Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1990-11-30 / 48. szám

|| lm rregor * , fenn az égbolt felettünk, led vagyok, az éden eltűnt, itt vagyunk, elveszett az éden. megérinteni az eget s aztán a mélybe. iphosz i a követ, s aztán...? mi lesz? egyre, s újra, feljebb, arcod verítékében, ' új sorsszerű reménnyel, hogy egyszer ! Áh, ez képes betölteni r életét! atész jesen meghalni tanítványai körében balál a tanítónak, níegrontotta az ifjúság erkölcsét, izemmel látni - itt állnak, mellettem, esen erőtlen, s nem azok mellett, Jr - a hatalom talapzatáról. acques Rousseau ís Rousseau ílságosan nehéz a nevelés új modelljét. Elég volt mii mindazt, amivel megrövidítettem ekeimet. Kulcsár Tibor fordításai g Lida Merőn I ;s köz- ■t nem dog... nyádat (... az sírj... yere el len éj­éhkor. A tölgyfa levelei csillogtak az esőtől, minden nedves volt, de Lida arra gondolt, hogy mégis szép lesz az ősz, mert apjától megérkezett a várva várt levélt. „Kedveseim! Bízom abban, hogy nagyon hamar ismét láthatjuk egymást. Talán még mielőtt Liduska iskolába megy. Ismeritek biz­tosan ezeket a verssorokat: »Visszatérek hoz­zád, apám földje, mert a tiéd vérem, szívem örökre...« Most erre a versre gondolok és hogy visszatérek hozzátok. Vigyázzatok ma­gatokra!“ A levél akkor érkezett, amikor már majd­nem elfogyott a remény. És olyan szép ez a nap...!- Mama, ugye, nem is volt olyan nagyon csúnya ez a nyár? Aztán elgondolkozva tette hozzá:- Mit gondolsz, mama, Kijevben több olyan ház is van, ahol az árva gyermekeket nevelik?-Én még nem jártam Kijevben... de mondják, hogy szép, nagy város...-A „Kék Nyíllal“ egyetlen éjszaka alatt oda lehet érni Moszkvából.- Ha apád hazajön, egyszer majd elme­gyünk. Akár Kamcsatkába is! De várni olyan nagyon nehéz... Antalfy István fordítása régi rendszer idején tör­tént, valamikor a kon­szolidáció kezdetén, hogy Szity- tya Ádám gömöri származású üzemrendész feleségül vette Szlávik Éva (anyanyelvén Éva Sláviková) nagyszombati illető­ségű tanítónőt. Szittya Ádám ízes gömöri kiejtéssel beszélte a magyar nyelvet és tűrhetően törte a szlovákot - főiskolai ta­nulmányokat végzett e nyelven -, míg Szlávik Éva kifogástalan irodalmi szlováksággal tanította a rábízott gyermekeket, ám férje anyanyelvét alig törte, mert nem volt rá szüksége. A továbbiak­ban sem épültek közéjük áthág­hatatlan nyelvi torlaszok, elége­dett és boldog házaséletük ezt nem tette lehetővé. Szittya Ádám különösen a női tökélyre és a felpezsdült érzelmekre utaló szlovák fogalmak és kifejezések elsajátítása terén nyújtott óriási teljesítményt, míg Szlávik Éva fel, ám miután Szittya Ádám nem csinált igazi karriert - le sem váltották a forradalmi ese­mények során -, áldozata feles­legesnek bizonyult, így lett meg­fáradt konyhatündér. A két főiskolás gyermek nem tett ilyen felfedezéseket. Bele­vették magukat a demokratikus kavargásba, nagygyűlésekre jár­tak és tüntettek, álmukban jel­szavakat kiabáltak. Kénytelenek voltak azonban azt tapasztalni, hogy némileg megsavanyodott körülöttük a levegő. Legsava­nyúbb a konyhában, ahol nehéz töltöttkáposzta és ecetes torma illata terjeng, de a dolgozószo­bában is ódon penészszag és sa- vanykás egérillat lengedez. Vajon a kisebb(rendű)ségi lét­nek mily kínzó mélysége moz­dult meg Szittya Ádámban, az általános emberi jogtalanságnak és megalázottságnak mily lázadó- Az egész házban... az or­szágban, az egész világon, ugyan, így szeretnéd?! Aztán különben: nem, nem soha!, mindent visz- sza!, úgy bizony! — Szlávik Éva maró gúnnyal hadakozott és övön aluli ütést mért férjére.