Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-11-30 / 48. szám
|| lm rregor * , fenn az égbolt felettünk, led vagyok, az éden eltűnt, itt vagyunk, elveszett az éden. megérinteni az eget s aztán a mélybe. iphosz i a követ, s aztán...? mi lesz? egyre, s újra, feljebb, arcod verítékében, ' új sorsszerű reménnyel, hogy egyszer ! Áh, ez képes betölteni r életét! atész jesen meghalni tanítványai körében balál a tanítónak, níegrontotta az ifjúság erkölcsét, izemmel látni - itt állnak, mellettem, esen erőtlen, s nem azok mellett, Jr - a hatalom talapzatáról. acques Rousseau ís Rousseau ílságosan nehéz a nevelés új modelljét. Elég volt mii mindazt, amivel megrövidítettem ekeimet. Kulcsár Tibor fordításai g Lida Merőn I ;s köz- ■t nem dog... nyádat (... az sírj... yere el len éjéhkor. A tölgyfa levelei csillogtak az esőtől, minden nedves volt, de Lida arra gondolt, hogy mégis szép lesz az ősz, mert apjától megérkezett a várva várt levélt. „Kedveseim! Bízom abban, hogy nagyon hamar ismét láthatjuk egymást. Talán még mielőtt Liduska iskolába megy. Ismeritek biztosan ezeket a verssorokat: »Visszatérek hozzád, apám földje, mert a tiéd vérem, szívem örökre...« Most erre a versre gondolok és hogy visszatérek hozzátok. Vigyázzatok magatokra!“ A levél akkor érkezett, amikor már majdnem elfogyott a remény. És olyan szép ez a nap...!- Mama, ugye, nem is volt olyan nagyon csúnya ez a nyár? Aztán elgondolkozva tette hozzá:- Mit gondolsz, mama, Kijevben több olyan ház is van, ahol az árva gyermekeket nevelik?-Én még nem jártam Kijevben... de mondják, hogy szép, nagy város...-A „Kék Nyíllal“ egyetlen éjszaka alatt oda lehet érni Moszkvából.- Ha apád hazajön, egyszer majd elmegyünk. Akár Kamcsatkába is! De várni olyan nagyon nehéz... Antalfy István fordítása régi rendszer idején történt, valamikor a konszolidáció kezdetén, hogy Szity- tya Ádám gömöri származású üzemrendész feleségül vette Szlávik Éva (anyanyelvén Éva Sláviková) nagyszombati illetőségű tanítónőt. Szittya Ádám ízes gömöri kiejtéssel beszélte a magyar nyelvet és tűrhetően törte a szlovákot - főiskolai tanulmányokat végzett e nyelven -, míg Szlávik Éva kifogástalan irodalmi szlováksággal tanította a rábízott gyermekeket, ám férje anyanyelvét alig törte, mert nem volt rá szüksége. A továbbiakban sem épültek közéjük áthághatatlan nyelvi torlaszok, elégedett és boldog házaséletük ezt nem tette lehetővé. Szittya Ádám különösen a női tökélyre és a felpezsdült érzelmekre utaló szlovák fogalmak és kifejezések elsajátítása terén nyújtott óriási teljesítményt, míg Szlávik Éva fel, ám miután Szittya Ádám nem csinált igazi karriert - le sem váltották a forradalmi események során -, áldozata feleslegesnek bizonyult, így lett megfáradt konyhatündér. A két főiskolás gyermek nem tett ilyen felfedezéseket. Belevették magukat a demokratikus kavargásba, nagygyűlésekre jártak és tüntettek, álmukban jelszavakat kiabáltak. Kénytelenek voltak azonban azt tapasztalni, hogy némileg megsavanyodott körülöttük a levegő. Legsavanyúbb a konyhában, ahol nehéz töltöttkáposzta és ecetes torma illata terjeng, de a dolgozószobában is ódon penészszag és sa- vanykás egérillat lengedez. Vajon a kisebb(rendű)ségi létnek mily kínzó mélysége mozdult meg Szittya Ádámban, az általános emberi jogtalanságnak és megalázottságnak mily lázadó- Az egész házban... az országban, az egész világon, ugyan, így szeretnéd?! Aztán különben: nem, nem soha!, mindent visz- sza!, úgy bizony! — Szlávik Éva maró gúnnyal hadakozott és övön aluli ütést mért férjére.