Új Szó, 1991. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-12 / 10. szám, szombat

PUBLICISZTIKA íÚJSZÓM 1991. JANUÁR 12. AHANY ORSZÁG ANNYI GOND? Európai oktatásügyi sajátosságok - a Korunk hasábjain R

endhagyóan súlypontosnak tartja a romániai Korunk előzetes szerkesztőségi magyarázó jegyzete a lap tavalyi 9. azámát, mely a közelmúltban jutott el az olvasóhoz. Az idei, immár harmadik újrakezelés előkészítéséből adódó kényszerű megjelenési eltolódást még nem sikerült kiküszöbölni. A tavalyi szeptemberi számról lévén tehát szó, az oktatásügynek szentelt írások meghatározó szerepe szinte magától értetődő természetességgel érvényesül a lap tartalmában. A szerkesztőség azonban szükségesnek tartotta hangsúlyozni, hogy nem szabványos tanügyi összeállítást kínál az olvasónak. S artiikor arra hivatkozik, hogy maga az élet állította középpontba az iskolahelyzetet, a . romániai magyarság „tragikusan időszerű" gondterhességét érzékelteti. „Nem véletlen, hogy a romániai civil társadalom megteremtésével szembeszegülő, demokráciaellenes Sötét Erők épp az anyanyelvű iskolahálózat visszaállítása kapcsán indítottak pogromba torkolló harcot a kisebbségek ellen." Ezek tehát az anyanyelvi oktatás „felette szükséges jogát" visszaperlő pedagógiai beállítottság indítékai. De ezen túlmenően úgy tűnik föl, egyfajta hagyomány is kezd meghonosodni a Korunk összeállításában. Egy-egy témakör alapos körüljárása, több irányból történő megvilágítása alighanem a lap arcélének sajátos, s nem régebbre visszanyúló hagyományoktól mentes vonásává válik. S ami e tekintetben kiváltképp figyelemre méltó: a Kántor Lajos főszerkesztő által az újraindulás során, a beköszöntőben megfogalmazott tágabb európai kitekintés rendszeressé tétele. A szóban forgó lapszám bizonyítja, hogy ez nemcsak a látószög puszta kitágítását jelenti, hanem az európai tudásanyag és értékrend szerves birtokbavételét is. Honi és európai hagyományok ötvöződnek az erdélyi iskolaügyet térben és időben vizsgáló írásokban. Apáczai erdélyi egyetemtervétôl a mába nyúlik a történeti időkeret. A lapot olvasva ezúttal talán mégsem maga az erdélyi oktatásügyről összeálló történeti kép vált ki reflexiókat. Mindez külön szemrevételezés tárgya lehetne. De mégis: egy dologról vétek lenne említést nem tenni. A magyar nyelvű orvosképzés gondjairól szóló történeti áttekintésből kiderül: a kolozsvári magyar nyelvű Bolyai Egyetem háború utáni létrehozását nem a Román Kommunista Párt - ahogy ezt eddig hirdették, hanem a polgári demokrácia szellemében működő politikusok, PetruGroza, Tätärescu szorgalmazták, s létrejötténél Mihály király is bábáskodott. A kommunista párt egyik vezető tisztségviselője 1959ben kijelentette: „Az önálló magyar tannyelvű egyetem alakítása politikai hiba, a magyar reakciónak tett engedmény volt." Ami ezúttal külön figyelmet kelt, az a Világablak rovat összeállítása, mely gazdag nemzetközi színképet nyújt az oktatásügyi rendszerekről. Ismerteti az angol, a svéd és az izraeli sajátosságokat. Közvetlen tanulságról szóló helyzetelemzés. Persze, maguk az írások jócskán tartalmaznak olyan ismereteket, amelyek sokak számára nem hatnak az újdonság erejével. Talán nem hat meglepetésként a Cambridge-i Egyetem tanítási és kollégiumi rendszeréről szóló írásban egy adatközlés: a mai Cambridge-ben 62 Nobel-díjas egyetemi tanár és kutató dolgozik. Vagyis négyzetméterre átszámítva valószínűleg itt a legmagasabb a Nobel-sűrűség Európában - vélekedik Gömöri György. Meglepetésként hathat viszont annak a hiedelemnek a kétségbevonása, hogy Oxfordban és Cambridge-ben csak a gazdagabb emberek gyerekei tanulnak. A legtöbb diák korábbi lakóhelyétől kapott ösztöndíjjal jut ide, amit a Thatcher kormány megpróbált leépíteni. Az iskolarendszer válságaként jellemzi a svédországi közoktatást Csatlós János Stockholmból küldött írásában. Megdöbbentő képet rajzol arról, hogy a kényszerek alóli felszabadítás hatvanas évekbeli megújító igyekezete a svédországi jóléti társadalomban a visszájára fordult. A fegyelem és tanáréilenesség a tudás és a műveltség leértékelődéséhez vezetett. Statisztikailag igazolt adat, hogy a tanulók 25 százaléka funkcionális analfabétaként hagyja el a kilencéves általános iskolát, gyakorlatilag alig tudnak olvasni. Az érettségivel járó pszichikai feszültség és gátlás feloldását szolgáló izraeli elővizsga-rendszert ismerteti a Kolozsvárról Izraelbe került, világot látott szólista, Cs. Gyimes Éva. Számtalan cikk és televíziós riport foglalkozott az utóbbi időben a finnországi svéd iskolahálózat szinte maradéktalan tökéletességével. Jávorszky Béla írása talán az eddigi legteljesebb, legérzékletesebb képet nyújtja erről. Ugyancsak felfigyeltető érdekesség: a teljesen svéd nyelvű három finnországi főiskolán 20-25 százaléknyi a finn nemzetiségű hallgatók száma. A vajdasági helyzet áttekintésére vállalkozott Mák Ferenc. írásának címe önmagáért beszél: Kettétört léniák. Ma derül fény arra, hogy a hatvanas és hetvenes évek Irigyelt jugoszláviai liberalizmusa sem nélkülözte a nemzetiségi gerincroppantást. Ma is impozánsnak tűnik, hogy az előírások értelmében gyakorlatilag mindenütt nyitható nemzetiségi tagozat, tizenöt jelentkező esetén. A legutóbbi pozsonyi kétnyelvüségi konferencián kibontakozott vitában sem sikerült azonban tisztázni, mennyiben előny ez, s mit is jelent valójában. A szóban forgó írás egyértelműen fogalmaz: az oktatás és főként a szakoktatás oly mérvű elaprózottságát, hogy a szigorúan szakosított tagozatokra nincs mindenütt elegendő jelentkező, illetve felülkerekedik az önkéntes célszerűség. A szerző ezt az 1975-ben bevezetett reformot tekinti a leépülés tragikus lendkerekének. E

léggé eluralkodott, egyfajta rácsodálkozás után a nemzetiségi közegben a külföldi példákra való hivatkozás. Nem ritkán a népszerűség hajhászás érzetét keltheti a számunkra vonzó külföldi példák felsorakoztatása. A Korunk összeállítása éppen ez irányban szemléletváltozást sugall. Nem elég a puszta kíváncsiság. Az európai országok oktatásügyi sajátosságai mögött meghúzódó társadalmi, történelmi és nemzetközi összefüggések alapos feltárására van szükség. Csak így vonhatók le érvényes és hasznosítható tanulságok. KiSS JÓZSEF A népszavazás alkotmánytörvény-tervezetéről A Szlovák Nemzeti Tanács idei elsó találkozóján, közös bizottságülésen hallgatták meg a képviselők Rychetsky úrnak, a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság kormánya alelnökének beszámolóját két alkotmánytörvény-javaslatról, melyeket a köztársasági elnök terjesztett elő megvitatásra. Az egyik a népszavazásról, a másik az alkotmánybíróságról szól. A Független Magyar Kezdeményezés parlamenti