Új Szó, 1991. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-31 / 26. szám, csütörtök

1991. JANUÁR 31. CSALÁD - OTTHO

N - EGÉSZSÉG 6 MÉGIS KINEK A KUDARCA? ROSSZ JEGYEK A BIZONYÍTVÁNYBAN „Elverni azt kell, aki megveri a gyerekét a rossz bizonyítványért. Hiszen a szülő — ha meglepetés számára, hogy iskolás fia, lánya megbukott — maga sem teljesítette a kötelességét. Aki folyamatosan odafigyel a gyerekre, ellenőrzi és segíti a haladást, annak nem lehet váratlan se a jó, se a rossz jegy. A gyerek előre nem látott bukása a szülő bukása is." Ez a kemény ítélkezés egy öreg tanár szájából hangzott el a minap. Az alkalmat az adta hozzá, hogy nem bírta megvigasztalni reszkető napközis tanítványát, aki nagyon félt a közelgő • félévi osztályozó konferenciától. „Anyám agyon fog verni!" — zokogta az ötödik osztályos gyerek. Kiderült beszélgetésükből, hogy szeptembertől januárig igazából senki sem figyelt oda, miként boldogul a gyerek az iskolában. Nem néz* ték meg soha a könyveit, füzeteit, házi feladatait. Ha valamit alá kellett írniuk a szülőknek, idegesen aláfirkantották, a gyereket pedig pár szóval leszidták a - rossz jegyért, az elmarasztaló tanári üzenetért. S azután megint magéra hagyták, és nem került sor otthoni számonkérésre. Pedig arra a legtöbb gyereknek szüksége van. Az elégtelenek és a rossz jegyek miatt nem félévkor, s nem az év végén kell kitörnie a szigornak. Visszataszító, értelmetlen, fölösleges a verés, a fenyegetés, a dühöngés. Mese az, öncsaló mese, hogy a felnőtt a gyerek jövője miatt van kétségbeesve ilyenkor. Arról a jövőről az első szeptemberi csöngetéskor kell elgondolkodni. Azután többé-kevésbé naponta. Az csinál cirkuszt — otthon s esetleg az iskolában is, a tanárokat hibáztatva —, akinek nem a gyereke tudása, hanem kizárólag a minősítése, az erről szóló papír a fontos. Köztudomású, hogy nyolcadik osztály után sokan kerülnek ki félanalfabétaként az iskolából. És nem csekély azoknak a száma, akik — elvégezvén a szakiskolát — elfogadhatatlan írni-olvasni tudással lépnek ki a nagybetűs életbe. Emiatt még nemigen reklamáltak a szülők. A tudatlanságért nem jár ki a verés. Többen vélik úgy, hogy — példái — a csupa elégséges elintézhető egy vállvonogatással. Minek az a nagy tudomány? Elég, ha valahogyan megússzuk az iskolaéveket. Sokan mondják: egy a fizetése annak is, aki kitűnővel végzett, annak is, aki elégségessel. Csak bizonyítvány legyen, meg valahol egy állás. A papolás a műveltségről, a hozzáértésről, a továbbfejleszthető tudásról — kit érdekel? Esténként tele vannak az utcák csellengő, lézengő gyerekekkel, akik értelmetlenül szórják a semmibe az időt. A jövőjük lehetőségeit pazarolják, a tanulás, az olvasás óráit vesztegetik el. Kié a felelősség? Az iskola nem sokat tehet. Mondjuk ki: ha valaki, akkor csakis a szülők tudnak ezen változtatni. Akit elönt a düh, ha a gyerek elégtelenekkel és rossz jegyekkel állít be — gondoljon erre is. Meg arra, hogy akárhogy tükröződik is vagy nem tükröződik a bérekben a jó tanulmányi eredmény — a tudás azonban mégiscsak számít. CSONTOS MAGDA NEMRE, NEMZETISÉGRE VALÓ TEKINTET NÉLKÜL... Emlékeznek még arra, hogy a nyelvhasználat, a nyelvtörvény kapcsán milyen nagy port vert fel Somorja „esete"? A bársonyos forradalom legelején átfestették a városjelző táblát kétnyelvűre. Valaki a magyar feliratot átmázolta, más visszaírta. Ez addig folytatódott, mígnem „botrány" lett belőle. Végül akadt egy „semleges" ember, aki megelégelte a történteket és a saját szakállára eltávolította a táblát. Közben az újságírók, a rádiósok és tévések ellepték a várost, és tudósítottak, kommentáltak, riportokat készítettek. Persze, mindenki a saját szemszögéből, egyéni beállítottsága szerint. Aki csak egy kicsit is is-, merte a helyzetet, kesernyés szájízzel kimondta: a rólunk festett kép távol áll a valóságtól, mi itt egészen másképpen élünk. Békésen... A jó szándék vezette Marcela Šimunekovát is, amikor felkeresett bennünket és elmondta, hogy ő ugyan szlovák nemzetiségű, de felháborítja a magyarok elleni „hajsza", mivel a tapasztalatai cáfolják a nyilvánosság elé tényként tálalt állításokat. — Látogassanak meg bennünket és győződjenek meg, hogy igazat mondok... A helyszín: Mozgássérültek intézete Csölösztőn. A település Somorjához tartozik, ám az alkalmazottak többsége a Csallóköz minden csücskéből verbuválódott, a gondozottak pedig egész Szlovákiából érkeztek — nemzetiségre való tekintet nélkül. Minden itt dolgozó felnőtt azon fáradozik, hogy a járásképtelen, mozgássérült gyerekeken segítsen, javítsa állapotukat, visszaadja életkedvűket, lehetővé tegye beilleszkedésüket a mindennapokba. Ez a legmagasztosabb céljuk, és ezért megtesznek mindent... Mós lapra tartozik, hogy a helyszín nyomasztó. A Bős—Nagymaros vízlépcsőt építő munkások átmeneti otthonában, vagyis a munkásszállóban hozták létre. Ennek környékén se fa, se fű, kopár, szinte holdbéli a táj. Aki innen idővel távozhat, annak tán még elviselhető, de aki csak az ablakból szemlélheti környezetét, főként, ha serdűlőkorú gyerek, bizony, nagyon nyomasztó a látvány. Az intézet kapacitása 145 fő, közülük kb. 80 alapiskolás. Természetesen a gyerekek oktatásáról gondoskodni kell, így az intézet mellett szlovák tanítási nyelvű alapiskola is van, melynek igazgatónője Presinszky Gizella. Tán az ő érdeme, de a tantestület hozzáállásáé is, hogy megszegve az előírásokat, külön-külön „kezelnek" minden mozgássérültet. — Jónéhányan szlovákul és magyarul is tudunk, ha a gyerekek idekerűlésük előtt magyar iskolába jártak, a lehetőségek szerint magyarul oktatjuk Őket. Nekünk kell alkalmazkodnunk hozzájuk, nem várhatjuk el a gyerekektől, hogy egyik napról a másikra nyelvet váltsanak, hiszen lelki megrázkódtatásuk amúgy is nagy. Elkerültek természetes környezetükből, hónapokig szüleik nélkül vannak, „elszenvedik" a gyógyprocerdúrákat, ráadásul tanulniuk is kell... A 11 tanítónak és 3 nevelőnek a fele tud magyarul, néhányan oroszul is, sőt, németet és angolt is oktatnak. Nem minden gyermek képes arra, hogy lejöjjön az osztályba. Az ágybanfekvőkkel külön-külön foglalkoznak. Ha valamelyik tanítónő csak szlovákul tud, magyar gyermek tanítása esetében segítségül hívja a magyarul is tudó kolléganőjét. — Még soha senki sem mondta, hogy ez többletmunka, és nem hajlandó segíteni... -_ dicséri a tantestület tagjait az igazgatónő, — Nagyon jó, hogy az intézet és az iskola éppen itt van. Sok a magyar nemzetiségű gyermek, akadnak ukránok is és romákból is van bőven. Ha a „gyógykezelde" történetesen Árvában, vagy a Tátrában lenne, a magyar gyerekek nehezebben viselnék, hiszen ott mindenki csak szlovákul beszélne velük. Mi a gyerekek igényeiből indulunk ki. — Ez Sabačková Žofia véleménye, aki lan károsodáséhoz, ezáltal igazi, biológiai halálhoz vezet. Ennek kivédésére azonnal kell kezdeni a mesterséges légzést és a külső szívmasszást. Fontos azt is tudni, hogy a beteg állapotának súlyosbodásával párhuzamosan romolhat a szívműködés és a légzés a koma átmehet klinikai halálba. Ez az átmenet szívinfarktus esetében néhány másodperc alatt, más betegségeknél lassabban következhet be. Az enyhébb tudatvazarok pontos felismerése a laikus számára kevésbé fontos. Kóros aluszékonyságban a beteg felébreszthető, és amíg újra el nem alszik, reakciói normálisak. Ködös állapotban az éberségi szint csökken, a beteg nem nagyon tudja, hol van és mi tőrtént vele. Olykor saját személyi adatait sem tudja megadni. Delíriumban a beteg nyugtalan, hallucinál. (A közhiedelemmel ellentétben a delírium tremens nem a nagy ivászatok után, hanem az alkoholhoz szokott szervezet alkohoielvonásának a tipikus következménye. Ne felejtsük el, hogy delíriumos állapotba nem csak az alkoholista kerülhet, hanem más beteg is. A szopor már a kóma előfutára. A beteg látszólag ébren van, de a külvilágról nem vesz tudomást, csak nagyon erős ingerekre reagál. már nyugdíjas tanítónő, szlovák nemzetiségű, de jól tud magyarul. Nagy tapasztalattal rendelkezik és úgy véli, mindenki anyanyelvén sajátítsa el a szükséges tudást. A tantestületben uralkodó légkör rendkívül jó. Megértjük és segítjük egymást. Ha történetesen néhányan magyarul beszélgetünk és belép egy szlovák kolléga, minden gond nélkül váltunk, értse ő is miről van szó — mondja Lengyel Valéria nevelőnő. — Ez így igaz — teszi hozzá Marcela Šimuneková, aki tanítótársai és a gyerekek között már megtanult valamit magyarul. — Mielőtt ide jöttem volna, Pozsonyban hasonló intézetben tanítottam, ahol óvtak: „Ne menj magyarok közé, pokol lesz az életed." Mégis megtettem, ós sokkal jobban érzem magam itt. Ezért is akartam, hogy nyilvánosságra hozzák: a magyarok és a szlovákok nagyon jól megvannak, megértik és segítik egymást. Megértők és nagyvonalúak. — Ezt annak tudom be — szól közbe az igazgatónő —, hogy valamennyiünket egyetlen cél vezérel: segíteni a gyerekeken, s kialakítani a számukra legelfogadhatóbb légkört. Még sokáig példálózhatnánk, mesélhetnénk a „sztorik" százait, beszélhetnénk arról, hogy kezdetben a más nemzetiségű gyerekek sem voltak képesek elfogadni egymást, bántották és csúfolták társukat, aki nem tudott szlovákul és ezért, szerintük, más volt. A tanítók hozzáállása, példaadása formálja jellemüket, toleranciájukat. Aki ide jön, rövid idő alatt megérti — valamennyien egy hajóra kerültek. Valamennyiüket sorscsapás érte, s ez független attól, kinek milyen az anyanyelve. A mozgássérült gyerekek gondolkodásának pozitív formálása elsősorban a tanítók érdeme. Hazakerülve sokan elfelejtik a „tanultakat", szüleik, környezetük rossz irányban befolyásolja őket. Ezt a tanítók akkor észlelik, amikor egyesek ismét visszakerülnek az intézetbe. — A lényeg az, hogy képesek legyünk elfogadni egymást olyannak, amilyenek vagyunk, nemre, nemzetiségre, fajra való tekintet nélkül — tesz szinte pontcjt beszélgetésünk végére Bartalos Éva. — Mi itt valamennyien erre törekszünk és ezt oltjuk a gyerekekbe is. Megértetjük velük, hogy ők semmivel sem kevesebbek, mint mások, még akkor sem, ha mozgássérültek. Számukra is nyílik virág a réten és van karácsony, meg böjt is. Ugye milyen egyszerű? Az intézetből való eltávozásunkkor sóvárogtunk: így legyen mindenütt! Együtt, egymást elfogadva, türelemmel, szeretettel .