Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-12-07 / 49. szám
fl i/asÉrnap-! 19 90. XII. 7. DIVATOS PÁLYA - MÉGSE KELL(?) Többször is elhangzott a Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságának összejövetelein, hogy nagyon kevés a hazai magyar művészettörténész. Holott nagy szükség lenne arra, hogy a honi magyar képzőművészetet hozzáértő szakemberek értékeljék, népszerűsítsék, vizuális műveltségre neveljék a felnövekvő nemzedéket, de a magyar középiskolákban érettségizett fiatalok nem jelentkeznek erre a szakra. Vajon miért? Erre a kérdésre szerettem volna megtalálni a választ, s megkértem Kubicková Kucsera Klára művészettörténészt, keressük együtt.- Több önálló területe van ennek a szakmának, ezekről szólnék elöljáróban. A műemlékvédelem, amely még tovább tagolódik az építészet- történetre, a restaurálásra stb. Másik pagy terület a képtárakban, a galériákban és a múzeumokban végzett munka. Elsősorban kortárs művészettel, de korábbi művészettörténeti korszakokkal is kapcsolatba kerülnek és dolgoznak a kollégák. Munkájuk a műtárgyak kiválogatására, megszerzésére és közvetítésére, vagyis kiállítások, tárlatok rendezésére, illetve publikálására összpontosul. További lehetőség a tanítás. Ám jelenleg inkább csak felsőfokon, pedagógiai, művészeti főiskolákon, illetve az iparművészeti szak- középiskolában, minthogy középfokon hiányzik a művészeti neveiéi. Az esztétikát, különösen az ágazati esztétikákat nem oktatták olyan szinten, hogy esetleg művészettörténészt alkalmaztak volna az iskolák. Remélhetőleg ez változni fog. A pálya „legelegánsabb“ területe az akadémiai kutatómunka, amely a legegzaktabb művészettörténeti tudomány művelését teszi lehetővé. Ugyanis a tudományos kutatók szűk terület, bizonyos témák vizsgálatával foglalkoznak, s eredményeiket tudományos publikációkban hozzák nyilvánosságra. Manapság egyre több magángaléria nyílik. A legújabb lehetőség arra, hogy a jó szakember megvalósíthassa az elképzeléseit. 0 Ez a tanulmányi szak bennem még középiskolás koromban úgy élt, mint az elit, talán nem a legjobb kifejezés, kiváltsága. Többször figyelmeztettek ugyanis, hogy e szakra nagyon nehéz bekerülni.- A művészettörténet a mai napig - mondjam azt? - fölkapott, divatos tanulmányi szak. Mindig többszörös a túljelentkezés. Sajnos magyar diákjaink mind ez ideig mintha nem fedezték volna fel. Annak azonban, hogy e szak olyan divatos, amilyen, nagyon felületes okai is vannak. Sokan a csillogó, tetszetős szakmát látják benne, azt már kevésbé, mennyire fáradságos munkát jelent. Valójában a pályán jelentős eredményt csak azok érnek el, akik komoly felkészüléssel és gyakorlattal alapozzák meg tudásukat. Ezt az is bizonyítja, hogy Pozsonyban, ahol a háború után indult a művészettörténész-képzés, bár öt-hatszáz fiatal szerzett diplomát, csupán egy tizedük neve él a művészeti köztudatban. Néhányan ugyanis átléptek más, jövedelmezőbb pályára, másokat annyira elnyel a mindennapi aprólékos munka, hogy eredményeikkel alig-alig tudnak a nyilvánosság elé jutni. • Gondolom, ön sem ismerte a lehetőségeket, amikor erre a szakra jelentkezett.