Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-07-27 / 30. szám
„Szabad mindenkinek az Isten házába ajándékot vinni... én azt viszem, amit vihetek, tudniillik magyar nyelven az egész bibliát“ (Károli Gáspár) Negyven éven át azt tanították, hogy a Biblia idealista nézeteket hirdet, a társadalmi fejlődésre káros. Tehát felesleges. Ideológiailag felkészületlen emberek forgatják, jövője nincs, lassan múltját is kimossák a nép emlékezetéből. Abban a társadalomban, amelyik a nép jólétét tűzi célul, ilyen könyvre nincs szükség. Káros volt ez! Nem abban az értelemben, hogy a Biblia tekintélyét tépázta meg, hanem azért, mert generációk nőttek fel hit és erkölcsi alap nélkül. Ezt a hézagot pedig nagyon nehéz lesz bepótolni, felmérni sem könnyű, ám meg vagyok győződve arról, hogy mellőzése évtizedek múlva is érezhető lesz. Leszögezhető, hogy az írás tekintélye társadalmi formától, eszmétől független. Az első teljes magyar nyelvű bibliafordítás óta 400 év telt el. Több mint ezeroldalas könyvet nehéz néhány szóban definiálni. Éppen ezért a legtömörebb válasz: A könyvek könyve. Mivel két szövetséget foglal magában (Testamentum), Ó és Új-szövetség könyvének is nevezik. A vizsolyi Bibliát megelőző számos fordítás arról tanúskodik, hogy sokan foglalkoztak ezzel a kérdéssel. Az első nyomok már a Halotti Beszédben s az Ómagyar Mária- siralomban felfedezhetők. Találóan nevezi egyik szakemberünk hajszálereknek ezeket. Számos ismert töredékfordítás maradt fenn. Más fordításokról csak utalásokból tudunk. Károli Radios Gáspár már fiatal korában foglalkozott fordítással. 1563-ban jelenik meg történelembölcseleti tanulmánya: ,,Két könyv minden országnak és királyoknak jó és gonosz szerencséjeknek okai- rul“. Nagyon sok bibliai idézetet tartalmaz, ezek azonban eltérnek a vizsolyi Biblia szövegétől. Mi vezette Károlit ebben a szándékban? Utalhatok az előszóban elmondott idézetre, de ne feledjük el, hogy a reformáció szellemében az írást, az Igét „hinteni kellett''. Károli Gáspár ezt ismerte fel s jól ismerte fel. Az 1626-os Káldi-féle fordításig a vizsolyi Biblia már négy kiadást ért meg. Miután Károli 22 évet paposkodik Göncön, Tállyára kerül 1584-ben. Itt két évig szolgál s ismét előző munkahelyén találkozunk vele. Azért jegyzem meg ezt, mert Tállyáról Göncre költözésékor Biblia-teker- csek vannak vele egy nagy ládában. Lehetséges, hogy a fordítást előbb megkezdte, hanem bizonyos, hogy előbb foglalkozott vele, előbb, mint 1586, a fordítás megkezdésének az éve. Általános vélemény, hogy a Biblia-fordítást 1586-ban a Hernád menti Gönc községben kezdte el, ahol püspöki jogú esperesként tevékenykedett. Bár a fordítás az ő nevéhez fűződik, nem egyedül dolgozott. Biztosat nem lehet tudni, csak feltételezhető, hogy a környékbeli, illetve a helyi szolgatársak, tanítók is vele dolgoztak. Ezért beszélünk „fordító kollektíváról“, s név szerint megemlítik a kutatók Thury Mátyást, Czeglé- di Jánost, Huszti Imrét, Pelei Jánost, valamint Károli testvérét, Károli Mihályt. Küztudott, hogy a Biblia eredeti Anyanyelvűnkön a legnagyobb példányszámban megjelenő könyv nyelve: a zsidó (Ószövetség), görög (Újszövetség). Nemcsak az eredeti nyelveket használják. Alapos és lelkiismeretes munkát végeztek, számos fordítás állt rendelkezésükre. Bizonnyal átvizsgálták azokat a fordításokat, melyekkel közülük ki-ki rendelkezett. Itt csak két nevet említek. Hieronimust (szent Jeromos ne- hévez fűződik a Vulgata, hivatalos kiadás a római egyházban) ki ajánlja, hogy a vitás helyeknél nézzék meg a