Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-11-16 / 46. szám
Nyilasi Tibor a legnépszerűbb magyar focicsapat, a Ferencváros, majd az Austria Wien játékosa volt. Több tucat mérkőzésen szerepelt a válogatottban, két világbajnokságon vett részt (1978 és 1982). Az FTC-ben két bajnoki aranyérmet nyert (1976 és 1981); 1981-ben gólkirály lett, 30 találatával európai viszonylatban a 2. helyet szerezte meg, s ezért ezüstcipőt kapott. A fradisták Tibiké- je, vagy ahogy az Üllői úton hívják, „Nyíl“ az utóbbi évtized legkiválóbb magyar labdarúgóinak egyike volt. A sportsajtó az alábbi jelzőkkel illette Nyilasit: bátor és félszeg; vagány és visszafogott; remek srác, de nem túlbuzgó; mértéktartó, kiegyensúlyozott. Négy hónappal ezelőtt elvállalta egykori csapatának irányítását. Újoncként! Nem kis bátorság kellett hozzá, hiszen a Fradival nemigen lehet kísérletezni, mert népes szurkolótábora legalább dobogós helyezést vár a zöld-fehérektől. Amióta a 35 esztendős Nyilasi Tibor ül a Ferencváros kispad- ján, az FTC-stadionban egyre gyakrabban csendül fel az „Újra bajnok lesz a Fradi!“ A Ferencváros egykori sztárjával, jelenlegi vezető edzőjével a Fradi-pályán beszélgettünk. • Tíz évig voltál az Üllői út kedvence. Közben kétszer is hosszabb-rövidebb időre eltűntél ...-Amikor 1976-ban súlyosan megsérültem, akkor igazoltan hiányoztam. Szinte életveszélyes állapotba kerültem, ennek ellenére sokan azt hangoztatták, megjátszom magam. A továbbiakban óvatosabban futballoztam, kerültem az ütközéseket. Azt hiszem, érthető, miért játszottam kissé félénken; főleg a kemény belemenó6ektöl tartottam! Visszavonulási szándékom nagy port kavart föl... • Sok fradistának okoztál nagy csalódást, amikor 11 évvel ezelőtt kijelentetted: befejezed a nyilvános szereplést, senkinek sem nyilatkozol, azt szeretnéd, ha elfelejtenének! Csak nem gondoltad ezt komolyan? Ki gondolta volna egy évvel ezelőtt, hogy Nyilasi Tibor (jobbról) lesz a legnépszerűbb magyar focicsapat, a Fradi edzője. .. (Szigeti Tamás felvétele) Exkluzív interjú NYILASI TIBORRAL, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezető edzőjével- De igen! Ahogy múltak a napok, egyre jobban hiányzott a foci és a Fradi-pálya. Aztán, szerencsére rábeszéltek, s visszatértem. A szurkolók megbocsátottak, és ez nagyon megnyugtatott, fokozatosan visszanyertem az önbizalmam is. • Felelevenítenéd azt a bizonyos kiállítást az argentinok elleni vb-meccsen?- Mi vezettünk 1:0-ra, s úgy tűnt, hozzuk is a meccset, aztán... Tudom, ma már nem illik a kiállításra hivatkozni! Először Töröcsik kapott piros lapot a portugál Garridótól, majd én,következtem; ez volt pályafutásom legszörnyübb pillanata. Ki tudja miért, leterítettem Tarantinit, és én is mehettem zuhanyozni. Egyesek szerint főbenjáró bűnt követünk el, ezért cserbenhagytak Azt hittem, a kiállításért lehurrognak a szurkolók, ám ók megértöek voltak. Mások viszont nem! Később aztán a drukkerek is kikezdték. A Volán elleni hazai vereség után betelt a pohár! Idegileg teljesen kikészültem, ezért távoztam a futball nagy színpadáról. De erről már korábban szóltam... • Féléves kényszerszünetet követően ismét magadra húztad a Ferencváros zöld-fehér mezét...- Sándor Csikarnak és Szepesi Györgynek köszönhetően. Többször is felkerestek, és végül meggyőztek. • Jöttél, láttál, győztél, hiszen 1981-ben bajnok lett a Fradika. Ismét sztárként ünnepeltek azok a szurkolók, akik másfél évvel korábban kifütyültek, lehülyéztek...- Rettenetesen akartam, be szerettem volna bizonyítani: nem felejtettem el focizni. Azt hiszem, sikerült! • Legalább annyira bosszankodott a Fradi-tábor 1983-ban Ausztriába távozásodkor, mint amikor 1979-ben visszavonultál.