Új Szó, 1991. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-24 / 20. szám, csütörtök

1991. JANUÁR 24. IÚJSZÓI SPORT-EXTRA 8 KI A VESZTES? Nem múlik el hét, hogy ne olvas­nánk a jégkorong-mérkőzések kísé­rőjelenségeiről, a durvaságról, vere­kedésről, brutalitásról. Legutóbb a Plzeň— Slovan meccs fulladt bot­rányba. A fegyelmi bizottság 5:0-ás gólaránnyal a vendéglátóknak ítélte a találkozó két pontját és néhány hokisra valószínűleg eltiltás vár... A világ sportjátékai a futballtól kezdve a kézilabdán keresztül a jég­korongig egyre keményebbek, kö­nyörtelenebbek és kegyetlenebbek. Nem egy esetben brutálisak. Ki tud­ja miért? Kevés az idő? Hiányzik a türelem? A modern civilizáció stressz­hatásokat előidéző tényezői kerül­nek előtérbe? Az élsportra is átra­gadt mindennapi akadályfutásunk ingerültsége, idegessége, hogy mi mindent kell még elvégeznünk a ro­hanó időben? Vagy a világszerte el­uralkodott erőszak is rányomta bé­lyegét? Nehéz megmondani. Úgy tűnik azonban, mintha túlságosan is egyoldalúan szentesítettük volna: a si­kerhez vezető legbiztosabb út a kí­méletlenség, a gátlástalanság, a dur­vaság. Azt mondják, a szikrázóan ke­mény sportok között is az első he­lyen álló hokinak oka van a kemény­ségre. Európa így akar védekezni a kanadai játékmód ellen. Alkalmaz­kodik. De hát kemény-e az az I. ligás összecsapás, amelyen 15-20 kis­büntetést osztanak ki és néhány 5­10 perces kiállításra kerül sor? Nem hinnénk. Itt már a sportszerűség meg­csúfolásáról van szó. Sokan a bírá­kat okolják. De mit tehetnek szegé­nyek, ha nincs partnerük a jégen és az edzői kispadon?! Nem egyszer tűnik úgy: egyedül vannak — min­denki ellen. A játékvezetőknek egyre több gondja-baja akad a hokisokkal. Alig érzi meg a korongozó a bíró bizonyta­lanságát, máris kihasználja azt és szinte kényszeríti társait a sportsze­rűtlenségre. Láthattunk meccseket, amikor a játékosok a bosszúálló Zorro szerepében léptek jégre, trip­lán törlesztve a vélt vagy valós sérel­mekért. És ami legszomorúbb az egészben, mindezt az edző szeme láttára, sőt sugallatára tették. Nem is olyan régen (vagy csak nekünk tű­nik úgy?) a szándékos szabálytalan­ságért, durvaságért kiállított játékos alig ült le büntetésének lejárta után a kispadra, máris ott termett az edzője, szemrehányást tett neki, s nem egy esetben már a jégre se küldte. De hol van már a tavalyi, tavalyelőtti és a korábbi jég?! Manapság egészen más a hely­zet. Egyes szakvezetők úgy könyve­lik el a szándékos szabálytalansá­got, mint sikeres taktikai fegyvert. Tehát szinte belehajszolják a tisztá­talan küzdelembe korongozóikat, fi­gyelmen kívül hagyva a sportszerű­séget éltető szabályokat, nem kis gondot okozva ezzel a bíráknak, akik joggal állítják: nem ők szabják meg a hoki fejlődését, ők csak a túlkapásokat igyekeznek elfojtani. A túlzott keménység, a brutalitás és az alattomosság a korongozok és az edzők dolga. Ha csak a játékra kon­centrálnának, a bírák kézben tart­hatnák a meccset. Talán azért dívik az erőszak és a durvaság az I. ligában, mert a baj­nokság első fordulóitól a csapatok fele tulajdonképpen a kiesés ellen küzd. Lehet, hogy az is közrejátszik, miszerint megnőtt az agresszív hoki­huligánok száma, túl sok a primitív emóció a lelátón, gyakran elszaba­dulnak az alantas indulatok, fokozó­dik a feszültség, ami kihat a játéko­sokra és a cserepadra is. Lehet, hogy így van. Lehet. Való­színűbb azonban, hogy devalváló­dott a lovagias küzdelem értéke, a másik tiszteletben tartása. A minden áron való győzelem a jelszó. A be­csületes játéknak nincs becsülete. És eszembe jut egy híres amerikai baseballjátékos rokonszenves, de szomorú mondása: „A