övezve... OZORAI KATALIN Mi a teendő, ha valaki a környezetünkben elveszti az eszméletét? A legfontosabb a pánik elkerülése. Ha a helyszínen vannak sikoltozó, hisztiző egyének, igyekezzünk őket minél messzebbre küldeni. Valakit megbízunk az orvosi mentőszolgálat riasztásával. Megpóbáljuk kitapintani az érintett pulzusát (legjobban a nyaki verőéren észlelhető) és megfigyeljük a légzést. Ha a beteg szíve ver és lélegzik, gondoskodunk arról, hogy nyelve ne csússzon hátra (a beteget oldalára fektetjük) és kitisztítjuk szájüregét, nehogy megfulladjon. Ezután megpróbáljuk kideríteni, mi okozhatta a bajt. Ez könnyű feladat, ha ismerjük az érintett alapbetegségét. Máskor a környezet megfigyelése segít — üres orvosságos dobozok, üvegek, járó motor a zárt garázsban. A beteg állapotáról ajánlatos néhány soros feljegyzést készíteni, ez időt takarít meg az érkező mentőorvos számára. Az eszméletlen ember a laikus számára ijesztő látvány és az igazat megvallva, nem tehet érte túl sokat. (Az egyes mérgezésekkel kapcsolatos konkrét teendőkről a jövőben szeretnénk még szót ejteni.) Az a kevés, amit megtehetünk, azonban életet menthet. < DR. RÁCZ OLIVÉR Igor Grossman felvétele ORVOSI TANÁCSADÓ ESZMÉLETVESZTÉS, TUDATZAVAR Z Folytatjuk a tudatzavart és a kómát előidéző okok ismertetését: 5. A belső szervek megbetegedései (ezeket endogén intoxikációnak, vagyis belső mérgezéseknek is szokták nevezni). Az elnevezés találó, mert ilyenkor a vérben és a szövetekben olyan anyagcseretermékek halmozódnak fel, amelyek károsítják az agy munkáját. Ide tartozik a máj- és veseelégtelenség végső szakaszában bekövetkező kóma. 1921-ig, az inzulin felfedezéséig minden cukorbeteg kórlapján ez állt: Coma diabeticum, exitus — diabetesz kóma, halál. Hetven évvel később a magas vércukor, aceton, vízveszteség okozta halálos kóma már csak tankönyvi adat. Ha nagyritkán mégis előfordul, az a beteg vagy orvosa súlyos mulasztásainak következménye. Ma a cukorbetegeket inkább a hipoglikémiával kapcsolatos eszméletvesztés fenyegeti, de az orvosi utasítások pontos betartásával ezt is el lehet kerülni. A szívbetegségek közül a szívinfarktus nem eszméletvesztést, hanem klinikai halált szokott okozni. Az alacsony vérnyomás, egyes szívhibák, hosszas fekvés egyik következménye is lehet, hogy fekvő helyzetben való felegyenesedésnél az agy rövid ideig nem kap elég vért — ez néhány másodperces rosszulléthez, esetleg ájuláshoz vezethet (szinkópa). Fekvő helyzetben a beteg tudata visszatér. 6. A súlyos fertőzések, például agyhártyagyulladás, tífusz, tödó'gyulladás következtében fellépő eszméletvesztés ma már szerencsére nagyon ritka. Magas láz vezethet enyhe tudatzavarhoz, főleg gyerekeknél. Hogyan különböztetjük meg az egyes tudatzavarokat? Az eszméletvesztést elsősorban a klinikai haláltól kell, méghozzá nagyon gyorsan megkülönböztetni. Kómában a beteg lélegzik és ver a szíve. Állapota rendszerint súlyos, de ez nem jelent minden esetben közvetlen életveszélyt. A klinikai halál a légzés és a szívműködés megszűnését jelenti. Ez néhány percen belül az agysejtek visszafordíthatat-