- A teraz chocT do kuchyni a umi riad! Ty si na rade! (S most menj a konyhába mosogatni, te vagy soron!)- Fel, fel vitézek a csatára! — harsogta harciasán a családfő és a konyhába vonult. Válsághelyzet alakult ki, a szenvedélyek forrpontig he- vültek. (Mint valamikor Szlávik Éva zöld pillantásai?) Szittya Ádám irredenta kato­nadalokat énekelt a konyhában, bősz csatakiáltásokat hallatott és nagy csörömpöléssel mosoga­tott.- gyakorlatiasabb alkat lévén- a férfiakra is kötelező házi­munkák, a fizetési összefüggé­sek és a vagyoni gyarapodás kér­désköreiből sajátított el számos fontos magyar kifejezést. (Szity- tya számára szállóigévé vált neje obiigát elsejei kérdése: Mennyit hoztál, Ádám...?) Szittya Ádám javára el kell mondanunk, hogy nem bántó, ám időnként mégis észrevehető szlovák nyelvi hiá­nyosságait adott esetben merész kézmozdulatokkal és célratörő érintésekkel pótolta, míg Szlávik Éva az ilyenkor kívánatos ma­gyar szavak helyett ingerlőén kacarászott és nagy zöld szemei­vel átható hőhullámokat lövellt a gömöri üzemrendészre, me­lyek azt annyira megbolondítot­ták, hogy édes anyanyelvét is elfeledte. Ennyi előzmény után bizo­nyára természetesnek vehetjük, hogy a biológiailag lehetséges legrövidebb időn belül két gyer­mekük született: Marina és Ár­pád. Bár az újszülöttek nevéből nem következtethetünk rá teljes bizonyossággal, mégis úgy tör­tént, hogy amikor iskolakötele­sek lettek, az idősebb Marina szlovák alapiskolában, Árpád pedig magyar elemiben kezdte meg tanulmányait. Mire a konszolidáció megbu­kott és a rendszer összeomlott, mindketten leérettségiztek és egyetemen tanultak tovább, ami eszményi egyensúlyhelyzetet te­remtett és lehetetlenné tette, hogy bármiféle nyelvi ellent­mondások üssék fel köztük a fe­jüket. (Bár meg kell jegyeznünk, hogy ekkoriban Szittya Ádám nyelvpótló markolásai már né­mileg rutinmozdulatoknak tűn­tek, és Szlávik Éva zöld hőhullá­mai is veszítettek perzselő forró­ságukból.) Aztán beütött a demokrácia és eljött a teljes érzelmi és értel­mi felszabadulás ideje. A szét­szabdalt totális egység helyén sokrétű, plurális folyamok kezd­tek csörgedezni. Szittya Ádám középkorú üzemrendész a rázúduló szabad­ságban rádöbbent, hogy immár két évtizede családközpontúan robotol, jámbor, otthonülő tyutymák lett, káros szenvedé­lye nincs, s mióta nős, még sze­retője sem volt. Szlávik Éva pedig lázongva állapította meg, hogy fiatal - po­kolian zöld, forróégövi-éveit a férje érvényesülésének áldozta daca hördült fel a lelkében, ami­kor is egy komor vasárnapi ebéd során így szólt:- Jogtalan vagyok otthonom­ban, nyomorult az elnyomottak között, nincs már nekem semmi szavam! A demokráciához és Európához méltatlan állapotban leledzek. Ezért családi nyelvtör­vényt hozok, hogy ismét legyen szavam és ember legyek! Mire felpattant rögvest Szlá­vik Éva és így vágott vissza:- A konyhában a hivatalos állami nyelvet használjuk min­denképpen!- Éppen ott?... - hördült fel Szittya Ádám sebzetten. - Ahol a létfeltételeink alakulnak? Hát a hálószobában, netán az illem­helyen ...?- A hálószobában szintén... a végén pedig jobb, ha nem beszélsz!