képviselői támogatják a népszavazás és az alkotmánybíróság életbe léptetését, bevezetését. Mindkét előterjesztett javaslattal azonban nem tudunk teljes egészében egyetérteni. Nézzük a népszavazás kérdését: e javaslat szerint népszavazás dönthet kiil- és belpolitikai kérdésekről, törvénytervezetekről és alkotmánytörvény-tervezetekről. Nem részletezi viszont, hogy melyek lennének pontoséin ezek a tervezetek. Mindössze a javaslathoz kapcsolt indoklásban határozzák meg, hogy olyan törvénytervezetekről van szó, melyekben a parlament nem tudott döntést hozni. A parlamentáris demokráciában nehezen elfogadható, hogy minden egyes törvénytervezetet népszavazásra lehessen bocsátani. A következő probléma, melyről szólni szeretnénk, annak kérdése, hogy ki hirdethet népszavazást, és kinek a javaslatára. Elfogadható - ahogy azt a tárgyalt javaslat is kimondja -, hogy a köztársasági elnök hirdesse ki a népszavazást, de fontos, hogy melyik szerv javaslatára teheti ezt. Egyet lehet érteni azzal is, hogy ez a javasló szerv a Szövetségi Gyűlés legyen. Nem foglalkozik viszont ez az alkotmánytörvény-tervezet azzal, hogy miképpen határoz a legfelsőbb törvényhozó testület a népszavazást illetően (3)5-ös vagy egyszerű többséggel). Nem értünk egyet azzal, hogy a köztársasági elnök a kormány javaslatára is hirdessen népszavazást. Ebben az esetben ugyanis a törvényhozó testület megkerülhető lenne a kormány által még akkor is, ha a népszavazásról végérvényesen az elnök dönt. Ehhez a kérdéshez kapcsolódik alkotmánytörvény-javaslatunk következő neuralgikus pontja, mikor is a köztársasági elnök saját elhatározásából hirdet ki népszavazást. Szerintünk nem elfogadható - mint ahogy az a javaslatban van -, hogy a kormány legyen az a szerv, mely ezt a döntést felülbírálhatja. Parlamentáris demokráciában ez a hatáskör a Szövetségi Gyűlést illeti meg. Jelentős hiányossága a tervezetnek továbbá az a rendelkezése is, mely a népszavazásra bocsátott javaslat elfogadását szabályozza. Nem határozza meg ugyanis a szavazók részvételi arányát és az elfogadáshoz szükséges szavazatok számát sem. Nézetünk szerint a javaslat akkor legyen elfogadott, ha az egyes köztársaságok összes - választásra jogosult - polgárának többsége beleegyezését adta. A fent említett okok miatt ezt az alkotmánytörvény-tervezetet az előterjesztett formában nem támogathatjuk. A köztársasági elnök által javasolt másik, alkotmánybíróságról szóló alkotmánytörvény-tervezetet támogatjuk, mivel fogyatékosságai áthidalhatók, valamint tudatában vagyunk az alkotmánybíróság léte szükségességének is. Az FMK parlamenti képviselői Sok vagy kevés? Az egyéves SZMPSZ-ről - Pukkai Lászlóval, a szövetség elnökével Egy nap híján kerek egy esztendeje, hogy Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége néven megalakult pedagógusaink szakmai-érdekvédelmi szervezete. Az évforduló kapcsán Pukkai Lászlóval, a szövetség elnökével kíséreltük meg-feieleveníteni ennek az eseményekben bővelkedő, eredményekben gazdag egy esztendőnek a legnevezetesebb pillanatait. • Elnök úr! Január 13-án lesz egy éve, hogy az SZMPSZ a Nyitrai Pedagógiai Kar dísztermében megtartotta alakuló konferenciáját. Egy Hyen konferencia azonban előszervezést igényel, így a szövetség gyökerei alighanem még korábbra nyúlnak vissza. - Valóban így van. 1989. december 