Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-07-20 / 29. szám
1990. július 20. XXIII. évfolyam Ára 2 korona 29 Ihaladsz me^. melj rám kezet! helyed melege hideg .. éjszakákon, 4 barátságos fedele, "—<* tűző nap elől. En Ílek>ye Melyne ' kába Én vagyon ... ■" ok, tornácod burai lírába menekülsz a . mely házadat tartja Melyne*. ... Én vagyok gerenua,. Én vagyok asztalod lapja, Én vagyok az ágy, melyben fekszel, A deszka, melyből csónakod építed. Én vagyok házad ajtaja, bölcsőd fája, Vándor, ki elmégy mellettem, Hallgasd meg kérésem: NE BÁNTS! fed^e’ (\SÍ1 ttvete t\e« yoUö ver* sei (Archívumi felvételek) AZ ÚTJELZŐ TÁBLÁN FINN ÉS SVÉD NYELVŰ FELIRAT JELZI, MERRE TALÁLHATÓ A FINLANDIA HÁZ, AHOL 1975-BEN ELFOGADTÁK A HÍRES HELSINKI ZÁRÓN YILATKOZATOT AZ EURÓPAI EGYÜTTMŰKÖDÉSRŐL. (Sebes Tibor felvétele) TEREMTÉS ELŐTT Könnyed nyári gondolatok „A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.“ Mózes I. könyvének második mondata, mely a genezis előtti ősállapotot írja le a maga puritán egyszerűségével, lehetne akár egy lehetséges jövő iszonyú víziója - illetőleg egy majdani, jelentelen, múltta- lan és jövőtlen apokaliptikus festmény. Igaz, senki sem látná. „Valamikor a Paradicsom állt itt. (Félálomban újuló fájdalom:) hallani óriási fáit!“ - idézzük egyre gyakrabban Pilinszkyt, az óriást, szinte révületben. Jómagam nemigen tudom elhinni, hogy valaha is Paradicsom állt itt, hogy a gyarló ember egy-két-ötezer évvel ezelőtt kíméletesebb lett volna mai utódjánál, hogy valaha is szeretettel bánt volna az őshazával, a természettel. Hisz már maga az Ótestamentum is azzal hitegette: „Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenfélé állatokon.“ S az ige testet öltött, az isteni kacsintás, áldással vagy anélkül, tökéletesen sikerült: egyre agyafúrtabb módon uralkodunk és sokasodunk, gyilkoljuk és pusztítjuk azt a földet, amely akár a Paradicsom is lehetne. S tapossuk ezredévek óta, változatlan érzéketlenséggel és önzéssel - a különbség pusztán annyi, hogy egyre tökéletesebben, egyre civilizáltabban. De hol kezdődik a civilizáció? Egyáltalán, etikai, vallási, politológiai, filozófiai, vagy pusztán biológiai fogalom az, hogy: természet? —Mi az a természet? Kié, kinek a való vagy vélt tulajdona? Országoké? Népeké, kormányoké? Az ember elszemélytelenedésével egyenes arányban csökken az egyén felelősségérzete. Csorda lenne az emberiség, s az ember valóban „kétlábú, tudatlan állat“, aminek Rousseau titulálta, s aki helyett mindig mások döntenek? Hisz azok a „mások“ is emberek, s nekik is vannak gyerekeik, akiknek szintén itt kell élniök ezen a talpalatnyi földön. De akár kicsiben is, egy-egy országon, tartományon belül: megoldhat-e mindent a megálmodott parlamentáris demokrácia? Ha már a szomszéd tönkreteszi az én, a mi folyóinkat, ha hőerőművei savas esőitől égbe nyúló csonkokká válnak erdeink, legalább mi, idehaza fel tudjuk-e fogni, mit teszünk? Mertünk-e nemet mondani egy úton-útfélen szidott rendszer nyilvánvalóan őrült és erkölcstelen, eszelős és félig már megvalósult terveire? Vagy tologatjuk tovább a felelősséget, vakon és süketen, nem gondolva végig: utódainknak potenciális katasztrófát építgetünk? Mi a demokrácia? Pénz, politika, hatalom? Osztozkodás? Képviselők cikornyás replikája? Kártyacsata? Temelín. Nováky. Jaslovské Bohunice. Bős. Mohi. Ülünk a ketyegő bombán és fennkölten politizálunk. Milyen legyen a hivatalos nyelv, legyen-e hivatalos nyelv, ki milyen szavakkal dicsérheti az Urat? Szidjuk egy régi rendszer erkölcstelenségét, ám a filozófiánk mit sem változik. Életszínvonal, árrendezés. Kapkodva utolérni a nyugati demokráciákat. Nincs idő rémképekre, víziókra. Megnyomorított tudattal, vakon a félrevezetettségtől, ordibálva a negyven évi kényszerhallgatás után. Olykor hazamegyünk az őseinkhez, falura, természet-látni. Gombázni, horgászni, meghemperedni a fű selymében. Egyszer csak nem lesz hová hazamenni. Kövesdi Károly FINNORSZÁGI BESZÁMOLÓNK A 3. OLDALON
