Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-07-20 / 29. szám
evés olyan alakja van a szlovák történelemnek, akinek neve és személyisége oly sok vitát idézett volna elő, illetve indulatokat kavart volna fel, mini MILAN RASTIS- LAV STEFÁNIK. Ez a név — joggal vagy jogtalanul, valósan vagy indokolatlanul - mindig is a lehető legprecízebb mérőműszere volt a szlovák nemzeti érzület különböző fokozatainak és megnyilvánulási formáinak. Stefánik neve mozgósító zászló lett - sok vonatkozásban ma is az -, amelynek varázslatos erejével gyakran éltek is a „zászlótartók“, de sajnos, nemritkán vissza is éltek vele. A „zászlók“ sorsa azonban már csak ilyen. Ki is volt valójában Milan Rastislav Stefánik? Miképpen is válhatott egyrészt szinte legendás, népmesébe illő nemzeti hőssé, másrészt csaknem a nemzetközi kalandorság jelzőjével illetett, igencsak megkérdőjelezett jellemű és értékű alakká? A jobb tájékozódás, a „ködoszlatás“ kedvéért villantsuk fel rövid életének néhány fontosabb mozzanatát. Milan Stefánik 1880. július 12-én született szlovák evangélikus papi családban. Édesapja lelkes híve volt a túrócszentmár- toni központtal működő Szlovák Nemzeti Pártnak, így szinte természetes, hogy Milan fiát is öntudatos, népéhez hű szlovákká nevelte. (A nemzeti öntudattól áthatott családi nevelés következményeképpen Milan Stefánik a későbbiek folyamán a Rastislav nevet is felvette, ezzel is mintegy nemzeti elkötelezettségét bizonyítandó.) Középiskoláit Pozsonyban, Győrött és Szarvason végezte. Az érettségi után Prágában folytatta tanulmányait. Először az építészmérnöki szakra iratkozott be, majd filozófiát és asztronómiát tanult. Egyetemi tanulmányait frissén szerzett doktori diplomával fejezte be 1904 őszén. A tehetséges és ambiciózus Stefánikot természetszerűleg vonzotta - mint annyi hazai kortársát, nemzetiségre való tekintet nélkül Párizs, az akkori Európa legmoOtakar Spániel neves cseh szobrász 250 cm-es bronzszobra egyelőre a Komáromi Duna menti Múzeum depozitumában található szólásmondás alakult ki: „Amit Masaryk kigondol, azt Benes kimondja és Stefánik végrehajtja“. A háború folyamán Stefánik lelkes híve és előmozdítója volt az antantországokban — főleg Olaszországban és Oroszországban - folyó csehszlovák légiószervezésnek, amelynek következtében a Monarchia cseh és szlovák nemzetiségű hadifoglyaiból ütőképes katonai alakulatokat szerveztek, s azokat a központi hatalmak hadseregei ellen több fronton is bevetették. Alapító tagja, majd alelnöke volt az emigrációban működő Csehszlovák Nemzeti Tanácsnak. A francia nagyhatalmi érdekeket mindenkor szem előtt tartva- elvégre 1912-től jómaga is francia állampolgár, majd 1915-től francia tiszt volt — teljes odaasással küzdött az Osztrák- Magyar Monarchia háborús vereségéért és felosztásáért, illetve Csehszlovákia létrehozásáért. Amint ismeretes, a központi hatalmak 1918 őszén végül is elvesztették a háborút. Katonailag és gazdaságilag teljesen kimerülve, a győztes antant kénye-kedvé- nek kiszolgáltatva várták sorsuk beteljesülését. Az Osztrák-Magyar Monarchia romjain megszületett az új államalakulat, az antant hathatós támogatását élvező független Csehszlovák Köztársaság. A formálódó Csehszlovákia kormányának hadügyminiszterként Milan Rastislav Stefánik is kezdettől fogva tagja volt. Egyelőre azonban még külföldön maradt, ahol főleg a csehszlovák légiók ügyével foglalkozott, valamint a Csehszlovákiában tartózkodó francia, illetve olasz katonai missziók nem is mindig baráti kapcsolatait egyengette. 