zsidó betút. Károliék is használják a Vulgatát: ,,azzal mi is igen segíttnönk és az holott a szükség hozza örömest élőnk vele", de inkább Tremellius latin fordítására alapoztak. Tremellius zsidó volt. Figyelembe veszik a szövegösszefüggéseket (contextus), s a vitás esetekben Isten előtti lelkiismeret alapján állapítják meg az értelmet. Tremellius módszerét követve osztják be a könyveket: történeti, költői, prófétai könyvek. A fordítás versenként történik, a szöveget két oszlopban helyezik el. A könyvfejezetek előtt rövid ismertetést adnak (summa). Az oszlopok mellett, az oszlopszéleken széljegyzeteket is találunk többnyire akkor, amikor az eredeti szónak más értelme van. A vizsolyi Bibliában s néhány későbbi kiadásban még megvannak az ún. Apokri- fus könyvek is (nem hiteles könyvek). Az 1612-es 3. kiadásban ez olvasható: ,,Az Ó-Testamentum mellé vetetett könyvek, melyek Apokrifusoknak neveztetnek s csak ezek után következik az Újszövetség. “ BIBLIA* AZ AZí i'SfJlSTENNECŐE.S WY testamentvmanag PROPHE'TVC ES APOSTOLOC Alul meg iruott ficmUnytiei. mS If *< Iá V.w-J J «itt «fi «pjl MAGYAR NYELWHE FORDITTA- tott tgclilcn e« wijonnan.Ai lítenocc Magyar orfi Ágban való Anya Prat Egyhiai. nac rpftlcáfre. t V Cí XVI j- yígjf Mofejtc ií Profbiüioc^thíjprrtKktt,ere. VISOLBAN NYOMTATTATOTT MANTSlOVtT 1ALIMT ALTAI. A VIZSOLYI BIBLIA, A POZSONYI EGYETEMI KÖNYVTÁR FÉLTVE ŐRZÖTT KINCSE, HAZÁNKBAN EZ AZ EGYETLEN PÉLDÁNY... Milan David felvételei Sokat lehetne foglalkozni a Biblia jelentőségével, nyelvezetével, stilisztikai jegyeivel s hatásával. Elég, ha csak annyit mondok, hogy Csokonai, Arany, Ady és nagyon sokan • ebből tanultak meg szépen magyarul, s végeredményben több évszázadokon át népünk olvasókönyve volt. A fordítás három évig tartott, ezalatt Károli sokat betegeskedett. Az elöljáró Beszéd 1589-ben elkészül, de a nyomtatás csak a következő évben történik. A kiadásra Vizsolyban került sor Mantskovit Bálint (latinosán Valentinus Fariola) nyomdájában. Mantskovit 1581 körül Lengyelországból került Magyarországra. Előbb Semptén Bornemissza Péter nyomdájában dolgozott. 1587-ben költözött Vizsolyba. Rákóczi Zsigmond egri várkapitánynak, a későbbi erdélyi fejedelemnek köszönhetően a nyomdát az úgynevezett “cenzu- rarendelet“ értelmében nem tudták elkobozni. Három sajtón dolgoztak s kilenc embert alkalmaztak. A nyomtatást 1589-ben megkezdték, s az 1590. július 20-án fejeződött be. Eredetileg három részben jelent meg 2412 lapon 7-800 példányban (pontosan nem lehet tudni). Ez a Biblia 1980-ig mintegy 300 kiadást ért meg, bár ekkor egy egyház sem fogadta el hivatalosnak, revideált formájában ma is ezt használja a protestáns egyház. Károli Gáspár így ír bibliafordításáról: ,, Mert az Isten és az én jó lelkiismeretem nekem bizonyságom, hogy nem egyebet hanem a nagy Istennek tisztségére, az Ö házának épülésére néztem e dologban. Más az, hogy szabad mindenkinek az Isten házába ajándékot vinni. Egyebek vigyenek aranyat, ezüstöt, drágakövet, én azt viszem amit vihetek, tudniillik magyar nyelven az egész Bibliát". Egy méltatója pedig így: „Célját telitalálatként érte el: a nép szivéig jutott. Majd négy évszázad óta használják felekezetektől függetlenül, Isten üzenetének tol- mácsolója millióknak, nemzetünk közös kincse. így tartja számon az irodalomtörténet, az egyháztörténelem, a hazai nyomdatörténet. Ez a Biblia a XVI. század legnagyobb irodalmi alkotása" (Bottyán János: A magyar Biblia évszázadai). Ez az a könyv, amit sem a kiadásokkal tekintve, sem példányszámában (1940-ig több mint 1 millió példány) anyanyelvűnkön eddig semmi sem előzött meg. LugoSi Mihály Erdélyi Féniks ij alamikor, nem is olyan ‘íj régen, még azt tartották, hogy az idő pénz. Mindkettővel lehet takarékoskodni, de a pénz minden esetben értékesebbnek mutatkozott, nagyobb volt a becsülete. Az idő áru - és minden áru értéke a kínálattól függ. Az idő - sajnos - hiánycikk, nálunk is. Amerikában még inkább. Egy bizonyos floridai úriember 90 dollárról állított ki számlát a szemorvosának -, ugyanis egy órát töltött tétlenül a váróban. Egyre gyakoribb - és ez már nemcsak Amerikára, hanem a mi tájainkon is elharapózik hogy elfoglalt (pénzes) emberek sorbanállásért fizetnek... Az állandó időhiánnyal küszködő üzletemberek étteremben beszélik meg fontos tárgyalásaikat, a háziasszonyok nem főznek otthon (Amerikában, nem nálunk), mivel a mikrohullámú sötők és a mosogatógépek is túl sok idejüket emésztenék fel. A törzskönyvezett kutyákat is pénzért sétáltatják, mert maguknak ilyesmire nem jut idejük. Azért népszerűbbek a kanárik - őket nem kell sétáltatni. A család is rohan, nem jut idő egymásra - üzenőlapokkal közük, mit kell elvégezni, hogy puszillak, jó légy, majd jövök. Will Duran történész szavaira, hogy „aki siet, nem teljes értékű civilizált ember“ - alig emlékszik valaki. Az idő értéket ad a tárgyaknak: a kézi hímzésű terítő, a kézzel kötött szvetter, a faragott bútor szinte megfizethetetlen, és egyre ritkább - éppen azért renkívül becses- a kézzel írott levél. Ma már nem olvasnak - és az az igazság, hogy nem is írnak - sokkötetes regényeket, erre nincs idő, ugyanúgy a családi beszélgetésekre sem, sőt a gyászra sem. Hetven évvel ezelőtt az illemszabályok még úgy tartották, hogy az özvegyen maradt nő három évig gyászoljon. Ma Amerikában azt javasolják: egy hét után folytassa megszokott életmódját. A gazdag országokban az idő a hiánycikk - nincs pelenkamosás, ám van telefon, még az autókban is, hogy minden percet ki tudjanak használni, mert nincs idő! Az orvosok vészharangot kongatnak: az állandó rohanás, a feszültség idegösszeroppanást okoz, gyomorfekélyt, szívinfarktust, agyvérzést, alkoholizmusba és kábítószer-élvezetbe kerget. Megfosztják a gyerekeket a gyerekkoruktól! - figyelmeztetnek a pszichológusok. Ugyan, hiszen azoknak sincs idejük - nyelvóra, zongoraóra, vívás, karatetanfolyam... S ha az elfoglalt ember valami csoda folytán egy kis léleg- zetnyi időhöz jut - azt a tévé előtt tölti. De a világ gazdag országaiban már kezdenek rájönni, hogy inkább rosszabbul fizetett állást vállalnak, hogy többet lehessenek otthon, hogy a hétvégeket szabadabbá teszik, és családi-baráti körben töltik, lemondanak a televíziózásról, olyan frizurát választanak, amely nem igényli a fodrászt, készruhát vásárolnak, mert az is időmegtakarítás, ha nem kell a varrónőhöz-szabó- hoz járni, és nem sütnek-főz- nek-befőznek, hogy azt az időt is a családnak szentelhessék. A gyereknek este nem a tévé mesél, hanem a mama, és egy-egy délutánt a közös játéknak szentelnek... Mi egyelőre pluszmunkát vállalunk, szombat-vasarnap mosunk - vasalunk - takarítunk, mert a szolgáltatás drága, sü- tünk-főzünk-befőzünk - ki bírná az éttermet és a cukrászsüteményt! - és a magunk meg a gyerekek ruháit is igyekszünk megvarrni (a konfekció csúnya, a butikholmi drága./.) Vannak dolgok, amiért érdemes a legértékesebbet is feláldozni. Ne.m a pénz, az idő az. Csakhogy mi az időnket áldozzuk fel - s vele önmagunkat, családunkat, egészségünket. K. Cs. Az idő nemcsak pénz 1990. VII. 2 ilasúmap