Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-12-07 / 49. szám
üasárnap Az au sztrál gazdaság reagált az amerikai gazdasági viszonyokra, s már a nyolcvanas évek táján válságba került. A fellendülés görbéje feltartóztathatatlanul süllyedt, nehéz idők következtek. A kedvezőtlen helyzetet nehezítették a szakszervezetek; erős kampányt indítottak a munkaidő lerövidítéséért, a harmincnyolc órás munkabérért, egyszóval úgy kellett volna dolgozni, mint azelőtt, de minden negyedik péntek vagy hétfő fizetett munkanap lett volna. A munkáltatók védekeztek, a sztrájkok valamennyi ágazatban napirenden voltak. A legnagyobb méreteket éppen abban az időben érték el. A szakszervezeteknek az ausztrál gazdaságban jelentős helyzetük volt. A Ml és ÓK vetélkedése a dolgozók és a munkáltatók között egyre nőtt, két gyűlölködő vetélytárs közti élethalálharcra hasonlított. A szakszervezetekben főleg a brit szigetekről bevándorlók képviselték a legradikálisabb álláspontot. Elsősorban meggyőző szónoklataikkal értek el sikert. A dolgozók érdekében nyomást gyakoroltak a munkáltatókra, ultimátumokat adtak és nem teljesítésük esetén azonnali sztrájkkal fenyegetőztek. A legerősebb pozíciójuk az , ipar kulcsfontosságú szakszervezeteinek volt: hihetetlen előnyöket harcoltak ki a dolgozóknak. A mieink nem voltak szakszervezeti tagok - hacsak az állásuk meg nem kívánta. A szakszervezetek ugyan kiharcoltak bizonyos előnyöket a munkahelyi feltételek és fizetések terén, de többnyire jelentős károkat okoztak a gazdaságban. Ennek aztán a magasabb fizetések és árak - tehát a nagyobb infláció lett a következménye. Sok sztrájk megbénította a mindennapi életet, a közlekedést, az ellátást. A kiéleződött helyzetben a szövetségek kényszert is alkalmaztak, és a meghirdetett sztrájkok megszegése esetében közbeléptek. Nagy problémát és féket jelentett az a tény, hogy egy vállalat alkalmazottai munkaköri beosztásuk szerint különböző szak- szervezetekbe tartoztak. Például a raktárosok, a lakatosok vagy a közlekedési dolgozók különböző szakszervezeti szövetségbe szerveződtek. Ha az egyik sztrájkolt, gyakran a többiek sem dolgozhattak. A szakszervezeti testvéreket - ahogy egymást szólították - nem zavarta, hogy olyanokat is anyagi veszteség ér, akik az adott harcból semmiféle előnyt nem élveztek. A gazdaságra gyakorolt nyomás munkanélküliséget és felmondásokat vont maga után. A rövid gyakorlattal rendelkező fiatal emigránsok lettek a szociális problémák leggyakoribb áldozatai, akiknek a korlátolt kommunikációs készségük is hátrányt jelentett. Tucatnyi munkavállalási kísérletem fulladt kudarcba, a végzettségemet igazoló okirat ellenére is. AusztA MUNKANÉLKÜLISÉG MINDENÜTT KOMOLY PROBLÉMA • MIRE ELEGENDŐ A SEGÉLY? • A BEVÁNDORLÓKNAK NEHEZEBB A HELYZETÜK • KLUBOK SYD- NEYBEN# NEMZETISÉGI CIVAKODÁS OCIaSRDCE EMIGRÁCIE RÉSZLET ZOLTÁN TOMANOVtC OCI A SfíDCE EMIGRÁCIE CÍMŰ KÖNYVÉBŐL, AMELY A NAPOKBAN JELENT MEG A POZSONYI OBZOR KIADÓ GONDOZÁSÁBAN. A SZERZŐ HUSZONKÉT ÉVESEN, 1980-BAN EMIGRÁLT, JELENLEG IS AUSZTRÁLIÁBAN ÉL, BERUHÁZÁSI, PÉNZÜGYI ÉS ADÓSZAKÉRTŐ'. ráliában a magas munkanélküliség mellett a praxishoz való jog áttörhe- tetlen falat képezett. Dühített, hogy szakközépiskolai érettségivel és két szemeszternyi főiskolával ilyen helyzetbe kerültem. A munkáltatók szempontjából a szabad hely betöltéséhez vagy túlzottan magas, vagy elégtelen volt a képesítésem, mintha az arany középút ismeretlen lett volna. Természetesen az addiginál magasabb fizetéssel járó állás érdekelt. Olyan állás vagy beosztás nem elégített ki, ahol kénytelen voltam gépiesen végezni bizonyos feladatokat. Az új konstrukciós javaslatoknál, amelyeket már a termék előállítása után önállóan realizáltam, nyilvánvalóvá vált, hogy sok felettesemnél jobban végzem munkámat. Megfelelő állást találni azért is nehezebb volt, mert egyedül, őslakos barátok nélkül próbálkoztam. Ausztráliában a munkanélküliek ugyan kapnak segélyt, s azon kevés országok egyike, ahol ez időbelileg nem korlátozott, de az összeg mindenki számára egyforma: a sydneyi magas kiadások mellett meg lehetett belőle élni, de többre nem tellett. A munkanélkülinek több ideje van, tehát szívesen el is menne valahová, viszont kevés pénze lévén - kénytelen otthon csücsülni. Ez lelkileg letörte, s a kárvallottnak az az érzése támadt, hogy bűvös körbe került. Az egyedülállók is csüggedni kezdtek, akiknek nem volt családjuk és eltartási kötelezettségük. Nem volt kedvük kezdeményezni, közönyösek voltak a környezetükhöz, sőt teljes apátia lett rajtuk úrrá, amit fokozott idegesség és ingerültség kísért. A kedvezőtlen gazdasági helyzetről és az elbocsátottak százairól érkező hírek - csak növelték a depressziót. Többnyire mindaddig senki sem érdeklődött a munkanélküliek másik világa iránt, amíg maga is el nem vesztette munkáját, a munkaviszonyban maradt szerencsések közül né- hányan a magas adó miatt dohogtak, amiből az „ingyenélő“ munkanélkülieket támogatták. A lusták kis százalékának ez az életforma nyilván megfelelt, de a többség szívesebben dolgozott volna. Egyes ausztrálok a bevándorlókat kezdték okolni a nyomasztó helyzetért, tiltakoztak az országba bevándoroltak száma ellen. Az őslakosok úgy érezték, hogy a saját országukban a bevándorlók miatt veszítik el kenyerüket és létbiztonságukat. Nem tudatosították, hogy a kapitalista gazdaság periodikus színuszvonala nem alkalmazkodik a bevándorlókvótához. A bizonytalan idők főleg azokban keltettek félelmet, akiknek kölcsönük volt, mint nekem is. Az adósság egyúttal ösztönzésként is hatott: az ember ne tétlenkedjen és ne helyezkedjen olyan álláspontra, hogy fütyülök rá. A munkahelyemen csökkent a túlórák száma - a pluszkereset forrása. A pótlékok, főleg szombaton, kétszeres óradíjat jelentettek, s ez jelentősen megmutatkozott a hetibér kifizetésekor. Bár addig egyedül én dolgoztam le valamennyi túlórát, amikor a vállalatnak szüksége volt rá, a megromlott helyzetben viszont már csak az „elit“ osztotta el maga között e kényelmes kereseti forrást. A legszomorúbb az volt, A SYDNEYI OPERA hogy gyakran olyanok is az „elit“ közé tartoztak, akik után én javítottam ki a selejtet. Az egyedüli „előnyük“ velem szemben az volt, hogy évek óta a vállalatnál dolgoztak, míg én csak hónapok óta. • Több időm maradt, jelentkeztem hát tagnak a lakhelyemtől nem messze levő klubba. Rendszeresen látogattam a filmelöadásokat és más programokat. A baráti terefere lehetővé tette, hogy megszabaduljak a napi egyhangúságtól. Sydneyben tucatnyi különféle klub működik. A társadalmi élet kedvelt formájához tartoznak. A klubtagság lehetővé teszi az intézmény valamennyi berendezésének igénybevételét sportolási és szórakozási célokra. Olcsó italok, ételek, s főként a játékautomaták a látogatók ezreit vonzzák. A nyeremény reménye csodálkozásomra gyakran xz idősebb hölgyeket csábítja, akik nem tudnak ellenállni a nyereménytárolóba potyogó pénzcsörgés csábjtó dallamának. Sok nyugdíjas aktivitása a mi nagymamáink és nagyapáink tevékenységével összehasonlítva egészen más jellegű. Ezek itt jobbára a bowling- klubok bársonyos pázsitán jönnek össze, ahol talpig fehérben versenyeznek valami lapított golyó célba gurításábah. Nem akartam hinni a szememnek, figyeltem e „sportembereket“, a lelkesedésüket, akiket az öregség nem akadályozott tevékeny életvitelükben. Csodák csodájára állandóan a saját autójukkal utaztak, bár némelyikük olyan volt, mintha még a múlt századból LAKÓHÁZAK SYDNEYBEN (A szerző felvételei) származna. E tiszteletet keltó ősz hajú embereket sem hagyja el a hit, hogy az élet valamennyi szakaszában teljes életet éljenek. Talán van benne némi, s talán jogos önzés. Egyszóval érdeklődési körüknek és kedvteléseiknek akarják szentelni az idejüket, ahelyett, hogy gyerekeik és unokáik rabszolgái legyenek. Első tapasztalataim az újabb fiatal bevándorlókkal világosan megmutatták, milyen fejlődési szakaszon, változásokon mentünk keresztül, viszonylag rövid idő alatt. Többek között elsajátítottuk, hogyan gazdálkodjunk az idővel, amit az újonnan érkezettek nem ismertek. Az ausztrálok honi szokásaiban tulajdonképpen nem léteznek véletlenszerű látogatások vagy meglepetések. Az idő hiánycikk, mindenki magának megfelelően akarja beosztani, s ezt a többiek respektálják. Ha valakinek kijelölt ideje van a hobbijára vagy a családi együttlétre, tudja, hogy tapintatlanul senki nem fogja zavarni - anélkül, hogy előtte ne telefonálna vagy ne jelentkezne. Földijeink, főleg a szlovákok, legnagyobb együvétartozását márciusban, a sydneyi szlovák templom megnyitásakor és felszentelésekor éltem meg, amikor több száz honfitársunk gyűlt össze. Elsősorban a régebben letelepedettek közös, áldozatkész igyekezete hozta létre ezt a vallási létesítményt. Az ünnepi ceremóniát követő mulatság az egység és együvé tartozás melengető érzését keltette a távoli idegen világban. De nem sokáig. A gyűlölködő, ellenségeskedő MI-TI kapcsolatban, a szlovákok egymás között kezdtek civakodni. A megszentelt földet beszennyezte a tulajdonért és igazgatásért folyó harc. Akik az Isten házában bűnbánóan hirdették, hogy „szeresd felebarátodat, mint önmagadat“, kint nyomban ahhoz tartották magukat, hogy „úgy gyűlöld a felebarátodat, ahogy önmagadat szereted“ Az új bevándorlóknak a templom megszerzésében és javításában kis részük volt, mivel kezdeti anyagi nehézségekkel küzdöttek. Ezért inkább kívülállókként figyelték a vetélytársak civakodását, amikor is mindkét fél a maga oldalára próbált bennünket megszerezni. Az amúgy is kicsi nemzetiségi csoport kíméletlen szétforgácsolódása a megvetés keserű benyomását hagyta bennünk. «. Cs. fordítása A földgáz a legfontosabb energiahordozók egyike, amellyel a világ belép a XXI. évszázadba, és amely az olajnak sok tekintetben fontos helyettesítője. Ezt az energetikai trendet követi Jugoszlávia is. Az olajválsággal, amellyel a világ mostanában immár harmadízben találkozik, Európa már az ismert 1973-as esztendőben számolt. Akkor, ugyanis a nyugat-európai országok többsége rendkívül fontos stratégiai, és ahogyan a legfrissebb események mutatják, tökéletesen indokolt döntést hozott. Úgy döntöttek, hogy mindenütt, ahol az valamennyire is lehetséges, a folyékony tüzelőanyagot földgázzal helyettesítik. Hasonlóképpen gondolkodott „a maradék világ“ is, de - talán egy kevéssé az Egyesült Államok kivételével — egyikük sem fordult olyan nagymértékben a földgáz felé, mint ahogy ezt az iparilag legfejlettebb, de energetikai szempontból a legszegényebb Európa tette. ÉVTIZEDEKRE SZÓLÓ KÉSZLETEK Az energiafelhasználás ésszerűsítésére, a szovjet, a holland és az algériai földgáz felhasználására kidolgozott átfogó, egyidejű program mellett azokon a követelményeken kellett enyhíteni, melyeket a leendő olajválság a világ legnagyobb olajexportőreinek esetleges zsarolása okozhatott. Földgázból a világ fogyasztásának - a jelenlegivel összehasonlítva — 2020-ban kétszeresére kell emelkednie, az európaiaknak pedig, mutatják a legfrissebb becslések, háromszorosára. Ezek az előrejelzések azokon az adatokon alapszanak, amelyek szerint - az úgynevezett „egyezményes“ kőolajra“ átszámítva - a világ tartalékain belül maga a