Új Szó, 1991. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-19 / 16. szám, szombat

1991. JANUÁR 19. HAZAI KÖRKÉP 4 EGÉSZSÉGES, CSAK KEVÉS AZ ALTERNATÍV MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉSRŐL REFLEX Szlovákiában inkább hallgatás veszi körül az ún. alternatív mezőgazdasági termelést, Csehországban viszont a szakmai körökben élénk vita alakult ki a napjainkban egyre népszerűbbé és közismertté váló termelési mód kapcsán. A pártfogók és a velük szemben állók véleményei pro és kontra alapon eléggé éles hangnemben szintejietenként jelennek meg a cseh lapokban. A biotermelés alapvető jellemzőit már lapunkban is jó néhány alkalommal ismertettük. A teljesség igénye nélkül most a túloldal óvatosságra, megfontoltságra intő ellenvéleményét, gyakorlati szempontból helytálló érveit próbáljuk meg összefoglalni. Rögtön az elején le kell szögezni: mindkét tábor véleménye megegyezik abban, hogy a fogyasztóknak joguk van a- lehető legjobb minőségű élelmiszerre. Ezt még az alternatív mezőgazdasági termelés „ellenzői" is elismerik. Ók valójában nem is ellenzői a biotermelésnek, a véleménykülönbségek csupán abból adódnak, hogy a fent említett alapvető cél eléréséhez vezető utak megválasztásában és a gyakorlati kérdések kivitelezésében különböző nézeteket vallanak. Tény, hogy az alternatív mezőgazdasági termelés nálunk a köztudatba bekerülve az újdonság erejével hatott, s ezért rendkívül gyorsan népszerű lett. Leegyszerűsített formában, közérthető módon adatott a tudtunkra, hogy kiküszöbölhető bajaink egyik forrása, a „doppingolt", agyoíivegyszerezett élelmiszerek fogyasztása, hogy Nyugaton már elterjedőben van az a termelési módszer, ami az egyszerű ember számára is lehetővé teszi a vegyszermentes technológiával, környezetbarát termesztési eljárásokkal előállított élelmiszerek fogyasztását. A köztudatba csak ez a leegyszerűsített információ került, s úgy tűnt, csupán elhatározás kérdése, mikor áll át mezőgazdaságunk egésze erre a termelési módra. A témában jártas szakemberek azonban tisztában voltak vele, a dolog nem olyan egyszerű. S míg a vehemens biopártiak kifejezetten azt hangsúlyozták, hogy az alternatív termelésnek a mezőgazdaságban prioritást kéne élveznie, vagyis 'kiemelt állami támogatást kéne kapnia, a józan többség máig is úgy vélekedik, hogy ez a termelési mód, akárcsak Nyugat-Európában - ahol az össztermelés két-három százalékát teszi ki - nálunk sem kerülhet kivételesebb helyzetbe. Inkább csak választékbővítő eljárásként jöhet szóba. A vissza a természethez jelszó jegyében fogant alternatív mezőgazdasági termelés nemcsak jellegzetes termesztési eljárás, hanem olyan életfilozófiára épül, amely környezetbarát szemléletet tükröz. E szemlélet azonban a végletek kátyúiéba kerülne, ha az általa javasolt termelési eljárással kitermelt élelmiszerekkel próbálnák meg jóllakatni az embereket. Aligha sikerülne - állítják a módszer ellenőrzői. Realistaként be kell ismerni, hogy a mezőgazdaság elsődleges és legfontosabb feladata az emberiség élelmiszerekkel való ellátása. A jelenlegi feltételek között ez műtrágya- és vegyszeralkalmazás nélkül egyszerűen elképzelhetetlen. Teljes mellőzésük jelentős terméshozamcsökkenést idéz elő, amit az így kitermelt élelmiszerek minőségének viszonylagos javulása, sajnos, nem ellensúlyozhatna. Azok, akik megkérdőjelezik e termelési mód mindenekfelettiségét, úgy vélik, nem lehet cél, hogy a mezőgazdaság jelenlegi állapotában a biotermelés kapcsán viszszatérjünk az őskori termelési feltételek közé. Tudatosítani kell, hogy a lakosság élelmiszerekkel való ellátása nem oldható meg divatos termelési irányzatokkal. Az alternatív mezőgazdasági termelés