Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-11-02 / 44. szám
1990. XI. 2. Mit jelent ma 1956 Magyarországnak? Kosáry Domonkos akadémikus a szabadság eszményéről A Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Kosáry Domonkos felnőttként és történészként élte meg a második világháború óta eltelt évtizedeket. Ezért kétszeresen is figyelmet érdemel, hogy miképpen látja - egy emberöltőnyi messzeségből, immár történelmi távlatból - az 1956 őszén történteket. Legelébb a forradalom kirobbanásának okairól kérdeztük.- A második világháború után Magyarországra és a térség más országaira - függetlenül attól, hogy „győztesek“ vagy „vesztesek“ voltak - egy olyan rendszert erőszakoltak rá, amilyent közülük egyik sem kívánt. Maga Sztálin - igaz, meglehetősen ízléstelen hasonlattal - jelentette ki: „Lengyelországhoz úgy illik a kommunizmus, mint tehénhez a nyereg.“ De ez elmondható miránk vagy Csehszlovákiára is. A nagyhatalmak jaltai tárgyalásai, megállapodásai után persze ez elkerülhetetlen fejlemény volt. Sztálinnak a térségben meglévő teljhatalma letörte a néhány évig még tapasztalható demokratikus kezdeményezéseket. Aztán kit elhurcoltak, ki elmenekült, ki elhallgatott. Az 1944—1945 utáni évtizedben szinte mindenkit súlyos sérelmek értek. Óriási elégedetlenség halmozódott föl az emberekben. Nemcsak azokban, akiket internáltak, börtönbe csuktak, akiket mindenüktől megfosztottak, hanem még régi párttagokban is, akik mást, jobbat vártak az új rendszertől^ • Az akkori MSZMP-vezetés legelső állásfoglalásaiban fontos okként szerepeltek külső, nyugati, imperialista erők...- Külső hatásokról valóban beszélhetünk - de nem úgy, ahogyan az említett dokumentumok tették! Szó sem volt előre elhatározott szervezkedésről, titkos machinációkról. A nyugati propagandának sem volt számottevő szerepe. Legföljebb olyanok akadtak, akik abban reménykedtek Magyarországon, hogy „nem feledkezik meg rólunk a világ“. De ennek az akkori nemzetközi helyzetben nem volt realitása. Én magam is figyelmeztettem Nagy Imrét - egyébiránt ezt ő ugyanolyan jól tudta hogy a Szovjetunió ellenében nem számíthatunk nyugati segítségre. Külső hatásnak — ha csak közvetettnek is — mondható viszont az, hogy az MKP, majd az MDP vezetése szovjet diktátumok alapján irányította az országot. És közvetlen hatás is akadt, mégpedig pozitív hatás: az SZKP XX. kongresszusa, és azon Hruscsovnak a sztálinizmus szörnyűségeit sok tekintetben leleplező beszéde. Ettől Magyarország - és az egész társaság - ledőlni érezhetett bizonyos korlátokat, valamelyest szabadabbnak hihette magát, tágasabbnak vélhette politikai mozgásterét. Újra felszínre törhettek a negyvenes évek végén a mélybe kénysze- rített demokratikus eszmék. Nagy Imrének és a hozzá közel állóknak a reformgondolatai összecsengtek a tömegek érzéseivel, vágyaival. Értük mentek az utcára, és vállalták a harcot az emberek októberben- novemberben. • Hogyan élte meg az ország a november 4-e utáni napokat, hónapokat, néhány évet? Valóban léte- zik-e az 1849 utáni passzív ellenállással való párhuzam?- Sok hasonlóság van a XIX. századi és a XX. század közepei forradalmunk között. De a passzív rezisztencia tekintetében nincs azonosság. Hiszen gondoljunk bele: 1848-ban a bukás után egy földbirtokos köny- nyen hátat fordíthatott „a világnak“, hazamehetett a birtokára. Ugyanezt 1957-ben senki sem tehette meg. A megélhetésért - és a kivégzések, az újabb internálások, a durva meg- verettetésektől való félelem miatt. A többség legföljebb gondolatban vethette el az új hatalmi berendezkedést. Főképpen az értelmiségieket jellemezte ez a magatartás. Mindezt egyebeken kívül onnan tudom, hogy november 4-e után egy napot nálam töltött az akkor már illegalitásban élő Gimes Miklós, és Nagy Imre nevében is arra kért, gyűjtsem össze, mentsem meg az utókornak a forradalom dokumentumait. Nekiláttam. Nemcsak újságokat, röpcédulákat kerestem, hanem megkérdeztem nagyon sok szemtanút is. A nevük föltüntetése nélkül leírtam, hogy mikor, hol, mit láttak, tapasztaltak, mit tettek. Ezt az anyagot elvittem az Egyetemi Könyvtárba. Páncélszekrénybe tették a dokumentumokat. Néhány hónapig ott voltak, aztán velem együtt az írásokat is elvitték az új hatalom emberei. A dokumentumok sorsáról azóta sem tudok semmi bizonyosat. Ellenben bizonyosan megvannak az 1956 végén és 1957 legelején készített naplószerű feljegyzéseim. Azokat ugyanis máshová rejtettem. Mindehhez még annyit: 1956-ról gondolkodva sokszor eszembe jut egy XVIII. század eleji írogató birtokos. A Rákóczi-szabadságharcról ezt a mondatot vetette papírra: „Láttam igaz ügyet elnyomatni.