- Ez így igaz! Profi futballista akartam lenni, mégpedig Budapesthez közel. Ezért választottam az Austria Wient. • Nem volt honvágyad, nem hiányzott az FTC, a Fradi-pálya utánozhatatlan hangulata?- De igen! Nehéz volt megszokni az új környezetet, no meg azt, hogy lila-fehérben játszottam a bécsi együttesben. • Mondjuk, ha ez európai labdarúgókupákban az Austria összekerült volna a Ferencvárossal...-Tudom, mire gondolsz... nehéz, nagyon nehéz lett volna. Szerencsére, erre nem került sor. Mert én Bécsben is fradista voltam! • Ennyit dióhéjban a múltról. Idén nyáron új fejezet kezdődött életedben, hiszen tagja lettél a futballedzők népes családjának. És mindjárt a legnépszerűbb csapat kispadjára ültél. Nem féltél a bukástól? Azonnal elfogadtad az ajánlatot?- A Fradi hívó szava számomra parancs. A Bécsben szerzett tapasztalatokat az Üllői úton szeretném kamatoztatni. Arra az esetre is elkészültem, hogy ismét a szurkolók céltáblája leszek. • Milyen elképzelésekkel vágtál neki az 1990/91-es bajnoki idénynek?- Az az elsődleges célunk, hogy jó focit játsszunk, s hogy minél többen szurkoljanak az Üllői úton. Sokan tőlem várják a megváltást, s abban reménykednek: huszonnegyedszer lesz bajnok a Fradi. Ezt nem ígérem, ellenben feltétlenül a dobogóra várom a csapatot. Erre minden esélyünk megvan! • kétszer is sziporkáztak a zöld-fehérek az őszi idényben, mégpedig a két régi nagy rivális, a Dózsa és az MTK-VM ellen. Többnyire azonban „izzadság- szagúak“ a Ferencváros győzelmei a labdarúgó NB l-ben.- Sok helyzetet hagyunk ki, a fiatal játékosok kétségbe esnek, ha odahaza beáll védekezni az ellenfél. Legutóbb, a Volán ellen nem csak ez volt a baj... • A bíróra gondolsz?- Igen! Szomorú, hogy ilyen játékvezetők vannak^ akik engedik, hogy egy kupatalálkozó előtt szétrúgják a magyar labdarúgást képviselő együttes játékosait. • Koppenhágában, a Bröndby elleni UEFA Kupa-meccsen sem szimpatizált az FTC-vel a skót Cooper...- Ha Dániában Vautrot fúj, akkor nem kapunk három gólt. A tizenegyes és az egyik kiállítás túlságosan szigorú volt. Nem játszottunk mi olyan durván a Bröndby otthonában. Az a fránya UEFA-eltiltás ne lett volna! • Apropó eltiltás. A Kurír azt írta: „Dózsás provokáció miatt bűnhődik a Ferencváros?“ Mi erről a véleményed?- A rendőrség még nem zárta le az ügyet. Egyelőre csak azt tudni, elkapták a tettest. Ha Dózsa drukker is lenne a füstbombadobáló, ez az incidens nem zavarhatja meg a két sportegyesület közötti kapcsolatokat. • Olyan magabiztosan futballozott az FTC az Atwerp ellen, hogy a szurkolók a Bröndbytöl sem féltek...- Mi sem féltünk a dánoktól. Csakhát Koppenhágában szertefoszlottak továbbjutási reményeink. Nagyobb higgadtságra lett volna szükségünk, egy-egy téves bírói ítéletnek nem szabad kizökkentenie a csapatot a megszokott ritmusból. • Állítólag Koppenhágában is balhéztak a zöld-fehér szurkolók?- Provokálták őket, fasisztáknak nevezték. Később tojászáport zúdítottak rájuk. A rendezők tehetnék arról, hogy kisebb-nagyobb incidensekre került sor Nem lehet egy szektorba zárni a két tábor híveit. Nem védem szurkolóinkat, nem akarok igazságot tenni. Tudom, az ún. mag hírhedt tagjai bármire képesek. Ók jobban tennék, ha otthon maradnának. • Zárt kapuk, ürességtől kongó lelátók, több mint 15 millió forint veszteség! Ez még álomnak is rossz!- De mennyire! Siralmas dolgok. A koppenhágai keserűség után ez szörnyű ráadás volt. • Említetted, hogy játékosként még ilyen nagy hátránnyal nem léptél pályára a visszavágón?