20-án, a Csemadok pozsonyi székházában jött össze először egy labdarúgó-csapatnyi pedagógus - az évforduló kapcsán engedtessék meg, hogy mindannyiukat nevén nevezzem - Csáky Károly, Fehér József, Keszeg István, Kovács László, László Béla, Máté László, M. Molnár László, Oláh György, Rudas Dóra, Szkladányi Endre és jómagam, hogy a több mint 4000 szlovákiai magyar pedagógus vágyait közös nevezőre hozzuk, érdekeit képviseljük. A találkozó megszervezésében nagy szerepe volt a Csemadok tisztségviselőinek: Sidó Zoltánnak, Neszméri Sándornak és Gyurcsík Ivánnak. Nos, az említett társaság látott hozzá alapos megfontolás, mérlegelés után az országos szerveződéshez. • A következő megemlítésre méltó időpont 1990. január 13-a, az alakuló konferencia napja. Miért a Nyitrai Pedagógiai Kar dísztermében lett megtartva? -Alakuló konferenciánk színhelyének kiválasztása korántsem a véletlen műve volt: a kar magyar tanárait és hallgatóit szerettük volna lélekben megerősíteni és egyben deklarálni is vendégeink, Varga Sándor kormányelnök-helyettes, Ladislav Kováč oktatásügyi miniszter, Milan Hejný miniszterhelyettes és Jozef Pastier dékán előtt a kar magyar tagozata megerősítésének szükségességét. A konferencia több mint 400 küldöttje és majd' kétszáz vendége - köztük a hazai magyar értelmiség és politikai élet több jeles képviselője, mint például Dobos László és Duray Miklós - esetenként erősen emocionális, de mindig a tolerancia és az értelem határain belül maradó felszólalásaival érdemben tisztázta nemzeti kisebbségünk oktatásügyünk területén követendő programját. • Közel négyhavi „illegalitás" után, a szövetség első országos konferenciájának előestéjén, 1990. május 8-án került sor az SZMPSZ belügyi regisztrálására. Ki állt addig a szövetség élén, illetve mi történt az első országos konferencián? -A szövetséget a konferenciáig tizenöt déli járásunk pedagógusainak szóvivői - Csáji Etelka, Ádám Zita, Bábi Éva, Dolnik Erzsébet, Iván László, Lánczos József, Lendvay Tibor, Lovász Gabriella, Kovács Péter, Kováts Miklós, Pék László, Sándor Anna, Schniererné Wurster Ilona, Tolcsvay Antal, Zirig Árpád - és a tizenegy alapító tagból álló vezetőség irányította. A konferencián aztán megválasztottuk a szövetség országos választmányát, melynek elnöke, a tagság bizalmából, kétéves időszakra szerény személyem lett. Meg kell jegyeznem, hogy a konferencián, mely május 12-én Komáromban volt, Varga Sándor kormányelnök-helyettesen és Neszméry Sándoron, a Csemadok főtitkárán kívül, történetünkben először, a hazai magyar politikai mozgalmak is képviseltették magukat. A. Nagy László, Szöcs Ferenc és Kmeczkó Mihály hozzáértő, a lényegig hatoló felszólalásaikkal, köszöntőikkel bizonyították: szövetségünk nincs egyedül, ezentúl nemcsak kulturális szervezetünk, hanem politikai mozgalmaink tagságát is magunk mögött érezhetjük. • A májusban elvetett mag szeptember elején szökkent szárba... - Ahogy mondja: szövetségünk kezdeményezésére szeptember 8-án, a Galánta melletti Vinceházi erdőn ültek először tárgyalóasztalhoz a három magyar politikai mozgalom vezérkara és parlamenti képviselői. A tanácskozáson megegyezés született szövetségünk és az említett mozgalmak oktatási programját illetően: azóta közösen törekszünk egy önálló tanárképző főiskola megszervezésére, az oktatási minisztérium nemzetiségi