rendes fickók mindig vesztesek." Hát ide jutottunk... (T.V.) MAGANKEZBE KERÜLT A KOMAROMI SPORTCSARNOK „VÉGE A RABLÓGAZDÁLKODÁSNAK" Tavaly 400 0.00-es ráfizetéssel működött a komáromi sportcsarnok, s az üzemeltető, a Műszaki Szolgáltatások városi vállalata úgy határozott: a helyzet tarthatatlan, valamit tenni kell. Az elmúlt év végén megszüle­tett a végleges döntés, miszerint magánkézbe adják a létesítményt. Vállalkozó is akadt, mégpedig Ladislav Zatko személyében. A még min­dig aktív sportoló — az érsekújvári vízilabdacsapat centere — tehát kemény fába vágta a fejszét. Mondták is sokan: ne vállalja el, mert belebukik! Ő azonban hajthatatlan volt. Már a kezdet kezdetén puskapo­ros levegő fogadta a sportcsarnokban, ugyanis az ökölvívók sokallták a bérleti díjat, s ebből adódott a konfliktus. Ottjártunkkor a „tulajdonos" ép­pen a városházán tárgyalt az illeté­kesekkel. Az egykori főnök, Kádár István azonban jelen volt, így vele kezdtem beszélgetni. — Most még 12 ember dolgozik a sportcsarnokban, ám hétnek rövide­sen el kell mennie, áthelyezik őket. Senki sem kerül az utcára! A továb­biakban csupán öten húzzuk az igát. Én például egyszemélyben pénztá­ros, f ütő, büfés és karbantartó is le­szek. A múltban évente 250 000 volt a béralap. Most — minden bizony­nyal —jóval kevesebb leszi 1991. január 10-én gyökeres vál­tozások történtek a komáromi sport­csarnokban. Ettől az időponttól kezdve ugyanis megszűnt a köz­ponti irányítás és a parancsuralom, valamint a koma-sógor viszony. Az első „maszek" rendezvénynek, Jim Sanders ausztrál misszionárius att­raktív előadásának, gyógyításának párját ritkító, hatalmas sikere volt. Négy alkalommal is telt házat (1500 jegyet adtak el!) könyvelhettek el. Sanders több jelenlevővel csodát művelt... Február 8-án ismét viszont­láthatják az ausztrál csodatevőt a Duna-parti városban. A jegyek csu­pán 10 koronába kerültek. A Zaíko­csapat és a Járási Művelődési Köz­pont várakozáson felüli — közös — rendezvénnyel mutatkozott be. Arra a kérdésre, vajon miért volt a múltban vészesen ráfizetéses a sportcsarnok üzemeltetése, az idő­kőzben betoppanó Ladislav Zaťkó­tól tudtam meg a választ: — Ötévenként kétszer is pártkon­ferenciát rendeztek itt! Természe­tesen komplett festés, felújítás előz­te meg a kétnapos színjátékot. A ki­adások nagy részét a vállalat fedez­te. No és hányszor jött a telefon az elvtársaktól: „Ekkor és ekkor szük­ség van a csarnokra, focizni szeret­nénk!" Senki sem mert ellenkezni, s az illetékesek megkapták a sport­csarnokot, méghozzá ingyen. Hát, így ment ez, csoda, ha mínuszban voltak? Ilyen rablógazdálkodás most nem lesz! Elkészítettem egy költségvetést, ami szerint nem lehe­tek ráfizetéses... Mivel az üzlet, az üzlet, s aki spor­tolni, illetve szórakozni akar a komá­romi sportcsarnokban, annak fizet­nie kell. Hogy sokat-e vagy keveset, azt mindenju a saját szájíze szerint döntse el. Ime, egy-két adat. A ki­adások ebben az évben 800 000 koronát tesznek ki. Tehát: egy óra a „tulajnak" átlagban 550 koronába kerül. A bérleti díj egy órára 130 (dél­előtt) és 200 korona (délután). A múlt­ban 150 volt. — Nem akarok gyorsan „megtol­lasodni", mint ahogy azt egyesek gondolják (főleg a bokszolókl). Vi­szont, ha nem látnék fantáziát a „bu­liban", messziről elkerülném a sportcsarnokot. Ebben az évben — ha minden a terv szerint megy — 150 000-es nyereséggel számolok. És még valamit: a stáb naponta 18 órát dolgozik — mondta Ladislav Zatko, aki már napok óta háborúzik a sportcsarnokban (még egyelőre) tréningező ökölvívókkal. Jády Károly, a BC Komárno I. li­gás bokszcsapatának vezető edzője így nyilatkozott a huzavonáról: — Mivel