- A teraz chocT do kuchyni a umi riad! Ty si na rade! (S most menj a konyhába mosogatni, te vagy soron!)- Fel, fel vitézek a csatára! — harsogta harciasán a családfő és a konyhába vonult. Válsághelyzet alakult ki, a szenvedélyek forrpontig he- vültek. (Mint valamikor Szlávik Éva zöld pillantásai?) Szittya Ádám irredenta katonadalokat énekelt a konyhában, bősz csatakiáltásokat hallatott és nagy csörömpöléssel mosogatott.- gyakorlatiasabb alkat lévén- a férfiakra is kötelező házimunkák, a fizetési összefüggések és a vagyoni gyarapodás kérdésköreiből sajátított el számos fontos magyar kifejezést. (Szity- tya számára szállóigévé vált neje obiigát elsejei kérdése: Mennyit hoztál, Ádám...?) Szittya Ádám javára el kell mondanunk, hogy nem bántó, ám időnként mégis észrevehető szlovák nyelvi hiányosságait adott esetben merész kézmozdulatokkal és célratörő érintésekkel pótolta, míg Szlávik Éva az ilyenkor kívánatos magyar szavak helyett ingerlőén kacarászott és nagy zöld szemeivel átható hőhullámokat lövellt a gömöri üzemrendészre, melyek azt annyira megbolondították, hogy édes anyanyelvét is elfeledte. Ennyi előzmény után bizonyára természetesnek vehetjük, hogy a biológiailag lehetséges legrövidebb időn belül két gyermekük született: Marina és Árpád. Bár az újszülöttek nevéből nem következtethetünk rá teljes bizonyossággal, mégis úgy történt, hogy amikor iskolakötelesek lettek, az idősebb Marina szlovák alapiskolában, Árpád pedig magyar elemiben kezdte meg tanulmányait. Mire a konszolidáció megbukott és a rendszer összeomlott, mindketten leérettségiztek és egyetemen tanultak tovább, ami eszményi egyensúlyhelyzetet teremtett és lehetetlenné tette, hogy bármiféle nyelvi ellentmondások üssék fel köztük a fejüket. (Bár meg kell jegyeznünk, hogy ekkoriban Szittya Ádám nyelvpótló markolásai már némileg rutinmozdulatoknak tűntek, és Szlávik Éva zöld hőhullámai is veszítettek perzselő forróságukból.) Aztán beütött a demokrácia és eljött a teljes érzelmi és értelmi felszabadulás ideje. A szétszabdalt totális egység helyén sokrétű, plurális folyamok kezdtek csörgedezni. Szittya Ádám középkorú üzemrendész a rázúduló szabadságban rádöbbent, hogy immár két évtizede családközpontúan robotol, jámbor, otthonülő tyutymák lett, káros szenvedélye nincs, s mióta nős, még szeretője sem volt. Szlávik Éva pedig lázongva állapította meg, hogy fiatal - pokolian zöld, forróégövi-éveit a férje érvényesülésének áldozta daca hördült fel a lelkében, amikor is egy komor vasárnapi ebéd során így szólt:- Jogtalan vagyok otthonomban, nyomorult az elnyomottak között, nincs már nekem semmi szavam! A demokráciához és Európához méltatlan állapotban leledzek. Ezért családi nyelvtörvényt hozok, hogy ismét legyen szavam és ember legyek! Mire felpattant rögvest Szlávik Éva és így vágott vissza:- A konyhában a hivatalos állami nyelvet használjuk mindenképpen!- Éppen ott?... - hördült fel Szittya Ádám sebzetten. - Ahol a létfeltételeink alakulnak? Hát a hálószobában, netán az illemhelyen ...?