- Soha...! - csapott az asztal­ra öklével Szittya Ádám. - Eb­ben a lakásban a gömöri tájszó­lás lesz a családi nyelv, mert én így akarom!- Sok akarja szarka, de nem bírja farka... - törte higgadt ne­je a gömöri tájszólást és kivitte a levesestálat, bár férje jelezte, hogy még szedni akar. Árpád és Marina megállapí­tották, hogy a világban dúló nyelvi vita betört közéjük és - amahhoz hasonlóan - ostro­molja és rombolja békés ottho­nukat. Megfigyelve apjukat, aki egy nagy főtt velős csontot forga­tott a kezében, hogy annak ízes bensőjéhez jusson, a szilaj moz­dulatokban rettenthetetlen hon­foglaló ősök halált megvető eltö­kéltségét és bátorságát vélték felfedezni. S amiként anyjuk, Szlávik Éva szótlanul és kitartó­an kanalazta a kelfőzeléket, ab­ban a konok céltudatosságban ókori szláv törzsek roppant ki­tartására és szívós életerejére is­mertek. A vasárnapi asztal körül a múlt feneketlen mélységei tá­tongtak és vad történelmi ellen­tétek szenvedélyei fenekedtek.- A dolgozószobában min­denképpen a gömöri nyelvezet legyen honos - javasolta haboz­va Árpád.- Az előszoba pedig legyen nemzetközi terület - ajánlotta Marina -, legyen az előszoba a családi megbékélés színhelye és szimbóluma!- Soha... - ütötte ismét az aszalt, immár a velős csonttal Szittya Ádám -, az egész lakás­ban gömöri nyelvezetet akarok az érintkezés minden területén! Kivétel nélkül! Szlávik Éva kikereste a köny­vek közül a Nagy Morva Biroda­lom Története című művet és Svatopluk fejedelem képénél kinyitva az íróasztalra helyezte. Marina és Árpád pedig a nap további részében tört angol nyelven beszélgettek. Amikor másnap Szittya Ádám hazatért a munkából, az előszobában nagy fekete betűs plakát fogadta: ,,V célom byte, po slovensky! Mad'ari za dvere!“ A megdöbbent családfő nem hitt a szemének. Hát ide jutottunk? Ez hazaárulás, elárulása minden­nek, ami szent! Az emberi jogok sárba tiprása, valóságos apart­heid! Vadul letépte a plakátot és az előszoba közepén elégette. Helyébe kitette Nagymagyaror- szág térképét, mellé pedig kitűzte a piros-fehér-zöld lobogót. (A papírzászló egy régi május elsejei felvonulásból maradt, még a tota­litás idejéből.) Marina kijelentette, hogy a családi nyelvtörvényben egyenlő jogokat kíván biztosíta­ni a svéd nyelvnek, mert megis­merkedett egy szőke fiatalem­berrel - bizonyos stockholmi Axel Andersennel - és a helyzet komolynak mutatkozik. Erre Árpád megjegyezte, hogy a ké­szülő nyelvtörvény a tibeti nyel­vet is használható köznyelvként foglalja magába, mert hétvégére meghívta egy fiatal lámapap ba­rátját, miután a jövőben el kíván mélyedni a buddhizmus rejtel­meiben. A megbeszélések nagy hangzavar kíséretében zajlottak, mire becsöngettek és az ajtóban egy roma nemzetiségű szomszéd feldúlt ábrázata jelent meg.- Hé, tán ölik egymást a gád­zsók, a devla verje meg magu­kat, nyughassanak, biboldók! Félelmetes pogromhangulat alakult ki, valamit tenni kellett. A nyelvi válság annyira elmé­lyült, hogy úgy tűnt fel, külső segítség nélkül nem lehet megol­dani. Levél ment Nagyszombat­ba és Gömörbe, melyben a szem­ben álló felek igazukat bizonygat­ták és erősítést kértek. Mindenszentek napján, ami­kor a temetőket belengi a tarka krizantémok fanyar illata és a sí­rokon ezernyi gyertya sápadt fé­nye lobog, megérkezett Szlávik Juraj gyári munkás, ünneplőben. Vállán élesre fent favágóbaltát hozott, a szálas hegyi legények veszélyes fegyverét. Némileg később érkezett Szittya István szövetkezeti dolgozó, sötét pan­tallónadrágban és fekete kalap­ban, kezében nehéz kampósbot- tal, mely tudjuk, gömöri rideg­pásztorok és számadó juhászok legyőzhetetlen támadó eszköze. Éppen ebédidő lévén, asztalhoz ültek és komoran-keményen méregették egymást.