- Indulásom egy kissé paradox. Édesanyám zenetanárnö, Budapesten végzett. Bár 1945 után nem taníthatott, a művészetek iránt érzett szeretetével hatott az egész családra. Gazdag könyvtárunk volt, szép képeink voltak, és sokat muzsikáltunk. A művészetek bűvkörében él-tem, sokat olvastam, tanultam az elméletet. Amikor megtudtam, hogy Pozsonyban az egyetemen művészettörténetet lehet tanulni, azt hittem, hogy ez egy olyan tanulmányi szak, amelyen az összes művészeti ággal egyformán foglalkozunk majd. Nem így volt, az az első évben rögtön kiderült, ám az esztétika, amit a későbbi években aztán sajnos megszüntettek, nekünk még átfogó képet adott a művészetekről. • össze tudja-e hasonlítani, Beszélgetés Kubicková Kucsera Klára művészettörténésszel milyenek voltak akkor és milyenek ma a pályakezdők lehetőségei?- Akkor is nehéz volt, és ma is nehéz kezdeni. Miután befejeztem az iskolát Pozsonyban évekig kellett volna várnom arra, hogy el tudjak helyezkedni. Ezért úgy döntöttem, elmegyek vidékre. A Bajmóci várban lettem műemlékvédő. Szlovákia területének egyharmadán hathét évig én voltam az egyetlen művészettörténész, s dolgoztam úgy is mint műemlékvédő de a képzőművészeti szövetség részére is dolgoztam mint szakértő, tanácsadó, s a legrégebbitől egész a kortárs művészetekig minden művészettörténeti korszakkal foglalkoztam. Ez ma már másképp van. Egy-egy kerületben körülbelül harminc művészettörténész dolgozik. Ezen a téren tehát javult a helyzet. Ám hogy mégis hasonló, annak az az oka, hogy ahogy kialakultak az egyes állások, fokozatosan el is foglalták azokat, így aztán ma sem olyan egyszerű elhelyezkedni a pályán. Ugyanakkor nem tudok olyan szakmabeliről, aki, ha akart, ne tudott volna munkahelyet találni magának e szakterületen. 0 Mi lehet az oka a magyar diákok körében a pálya iránti érdektelenségnek ?- Azt hiszem, elsősorban az, hogy amiként annak idején én sem ismertem és tudtam, valójában ma is kevesen ismerik és tudják, milyen lehetőségeket kínál ez a pálya. 0 Meg, gondolom, az is, hogy alap- és középfokon nem kapják meg azt a tudást, ami a továbbtanuláshoz szükséges.- Azt biztos nem, mert amit ott tanulnak az tulajdonképpen a nullával egyenlő. A művészeti alapiskolásoknak lehetnek nagyobb esélyeik. De azért nem kell lemondani erről a szakról, mert ha valakiben megvan az érdeklődés s az akarat, s ha az intézményes oktatás során nem is kapja meg az alapokat, vannak más lehetőségek, hogy felkészüljön a felvételire, és sikeresen megcsinálja a vizsgát. A járási könyvtárakban mindenki megtalálja a szükséges szakirodalmat, a tévé is közvetít ilyen jellegű ismeretterjesztő filmeket, azokból is sokat lehet tanulni, és úgy gondolom, ha megkeresik képzőművészeinket, ők is segítenek. 0 Megszakítottam az előbbi gondolatát. Említette, hogy a diákok nem ismerik a lehetőségeket.- Igen, sajnos, vidéken nincsenek művészettörténészek, illetve kevesen vannak, meg hogy nem tanítanak, tulajdonképpen a diákok erről a szakról nem nagyon kaphatnak felvilágosítást. Pozsonyban, Brünn- ben és Prágában tanulhatnának, illetve Budapesten is. Én amellett kardoskodom, hogy magyar diákjaink a hazai egyetemekre jelentkezzenek, még akkor is, ha idehaza nem az anyanyelvükön fognak tanulni. Ugyanis hazai magyar képzőművészeinket, egy-két kivétellel, hazai mesterek, képzőművészek készítik fel. A pályakezdők sokkal könnyebben megérthetik festőink, szobrászaink indulását, irányzatú stílusbeli hovatartozásukat, ha tanulmányaik során az itteni művészeti közgondolkodást, társadalmi művészetképet, illetve művészettudatot ismerik meg. A csehszlovákiai magyar képzőművészek műveltsége ugyanis magába foglalja a magyar, a cseh és a szlovák