- A hálószobában szintén... a végén pedig jobb, ha nem beszélsz!- Soha...! - csapott az asztalra öklével Szittya Ádám. - Ebben a lakásban a gömöri tájszólás lesz a családi nyelv, mert én így akarom!- Sok akarja szarka, de nem bírja farka... - törte higgadt neje a gömöri tájszólást és kivitte a levesestálat, bár férje jelezte, hogy még szedni akar. Árpád és Marina megállapították, hogy a világban dúló nyelvi vita betört közéjük és - amahhoz hasonlóan - ostromolja és rombolja békés otthonukat. Megfigyelve apjukat, aki egy nagy főtt velős csontot forgatott a kezében, hogy annak ízes bensőjéhez jusson, a szilaj mozdulatokban rettenthetetlen honfoglaló ősök halált megvető eltökéltségét és bátorságát vélték felfedezni. S amiként anyjuk, Szlávik Éva szótlanul és kitartóan kanalazta a kelfőzeléket, abban a konok céltudatosságban ókori szláv törzsek roppant kitartására és szívós életerejére ismertek. A vasárnapi asztal körül a múlt feneketlen mélységei tátongtak és vad történelmi ellentétek szenvedélyei fenekedtek.- A dolgozószobában mindenképpen a gömöri nyelvezet legyen honos - javasolta habozva Árpád.- Az előszoba pedig legyen nemzetközi terület - ajánlotta Marina -, legyen az előszoba a családi megbékélés színhelye és szimbóluma!- Soha... - ütötte ismét az aszalt, immár a velős csonttal Szittya Ádám -, az egész lakásban gömöri nyelvezetet akarok az érintkezés minden területén! Kivétel nélkül! Szlávik Éva kikereste a könyvek közül a Nagy Morva Birodalom Története című művet és Svatopluk fejedelem képénél kinyitva az íróasztalra helyezte. Marina és Árpád pedig a nap további részében tört angol nyelven beszélgettek. Amikor másnap Szittya Ádám hazatért a munkából, az előszobában nagy fekete betűs plakát fogadta: ,,V célom byte, po slovensky! Mad'ari za dvere!“ A megdöbbent családfő nem hitt a szemének. Hát ide jutottunk? Ez hazaárulás, elárulása mindennek, ami szent! Az emberi jogok sárba tiprása, valóságos apartheid! Vadul letépte a plakátot és az előszoba közepén elégette. Helyébe kitette Nagymagyaror- szág térképét, mellé pedig kitűzte a piros-fehér-zöld lobogót. (A papírzászló egy régi május elsejei felvonulásból maradt, még a totalitás idejéből.) Marina kijelentette, hogy a családi nyelvtörvényben egyenlő jogokat kíván biztosítani a svéd nyelvnek, mert megismerkedett egy szőke fiatalemberrel - bizonyos stockholmi Axel Andersennel - és a helyzet komolynak mutatkozik. Erre Árpád megjegyezte, hogy a készülő nyelvtörvény a tibeti nyelvet is használható köznyelvként foglalja magába, mert hétvégére meghívta egy fiatal lámapap barátját, miután a jövőben el kíván mélyedni a buddhizmus rejtelmeiben. A megbeszélések nagy hangzavar kíséretében zajlottak, mire becsöngettek és az ajtóban egy roma nemzetiségű szomszéd feldúlt ábrázata jelent meg.- Hé, tán ölik egymást a gádzsók, a devla verje meg magukat, nyughassanak, biboldók! Félelmetes pogromhangulat alakult ki, valamit tenni kellett. A nyelvi válság annyira elmélyült, hogy úgy tűnt fel, külső segítség nélkül nem lehet megoldani. Levél ment Nagyszombatba és Gömörbe, melyben a szemben álló felek igazukat bizonygatták és erősítést kértek. Mindenszentek napján, amikor a temetőket belengi a tarka krizantémok fanyar illata és a sírokon ezernyi gyertya sápadt fénye lobog, megérkezett Szlávik Juraj gyári munkás, ünneplőben. Vállán élesre fent favágóbaltát hozott, a szálas hegyi legények veszélyes fegyverét. Némileg később érkezett Szittya István szövetkezeti dolgozó, sötét pantallónadrágban és fekete kalapban, kezében nehéz kampósbot- tal, mely tudjuk, gömöri ridegpásztorok és számadó juhászok legyőzhetetlen támadó eszköze. Éppen ebédidő lévén, asztalhoz ültek és komoran-keményen méregették egymást.- Vajon a termés milyen volt, gazduram? - törte meg a csendet Szlávik Juraj üzemi dolgozó és nehéz baltáját kézügyéből nem engedte.- Nagyon gyenge, mondhatom - válaszolta Szittya István irgalmatlan kampós botját szorongatva -, a fene nagy szárazság erősen megcsappantotta az életet. Hát a gyári üzem, ter- mel-e még?- Keveset... szinte alig...- ismerte be a másik -, mindenki politizál!- Nehéz időknek nézünk elébe... nálunk is mindenki politizál, a munka meg áll. Aztán tempósan poharazni kezdtek. Szlávik egy demizson kiskárpátok menti bort hozott, nagyon ihatós modori vinkót, Szittya pedig egy csikóskulacsban tavalyi törkölypálinkát, saját termést. Keveset szóltak, derekasan poharaztak. Fegyverzetüket később a sarokba állították. Kigombolták ingnyakukat, mert az ivásba belevörösödtek. Aztán nemsokára átfogták egymás vállát és összekapaszkodtak, régi bakanótákat énekeltek. A cseh dalokra az első köztársaság idején együtt meneteltek Prága utcáin. Nyelvi türelmetlenséget nem mutattak egymással szemben. Az estébe hajló délutánon egymás vállát átkarolva mentek az állomásra és hazautaztak. A baljósán csillogó fejsze és a komor kampósbot súlyos mementóként maradt mögöttük a sarokban. A családban a nyelvi konszenzus némi biztató jelei mutatkoztak. Ám nem a két szembenálló fél között.- Egy igazságos családi nyelvtörvény létrehozása érdekében azonnal sztrájkba lépek - jelentette ki Szlávik Éva. Gyors, határozott léptekkel bevonult a hálószobába és kulcsra zárta maga mögött az ajtót.- Eb ura fakó! - kiáltotta erre dacos gőggel Szittya Ádám és a dolgozószobában a szőnyegen ágyazott magának. Hosszú napokig tartott a pattanásig feszült helyzet. A megoldást dűlőre kellett vinni, mert a család közállapota rohamosan romlott és értéktermelő teljesítménye a nullára csökkent. Szittya Ádám elhatározta- gyermekeivel nem konzultált -, hogy fizikai erőszakkal, s ha kell, terrorral szerez érvényt jogainak. Feleségére töri a hálószoba ajtaját. Keményen két kézre fogta az apjától örökölt kampósbotot, mert tudomása volt róla, hogy lefekvéskor neje a favágófejszét fekteti az ágyba maga mellé. Jogai tudatában és mindenre elszántságában nekiveselkedett az ajtónak, azonban meglepődve tapasztalta, hogy az nincs kulcsra zárva. A lendülettől szinte a szobába zuhant és térdre esett felesége ágya előtt. Az éjszaka folyamán számos, vitatott kérdés tisztázódott és szinte mindenben sokoldalú és teljes megegyezés született. Szlávik Éva tört gömöri dialektusban suttogott ura fülébe hálás, apró félmondatokat, míg Szittya Ádám irodalmilag majdnem pontos, nagyszombati nyelvezettel jelentett ki holmi csacs- kaságokat.- Ha úgy maradnál - mondta többek között -, feltétlen megtartjuk! Vérbulcsu lesz, ameny- nyiben fiú, ha pedig lány, legyen Emese!- Nem bánom, kedveském- egyezett bele asszonya -, ' úgyis szlovák lesz az anyanyelve!