- Münchenben a Bayern stadionjában 2:0-ra kikaptunk. Két héttel később Bécsben, a visszavágón már az 1. percben gólt lőttünk, s az Austria szenzációs meccset játszott. A végeredmény 3:3 lett, kiestünk, ám hatalmas tapsot kaptunk. Ki tudja, mi történik, itt az Üllői úton, ha a 4. percben Pintér lövése nem a kapufán csattan, hanem a hálóban köt ki, és ha a lelátókon 18 000 szurkoló biztat (á stadion átalakítása miatt csak ennyien férnek be - a szerk. megj.). • Továbbjutás esetén mennyi prémiumot kaptak volna a játékosok?- Pontosan nem tudom. Talán 80 000 forintot fejenként. De a fiúk nem is kérdezték, az Antwerp elleni visszavágó előtt sem beszéltünk erről, utólag határoztuk meg az összeget. • Igaz-e, hogy két magánember 1-1 millió foritot ajánlott fel, ha a csapat az UEFA Kupa 3. fordulójába jut?- Nem tudok semmiről, hol vannak ezek az emberek, de főleg hol van a pénz?! Az utóbbi időben rengetegen segítenek. Több százan már megvették emlékbe a 200 forint értékű jegyet, amely a Bröndby elleni visszavágóra készült. A továbbiakban is bárki hozzájuthat a klubházban. Legfrissebb értesülések szerint Salgótarjánban valaki kiállt kalapozni a főtérre. Egyelőre nem jelentkezett... • Csalódott vagy, hogy kiesett a Fradi?- A koppenhágai 0:3 után ez várható volt. Az első meccs valameny- nyiünket nagyon megviselt. A 80. percig olyan ígéretesnek tűnt minden... • Limperger és Szenes kiállítását követően egészen biztos eszedbe jutott az 1978-as vb és az Argentína elleni talákozó, valamint Garrido bíró...- De mennyire! • Nehéz„sorozat előtt áll a Fradi, hiszen két hét alatt öt tétmecs- cset is játszik. Most a bajnokságban kell helyt állnia...- Úgy szeretnénk szerepelni az NB l-ben, hogy ott maradjunk az élbolyban. Tavasszal aztán meglátjuk. Remélem, a sérülések már tovább nem tizedelik meg az együttest. • Jean-Claude Bras 25 millió forintos alapítványa példa nélküli a magyar sportéletben...- A pénz egy része költségvetési hiányt pótol, ezért a vezetés e részt bevonta a működésre szánt keretbe. A jelenlegi gazdasági helyzetben csak rövidebb távlatban tudunk gondolkodni. így született meg az egyéves együttműködés - alapítvány formájában. • Ahhoz, hogy a Ferencváros nemzetközileg is újra jegyzett csapat legyen, játékosok is kellenek, mégpedig egyéniségek, kulcsemberek...- Közepes szintű nyugati profiklubok sem csak saját utánpótlásukra támaszkodnak! • Tibor, köszönöm a beszélgetést. Zsigárdi László HÉTVÉGI MAGAZIN Index 48097 Kiadja az Apollopress Kiadóvállalat. Főszerkesztő: Szilvássy József: ® 210/4453 Főszerkesztői titkárság ® 532-20 és 210/4456. Főszerkesztő-helyettesek: Slezákné Kovács Edit: S 210/4460 és Zsilka László: ® 210/4453. A Vasárnapot szerkeszti: Szűcs Béla: * 210/4454. Szerkesztőség: 819 15 Bratislava, Martanovicova 25., 8. emelet. Telefonközpont 210/9, szerkesztőségi titkárság: ® 550-18, sportrovat: ® 506-39, gazdasági ügyek: ® 210/4425 és 4426. Távíró: 92308. Telefax: 505 29. Adminisztráció: Apollopress Kiadóvállalat 819 02 Bratislava, Martanoviőova 25, ® 586-07. Fényszedéssel készül a Danubiaprint, n. v., 02-es üzemében 815 80 Bratislava, Martanovicova 21. Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 819 18 Bratislava, Jiráskova 5. ® 335-090, 335-091. Hirdetési iroda közületeknek: 819 18 Bratislava, Martanovicova 25, 17. emelet, ® 210/3659 és 551-83. Havi előfizetési díj - a vasárnapi kiadással együtt - 34,20 korona. A vasárnapi kiadás előfizetési dija negyedévre 26,- korona. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlaóe, 813 81 Bratislava, Nám. slobody 6. A beküldött kéziratokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza.