Új Szó, 1991. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-19 / 16. szám, szombat
3 HÍREK - VÉLEMÉNYEK ÚJ SZÓ. 1991. JANUÁR 19. AZ ÖBÖLRE FIGYEL A VILÁG Természetesen továbbra is az öböl-háború áll a politikusok, a nemzetközi sajtó és a hírügynökségek figyelmének központjában. Az alábbiakban röviden ismertetjük a világ különböző részeiről érkezett véleményeket, reagálásokat, állásfoglalásokat: LONDON - John Major brit kormányfő csütörtök esti televíziós beszédében azt hangsúlyozta, hogy a nemzetközi szövetség nem akarja „mecjfesztani" Irakot, és nincs szándékában kiválasztott emberekből álló kormányt rákényszeríteni az országra. Céljuk az, hogy rávegyék Irakot: hagyja el Kuvaitot, tartsa tiszteletben az ENSZ-t és állítsa vissza a törvényes kuvaiti kormányt. BONN - Manfred Wörner NATO-főtitkár üdvözölte Mihail Gorbacsovnak a szövetséges erők Irakellenes támadásával kapcsolatos pozitív állásfoglalását. Wörner szerint ez jelzés volt, hogy a szovjet külpolitika nem fordult szembe a Nyugattal. TOKIÓ - Japán közölte, hogy légiereje részt vesz a Perzsa-öböl országaiból menekülő emberek evakuálásában. A tokiói kormány erről azután döntött, hogy egyetlen polgári légitársaság sem válaszolt a miniszteri kabinet felhívására: biztosítsák a menekültek elszállítását. Állítólag közvetlenül az öböl-háború kirobbanása után teljes harckészültségbe helyezték a Japánban levő amerikai támaszpontok egységeit. PANAMA - összefüggésben az amerikai katonai hírszerzés tájékoztatásával az iraki és a palesztin kommandók tervezett támadásairól, mintegy 10 ezer amerikai katonát helyeztek harckészültségbe a csatomaövezetben. DELHI - Irak veresége és Szaddam Husszein mártírszerepe a Nyugat ellen irányuló vallási fanatizmus elterjeséséhez vezethet a muzulmán világban - jegyezte meg tegnap a Times of India. A napilap arra is felhívta a figyelmet, le kell vonni a tanulságot abból, hogy a Szovjetunió képtelen valamilyen szerepet játszani a konfliktus megoldásában. Ezt nem lehet csupán azzal indokolni, hogy a belső megrázkódtatások megbénították a szovjet vezetést. Ezt a tehetetlenséget úgy lehet és kellene magyarázni, hogy a Gorbacsov-vezetés képtelen kialakítani saját világnézetét, miután elvetette a marxizmus-leninizmust. PÁRIZS - Közvetlenül azután, hogy a Perzsa-öböl térségében megkezdődtek a hadműveletek, Franciaország egész területén megszigorították a terroristaellenes intézkedéseket. WASHINGTON - Az Egyesült Államok fővárosában is felkészültek a lehetséges terrorista támadásokra. Megerősítették három repülőtér védelmét, fokozták a biztonsági intézkedéseket az összes szövetségi épület és intézmény közelében és azon országok nagykövetségei körül, amelyek részt vesznek katonai akciókban. AMMAN - Csütörtökön este döntöttek a jordán hatóságok, hogy kiutasítják az országból az összes külföldi újságírót. Egy nyugati diplomata szerint három újságírót megsebesítettek, amikor tudósítani próbáltak az Irakot éltető ammani tüntetésekről. NEW YORK - Csütörtökön este több amerikai városban tartottak háborúellenes tüntetéseket. A hírügynökségek szerint azonban csak kis létszámú csoportokról volt szó. BERLIN - A városközpontban csütörtökön mintegy 100 ezer fiatal tiltakozott a háború ellen. A különböző békeszervezetek és baloldali csoportok által rendezett tüntetések résztvevői követelték a háború azonnali beszüntetését, és óva intettek az újabb világméretű konfliktustól. KAIRÓ - Az Arab Liga titkárságának az a véleménye, hogy az Irak elleni hadműveleteket, amennyire csak lehet, korlátozni kellene. A Csehszlovák Sajtóiroda tudósítója szerint Asszad Asszad, a Liga főtitkára a tagállamok külügyminiszteri ülésének összehívását fontolgatja. A börzék reagálásai Csütörtökön a New York-i tőzsde a részvények értékeinek hirtelen emelésével reagált a szövetségi csapatok első sikeres Irak elleni akcióira. A részvények értéke 4,57 százalékkal emelkedett, s ez 1987 októbere óta a legnagyobb ugrás volt. Ehhez hozzájárult az olaj árának csökkenése. A WTI típusú fekete aranyat csütörtök este hordónként 21,44 dollárért árulták, ami 10 dollárral volt kevesebb, mint szerdán. Viszont az ázsiai piacon az olajárak emelésével reagáltak az Izrael elleni iraki rakétatámadásra. Az északi-tengeri Brent típusú olaj hordónkénti ára 3 dollárral drágult, bá.r így is csupán 19,50 dollárba kerül. A harctérről érkező legutóbbi jelentések hatással voltak a dollár árfolyamára is. Tegnap a tokiói tőzsdén 132,80 jent fizettek egy dollárért, ami 1,20 jennel kevesebb, mint két nappal korábban. MENNYIRE KORSZERŰ AZ IRAKI ARZENAL? Az Izrael elleni rakétatámadás kapcsán sokan felteszik a kérdést, hogy az iraki fegyverzetek hatékonyságát tekintve, milyen lehetőségei vannak Bagdadnak. S bár nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, hogy mi minden áll Irak rendelkezésére ebben a konfliktusban, a szakértők több tömegpusztító fegyvert is nyilvántartanak. Ezek a következők: RAKÉTÁK A Scud B típusú szovjet rakéta korszerűsített változata a Husszein típusú eszköz, amelynek hatótávolsága 600 kilométer. Ezzel izraeli célpontok, valamint az észak-szaúdi területek egyaránt elérhetők. Irak 1988-ban több tucat ilyen eszközt lőtt ki az iráni fővárosra. A legújabb típusú rakétafegyver az Abbasz, hatótávolsága 900 kilométer. Bagdad 1989 decemberében lőtte fel az első, három fokozatú interkontinentális Abid rakétát, amely képes műholdakat Föld körüli pályára állítani, katonai célokra azonban egyelőre nem használható. Állítólag fejlesztés alatt van a Tammuz típusú rakéta, amelynek hatótávolsága hozzávetőleg 2000 kilométer. VEGYI FEGYVEREK Az Irán elleni háborúban Bagdad többször is alkalmazott yperitet (mustárgáz), amely a bőrön hólyagosodást idéz elő, támadja a szemet, a légutakat és a tüdőt, ami fulladásos halálhoz is vezethet. Célbajuttatható rakétákkal bombák formájában, esetleg ágyúgránátokban. A leghatékonyabb védekezés ellene a gázálarc és a védőöltözet. Úgyszintén alkalmazott a mustárgáznál korszerűbb ideggázt, amely a bőrön keresztül is bejut a szervezetbe, s gyors halált okoz. A múlt év elején Szaddam jelezte, hogy már bináris fegyverrel is rendelkezik. BAKTÉRIUMFEGYVEREK Többször is jelezte a nyugati sajtó, hogy Irak biológiai fegyverekkel kísérletezik, ezekről azonban semmi konkrétumot nem lehet tudni. Ha ez így van, annak alapja az antrax, szerencsére a nyugati hadseregek elég hatékonyan tudnak védekezni ellene. NUKLEÁRIS ESZKÖZÖK Irak tagadja, hogy rendelkezik vele vagy ki akar ilyet fejleszteni. Egyes szakértők úgy vélik, hogy sikertelenül próbálkozott a gyártásukkal, s nagyon