiségűnek. A szlovák nyelv oktatását egyébként csak néhány osztályban, heti két óraszámban kezdték el. Azonban ez is komoly megterhelést jelent a pedagógusok számára. A 23 tan'tó közül ugyanis csak hárman szlovák nemzetiségűek. Az igazgatónő szorgalmazza, hogy az ungvári egyetemen a magyar, a román és más nyelvek mellett a szlovák nyelvet is oktassák, ez megoldaná a tanítók szakképesítésében mutatkozó problémákat. A többi nemzetiséghez hasonlóan, igényt tartanak az anyanyelvű rádió- és televíziózásra és a sajtóra. Panaszkodtak a könyvtárak és a szlovák nyelvű irodalom hiányára. Az első, 150 könyvből álló szállítmány Szlovákiából csak a közelmúltban érkezett a falusi könyvtárba. A cikkíró szerint a szlovák oktatási minisztérium külföldi kapcsolatokat intéző osztálya nem tanúsít megfelelő érdeklődést a kárpátaljai szlovákok helyzete iránt. „Mi ezzel nem értünk egyet" — mondotta az újságíróknak a keletszlovákiai Nagymihályban dr. Ondrej Barna. „Ungváron is segíteni igyekeztek. Igy például Kárpátalján megrendeztük a szlovák kultúra napjait. Népművészeti együttesek, így a Laborec valamint a pozdiőovceiek léptek fel úgyszólván a hivatásos szintet megütve. Az ottani helyi kárpátaljai együttesek szintén élenjárók." A Matica slovenská közreműködésével egyébként Storozsnicán létrejött a Szlovákok Egyesülete, mely bútorgyártó szövetkezetet is alapított. BOLESLAV NAVRÁTIL JIŔÍ ŠMÍD Slobodný piatok, 1991. január 11. (sf)