főosztálya szerkezetének megváltoztatására, és arra, hogy a főosztály a tárca mindenkori vezetőjének a hatáskörébe kerüljön. • Hogyan alakult, illetve milyen a szövetség viszonya az oktatási minisztériummal, a minisztérium 22., ismertebb nevén a nemzetiségileg vegyesen lakott területek iskoláinak főosztályával és a hazai szlovák pedagóguskezdeményezésekkel? -A minisztérium hosszú ideig bástyákkal vette körül magát, legalábbis velünk szemben, pedig mi nem akartuk rohammal bevenni, csupán a kapcsolatfelvételt szorgalmaztuk, de ezzel a komáromi konferencián elhangzott beszámolóban, illetve a különböző lapokban megjelent írásainkban már foglalkoztunk. A tárca élén beállt változás sokat javított a kapcsolatainkon, Ján Pišút, az új miniszter a realitások talaján mozog, nem akarja mindenáron megelőzni a korát, tiszteli szövetségünket, annak szervezettségét, több mint 4000-res tagságát. Milan Hejný miniszterhelyettes minden jelentősebb anyag beterjesztése előtt kikéri szövetségünk véleményét is, és nem egy esetben védelmezte már álláspontjainkat a szélsőséges támadásoktól. Fodor Zoltán, a 22. főosztály igazgatója május óta szinte mindennapos kapcsolatban van a szövetséggel. Tőle a mi véleményezésünk nélkül semmilyen anyag nem kerül a miniszter asztalára. Ezeknek a gyakorlati kivitelezési sikere már nem rajta vagy rajtunk múlik. A hazai szlovák pedagóguskezdeményezésekkel már többször is tárgyaltunk. Zólyomi tanácskozásaink - október 6-án, illetve november 10-én - felemás eredményeket hoztak: megbeszéléseink fő témája az új iskolatörvénnyel kapcsolatos problémák megvitatása volt, de terítékre került a konföderáció, a szakszervezetek és a pedagógusok fizetésének kérdésköre is. Az első és az utolsó kérdésben egységes álláspontra jutottunk, számomra még mindig rejtély azonban, hogy az erről szóló anyagok miért más megfogalmazásban kerültek a miniszter elé. Az októberi találkozón egyes szlovák kollégák hallani sem akartak a konföderációról, de novemberben éppen ők vetették fel a szükségességét, utólag derült ki, hogy miért. A konföderációban látták - látják - annak lehetőségét, hogy teljes egészében átvegyék a szakszervezetek szerepét, aminek főleg az anyagi vetülete érdekes. Mi feltétlenül bízunk a további szoros együttműködésben, de ezentúl is a szakmai és érdekvédelmi feladataink megoldását tartjuk elsődlegesnek. • Elnök úr! A napokban kerül sor az alapiskolák első évfolyamába történő beiratkozásra. Kifejtené néhány szóban az ezzel kapcsolatos nézeteit? - Természetesen; mindannyiunknak tudatosítanunk kell, hogy a totalitárius elnemzetlenítésnek már vége! A helyi önkormányzatoknak és az iskolatanácsoknak minden demokratikus eszközt igénybe kell venniük, hogy csak a lehető legritkább esetben fordulhasson elő, hogy akár szlovák, akár magyar gyerek ne a szülei által választott tanítási nyelvű iskolába kerüljön. Egy nap híján kerek egy esztendeje, hogy Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége néven megalakult pedagógusaink szakmai-érdekvédelmi szervezete. A fentiekben - nagyon röviden - az alakuló konferenciája óta eltelt időszak alatt kifejtett sokrétű tevékenységét igyekeztünk vázolni. Hogy lehetőségeihez mérten sok vagy kevés, amit egy év alatt sikerült elérnie, azt - Pukkai László szavaival élve - Ítélje meg a széles közvélemény. KLUKA JÓZSEF