egészéves tevékenysé­günkhöz csak 216 000 koronát kap­tunk a Spartaktól (a szlovákiai sport­szövetségtől még kb. 80 000 várha­tó), nem tudjuk kifizetni a 200 koro­nás bérleti díjat. Sőt, még a raktárért — itt edzünk! — is negyven koronát kérnek. Ez még nem minden, ugyanis évi 20 000-et le kellene szur­kolnunk az öltözők használatáért. Ez képtelenségI No és a bevétel 20 %­át is elvinnék, és ehhez hozzájön a meccsenkénti 500 koronás bérleti díj... Már döntöttünk: távozunk a sportcsarnokból, új otthon után né­zünk. Három lehetőség is kínálko­zik, oda megyünk, ahol nem vágnak meg. A február 1-i Vranov elleni baj­noki meccsünket már a kaszárnya melletti kultúrházban vívjuk. Sajná­lom, hogy nem tudtunk megállapod­ni! A teljességhez az is hozzátarto­zik: a komáromi bokszolok is kérték a sportcsarnok bérbevételét, de nem ők kapták meg... Az új „tulajdo­nos" ezentúl a bevétel után adózik — ha nem lesz ráfizetéses a bolt! — Nem bánom, hogy távoznak az öklözök, legalább felszámoljuk a nagy rendetlenséget és a svábbo­garas öltözőket! Minden szervezet elégedett, nem panaszkodik. A bu­nyósok talán azért siránkoznak, mert a múltban a párt mindent elin­tézett, az évi 60-80 OOO koronás bérleti díjat, ki tudja, ki fizette. Most sem több az összeg! Sőt, ha kiüríte­nék az öltözőket, akkor 20 000-rel kevesebbet fizetnének, csupán 60 000 lenne a végösszeg. Különben, többen is örömmel „beugornak a bokszolok helyett. Üresen semmi esetre sem fog tátongani a sport­csarnok. És elég gyakran rende­zünk majd exkluzív műsorokat, kon­certeket! Mert ugye, nem babra megy a játék?! Én nem támaszkod­hatom senkire, csak a saját mun­kámra — búcsúzott Ladislav Zatko. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ SAKKOLIMPIA: ISMÉT ÚJVIDÉKÉN? „Mivel a 30. sakkolimpia Puerto Ricóban való megszervezése továbbra is kétséges, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) az Iránt érdeklődik, vajon Újvidék hajlandó-e 1992-ben ismét vállalni a rendezést!?" Ennyi a rövid hírügynökségi Jelentés, ami aztán újabb kérdések egész sorát veti fel. Talán a legfontosabb, de túlságosan sokat mégsem kell vele tán foglalkozni: lehetséges, hogy két év múlva ismét megjelennek a világ legjobb sakkozói Újvidéken? Lehetséges ugyan, de nem túl valószínű. Habár, ki tudja? A legújabb fejleményekről közölt részletes írást az újvi­déki MAGYAR SZÓ. Függetlenül attól, hogy adott eg\ olyan csapat, amely maximálisan jól be­letanult ebbe a mesterségbe (mármint a sakkolimpiai rendezésbe), s adott egy olyan kiváló képességekkel rendelkező marketinggárda, amely talán nyeresé­gessé is tehetné e vállalkozást, a legsú­lyosabb akadály, a múlt egy terhes örök­sége, az önigazgatás egyik fő „vívmá­nyának" tekintett mindenki által való be­leszólási lehetőség szinte áthidalhatatlan akadálynak látszik: mert miképp elintéz­ni, hogy a kisezer önmagát fontosnak vélő szerv egyszer végre gyors ütemben megadja jóváhagyását, ami nélkül a szervezésre gondolni nemcsak szent­ség-, de törvénysértés is egyben? Nem beszélve arról, hogy egy csep­pet sem korrekt dolog a FIDE vezető) részérói, hogy egy olyan olimpia szer­vezési jogának eladásával sáfárkod­nak, amely már egyszer jogerősen el­kelt, s melynek jogos .tulajdonosa" mindeddig semmi okot nem hagyott a kételkedésre! Mert a Puerto Ricóval szembeni bizal­matlanság legfőbb oka az, hogy a Puerto Ricó-i RABEL MENDEZNEK volt bátor­sága magát FIDE-elnökké jelöltetni! Ri­valizálni! Mert a mindenható Florenclo Campomanesszel, aki immár több mint nyolc éve a Nemzetközi Sakkszövetség (s csak a Kaszparov által megalakított Nagymesterek Egyesületének köszönhe­tően nem kell most azt írnunk: a sakkvi­lág) teljhatalmú nagyura! Kampánya során Campomanes és stábjának tagjai sokfelé elhintették a gya­nút az emberekben: nem kell kész­pénznek venni a Puerto Ricó-i sakk­olimpiát, mert ha Mendez alulmarad az elnökválasztáson, akkor olimpia sem lesz hazájában, meri lemond a szer­vezésről! S hiába volt a vetélytárs meg­annyi nyilatkozata, miszerint ő elsősor­ban sakk-kedvelő, és hazájában akar egy igazi frontáttörést végrehajtani a sakkozás népszerűsítése terén az olimpia megrendezésével, s csak má­sodsorban tart igényt a FIDE-elnök­ségrel Érvei gyanánt Mendez azt is fel­hozta: veszített ő már FIDE-elnökvá­lasztást, ettől függetlenül Puerto Rico akkor is eleget tett korábban vállalt szervezési kötelezettségeinek. Florencio Campomanes Campomanesék persze, nem győzték hangsúlyozni mindennek vélt megkérdő­jelezhetőségét. Odáig jutottak, hogy azt állították: Mendeznek csupán kam­pánycélokra kellett az olimpia válla­lása! Mintha már elfelejtették volna a FI­DE vezetői, mily nagyon pártfogolták két éwel ezelőtt a Puerto Ricó-iak felajánlko­zását. Szinte üdvrivalgással hangsúlyoz­ván a kettős célt: elsősorban, hogy a rendezéssel ismét jelentősen hozzá lehet járulni egy sakkban nem túlságosan nagy szót vivő ország sakkóletének fel­lendítéséhez, másrészt, ezáltal (mármint az amerikai földrészen való rendezés ál­tal) méltóképp hozzá lehet járulni Ameri­ka fölfedezése félévezredes jubileumá­nak megünnepléséhez! Mert ugye, Campomanesnek mindig a sakkban fejlődők támogatása, a fejlődésükhöz való hozzájárulás a vesszőparipája, olyannyira, hogy még a világbajnoki díjalapból is jelentős össze­get csíp le részükre (amit aztán rend­szerint arra költenek, hogy Campoma­nes meglátogatja ezeket az országokat, s így „fejlődik" azok sakkélete — mások szerint így nő az elnök népszerűsége a mindenkori választások előtt). Csakhát, most fordult a kocka, mert a korábban megbízható szövetséges (Mendez) nagy szemtelenül (?) vetély­társsá s trónkövetelővé merészelt előlép­ni! S mégha alulmaradt is e „csatában", e tette nem maradhat büntetlenül. Érez­nie kell: a FIDE önkényurainak keze messzire elér, s mi mással lehetne job­ban megbüntetni, mint elvenni tőle a sakkolimpiát!!! Mondjuk, olyan magyarázattal, hogy nem adtak többmillió dolláros bankgaran­ciát az olimpia rendezésére... Mellékesen: ilyet eddig egyetlen szervező sem adott (ugyan honnan is adhatott volna?), csu­pán a szükséges párezer franknyi letétet fizette be a FIDE pénztárába, ugyanis ezt írja elő a Nemzetközi Sakkszövetség sza­bályzata! Mellesleg teljesen logikus is, hogy így van, mivel vagy bízik a FIDE a szervezőjelöltben, vagy ne fogadja el jelölését a kongresszuson. így is volt ez egészen mostanáig. Csakhogy a „megbíz­hatatlan" Mendez országától a kormány garanciáját követeli a FIDE! Mégpedig pár napon belül... Különben másnak kell adni az olimpia rendezését! A FIDE-titkárság szerint csak három ország jöhet számításba jelöltként: a Fü­löp-szigetek (vagyis az elnök hazája). Görögország (vagyis a főtitkár országa, amely különben is egyszer már vállalta, hogy minden négy évben megrendezi a sakkolimpiát) és Jugoszlávia. A naivok most boldogok és azt hiszik, a jugoszláv sakkozás riagy nemzetközi tekintélyének köszönhetően. Csak egy kis csapat tudja jól: szó sincs róla! Az ok, hogy az első(!?) újvidéki sakkolimpia so­rán találtak néhány olyan kádert (szövet­ségest), akik méltóképp bizonyították hű­ségüket: egy tál lencséért nem csak az elsőszülötti joguk eladására voltak haj­landóak, miképp a bibliában Ézsau, ám sok más piszkos munkára is, csak­hogy sikerrel befusson a célba a cam­pomanesi maffia-szerelvény! SIMONYI ZOLTÁN, Újvidék HATÁROK NÉLKÜL • Az AC Milan további három évre „magához láncolta" a csapatkapitány Frank Baresit. A 30 esztendős futballis­ta tizenhat esztendeje tagja a klubnak és jelenlegi kétmillió dollár évi jövedel­mével eléri a holland trió (Gulllt, Van Basten, Rljkaard) fizetését. Közvetle­nül a szerződés aláírása előtt Baresi a következő'szavakkal utasította vissza a Real Madrid csábítását: .Bár nagyon érdekes volt az ajánlat, én az AC Milan szurkolójának és tagjának érzem ma­gam." • Hugo Sanchez, a spanyol labdarú­gó-bajnokság legjobb mesterlövésze, a Real Madrid nélkülözhetetlen csatára pil­lanatnyilag nem játszik. Állítólag azért a gesztusért, amit az FC Barcelona— Real meccsen tanúsított a Nou Camp stadion­ban. Amikor a sok szabálytalanság egyi­ke után állt a játék, Hugo a nézők felé fordult és olyasmit csinált, mint amikor a kisfiú pisil... A szövetség erkölcstelen­séggel vádolja a labdarúgót, s a testület egyes tagjai bíróság elé szeretnék citálni, inert szerintük nyilvános megbotránkoz­tatást idézett elő. • Carlos Monzon, az argentinok egykori profi ökölvívó-világbajnoka ki­lencéves börtönbüntetését tölti. Ke­gyelmi kérvényét nemcsakíöbb mosta­ni és volt kiváló bokszoló írta alá (pél­dául Sugar Ray Leonard, Muhammad Ali), hanem maga a köztársasági elnök, Carlos Menem is. Monzon ittas állapot­ban ledobta a balkonról feleségét, aki belehalt sérüléseibe. • A Genova melletti két falucska lab­darúgócsapatának rangadói rendszerint óriási verekedésekkel értek véget, és többnyire nem fejeződtek be. Hogy ez ne legyen így, a helyi plébános gondolt egy merészet és nagyot: az egyik meccse előtt meghívta a templomba mindkét együttes tagjait, abban a tudatban, hogy lehíggasztja a forró fejeket és így gond nélkül zajlik le a derbi. Tévedett. A két csapat már a templomból kifelé menet összeverekedett... • Csak kevesen tudják, hogy Finnor­szág védelmi minisztere nő: a 35 esz­tendős Elisabeth Roen, aki szinte min­den sporttevékenység nagy hódolója. Télen elsősorban síel, nyáron tenisze­zik, vitorlázik és ejtőernyőzik. Mind a négy gyerekével megszerettette a sportolást, a legidősebb fia például or­szágos sífutóbajnok. .A sportolás kar­bantartja az egészségemet és felüdít a fárasztó munka után* - mondta a mi­niszter. Oáláns férfi kollégái megtol­dották a miniszterasszony szavalt... „és ezáltal megőrzi örök fiatalságát ós szépségét." • Tegnap a Görögország—Portugá­lia mérkőzéssel elkezdődtek az 1992-es labdarúgó Európa-bajnokság idei selej­tezői. Azeglio Vicini, az olasz válogatott szövetségi kapitánya már most hallatta hangját: ha védencei nem jutnak tovább csoportjukból (itt szerepel a Szovjetunió, Magyarország, Norvégia és Ciprus), le­mond tisztségéről. Itáliában azt vetik sze­mére, hogy nem megfelelő játékosokat állít a csapatba; és akiket beválogat, tő­lük idegen poszton szerepelteti, nincs gólerős csatársora. A legutóbbi Európa­bajnokságot és a tavalyi Mondialét figye­lembe véve a közvélemény „az elődön­tők vesztesének" titulálja Vicinit. A Szov­jetunió és Magyarország elleni döntetle­nek után sem fogadja bizonyára kegyei­be a közvélemény. (le) Mike Tyson új névjegyeket nyomtatott, amelyen az írni-olvasni sem nagyon tudó nehézsúlyú ökölvívó exvilágbaj­nok dr. Mike Tysonként szerepel. Mégpedig teljes joggal, mert Ohio ál­lam Wiibeforce-ban működő egyete­me,,a szellemtudományok tiszteletbe­li doktora" elmet adományozta neki. Az ilyenkor szokásos méltatásban, a laudatióban az egyetem rektora hosszan méltatta, miként győzte le az új doktor „Honoris Causa balsorsát" és miként nevelte az egykori brooklyni utcakölyök magát világszerte ismert személyiséggé.

Next

/
Thumbnails
Contents