kőolaj mindössze 22 százalékot képvisel 78 százalék pedig a földgázra jut. Konkrétabban: a világ készleteit körülbelül 117 ezer milliárd köbméterre becsülik földgázból. Ha nem is fedeznének fel újabb készleteket, akkor ez a megnövekedett fogyasztás mellett is elegendő lenne a világ fogyasztásának kielégítésére a következő 59 évben. Európa a legborúlátóbb forgatókönyv szerint is 30 évre rendelkezik saját tartalékokkal földgázból, de minthogy ezt az energiahordozót bőségesen importálják, lényegesen kedvezőbb földgázra alapozni az energetika jövőjét. Mert a legfontosabb ellátók új kutatások nélkül is hatalmas meny- nyiségű földgázzal rendelkeznek. Például az évem te 770 milliárd köbméter földgázt előállító Szovjetunió készleteinek legalább 55 évig kellene tartaniuk, az algériai készletnek (a jelenlegi termelés 45 milliárd köbméter) egészen 72 évig, a norvégok 77 évig, a hollandiainak körülbelül 30 évig kell kitartania. A bizonyított földgáz-készletek nagysága tekintetében az európai országok közül kiemelkedik Görögország (50 év), Dánia (51 év), Spanyolország (25 év), Írország (24 év) és Olaszország (20 év) is. Tegyük hozza, hogy Nyugat-Európa teljes energiafelhasználásából a földgáz csak 15 százalékkal részesedik, Kelet-Európábán 31 százalékkal, Észak-Amerikában pedig 23 százalékkal. Ha figyelembe vesszük ezeket az adatokat is, nyilvánvalóvá válik, hogy éppen a földgáz az egyik legfontosabb energiahordozó, amellyel a világ belép a XXI. évszázadba, és egyúttal a kőolaj fontos helyettesítője. Ahhoz, hogy ezek a tervek megvalósuljanak, Nyugat-, és hamarosan az egyesített Európa már elkészítette az állami földgázhálózatok összekötésének és kibővítésének a tervét. A SZOVJETUNIÓ SZEREPE És mégis a Nyugat-Európa biztos energetikai jövőjére vonatkozó tervekben fontos szerepe van a Szovjetuniónak, a földgáz legnagyobb termelőjének és exportőrének a világon. Ez az ország csupán egy év alatt (1987-1988) 727 milliárd köbméterről 770 milliárd köbméterre növelte a földgáz kitermelését, a transzszibériai földgázvezeték befejezésével pedig jelentősen bővült a szállítás Kelet- és Nyugat-Európa országaiban. A szovjet Szojuzgazekszport nemrég kötött új szerződéseket a földgáz szállításáról Görögországba, Törökországba és Svájcba, és bejelentette, hogy a 90-es évek vége felé (a japán és részben az európai piacra) hatalmas mennyiséget szállít a szahalini cseppfolyósított, azaz folyékony gázból. A földgáz szállításáról kötött hosszú lejáratú szerződésnek köszönhetően a Szovjetunió az olcsó kőolaj idején is számottevő devizabevételt biztosított magának, és ettől nem állt el akkor sem, amikor a kőolaj jóval olcsóbb lett. Egyébként közismert, hogy az olajárak minden növekedése hamarosan befolyásolja a többi energiahordozó, így a földgáz árát is! És hogy ez pontosan mit jelent a Szovjetunió számára, arra abból az adatból is következtetünk, hogy az exportőr országok közötti részesedése 34 százalék, őt követi Kanada (19 százalék), Norvégia (11 százalék), Algéria (10 százalék) és Indonézia, illetve Hollandia. — Az Európába szállító afrikai termelők között pillanatnyilag a legnagyobb érdeklődésre Algéria tarthat számot. Egyébként 22 afrikai országban mutatták ki számottevő készleteket földgázból, de Algéria volt a leggyorsabb az export, elsősorban az Olaszországba irányuló export leszerződésé- ben. A Földközi-tenger mélyére fektetett földgáz- vezeték építésével, illetve azzal a tervvel, hogy a szaharai földgáz szállítását 40 milliárd köbméterre emeli évente, az ország hosszú időn át tartja majd harmadik helyét a nemzetközi exportőrök között, az OPEC-tagországok közötti viszont a legnagyobb exportőr helyét. oOvssCLDik A FÖLDGÁZ SEGÍT RAJTUNK? 1990. XII. 7.