Nyugaton is csak azért válhatott közismertté, mert a kínálati piac azt ott lehetővé tette. Ráadásul a lakosság egyes rétegei megengedhetik maguknak azt a fényűzést, hogy garantáltan biotermékeket fogyaszszanak, természetesen jelentős felárat fizetve ezekért. A termelőket viszont vélhetően nem humanitárius célok vezérlik, hanem a túlkínálati piac feltételei között megpróbálják értékesíteni termékeiket. Az állami támogatas ugyancsak abból a megfontolásból indul ki, hogy a jelenlegi viszonyok között e módszer támogatása kifizetődőbb, mintha azért fizetnének a farmereknek, hogy parlagon hagyják a földjüket. Azt viszont senki sem tagadhatja, hogy változtatni kell a jelenlegi állapoton. A kemizálás visszaszorítását az egész világon hovatovább mind jobban sürgetik a szakemberek és az egyszerű fogyasztók egyaránt. Számtalan fejlett országban ez az egyik alapvető cél, amit az állam pénzügyileg és kutatási feladatok finanszírozásával támogat. A növénytermesztésben például a hagyományos növényvédőszereket újabb pontosított hatású, ökológiai és higiéniai szempontból kedvezőbb szerekkel váltják fel. Mindennek és a pontos előrejelzéseknek köszönhetően jelentősen csökkenthető az alkalmazás gyakorisága. Természetes az is, hogy ott, ahol adott a lehetőség, a vegyszereket mechanikus, fizikai, vagy biológiai módszerekkel helyettesítik. Jelentős figyelmet szentelnek a növények nemesítésének, elsősorban azokénak, amelyek ellenállóbbak a betegségekkel és a káros hatásokkal szemben. A fejlett mezőgazdaságú országokban, amelyekben az említett elvekre épülő integrált mezőgazdasági termelés folyik, már napjainkban is jelentós eredményeket mutattak fel. Az integrált termelés az alternatív mezőgazdasági termelés egyik válfaja. Az alternatív mezőgazdasági termelés szerves, biológiai, ökológiai, biodinamikus, szerves-biológiai, biotermesztési stb. elnevezése ugyanazt a célt szolgálja, a lakosság lehető legszélesebb rétegeinek egészséges élelmiszerekkel való ellátását. A szakemberek véleménye szerint a felsorolt biotermeiési módok közül az integrált mezőgazdasági termelésnek van meg a legnagyobb esélye arra, hogy az alternatív mezőgazdasági termelés alapelveit betartva egykoron a ma még hagyományos termelési módot felváltva széles körben elterjedjen. (tszl) ILYEN MÚLTTAL FANYALOGNI? „Ha hallgattál volna, bölcsebben tetted volna". Deák Ferencnek ez a szállóigévé vált mondata jutott eszembe néhány napja, amikor a televíziónak köszönhetően azt figyeltem, hogy a kommunista párt képviselői hogyan reagálnak a parlamentben a baltikumi eseményekre, illetve hogyan képzelik el a Varsói Szerződéshez fűződő viszony alakítását. Akkor „ugrott be" a „Haza Bölcsének" e régesrég elhangzott mondata, amikor éppen arra figyelmeztetett a kommunisták képviselőcsoportjának a szóvivője, hogy nem ártana visszafogottabban értékelni a halálos áldozatokat is követelő vilniusi katonai akciót, illetve hogy nem kellene hanyatt-homlok szorgalmaznunk az egykori katonai blokk szervezetéből való kilépést. Mire gondol a némi személyes történelmi tapasztalatokkal is rendelkező tévénéző, amikor a képernyőn bemutatják, hogy szovjet katonák hogyan állítják helyre valamely ország fővárosában a „törvényes rendet"? És vajon mire gondolunk akkor, amikor a „rendcsinálással" kapcsolatban, vagy akár csak úgy általánosságban is elhangzik ez a két szó: Varsói Szerződés? Akárhogy erőltetem is magam, de én semmi másra nem tudok a „törvényes rend" szovjet katonák általi visszaállításával kapcsolatban gondolni, mint arra a csúf 1968. augusztus 21-ikei reggelre. Arra a napra, amikor arra ébredtem, hogy a városban tank hátán tank, és ezeken a harckocsikon szovjet katonák