1919 április végén azonban már készült a hazatérésre a független Csehszlovák Köztársaságba. _ Ahogy egy repülőtiszthez illik, katonai repülőgépen szándékozott hazatérni 1919. május 4-én. Az Észak-Olaszország- ból startoló gép azonban közvetlenül a cél előtt, a pozsonyszőlősi repülőtér mellett lezuhant. Milan Rastislav Stefánik tábornok és a gépen tartózkodó két olasz pilóta életüket vesztették. A szülőföld már csak temetőül szolgálhatott idegenbe szakadt, majd onnan sikerekben gazdag évek után hazatérő fiának. LEGENDÁK ÉS TABUK NÉLKÜL Egy kis faluban. Predmierben (Zsolnai járás) hatvan éve áll ez a Steíá- nik-szobor, kritikus időkben éjjelnappal őrizték, nem engedték eltávolítani a lakosok 1918-ban Stefánikot kinevezték tábornokká CSTK és archív felv. dernebb nagyvárosa. Rövidesen elutazott hát a Szajna-perti metropolisba, ahol néhány hónapos tájékozódás után hozzálátott a tudományos pályára való felkészüléshez. Egy Párizs melletti obszervatórium munkatársa lett, s mint csillagász főként a napfogyatkozások tudományos megfigyelésével, majd meteorológiai kutatásokkal foglalkozott. Bámulatos rátermettséggel tett szert befolyásos francia kapcsolatokra mind tudományos, mind társadalmi, mind pedig politikai téren. Ennek köszönhető, hogy 1909-ben már hivatalos francia megbízatással utazhatott el e nagyhatalom óceániai gyarmataira, amelyeken meteorológiai állomások, valamint távíróállomások létesítését szervezte. Később a francia kormány megbízásából Ecuadorban, Brazíliában és Marokkóban égzett bizonyos politikai feladatokkal is egybekötött tudományos tevékenységet. Odaadó tudományos és politikai szerepvállalásáért 1914 júniusában, tehát közvetlenül a világháború kirobbanása előtt Stefánikot a Francia Becsületrend lovagjává ütötték. A háborús évek még meredékebbé tették Milan Rastislav Stefánik felfelé ívelő pályáját. A politizáló tudósból politizáló katonává, majd valóságos politikussá vált. 1915-ben mint repülőtiszt a szerb fronton teljesített szolgálatot, majd még ugyaneb-' ben az évben megismerkedett a cseh politikai emigráció két reprezentás alakjával, Tomás G. Masarykkal és Eduard Benessel, akinek közeli segítőtársává vált. Stefánik pártfogása - főleg kezdetben - igencsak hasznos volt a két cseh politikus számára, annál is inkább, mivel sokszor éppen az ő közbenjárása nyitotta meg előttük az utat a francia felsőbb körök és a politikusok felé. A három férfiú - Masaryk, Benes és Stefánik - ideálisan kiegészítette egymást, valóságos triumvirátust alkotott. Erről a viszonyról később a következő A 39 éves korában tragikusan elhunyt tábornok politikai szerepe azonban halálával még nem ért véget. Már a húszas évek végén felröppent a hír, mely szerint Stefánik halálát nem véletlen szerencsétlenség okozta, mivel az 1919. május 4-i repülőgép-szerencsétlenség egy előre kitervelt merénylet következménye volt. A különböző híresztelések még Stefánik két legközelebbi munkatársát, T. G. Masarykot és E. Benest is igyekeztek gyanúba keverni, azt sugallva, mintha talán őket terhelné a felelősség az egykori „triumvirátus“ szlovák tagjának likvidálásáért. Hasonló utalások, nyílt vagy burkolt célozgatások azóta is többször felbukkantak, például a Szlovák Köztársaság sajtójában 1944- 1945-ben, majd 1968-ban, sőt egyes szlovák emigrációs körökben azóta is. Stefánik tragikus halálának különféle interpretálása nemegyszer szolgált tehát ürügyül nacionalista hangulatkeltésre. Az ilyenamolyan „titkokról“ tudni vélő, sokszor csak szájról szájra járó híreszteléseket az is táplálta, hogy Stefánik mind a mai napig nem kaphatta meg a neki kijáró történelmi elismerést. Szerepét a hazai történetírás mindvégig alábecsülte, s ezáltal az a látszat keletkezett, mintha „cseh utasításra“ kellene hallgatni a szlovák Stefánik személyéről és történelmi jelentőségéről. Úgy érzem, olyan kor küszöbén állónk, amelyben talán már megszűnőben lesznek a történelmi tabuk. A szabadon, megkötöttségek nélkül dolgozó történészekre és a tudományos alapossággal megírt korrekt történelmi dolgozatokra vár a felemelő feladat, hogy feltárják múltunk eddig elhallgatott eseményeit, kiegészítsék tudásunkat, új ismeretekkel gazdagítsanak, és ahol kell, legendákat is döntögessenek. Tegyünk róla, hogy úgy legyen. Dr. Popély Gyula történész
