Új Szó, 1991. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-31 / 26. szám, csütörtök

KULTURA 1991. JANUÁR 31. MEGY A BOLT EGY CSEMADOK-KEZDEMÉNYEZÉSRŐL Idestova három hónappal ezelőtt nyílt meg Dunaszerdahelyen a Csemadok-bolt, a Vámbéry Ármin alapszervezet kezdeményezésére, azzal a céllal, hogy magánszemélyektől felvásárolt könyveket, képzőművészeti alkotásokat, iparművészeti cikkeket, továbbá — a Csemadok OV alkalmi és a Csemart állandó közreműködésével — magyarországi fo. lyóiratokat, lemezeket, könyveket fognak árusítani. Az alapszervezet kasszájából negyvennégy ezer koronát fektettek a vállalkozásba, bérbe vettek két helyiséget, rendbe tették, berendezték. Az egyik a bolt, a másik a raktár. Az összeg megmaradt részét a felvásárlásra fordították. A minap hallottam, jól megy az üzlet, fogynak a könyvek, a régiek is, melyekből a legtöbb van. Olcsóbban jutnak itt szellemi javakhoz az emberek, így nem csoda, hogy hamar népszerűvé vált a bolt. Mielőtt magam is meglátogattam volna, megálltam néhány percre a kőhajításnyira levő „régi" könyvesboltban, melynek már a kirakata évek óta gazdag választékot kínál, szemet vonzó tálalásban. Egyik legjobb könyvesboltunk, Vajon mi a helyzet ott ma, az általános áremelkedés után, amikor mér nemcsak a könyvek drágábbak? — Bizony, csőkkent az érdeklődés — mondja Hajdú Katalin, a bolt vezetője. — Az emberek még azokat a könyveket is visszateszik a polcra, melyeket korábban kerestek. A gyerekek sírnak, vedd meg, anyu, és a válasz gyakran: nem. Valóban drágák, különösen a gyermekkönyvek, képregények. Tavaly tíz-tizenötezer korona volt a napi forgalmunk, most öt-hatezer. A nyolcvan forintos könyv ötvenhat korona. Most kaptunk néhány könyvet, melynek az ára, átszámítva, jóval alacsonyabb. Nem tudom, mi az oka. Azt hiszem, ez a szállítmány még abból van, ami tavalyról maradt a raktárakban. Egyelőre kevés könyv jön, az elmúlt évben viszont volt bőségesen. Itt főként, mintegy nyolcvan százalékban, magyar könyveket vásárolnak. — Jelent-e konkurenciát a Csemadok-bolt? — Méghozzá nagyot. Ők is, a maszek árusok is. De nincs harag. Sőt, nekem nagyon tetszik az a bolt, magam is vásároltam ott. Amikor nekünk nem volt gyermekkönyvünk, nekik volt, és ugyanúgy találhatók ott új könyvek. . Néhány perc múlva, immáron a „konkurenciánál". Járdára kitett tábla mutatta hozzá az utat, mely néhány lépés egy udvarban. Nem írom le részletesen a helyiséget: mint egy kisebb könyvesbolt, vagy antikvárium, az egyik fal mentén pultok, rajtuk bőven a legfrissebb magyarországi sajtótermékek, hetiés havilapok, valamint mindaz, szekrényben és szekrényen, amit fentebb mér felsoroltam. Szemlélődés közben örömmel fedeztem fel a Mint fészkéből kizavart madár... (A hontalanság éveinek irodalma ' Csehszlovákiában 1945—1949) című könyvet, mely nemrégiben jelent meg Magyarországon. De ugyanilyen örömmel látom, hogy nem vagyok egyedül a könyvesboltban, többen is böngésznek, nézelődnek. — Folyamatos az érdeklődés, nyitástól zárásig — mondja Mészáros Margit elárusító, aki számára, illetve hát a bolt száméra, a vállalkozás három kezdeményezője, Huszár László, a Csemadok járási választmányának titkára, Molnár József pedagógus, a Vámbéry Ármin alapszervezet elnöke és Bugár György, a Csemadok jv szakeló'adója gondoskodik továbbra is az áruról. Ahogy megbeszéltük, befut Huszár László, Pozsonyból jön, ezer kötetet hozott, melyek az elhunyt tanár, író, irodalomtörténész, Csanda Sándor könyvtárábóll származnak. — Ide kerülnek, azért hagytuk üresen ezeket a polcokat — mutatja Huszár László. — És kiírjuk majd: Csanda Sándor könyvtárából. Megy a bolt. Hétszáz könyvvel indultunk november ötödikén, december végéig háromezerkétszáz darabot vásároltunk fel, s ugyaneddig az időpontig kétezerháromszázat adtunk el. Csak az antikváriumi könyvekről beszélek. Úgy néz ki, hogy harminc-negyvenezer korona