- Vajon a termés milyen volt, gazduram? - törte meg a csendet Szlávik Juraj üzemi dolgozó és nehéz baltáját kézügyéből nem engedte.- Nagyon gyenge, mondha­tom - válaszolta Szittya István irgalmatlan kampós botját szo­rongatva -, a fene nagy szárazság erősen megcsappantotta az éle­tet. Hát a gyári üzem, ter- mel-e még?- Keveset... szinte alig...- ismerte be a másik -, mindenki politizál!- Nehéz időknek nézünk elé­be... nálunk is mindenki politi­zál, a munka meg áll. Aztán tempósan poharazni kezdtek. Szlávik egy demizson kiskárpátok menti bort hozott, nagyon ihatós modori vinkót, Szittya pedig egy csikóskulacs­ban tavalyi törkölypálinkát, sa­ját termést. Keveset szóltak, de­rekasan poharaztak. Fegyverze­tüket később a sarokba állítot­ták. Kigombolták ingnyakukat, mert az ivásba belevörösödtek. Aztán nemsokára átfogták egy­más vállát és összekapaszkod­tak, régi bakanótákat énekeltek. A cseh dalokra az első köztársa­ság idején együtt meneteltek Prága utcáin. Nyelvi türelmet­lenséget nem mutattak egymás­sal szemben. Az estébe hajló délutánon egymás vállát átkarol­va mentek az állomásra és haza­utaztak. A baljósán csillogó fej­sze és a komor kampósbot sú­lyos mementóként maradt mö­göttük a sarokban. A családban a nyelvi kon­szenzus némi biztató jelei mutat­koztak. Ám nem a két szembenálló fél között.- Egy igazságos családi nyelv­törvény létrehozása érdekében azonnal sztrájkba lépek - jelen­tette ki Szlávik Éva. Gyors, ha­tározott léptekkel bevonult a há­lószobába és kulcsra zárta maga mögött az ajtót.- Eb ura fakó! - kiáltotta erre dacos gőggel Szittya Ádám és a dolgozószobában a szőnyegen ágyazott magának. Hosszú napokig tartott a pat­tanásig feszült helyzet. A megol­dást dűlőre kellett vinni, mert a család közállapota rohamosan romlott és értéktermelő teljesít­ménye a nullára csökkent. Szittya Ádám elhatározta- gyermekeivel nem konzultált -, hogy fizikai erőszakkal, s ha kell, terrorral szerez érvényt jo­gainak. Feleségére töri a háló­szoba ajtaját. Keményen két kézre fogta az apjától örökölt kampósbotot, mert tudomása volt róla, hogy lefekvéskor neje a favágófejszét fekteti az ágyba maga mellé. Jogai tudatában és mindenre elszántságában neki­veselkedett az ajtónak, azonban meglepődve tapasztalta, hogy az nincs kulcsra zárva. A lendület­től szinte a szobába zuhant és térdre esett felesége ágya előtt. Az éjszaka folyamán számos, vitatott kérdés tisztázódott és szinte mindenben sokoldalú és teljes megegyezés született. Szlávik Éva tört gömöri dia­lektusban suttogott ura fülébe hálás, apró félmondatokat, míg Szittya Ádám irodalmilag majd­nem pontos, nagyszombati nyel­vezettel jelentett ki holmi csacs- kaságokat.- Ha úgy maradnál - mondta többek között -, feltétlen meg­tartjuk! Vérbulcsu lesz, ameny- nyiben fiú, ha pedig lány, legyen Emese!- Nem bánom, kedveském- egyezett bele asszonya -, ' úgyis szlovák lesz az anya­nyelve!

Next

/
Thumbnails
Contents