kultúra elemeit. Tehát az, aki itt tanul, ugyanazzal az alappal indulhat, mint a művészek. Ilyeténformán könnyebben és biztosabban lehet megítélni, hogy ennek vagy annak a fiatal képzőművésznek milyen mértékben sikerült saját, egyedi formanyelvet kialakítania, megszabadulnia pedagógusai hatásától. Ideális persze az lenne, ha rövidebb-hosszabb időre lehetővé válna egyetemi hallgatóink budapesti részképzése, sőt, ha mehetnének Bécsbe és távolabbi országokba is. • Bizonyára kapcsolatban van közelmúltban végzett művészet- történészekkel, személyesen is találkozik velük, vagy ismeri munkájukat. Ebből talán meg tudja ítélni a művészettörténeti képzés színvonalát.- A művészettörténet oktatására is árnyékot vetett az elmúlt évek merev kultúrpolitikája. Persze voltak, vannak tanárok, akik mindig objektiven, becsülettel tanítottak. De nem is a tanárok felkészültségében kell keresni a probléma lényegét, hanem abban, hogy a társadalom és a művészetek közti viszony egyoldalú, dogmatikus értelmezése és magyarázása a művészettörténész- képzésre is negatívan hatott. Az én időmben olyan tanáregyéniségek adtak elő, akik különböző művészet- történeti szemléletekkel ismertettek meg bennünket. Az elmúlt húsz évben viszont csak egyfajta szemlélet létezett, amely mindent egyértelmü- sített, s a diákot megfosztotta az alkotó gondolkodás, a választás lehetőségétől. Ezen kell változtatnunk, visszaadni az oktatás filozofikus gondolkodásra késztető jellegét. Viszont azt is látom, hogy a legfiatalabb művészettörténészek túlságosan radikálisak, megpróbálnak mindenfajta előzetes tanítást megtagadni. Szeretnék új szempontok alapján értékelni a képzőművészetet, de azt hiszem, bizonyos disz- tingválás nélkül ez sem lehetséges. 0 Milyen tanácsot tudna adni a mostani hallgatóknak, diákoknak?- Most még nehéz bármit is tanácsolni, mert nem tudom, hogyan változik majd az oktatás. De nagyon- nagyon javasolnám az idegen nyelvek tanulását. Továbbá, hogy ha csak tehetik, használják ki a lehetőségeket, a különféle előnyöket, kedvezményeket az utazásra. Ugyanis mindent eredetiben kellene megnézniük és nem reprodukciókon, nemcsak filmeken. Különösen azt kellene nagyon jól megismerniük, ami közvetlen kapcsolatban van a mi művészetünkkel, tehát a környező országok művészetét, aztán a szélesebb Európát, főleg Olaszországot, Franciaországot, Németországot. 0 Szóltunk az elején a lehetőségekről. Zárjuk a beszélgetést azzal, hogy elmondjuk, milyen feladatok várnak a hazai magyar művészettörténészekre!- Hiányzik Jakoby Gyula, Szabó Gyula és több nagyon jó művészünk monográfiája. E művek alapján lehetne aztán elkezdeni egy enciklopédia összeállítását. Nagyon fontos lenne megírni a két háború közötti csehszlovákiai magyar képzőművészet történetét, belefoglalva az összes művészegyletet és a jelentős egyéniségeket. Nagy szükség lenne arra is, hogy a magyar nyelvű írott sajtóban és a rádióban szerkesztői státusban művészettörténészek értékeljék és népszerűsítsék képzőművészeink munkáit. Kellenének továbbá a magyar pedagógusképzésben. Hiszek benne, hogy létezhetnének ilyen státusok, persze előbb ki kellene törnünk abból az ördögi körből, amelyben most vagyunk. A dolgok ma úgy állnak, hogy nincs státus, mert nincs szakember, szakember viszont azért nincs, mert nincs státus. Tallósi Béla Méry Gábor felvétele Lipcsey György alkotásaiból Elégia Ősz Fájdalom Hrapka Tibor felvételei