körül állapodik meg az átlagos havi forgalom. De van érdeklődés a mézeskalács, a szárított virág, a zsúrasztal iránt is, melyeket készítőik behoznak ide, mi pedig eladjuk. És elkeltek a festmények is. Hétfő' kivételével tíztől ötig, szombaton kilenctől tizenkettőig tart nyitva a bolt. A felvásárlást pénteken délután bonyolítjuk le. Van, aki három könyvet hoz be van, aki ötvenet vagy még többet. Jönnek a gyerekek is régi könyveikkel, aztán ami pénzt kapnak értük, azt többen mindjárt itt helyben levásárolják. — Jó ezeket hallani. Mi indított benneteket arra, hogy belekezdjetek ebbe a vállalkozásba, ráadásul üzleti tapasztalatok nélkül? — A Csemadok-munkához pénz kell, ez az egyik. A másik, egyfajta szolgáltatás is; amikor olyan drágák a könyvek, meg kell találni a módját, hogy olcsóbban jusson hozzá az olvasó. Elsősorban a gyerekekre gondoltunk. Ahogy kinövik a kabátot, cipőt, ugyanúgy kinövik a könyvet is, melyet viszont kár lenne eldobni, vagy hagyni, hogy a polcon porosodjék. Úgy gondoltuk, e vállalkozás révén mindenki jól jár. Bíztunk a sikerben. Bíztunk a Csemadok nevében, ezért is döntöttünk a Csemadok-bolt név mellett. Nem csináltunk nagy reklámot, a nyitás után két héttel tettük ki a táblát, de az érdeklődés inkább csak azután kezdett növekedni, hogy bemutatta boltunkat a televízió magyar adása, és hogy még karácsony előtt sikerült Magyarországról beszereznünk gyermekkönyveket, melyeket mi olcsóbban tudtunk adni. Azóta megy a bolt. A Csemadok jv irodahelyiségében folytatódik a beszélgetés, ahol Bugár György a magyarországi lapok terjesztéséről mondja: — A komáromi Csemarton keresztül érkeznek hozzánk is, ahogyan valamennyi déli járás Csemadok-titkárságára, pénteken délelőtt. A boltunkban van a lerakat. Innen viszik aztán őket az önkéntes lapterjesztők szerte a járásba. Mi is, mint Csemadok, szeretnénk bekapcsolódni a terjesztésbe, ezért minden évzáró tagsági gyűlésen beszélünk erről a lehetőségről. Persze, a boltunkban is árusítjuk a mintegy húszféle lapot. — A világ legkisebb, de legjobb boltja — mondja Huszár László. — Mindennap érdemes benézni. Sose lehet tudni, milyen könyvritkaság érkezik. (bodnár) MÁSOK ÍRTÁK AZ EGYHÁZ AZ EMBERT SZOLGÁUA KINCSES ELŐD: MAROSVÁSÁRHELY FEKETE MÁRCIUSA - 6. 1990. március 15. estétől március 19-ig. A magyarellenes propagandakampány betetőzése egy, még 1988. január 15-én, a Los Angeles-i református templom faláról leszedett, a magyarellenes kultúrgeno

4 cidium ellen angol nyelven tiltakozó rőpcédulának nyilvánosságra hozatala volt. Ezt a röpcédulát — úgy, mintha akkor nyomtatták volna (nem pedig a Ceausescu-érában) — egy fulmináns cikkben találta a március 14-i Cuvintul Liber. A cikkből kiderül, hogy szerzője ismerte a kézzel írt, Los Angeles-i református templomra utaló, 1988. január 15-i szöveget, tehát tudatosan csúsztatott akkor, amikor olyan látszatot keltett, mintha friss, 1990-es anyagról lenne szó. Ezt a cikket másnap, március 15-én (I), a fő műsoridőben beolvasta a bukaresti televízió. Azonnal felhívtam Bukarestben az adás szerkesztőjét, Victor lonescu történészt. Megkérdeztem, véleménye szerint kinek lenne jó egy román—magyar összetűzés, véres incidens. Egyetértett velem, hogy ez csak ártana mind a románoknak, mind a magyaroknak. Megígérte, hogy másnap, ugyanabban az adásban három percet biztosít nekünk a cáfolat bemutatására. Ezt a cáfolatot az RMDSZ Maros megyei elnökségének nevében Sütő András írta alá, és Jakabffy Attila társaságában én olvastam be. A cáfolat nagyon felbosszantotta a Vatra Romaneasca vezetó'it, akik durván megfenyegettek. Március 17-én reggel (a tévécáfolatot követő napon) Pop Dimitru alelnök (jelenleg a PUNRT parlamenti frakciójának vezetője) azt mondta nekem: meglátod, mit kapsz ezért ("ai sa vezi, de o sa patesti"). Ezt a mondatot két nappal később jobbari lehetett érteni. Az egyik főpróbát március 16-án