Új Szó, 1991. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-19 / 16. szám, szombat
1991. JANUAR 19. IÚJSZÓÄ HÍREK-VELEMÉNYEK NYITVA HAGYNI Ä KAPUT... Václav Klaus az új pártról (Munkatársunktól) - A Polgári Fórum közgyűlése'utáni első sajtóértekezleten bemutatkoztak vezető testületének, a tanácsnak az alelnökei: Lubor Kinčt délcsehországi orvos és Milan Kundr prágai mérnök, továbbá Vojtéch Sedláček, aki a titkári tisztséget tölti be. A PF elnöke, Václav Klaus hangsúlyozta, hogy a politikai párt alapjainak lerakása, és a mozgalom szerkezetének átalakítása megkezdődött. A jelentkezőket rövid időn belül szeretnék megismertetni a belépés feltételeivel s az alapszabály fontosabb elveivel. Az új párt filozófiáját, pontos szervezeti szabályzatát a következő közgyűlésen vitatják meg s hagyják jóvá. A cél: nyitva hagyni a kaput és minél több személy számára vonzóvá tenni a belépést, ami nem jelenti azt, hogy a párttagság bárminemű egyéni előnyökkel járna. Mivel szigorúan alulról épülő pártról van szó, a helyi szervezetektől függ majd, kit tisztelnek meg bizalmukkal, kit fogadnak be. Ez az egyéni megközelítés a volt CSKPtagokra is vonatkozik. Az elnök elutasította a PF klubokra való felosztását, az új párt egyéni tagságon alapuló, akcióképes, konstruktív párt akar lenni, azoké, akik azonosítják magukat programjával, politikájával. A Polgári Fórum föderalízálására vonatkozó kéréssel kapcsolatban Václav Klaus kijelentette: postájában vannak ilyen kívánságot tartalmazó levelek, a PF azonban semmi esetre sem kiván a NYEE pozícióján változtatni vagy megbolygatni a jelenlegi státus quót. KIS ÉVA FELELŐTLEN LÉPÉS A Külügyminisztérium az Izraelben levó célpontok elleni iraki rakétatámadást olyan felelőtlen támadó lépésnek minősíti, mellyel anélkül, hogy kiprovokálták volna, egy ország egy másik ellen katonai támadást indított. Az ilyen eljárást még a Perzsa-öbölben jelenleg uralkodó kiélezett helyzetben is a nemzetközi jog további súlyos megsértésének kell tekinteni, s az egész térségben meglevő feszültség még veszélyesebb kiéleződéséhez vezethet. TEJTERMEKEK OLCSÓBBAN (Folytatás az 1. oldalról) ] áron megveszik az árut. Nem úgy a boltban, ahol a kereskedelem a maga nem kis nyereségét is ráteszi az árra. • Ha elfogy a készletük, ismét a Jednota és a Zdroj boltjaira hagyatkoznak? - Nem teljesen. Galántán már megnyitottuk első boltunkat, és rövidesen újabbat nyitunk. Ezekben a tejet és a tejtermékeket is olcsóbban fogjuk árulni, mivel a gyártási költségekre a kereskedelemben szokásos 20-30 százalék helyett csak 5 százalékos nyereséget számolunk rá. • A későbbiekben további boltokat is nyitnak? - Az a kisprivatizáció ütemétől függ majd. Ha lesz elég magánbolt, amelyek tulajdonosai kisebb nyereséggel is beérik, a mi boltjaink feleslegesek lennének. (egri) KAMATLÁB-VÁLTOZÁS A Kereskedelmi Bank közli, hogy január 15-ével emelte a takarékbetétek és a hitelek kamatlábait. A betétek esetében a következőképpen alakul a kamat: 14-15 százalék legalább egyévi, 15,5-16,5 legalább kétévi, 17,5-18,5 százalék pedig legalább négyévi lekötés esetén. VALUTAÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN: 1991. január 21-én Pénznem Eladási árf. 1 egységre, koronában Angol font 54,66 Francia frank 5,51 Német márka 18,72 Olasz líra (1000) 24,90 Osztrák schilling • 2,66 Svájci frank 22,26 USA-dollár 28,43 IRAKI RAKETATAMADAS IZRAEL ELLEN (Folytatás az 1. oldalról) Husszeint, - már a harmadik nagy légitámadás után -, hogy tegye le a fegyvert és vonuljon ki Kuvaitból. Ugyáncsak fontos, de hivatalosan meg nem erősített éjszakai hír: az Irak elleni légitámadások után hozzávetőleg 5000 „palesztin partizán" kapott parancsot arra, hogy világszerte hajtsanak végre terrortámadásokat amerikai