nagyok a véleménykülönbségek arról, hogy esetleg mikor lenne képes atomfegyver előállítására. A becslések egytől egészen tíz évig terjednek. Az iraki nukleáris programot 1981-ben érte súlyos csapás, amikor Izrael lebombázta az egyik be nem fejezett reaktort. Érdemes külön is szólni az Izrael ellen most bevetett Scudról. Lényegében már elavult szovjet rakétatípus ez, Moszkva 1965-ben állította rendszerbe. E típusból jelentős mennyiséget adott el a KözelKeletre. Az eredeti típus a Scud B, amelynek hatótávolsága 280 kilométer. A rakétafej 860 kilogramm robbanóanyagot tartalmaz. Egyaránt alkalmas hagyományos, vegyi és baktériumfegyver hordozására. Ha nukleáris robbanófejjel szerelik fel, akkor a hatótávolság jelentősen csökken. A találati pontosságot tekintve ma már tényleg elavult, mivel a szórása másfél kilométer. Ezt a típust fejlesztette tovább Irak, immáron Husszein néven. Hatótávolságát 600 kilométerre növelte. (Tel Aviv 480 km-re van Irak nyugati határaitól.) A legfrissebb eseményeknek van még egy érdekes vetületük, Alekszandr Beszmertnih szovjet külügyminiszter Moszkvában kijelentette: a Szovjetunió, amely fegyvereket szállított Iraknak, megvizsgálja, miért volt annyira hatástalan az iraki légvédelem. Szerinte az ok, nem a haditechnika fogyatékosságaiban keresendő, mert - mint mondotta, ,,jó kezekben jó fegyverek ezek". Befejezésül néhány érdekesség: Izrael ellen tegnap indították az első rakétatámadást. Legutoljára 1973-ban érte a zsidó államot légitámadás, akkor egy szíriai gép bombázta. Nyugati szakértők szerint Izraelnek saját közepes hatótávolságú rakétája van, a Jericho-2, amelynek hatótávolsága 1500 kilométer, s atomfegyver hordozására is alkalmas. BALTIKUM: AZ IGAZSÁG KERESÉSE Ivars Godmanis lett kormányfő tegnap Moszkvába utazott, ahol tárgyalásokat folytat Borisz Pugo szovjet belügyminiszterrel azokról a bűntettekről, amelyeket a belügyminisztérium elitalakulatainak tagjai hajtottak végre az elmúlt napokban Rigában - közölte tegnap reggel a lett parlament. A fekete barettosok néven ismertté vált belügyi csapatok három napig terrorizálták a főváros lakosságát. Csütörtökön visszavonultak, ám tegnap éjszaka a város különböző helyein járőröztek, több, személyt megmotoztak. Amennyiben a szovjet parancsnokság nem oszlatja fel azonnal a belügyminisztérium 3404. számú elitalakulatát, akkor a lett hatóságok lesznek kénytelenek hozzálátni megsemmisítéséhez. Ezt tartalmazta az a távirat, amelyet Anatolij Gorbunovs és Ivars Godmanis küldött Mihail Gorbacsov államfőnek, Pavlov kormányfőnek és Borisz Pugórtak. Egyébként a lett parlament a köztársaság főügyészét bízta meg azzal, hogy indítson büntető eljárást a lett nemzeti megmentési bízottság ellen, amely csütörtökön önkényesen „átvette a hatalmat és feloszlatta a parlamentet és a kormányt". Ez a kétes hírű Moszkva-párti intézmény megbízta a „bizottság vezetőségét", hogy „alakítson kormányt". Vilniusban péntekre virradó éjszaka nem történt semmilyen rendkívüli esemény. Igaz, a szovjet hadsereg tovább aktivizálta tevékenységét, mindenekelőtt a városba vezető közutakon. Éjszaka a városon többször is tankok és páncélozott járművek haladtak végig, valószínűleg azokról az egységekről van szó, amelyek felváltják a Vilniusból távozott csapatokat. Georgij Tarazevics, Gorbacsov elnök különmegbízottja csütörtökön a litván par lamentben mondott beszédében jelezte, hogy a rossz szovjet-litván viszonyért elsősorban a Szovjetunió vezetőségét terheli a felelősség. Tarazevics azután szólalt fel a parlamentben, hogy másfél órás megbeszéléseket folytatott Vytautas Landsbergisszel. Jurij Naumov tábornok, aki a litván fővárosban a szovjet védelmi minisztériumot képviseli, hazugságnak nevezte a január 13-ról 14-re virradó éjszaka lelőtt és megsebesített személyekről szóló adatokat. A katonák Naumov szerint csupán vaktöltényekkel lőttek. Elismerték azonban, hogy Uzkopcsuk tábornok, a vilniusí helyőrség parancsnoka a nemzeti megmentési tanács utasításait hajtotta végre. Az újságírók kérdéseire válaszolva később módosított kijelentésén, azt állította, hogy Uzkopcsuk a „rend helreállítása érdekében saját szakállára cselekedett". MÁRCIUSBAN NÉPSZÁMLÁLÁS L ESZ MINDENKI SZABADON DÖNT, MINEK VALLJA MAGÁT (Munkatársunktól) - Tizenegy év után ismét népszámlálás lesz, amely egyúttal kiterjed az épületek és lakások összeírására is. Amint tegnap a Szlovák Statisztikai Hivatal Munkatársaitól megtudtuk, az idei népszámlálás néhány szempontból eltér az eddigiektől. A legfontosabb változás, hogy a kérdőíveken a szokásos adatokon kívül a nemzetiség mellett az anyanyelvet is feltüntetik és 40 év után ismét felmérik a lakosság felekezeti hovatartozását. Fontos tudni, hogy minden állampolgár szabadon, maga dönti el, milyen nemzetiségűnek vallja magát, milyen valláshoz jelentkezik. A népszámlálás adatai titkosak, nem manipulálhatóak. Óriási felelősség hárul a népszámlálási biztosokra, pontosan, objektíven kell dolgozniuk, hivatali titoktartás köti őket. Nem befolyásolhatják semmilyen szempontból sem a felkeresett állampolgárokat, ám szükség esetén természetesen segíthetnek a kérdőívek kitöltésében. Nagy erőpróbát jelent majd a népszámlálás a most alakuló járási és községi hivatalok számára, ez lesz az első alkalom, hogy bizonyítsanak. Ugyanakkor sok olyan fontos információhoz jutnak majd, amely nélkülözhetetlen további munkájukban. A népszámlálás előzetes eredményeit júniusban közlik, a részletes elemzések 1992 végéig készülnek el, az egyes részterületek értékelését pedig 1993-ig fejezik be. -rMl HASZNÁL SZLOVÁKIÁNAK? (Folytatás az 1. oldalról) kormányától: többek között a magyarországi, 1 a lengyelországi és a romániai szlovákok. Az idei célokról szólva rámutatott: az lenne a leghelyesebb, ha a szlovák kormány és az újságírók munkáját, döntéseit is az a fő szempont vezérelné, hogy mi használ Szlovákiának. A továbbiakban a szlovák kormány és a parlament egyes képviselőinek véleményével egyetértve, saját maga nevében is ellenezte a feddhetetlenségi vizsgálatot, azaz a lusztrációt. - Ennek az álláspontnak nincsenek személyes motívumai, engem ugyanis már négyszer lusztráltak és most fognak ötödször a Szövetségi Gyűlésben - hangsúlyozta. - Meggyőződésem szerint a lusztrálás ellenőrizhetetlen folyamatokat indíthat el, súlyos belpolitikai feszültséget, ellenségeskedést szíthat. Fontos érv az is, hogy mintegy 15 ezer legaktívabb besúgó személyi adatlapja eltűnt, s fennáll a súlyos visszaélések lehetősége. Még belügyminiszterként mutatták meg nekem, hogy a számítógépes rendszerben bármelyik szakember