a marosvásárhelyi 28-as gyógyszertárnál tartották. Mi is történt valójában? Az eset ismertetését az indokolja, hogy ezt az incidenst azóta is hamis tálalásban közli a román sajtó és a román kormány. AzAdevarul március 17-i számában nyolc ólomsoros Rompress-hírt tett közzé, szinte akkora cím alatt, mint maga az egész szöveg: (Megjegyzés: az eredeti román szöveget kivonatolva fordítottam magyarra.) „Mit engedett meg magának egy gyógyszerésznő? Marosavásárhely municipiumban vasárnap este a következő történt: Kormocziné, a 28-as gyógyszertár főnöknője megváltoztatta az egység névtábláját, magyarul kiírva és kijelentve, hogy attól a pillanattól a gyógyszertár románok részére nincs nyitva, csak magyar állampolgárokat (?) szolgál ki." (Sajnálatos módon ezt a marhaságot még a Kossuth rádió is bemondta!) Az igazság röviden így néz ki: 1. A 28-as gyógyszetár körüli események — nem péntek este, hanem délelőtt, délben és kora délután játszódtak le, 15.30 órakor egy egység végleg bezárt, tehát ott este semmi „fapt" (eset) nem történhetett. 2. Dina Kormoczi nevű gyógyszerész az egységben nincs és nem is volt. 3. A gyógyszertár vezetője évek óta Gyó'rffi László. 4. A szövegben szereplőhöz hasonló nevű gyógyszerész létezik, Körmöczky Emesének hívják, de ő nem „sefa" (főnöknő), s így már eleve nem változtathatta meg a Rompress-hírben sugallt „önhatalmúlag" a gyógyszetár feliratát. 5. Körmöczky Emese — laboratóriumban dolgozott, nem a tárasztalnál, tehát nem tagadhatta meg a román vevők kiszolgálását, mivel nem is találkozott velük. 6. A vatrás tüntető tömeg a két román nyelvű „Farmacie" felirat mellé frissen felfestett „Gyógyszertár" feliratot •töröltette le, teljesen törvénytelenül, a Ceausescu-féle alkotmány 22-es szakaszát és az Ideiglenes Nemzeti Egységtanács idevágó határozatát semmibe véve. — A szerző által szerkeszett részlet a Püski Kiadónál megjelent, azonos cimű kötetből. Kedden folytatjuk. René Hradskýval, a Csehszlovák Nemzeti Egyház Husz-gyülekezetének prágai püspökével beszélgetést készített a Lidová demokracie munkatársa. Azzal a szándékkal történt ez, hogy felidézzék a csehszlovák nemzeti egyház megalapítását, ami 1920. január 8-án a prágai óvárosi Szent Miklós templomban történt. A püspök elmondta, hogy egyházuk létrejötte, az evangélium anyanyelven történő hirdetése azokban a törekvésekben gyökeredzik, amelyek a katolikus egyház megreformálására irányultak. A Csehszlovák Köztársaság létrejötte felfokozta a huszita és a cseh testvéri hagyományok felelevenítésének igényét. A fasiszta uralom idején gyülekezeteik olyan közösségnek számítottak, ahol nemcsak lelki vigaszra találhattak az emberek, hanem anyagi támogatásban is részesültek. A megpróbáltatásokat a felszabadulás örömteli pillanatai követték, amikor híveik száma szinte lavinaszerűen gyarapodott. „Felsejlett előttünk a nagy nemzeti egyház perspektívája" — hangsúlyozta a püspök. Majd rámutatott, hogy 1948 után a totalitárius rendszer megbénította egyházunk belső életét. Az ötvenes években megfosztották őket az igehirdetés számos központjától, elvesztették az iskolákban és művelődési otthonokban bérbevett imaházakat. Több csüggeteg pap nem bírta ki az államapparátus nyomását, mások politikai naivitásból hagyták el az egyházat. „Azt hitték, hogy a szocialista rendszer az ember javára esküdve, a mienkéhez hasonló eszméken nyugszik" — jegyezte meg a püspök. Továbbra is államalkotó egyháznak tekintik magukat, jelentette ki a jövőt illetően. Mindenekelőtt a családi ájtatatosságokra helyezik a hangsúlyt. Nyugdíjas- és gyermekotthonokban, kórházakban, katonai alakulatoknál egyaránt jelen akarnak lenni. „Az egyház küldetése ugyanis nem az, hogy önmagáról gondoskodjék. Az egyház nem evilági. Nem puszta szemlélő vagy ítélkező, mindenekelőtt az embert, annak üdvözülését szolgálja" — fejezte be a beszélgetést Hradský püspök. JAN SCHWARZ Lidová demokracie, 1991. január 8. ISMÉT SZAMIZDAT? Visszásnak tűnik, de nem az újságírói képzelet szüleménye. A dolgok logikájából következik, hogy épp az egykori szamizdatok szervezői próbálják lerázni a lapkiadást nehezítő' terheket. Új kiadó, a Felszabadult Szamizdat létesült az Európai Kulturális Klub mellett, egyszerű és bevárt elv alapján. A szerkesztőbizottság — ellenszolgáltatás nélkül — véleményezi a kiadandó művet, melynek szerzője úgyszintén lemond a honoráriumról, ugyanakkor a szerkesztőség gondoskodik a kiadásról, s csak annak megfelelő példányszámban, amennyi megrendelés érkezett és a vevó' csupán annyit fizet, amennyibe a kiadvány előállítása került. Főként a száműzetésben született munkákról van szó, de számításba jönnek prózai művek, verseskötetek, drámai alkotások és esélyűk van a filmforgatókönyveknek, esszéknek, valamint a publicisztikai kiadványoknak is. A mai időkben, amikor főleg a szórakoztató lektűrirodalomnak van kelete, amikor a kiadói terveket egynegyedével is megnyirbálják (miközben a papír is drágul és a nyomdai költségek emelkednek), minden bizonnyal dicséretes cselekedet e kezdeményezés. Az egykori tiltalom alá eső szamizdatok helyett a felszabadult már számítástechnika igénybevételével és tetszetős paperback kivitelezésben készül. ALENA WALEKOVÁ (Národná obroda, 1991. január 8.) FÜGGETLEN TELEVÍZIÓT! A körülmények kényszerítették ki a fenti követelést, mert az állam még mindig ragaszkodik a rádióval és a televízióval szembeni monopóliumhoz, a törvényerejű rendezés pedig egyre csak késik — nyilatkozta Martin Kratochvil a Mladá fronta hasábjain. Személyében nemcsak a kiváló jazzman szólalt meg, hanem a Bonton televíziós részvénytársaság elnöke, aki elmondta, hogy a független televízióadás híveit őszszefogó társulás létrehozásával igyekeznek érvényt szerezni a szóban forgó követelésnek. „A rádió- és televízióadásról szóló amerikai törvény mindössze harminc sort tesz ki" — mondotta a törvény elfogadása körüli huzavonára célozva. „Nem hinném, hogy emögött valamiféle rossz szándék munkál, csupán az az érzésem, hogy az állam fél kiengedni a kezéből a tömegtájékoztatás eszközeit. E félelem nem más, mint a totalitárius rendszer csökevénye" — vélekedett. Hangsúlyozta, hogy éppen ezért vették át a kezdeményezést, elismerve: erős nyomást gyakorló csoportként lépnek fel. Rámutatott, hogy a független televízióadás külföldi tőke nélkül elképzelhetetlen, hisz a rendkívül magas költségek megtérülési ideje is legalább hét-nyolc év. Ugyanakkor viszont erős aggályok támadnak amiatt, hogy a külföldi tőke válik az adás urává. „S legyen az amerikai, orosz vagy török, mindenképpen kellemetlen lenne... Az törvényelőkészítésen múlik, hogy ideális kompromisszum jöjjön létre, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon, vagyis: a nyugati tőke belevágjon, de azért ne kerüljön minden a birtokába" — magyarázta Martin Kratochvil. Elmondta még, hogy Nyugaton ebben a tekintetben különféle módozatok alakultak ki. Jómaga az amerikai modell híve. Az USA-ban a kormány nem rendelkezik tájékoztatási eszközökkel, az adásidőt meg kell vásárolnia. „Az amerikai Kongresszus ezzel a megoldással ki akarta egyenlíteni azt az egyoldalú játékot, amit valamennyi kormány a nemzettel folytat. Ez a gondolat — a közvélemény megerősítése a kormánnyal szemben — roppant tetszik nekem, bár tartok attól, hogy Európában nehezen ereszt gyökeret. Mindazontáltal úgy vélem, hog redukálni kellene a tömegtájékoztatásra gyakorolt állami hatást. Sehogy sem lehet elfogadni, hogy az állam két televíziós csatornával rendelkezzék, a függetlenek pedig eggyel. Ha igen, akkor csak fordítva... Állami lapok sincsenek, s ez nem okoz katasztrófát. Végülis az ilyesfajta rendszer teszi lehetővé a nézetek pluralizmusát" — mondotta befejezésül Martin Kratochvil. MARTIN NEZVAL (Mladá fronta, Dnes, 1991. január 2.)