ültek, akik pénzt és fáradságot nem kímélve eljöttek, hogy „testvéri segítséget" nyújtsanak. A Varsói Szerződésről pedig nyomban az jut eszembe, hogy ez a katonai védelmi szervezet, amely arra (volt) hivatott, hogy megvédjen bennünket a nyugatnémet revansisták, az amerikai imperialisták és hazánk más esküdt ellenségei támadásaitól. Azon az augusztus 21-ikei napon azt mondtam: akinek ilyen barátai vannak, annak már nincs szüksége ellenségekre. Rendben van, a kommunista párt vezetésével túléltük a testvéri segítségnyújtást követő húsz esztendőt. De az már mégiscsak sok a jóból, hogy a parlamentben éppen a kommunista párt képviselője inti a törvényhozást nagyobb megértésre egy 22 évvel később végrehajtott, a csehszlovákiaihoz kísértetiesen hasonlító szovjet katonai akció iránt. Azt nagy megértéssel fogadtam, hogy Kohl német miniszterelnök - tapasztalt politikusként - mérsékletre inti a litvánokat, a letteket és az észteket. Nyilván jól tudja, miről beszél, nyilván ismeri a vágyak pillanatnyi megvalósítása és a lehetőségek között tátongó szakadékot. Azt is megértem, amikor a parlamentben egy cseh törvényhozó arról tájékoztatja a honatyákat, hogy miért nem lehet egyik napról a másikra kilépni az immár romokban heverő „védelmi" szerződésből. Úgy gondolom, az egyszerű állampolgár is tisztában van vele, hogy miért nem tanácsos a „beteg oroszlánt" ingerelni. Az azonban semmiképpen sem érthető meg, hogy éppen a kommunista párt ad tanácsot ezekben a kérdésekben. Megint azt akarják bebizonyítani, hogy milyen rosszul tudják megítélni a helyzetet? Ilyen múlttal és e kérdések megválaszolására törekedve ízléstelenség fanyalogni. TÓTH MIHÁLY VÉLEMÉNYEK ÉS ELLENVELEMENYEK DURAY MIKLÓS A KISEBBSÉGI JOGOK PARLAMENTI VITÁJÁRÓL Az alapvető jogokról és szabadságjogokról szóló alkotmánylevél jóváhagyása óta nemcsak a hazai magyar sajtóban, de a politizáló csehszlovákiai magyarság különböző fórumain is vissza-visszatérnek e fontos alkotmánytörvény parlamenti vitájához és főleg a szavazáshoz. Egymással szöges ellentétben álló nézetek hangzanak el és jelennek meg az MKDM-Együttélés parlamenti klubja tíz képviselőjének a szavazás előtt való kivonulásáról. Több cseh és szlovák képviselő értetlenül fogadta ezt az elhatározást. Prágai parlamenti tudósítónk, mivel a tudósítások keretei nem teszik lehetővé egyes javaslatok és felszólalások aprólékos ismertetését, eleget téve olvasóink érdeklődésének, Duray Miklóshoz, az MKDM-Együttélés parlamenti klub elnökéhez fordult kérdéseivel. • Képviselő úr, kérem, foglalja össze javaslataik előzményeit. - Az Alkotmánylevél-javaslat előkészítése érzékeny időpontban, az illetékességi alkotmánytörvényről folyó viták idején, szakértők és képviselők részvételével történt. Ebben a munkánkban klubunk részéről Novitzky Béla képviselőtársam, illetve dr. Szabó Rezső, az SZNT képviselője vett részt. Ma már köztudott, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek jogai oly szűk megfogalmazásban jutottak az alkotmánylevélbe, hogy azok alig haladják meg az 1960. évi alkotmány rendelkezéseit. Klubunk novemberi és decemberi aktivitásának is köszönhető, hogy javaslatainkat a Szövetségi Gyűlés 70-80 tagja is megismerhette. Javaslataink egy részét a parlamenti bizottságokban legalább sikerült meghonosítani, ha nem is elfogadtatni. Végül is a plénum elé olyan javaslat került, amely az 1968. évi alkotmánytörvény szintjén tartalmazta a kisebbségi jogokat. De le szeretném szögezni: 1991ben az; 1968-as szint is nagyon alacsony! A helsinki folyamat egyik mérföldköve, a koppenhágai konferencia olyan okmányt fogadott el, amely konkrétan foglalkozik a nemzeti, etnikai, vallási és nyelvi kisebbségek jogaival. Mi azt szorgalmaztuk, hogy a koppenhágai megfogalmazások kerüljenek az alkotmánylevélbe. Ez nem sikerült. Az Alkotmánylevél egyik cikkelye szerint a Szövetségi Gyűlés által ratifikált nemzetközi egyezségokmányok fölötte állnak a hazai törvényeknek. Többen érveltek azzal, hogy ezek az egyezségokmányok javaslataink nélkül is biztosítják a kisebbségi jogokat. Ez tévedés... Az egyezségokmányok nem tartalmazzák a kisebbségi jogokat tételesen, csupán általánosságban azt mondják ki, hogy tilos a nemzetiségi és faji ellentétek szítása, a vallási és nyelvi kisebbségek hátrányos megkülönböztetése. A helsinki folyamatban elfogadott ajánlások nem törvényerejűek, nem alkotják részét az alkotmánylevélnek, még az említett cikkely ellenére sem. 1 • Milyen jogokat szerettek volna bejuttatni az Alkotmánylevélbe? - El szerettük volna érni, mondja ki az Alkotmánylevél, hogy tilos a szervezett asszimilálás, azt, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek szabadon fejezhessék ki jogos igényeiket, amelyeket a többségi nemzethez tartozóknak is tiszteletben kellene tartani. Akartuk, hogy a kisebbségek, kultúrájuk fejlesztésére kaphassanak önkéntes adományokat és állami támogatást egyaránt. Szerettük volna, ha a jogszabályban az anyanyelvi oktatás joga vonatkozna a különböző iskolatípusokra. El szerettük volna érni, hogy a kisebbségeknek joga legyen az információk birtoklására és reprodukálására, azaz lehessenek könyvtáraik, könyv- és lapkiadóik. Ki szerettük volna terjeszteni az anyanyelv használatának jogát a magán- és a közügyek területére is, továbbá, hogy a kisebbségek korlátozás nélkül teremthessenek kapcsolatokat határokon belül és kívül a velük azonos kulturális örökséggel és hagyományokkal rendelkező nemzetekkel, népcsoportokkal. Javasoltuk, legyen joguk a kisebbségeknek részt venni nem kormány szintű nemzetközi szervezetek munkájában. Mind ezekkel a jogokkal a kisebbségeknek egyénileg és csoportosan is rendelkeziük kellene. • A javaslatokat nem fogadták el, a klub kivonult az ülésteremből. Egyes vélemények szerint a szavazástól való távolmaradás veszélyeztette az ország Európa Tanács-beli tagságát, mások úgy vélekedtek, hogy ezek után az MKDM-Együttélés klub képviselői elszigetelődnek a Szövetségi Gyűlésben... - Ezek alaptalan állítások. Sem létszámunkkal, sem mással nem befolyásolhatjuk a 300-tagú törvényhozást az alkotmánylevélről való döntésében, s azt sem, hogy tagjai lehetünk-e az ET-nak, vagy nem, mert ez utóbbi kérdésben már hónapokkal ezelőtt megszületett a politikai döntés. A kivonulás pedig a nyugati demokráciák parlamentjeiben ismert eszköze a parlamenti küzdelemnek. Azért vonultunk ki, hogy egyértelműen fejezzük ki az alkotmánylevél, illetve annak 3. fejezete iránti viszonyunkat. Álláspontunkat sem a javaslat elleni szavazással, sem tartózkodással nem fejezhettük volna ki, s természetesen, a javaslat mellett sem szavazhattunk. Semmi jelét nem tapasztaljuk annak, hogy elszigetelődnénk. Ellenkezőleg. Egyre több képviselővel sikerült megismertetni céljainkat, munkánk lényegét. Egyes javaslatainkról való szavazáskor sokan csak tartózkodtak... A következő napon, a lusztrálásról folyó vita során a határozat-előkészítő bizottság is fontosnak tartotta kikérni véleményünket. Mi egyöntetűen támogattuk a lusztrálásra vonatkozó határozatot. Intenzív az együttműködésünk a demokratikus jobboldalhoz tartozó képviselőkkel. Klubunk egyértelmű álláspontját a litvániai helyzethez és a Varsói Szerződésből való kilépés kérdéséhez elismerő tapsot kapott a képviselőháztól. Tehát: nincs elszigetelődés. SOMOGYI MÁTYÁS KÜSZÖBÖN AZ ÁRVERÉSEK Vállalkozni szándékozók sokasága várja türelmetlenül a kisprivatizációt. Az erre vonatkozó törvény jóváhagyása óta folynak az előkészületek az árverések lebonyolítására. Mit tettek eddig a Szlovák Köztársaság privatizációs és vagyonkezelési tárcájának munkatársai, illetve hol tart a folyamat? Ezekre és egyéb kérdésekre Augustín Marián Huska, a tárca vezetője válaszolt az újságíróknak. - Gondot okozott a járási privatizációs bizottságok létrehozása. Az első javaslatokat még a volt járási nemzeti bizottságok illetékesei tették. A választások után viszont a járási hivatalok új emberei nem értettek egyet a korábbi névsorral. Merőben eltérő javaslatok érkeztek a járásokból, a privatizálásra szánt egységekkel kapcsolatban is. Ez arról tanúskodik, hogy „lent" különböző gazdasági és politikai érdekek ütköznek. Számolunk azzal, hogy esetleg nehézségek is előfordulnak majd a privatizáció során, de felkészültünk ezek megoldására. A járási privatizációs bizottságok elnökei számára tanfolyamokat szerveztek, és a tagokkal is részletesen ismertették a tennivalókat. A járási hivatalok kötelességei közé tartozik, hogy a bizottságok névsorát nyilvánosságra hozzák, mindenki számára hozzáférhető helyen kifüggesszék. Amint arról a miniszter tájékoztatott - és lapunkban is hírt adtunk róla - e hét végén, illetve a következő hét elején tíz járásban (a Nagyszombati, a Trencséni, a Lévai, a Vágbesztercei, az Ólublói, a Poprádi, az Eperjesi, a Čadcai, a Privigyei járásban, illetve Pozsonyban) 30 napra kifüggesztik az első jegyzékeket. Ezeken 5-5 privatizálásra kiválasztott egységet kínálnak az érdeklődőknek. Az első árverésekre olyan boltokat választottak ki, amelyek eladása, illetve megvétele körül nincsenek tisztázatlan kérdések. Ezek a jegyzékek a törvény által előírt adatokat tartalmazzák: a pontos címet, az egység kikiáltási árát, az ott lévő készletek értékét, valamint az ingó és az ingatlan vagyon összegét, és természetesen az árverés helyszínét és időpontját. Az árverésen minden felnőtt csehszlovák állampolgár részt vehet, sőt azok is, akiknek 1948. február 25-e után csehszlovák állampolgárságuk volt. Senkinek sem „kell" zsákbamacskát vennie, mert a privatizálandó egységeket az érdeklődők még az árverés előtt - a meghatározott időpontokban és térítés ellenében - alaposan szemügyre vehetik, sőt bárkinek joga van a járási privatizációs bizottságnál árverezésre javasolni bármelyik kereskedelmi, illetve szolgáltató egységet, ha úgy gondolja, hogy az megfelel a törvényes előírásoknak. Ha esetleg ott, helyben nem járna sikerrel, a Szlovák Köztársaság Privatizációs és Vagyonkezelési Minisztériumához fordulhat, amely az ajánlatokat felülvizsgálja, illetve besorolja az egységet a privatizációs jegyzékbe. Az árverésekkel kapcsolatban fontos tudnivaló: nézőként 50 korona belépti díj ellenében bárki jelen lehet, aki pedig vásárlási szándékkal megy a helyszínre, előzőleg a kiszemelt bolt kikiáltási árának 10 százalékát kell a Szlovák Állami Takarékpénztár valamelyik fiókjában letétbe helyeznie, s ezenkívül ezer korona részvételi díjat köteles fizetni. Felmerült a kérdés; mi lesz azokkal a létesítményekkel, amelyek Z-akcióban, a lakosság összefogásával épültek, tehát a községek vagyonát képezik. Ezzel kapcsolatban a miniszter elmondta, a településeknek egyáltalán nem kell arra törekedniük, hogy ők maguk vállalkoznak. Szerinte sokkal egyszerűbb, ha ezt a terhet nem vállalják magukra. A községek feladata tehát az, hogy átadják a helyiségeket, lehetőséget nyújtsanak a vállalkozóknak, hisz a településeknek ebből is hasznuk lesz. A kisprivatizációt tehát a nagyközönség szeme láttára bonyolítják majd le. Ez egyben garancia is lesz a törvényesség megtartására, DEÁK TERÉZ