alig egy perc alatt kihallgatott vagy megfigyelt személyből spiclit manipulálhat az adatlapban. Végezetül hozzátette: a feddhetetlenségi vizsgálat ügye még nincs lezárva, s a cseh politikai pártoknak merőben más a véleményük, ők támogatják a lusztrálást. Zászlós Gábor a szlovák kormány feszített tempójú törvényelőkészítő munkájáról számolt be, Jozef Kučerák pedig a szlovákiai lapok gazdasági témájú publicisztikáját bírálta, amelyben sok a szociális demagógia és a populista hangvétel, ritkaságnak számít viszont a szakértelem - fejtette ki sommásan. A hosszas vita során elsősorban a szlovákiai tévé, rádió, valamint a nyomtatott sajtó áldatlan gazdasági helyzetét elemezték. Vladimír Mečiar megígérte; a szlovák kormáný igyekszik elérni, hogy 12 százalékra mérsékeljék az itteni sajtó forgalmi adóját. Egyetértett azzal a javaslattal is, hogy a nemzetiségi lapokat részesítsék állami támogatásban. -y-f BEFEJEZZÜK AZ ERŐMÜVET ÉVENTE HÁROM ÉS FÉL MILLIÁRDOS KÁR A tegnapelőtti kormányülésen született meg a döntés Pozsonyban, hogy a Hydroconsult javaslata alapján ideiglenes megoldásként csehszlovák területen építik meg a bősi víztározó gátját. így a magyar felet nem kell bevonni az építésbe, de továbbra is tárgyalnak a magyar kormánnyal, mégpedig az eredeti szerződés értelmében. Ez az elképzelés, amely a Cváltozat nevet viseli, lehetővé tenné, hogy az erőmű már a jövő évben átfolyó teljesítményen működjön, és a vízmű építése 1993-ban fejeződne be. A becslések szerint 6 milliárd koronát kell beruházni, de az üzemeltetés elodázása Csehszlovákiának évente három és fél milliárd koronájába kerülne. A kormány a javaslatot jóváhagyva arról is döntött, hogy ezeket a tényeket Vladimír Mečiar kormányfő tolmácsolja a magyar félnek magyarországi látogatása során. Ezzel a nézettel ellentétben a Népszabadság arról ír, hogy elodázhatatlan a Bős-Nagymarosról szóló csehszlovák-magyar szerződés felbontása. A nagymarosi építkezési területet minél gyorsabban az eredeti természetes állapotba kell visszaállítani, mert az ott megkezdett munkák konzerválása nagyon költséges. Ez a véleménye dr. Hagelmayer Istvánnak, az Állami Számvevőszék elnökének. A magyar szakemberek azt javasolják, hogy az építkezés helyén nemzeti parkot létesítsenek. Ehhez segítséget ígért a Világbank és a Magyar Természetvédelmi Alapítvány is. A Népszabadság értesülései alapján az építkezésre 1986-ban jóváhagyott 34,5 milliárd forintból a múlt év közepéig 24,5 milliárdot költöttek el. HATÁRAINKON A HELYZET VÁLTOZATÚN (Munkatársunktól) - Mint már tegnap tudósítottunk róla, a Szövetségi Belügyminisztérium válságstábja intézkedéseket hozott egyebek között a határvédelem szigorításáról is. Ezzel kapcsolatban kértük fel Martin Sondrychet, a minisztérium szóvivőjét részletesebb tájékoztatásra. - A határokon a biztonsági helyzet változatlan, minden rendben van. A határátkelőhelyeken szigorítottuk az ellenőrzést, megkülönböztetett figyelmet szentelünk az arab országokból érkező utasoknak, és szigorúbban ellenőrizzük a kamionokat is. Az államhatárt több helyütt lezártuk, fokozott készültséget rendeltünk ei a határőralakulatoknál. Eddig semmiféle információnk nincs arról, hogy bármilyen terrorista cso- • port tagjai megpróbálták volna a határt átlépni - válaszolt a szóvivő. (mn)