célpontok ellen. Indokolt aggodalmak Irak tegnap éjszaka, röviddel éjfél után lőtte ki rakétáit Izraelre. A kormányszóvivő reggel úgy tájékoztatott, hogy a Scud típusú rakéták tizenkét embert sebesítettek meg. Jó ideig eltartott, amíg a szakértők elemzései igazolták, hogy nem vegyi töltetek robbantak. Irak összesen nyolc rakétát lőtt ki, kettő Tel Avivban robbant, egy Haifában, három vidéken, egy pedig ismeretlen helyen. Egy rakéta nem robbant fel. A támadás főleg anyagi károkat okozott. George Bus elnök ígéretet tett arra, hogy a támadásért „intenzíven megfizet" Iraknak. Izrael azonban fenntartja magának a jogot arra, hogy saját maga adjon méltó választ és olyan időpontban, amelyet alkalmasnak tart. A Féhér Ház indokoltan tart attól, hogy Izrael bekapcsolódása a háborúba nagyon bonyolulttá tenné a helyzetet az eddig egységes Irakellenes koalíción belül. Hiszen Szíria már nem egyszer közölte: bárki is kezdjen harcot a zsidó állam ellen, ö annak az oldalára fog állni. Dan Somron izraeli vezérkari főnök úgy fogalmazott, hogy az iraki rakétatámadást „nem szabad válasz nélkül hagyni. Amerika óriási lehetőségei mégsem változtathatnak azon az elven, hogy az izraeli polgári lákosság védelme Izrael Állam feladata Mi pedig képesek is vagyunk a válaszadásra". Válasz nélkül hagyta a kérdést, ezt a nyilatkozatát úgy kell-e érteni, hogy valóban válaszcsapást mérnek Irakra. Egyébként Somron egy nappal korábban még úgy nyilatkozott, nem tartja valószínűnek, hogy Izrael is belekeveredik a konfliktusba. Jicchak Samir kormányfő tegnap Jeruzsálemben összehívta a kabinet rendkívüli ülését azzal a céllal, hogy eldöntsék ezt a kérdést. Az izraeli rádió közben arról tudósított, Washington komolyan megígérte Samirnak, hogy megbünteti Irakot. Az amerikai és az izraeli vezetők állandó kapcsolatban állnak. A feszültséget csak fokozza, hogy Szaid Hajdar, Irak brüsszeli nagykövete a belga rádiónak adott nyilatkozatában kijelentette: a hajnali rakétatámadás Izrael ellen csak a kezdet volt. A Palesztinai Felszabaditási Szervezet tegnapi közleménye szerint az iraki támadás azt jelenti, hogy a zsidó állam gyakorlatilag már bekapcsolódott a háborúba. A PFSZ szóvivője által ismertetett dokumentum úgy fogalmaz, „most már az iraki hadsereg az Irak, Palesztina és az arab nemzet védelméért folytatott harc első vonalában áll". A PFSZ felszólította a BT-t, teljesítse kötelességét a világbéke védelmében és „állítsa le az Irak elleni amerikai-izraeli agressziót". A Szovjetunió is aggodalmának adott hangot az Izrael elleni rakétatámadás miatt, s ismételten felszólította Bagdadot, vonuljon ki Kuvaitból. Meg kell jegyezni, a szovjet vezetés csütörtök este is pozitívan értékelte azt a tényt, hogy Izrael távol tartja magát a konfliktustól. Háborús veszteségek Tegnap a kora délutáni órákban több forrás tett közzé veszteséglistákat. A szaúdi fővárosban ismertetett amerikai katonai jelentés szerint a háború első napján az Egyesült Államok három repülőgépet és öt pilótát veszített. Eredetileg csak egy gépről volt szó, de ide kell számítani a haditengerészet A 6 Intruder gépét, valamint egy F-15 E vadászgépet. Mindkettőben két pilóta volt. A brit légierő egy gépet veszített, csakúgy, mint Kuvait. Rómában is közleményben jelentették, hogy az olaszok vesztesége egy Tornado típusú támadó vadászgép, amely a felszállás után nem tért vissza az Abu Dhabiban lévő bázisra. (Olaszország egyébként tíz ilyen géppel és három fregattal vesz részt a harcokban, s bevetésükről csak csütörtökön döntött a római parlament.) Bagdadban viszont azt állítják, hogy a háború kitörése óta a szövetségesek hetvenkét gépét lőtték le. A szövetségesek parancsnoksága viszont csak hetet ismer el. Ezt Norman Schwarzkopf tábornok, a szövetséges erők főparancsnoka is megerősítette tegnapi sajtóértekezletén. Pontosította a világban már elterjedt adatokat az Izrael elleni rakétatámadásról. Azt mondta, Irak csak hét rakétát lőtt ki Izraelbe, a nyolcadikat Szaúd-Arábia felé küldte, s csak ezt az egyet sikerült az amerikai Patriot rakétával Íéiôňí. Ugyancsak ó jelentette be, hogy az amerikai légierő tegnap megsemmisített három mozgatható iraki rakétaállást. Izraelben is történt tragikus baleset a rakétatámadás következtében. Négy személy, három nő és egy gyermek megfulladt a gázálarcok alatt, az álarcról nem vették le a légzőnyílást elzáró kupakot. Tovább támad a légierő Párizsban a kora délutáni órákban arról tájékoztattak, hogy a francia gépek egy Kuvait melletti lőszerraktárra bombáztak - sikeresen. Az akcióban résztvevő tizenkét Jaguar típusú vadászgép rendben visszatért a támaszpontra. Ez volt a francia légierő második akciója a háború kitörése óta. Párizs egyébként hat Mirage 2000 típusú géppel részt vesz Szaúd-Arábia légvédelmében is. A brit védelmi minisztérium ugyancsak azt jelentette, hogy a hadműveletek folytatódnak. Irak jordániai nagykövete az AFP-nek nyilatkozva szintén megmondta, hogy az ellenség ismét bombázta Bagdadot, de szerinte fontos célpontokat nem találtak el. Hozzátette még, hogy az iraki lakosság nagyfokú fegyelmet, erkölcsiséget tanúsít. A diplomata szavait a BBC bagdadi tudósítója is megerősítette. Délután fél ötkor azt jelentette, hogy eddig két vagy három hullámban támadták az iraki fővárost a szövetséges gépek. Közben az AFP meg nem erősített hírként olyan információt közölt, hogy két izraeli légikötelék Libanon fölött elrepült, de kelet felé tartott, vagyis Irak és Szíria irányába. Két órával később Szíria tagadta, hogy izraeli vadászgépek hatoltak volna be légterébe. Valószínűleg az iraki rádió állítása is kacsa volt, eszerint az izraeli légierő gépei Szaúd-Arábiába repültek, hogy csatlakozzanak a szövetséges haderőhöz. Az Interfax hírügynökség szerint a szovjet honvédelmi minisztérium képviselői azt állították, hogy az első napi léqitámadások után minden iraki repülőtér és kifutópálya használhatatlanná vált. Moszkva szerint Irak légvédelmi potenciáljának a felét elvesztette. Jelenleg még rendelkezik bizonyos számú vadászbombázóval, amelyek eddig földalatti hangárokban voltak. De éppen az említett okok miatt nem tudnak felszállni. Jordánia tegnap úgy döntött, hogy megnyitja határait az öböl országaiból érkező menekültek előtt. A határokat a múlt héten zárták le, s a mostani döntés azt követően született, hogy az ENSZ anyagi segítséget ígért Ammannak a menekültek befogadásához és ellátásához. George Bush tegnap este a Fehér Házban találkozott az újságírókkal. Kiemelte a szövetséges csapatok hősiességét és felkészültségét, ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy áldozatokra kell számítani. Mély felháborodásának adott hangot az Izraelt ért rakétatámadás miatt, s nagyra értékelte Izrael tartózkodását, amelyet - szavai szerint - a válság kezdete óta tanúsít. A Fehér Házban úgy tájékoztáttak, hogy Izrael nem mér válaszcsapást Irakra, ha nem éri újabb támadás. Az amerikai elnök egyébként tegnap telefonbeszélgetést folytatott Mihail Gorbacsowal. Szavai szerint „hosszas és pozitív" véleménycserét folytattak az Öböl-háborúról, de az alkalmat kihasználva Bush hangsúlyozta, szerinte feltétlenül békésen kellene rendezni a baltikumi helyzetet. Tegnap egyébként Francois Mitterrand francia államfő is telefonon konzultált Mihail Gorbacsowal az öbölbeli katonai hadmüveletek nyomán kialakult helyzetről. Az iraki tájékoztatási miniszter tegnap délután külföldi újságíróknak azt mondta, elfogtak néhány amerikai pilótát, akiknek gépeit lelőtték. ígéretet tett arra, hogy az újságíróknak is bemutatják őket. Itt kell megjegyeznünk, hogy a háború kitörése előtt Irak azzal fenyegetőzött, az elfogott amerikai pilótákat „darabokra tépik". A nagy eseménynek - ha sor kerül rá -, az elfogott pilóták bemutatásának nem lesz túl népes közönsége. Tegnap tíz újságíró - a CNN amerikai tévétársaság, az AP hírügynökség és a CBC kanadai tévétársaság munkatársa - hagyta el Bagdadot, négy gépkocsin indultak el a jordán határ felé. A csoportban vannak a CNN tudósítói is, Bemard Shaw, Mark Biello és John Holliman, aki csütörtök délutánig egyenes adásban közvetítették Bagdadból a háborús eseményeket. Az iraki hatóságok ekkor adtak rendeletet a tévékapcsolat megszakítására. Tom King brit védelmi miniszter tegnap délutáni sajtóértekezletén szintén nagyra értékelte a szövetséges csapatok akcióit, majd bejelentette, egy különleges zászlóaljat irányítanak az öböl térségébe fogolytáborok építésére. Ezenkívül aktivizálnak egy tartalékos légiköteléket a hátországi hadműveletek támogatására. A jelek szerint beindultak a terrortámadások az amerikai célpontok ellen. A dzsakartai amerikai nagykövetségen még időben sikerült hatástalanítani a pokolgépet, Delhi központjában azonban már csütörtök este bomba robbant az egyik amerikai légitársaság irodája előtt. Terrortámadás érte az USA panamai nagykövetségét, ismeretlen személyek több kézigránátot dobtak be az épületbe. Santiago de Chilében két amerikai bankot ért pokolgépes támadás a péntekre virradó éjszaka. A jelentések szerint a merényletek egyik esetben sem követeltek áldozatokat. Tegnap este megbízható forrásokra hivatkozva érdekes hírt közölt a brit BBC. Ezek szerint Szaddam Husszein családja egy polgári repülőgép fedélzetén elhagyta az országot, állítólag Mauritániába repült. Az említett forrás szerint a kormány több tagja is elhagyta Irakot. A VÁLASZCSAPÁSRÓL MÉG NINCS DÖNTÉS (Folytatás az 1. oldalról) - Igen, hiszen Izrael számára nem szokatlan egy háború, csak az, hogy területét is támadás érte. Ma a városban az volt a legnagyobb probléma, hogy az éjszakai légiriadó miatt nem dolgoztak a pékek, s ma nincs kenyér. Minden más élelmiszerből van bőven, de a kenyér hiányzik. 0 Mi a helyzet Kelet-Jeruzsálemben, az arab negyedben? - Ma csendes a keleti városrész, viszont tegnap, a háború kitörésének napján voltak tüntetések Irak mellett. Annak ellenére, hogy érvényben volt a kijárási tilalom, s a rendőrség közölte, nagy veszélynek teszi ki magát, aki kilép az utcára. Mégis kivonultak, de a rendőrség hamar feloszlatta a tömeget. Ennek a tüntetésnek az volt a furcsasága, hogy a rendőrök könnyfakasztó gránátjai ellen a hatóságok által kiosztott gázálarcokkal védekeztek az arabok. A rendőrség hallgat arról, mennyire feleltek meg erre a célra. Mindenképpen pikáns ez az eset, hiszen itt nagy viták folytak arról, kapjanak-e az arabok egyáltalán védőeszközöket, ha egyszer letették voksukat Szaddam mellett. Az ügyben végül a legfelsőbb bíróság hozott döntést, mondván, nekik is joguk van a védelemre, még ha barátjuk is a támadó. Egyébként nemcsak Kelet-Jeruzsálemben, az összes megszállt területen nagy a csend. • Ez ön szerint mivel magyarázható? - Nyilván nagy a bizonytalanság az arabok között. Meg a zavar. Azt kell látniuk, hogy egyik fő pártfogójuk, aki nélkül az intifadában nem tudtak volna ennyi ideig kitartani, most vereséget szenved. Ezt látják a televízió arab műsorában, ezt hallják az arab rádióadásban. Az izraeli televízió minden híradójában palesztinokat is megszólaltat, s nyilatkozataikból kiderül, egyszerűen nem hiszik el, hogy Irakot ekkora veszteségek érik. Nem hiszik, mert nem akarják elhinni. Ma délelőtt egyébként békés körülmények között, de nagy rendőri készültség mellett a Templomhegyen, az Al-Aksza mecsetben körülbelül ezer ember imádkozott Irak győzelméért. Ez is jellemző arra a furcsa helyzetre, ami Jeruzsálemben van. A sok-sok ellentét, gubanc mellett itt ez is szinte normális dolognak számít. (görföl) IMRICH FLASSIK A SZÖVETSÉGI KORMÁNY ÚJ TAGJA Václav Havel köztársasági elnök Marián Čalfa szövetségi kormányfő javaslatára tegnap Imrich Flassikot kinevezte miniszterré és a Szövetségi Gazdaságiverseny-hivatal vezetőjévé. A szövetségi kormány új tagja tegnap az elnök előtt letette az alkotmányban előírt hivatali esküt. „A Szövetségi Gazdaságiverseny-hivatalnak mindenekelőtt az a feladata, hogy figyelemmel kisérje a kartellpolitikát, tehát a kartellek létrejöttét, amely korlátozhatná a gazdasági versenyt" - mondotta röviddel kinevezése után Imrich Flassik. Václav Havel a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársát tájékoztatva elmondta, hogy a valóságban két minisztert állt szándékában kinevezni, de a másik - Bakšay úr - esetében a parlament kívánságára kezdett feddhetetlenségi vizsgálat akadályozta meg ebben. „Flassik úr már korábban szóba került, ezért ô már átesett a vizsgálaton. Bakšay úr azonban viszonylag új ember, ezért az ő esetében még nem zárult le a vizsgálat. Ez az oka annak, hogy őt nem neveztem ki a szövetségi kormány új tagjává." Imrich Flassik 1924. július 12-én született Besztercebányán. Bankhivatalnoki családból származik. Jogi tanulmányait 1948-ban fejezte be, majd beiratkozott a Közgazdaság-tudományi Főiskolára, ahol 1951-ben végzett. Az utóbbi hónapokban egy parlamenti szakértőcsoport tagjaként részt vett az új Kereskedelmi Törvénykönyv kidolgozásában. Nem tagja egyetlen politikai pártnak sem. A NYERSOLAJ-SZÁLLÍTÁS FOLYAMATOS „Jelenleg senki sem latolgatja a benzin árának emelését. Ez azonban nem jelenti, hogy ne lennénk felkészülve rosszabb időkre" - mondotta a televízió, a rádió és a sajtóiroda munkatársának adott interjújában Vladimír Dlouhý szövetségi gazdasági miniszter. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy a perzsa-öbölbeli és a litvániai események eddig még nem voltak hatással a Csehszlovákiába való kőolajszállításokra. Mint mondta, a kisebb-nagyobb menynyiségcsökkenésektöl eltekintve folyamatosan érkezik a nyersolaj. NÉHÁNY SORBAN ^ ä eh Szlovákia, Magyarország wdés Lengyelország külügyminisztere hétfőn Budapesten tart találkozót. Megbeszéléseikkel előkészítik a három ország vezetőinek tárgyalásait a Varsói Szerződésben való további tagságról. V áclav Havel köztársasági elnök tegnap a lányi kastélyban fogadta Carlo Ripa di Meanát, az Európai Közösségek megbízottját. Az államfői iroda sajtóosztályának tájékoztatása szerint a felek az idei dobríši nemzetközi környezetvédelmi konferencia előkészületeiről tárgyaltak. O—ívroham következtében 87 éves korában meghalt V. Olaf norvég király - közölte az oslói királyi palota. Utódja az 53 éves trónörökös, Harald, aki már tavaly június óta helyettesítette beteg apját. F ranjo Tudjman horvát államfő a jugoszláv hadseregnek Horvátország elleni lehetséges támadása miatt aggodalmakra mutatott rá. Az elnök abban az időben tette nyilatkozatát, amikor a köztársaságnak és a szomszédos Szlovéniának szembe kell szállnia a szövetségi hadsereg fenyegetéseivel, melyek szerint a bizonyos, közelebbről meg nem határozott akciókat hajtanak végre, amennyiben 10 nap alatt nem fegyverzik le és nem oszlatják fel a félkatonai csoportokat a két köztársaságban. R amiz Alia legfelsőbb albán vezető a lakosság hazafias érzelmeire apellált, s kérte az albánokat, ne terjeszszenek elő szociális követeléseket ölyan időszakban, amikor az ország gazdasági problémákkal küzd. Alia televíziós beszédét akkor közvetítették, amikor érvénybe lépett az albánok sztrájkhoz való jogát elismerő dekrétum.