“ ötvenhatot sokan mondták, de kevesen tartották ellenforradalomnak. Hiszen az nem is volt ellenforradalom! - annak ellenére sem, hogy a forradalmárok oldalán harcolók is követtek el kegyetlenségeket. Azokat akkor is, ma is elítéltem, elítélem. De ilyen cselekmények fölidézésével, fölhány- torgatásával bármelyik forradalom megszégyeníthető, lejáratható. • Hogy lett e félelemmel, visszahúzódással, reményvesztéssel jellemzett korszakból konszolidáció?- A beletörődésnek, a konszolidációnak alighanem a hatalom kis engedményeinek a taktikája volt az alapja. Meggyőződésem, hogy Kádárban 1956 utólag is sokkhatást keltett. Neki látnia, tudnia kellett, hogy nem imperialista ügynökök, le- vitézlett katonatisztek, volt földbirtokosok vonultak a Petőfi-szobortól a Bem-szoborig, a Parlamentig, a rádióig, hanem azok a tízezrek, akik a kezük vagy a szellemük munkájából éltek. És nem külföldi aknamunka, bujtogatás, hanem önnön elkeseredésük miatt, a jobbítani akarás szándékával. Ha elítéltük Kádárt a megtorlásért, azt is látnunk kell, hogy a későbbiekben a maga szempontjából ügyesebben próbált politizálni. Rájött, hogy az embereket nem szabad provokálni, mert veszélyes reakcióval válaszolhatnak. Megengedte, lehetővé tette a „kisprospe- ritást“, azt, hogy ki-ki megvehesse a víkendházát. Igaz, ennek nem volt elégséges gazdasági alapja, mindez nem kis részben a kölcsönök álbázisán ment végbe. És ennek ma fizetjük meg a súlyos árát. • Mit jelent ma 1956 Magyarországnak?- Ahogyan 1848 nélkül nem lehetett volna 1867, ugyanúgy 1956 nélkül sem következhettek volna be a legutóbbi évek, hónapok hazai fejleményei. Október 23-a olyan ünnep, amikor — kivételes módon! - nem arra emlékezhetünk, hogy valami történt velünk, hanem arra, hogy mi tettünk valamit. Azt hiszem, 1956 szabadságeszménye azóta is benne él a legtöbbünkben. Ez nagyon fontos, mert nincs annál súlyosabb, mint ha egy nép elfogadja a szolgasorsot. • Belekerül-e 1956 októbere a XX. század világkronológiájába?- Okvetlenül. Már csak azért is, mert Magyarország és a térség a második világháború utáni „leíratás“ után akkor vonta újra magára a nyugatiak figyelmét, és kezdett visszatérni az európai históriába. Előbb- utóbb arra is mindenki rájön majd 4M yugat-Európában: a keleti fél része a földrész egészének. Nélkülünk a nyugati fél is nehezebben boldogulhat. Végezetül még annyit: nem jó, hogy az ország most ö/ömtelen. De még rosszabb volna, ha újra a hurrá- optimizmus hibájába esnénk. Inkább rosszkedvűek, mintsem felelőtlenek legyünk. Közben persze a dolgunkról se feledkezzünk meg. Hogy mi magunk és hogy minél többet tegyünk. Népszabadság A cseh sajtó, már ami a cseh-szlovák viszony és a föderáció időszerű kérdéseinek elemzését illeti, úgy tűnik, mintha az utóbbi hetekben felébredt volna Csipkerózsika-álmából. Az alábbiakban egy hazai szerző, majd egy Prágában dolgozó amerikai újságíró nézeteivel ismertetjük meg olvasóinkat. A határvonalat világosan meg kell húzni A Lidové noviny október 11 -i számában Josef Zieleniec fejti ki véleményét a cseh-szlovák viszonyról. Csehország és Európa c. cikkéből idézünk:- Amíg Szlovákia politikai vezetői az egész nemzet hangulatának szószólói, s aminek tudata erőt nyújt a tárgyalásokon, addig cseh oldalon a problémákat vagy tabuizálják, vagy bagatellizálják. Ezt a politikát, amely a szlovákiai szeparatista hangulat lecsillapítására törekszik, amikor a politikusok, attól tartva, hogy szétverik az országot, félnek a nemzetre támaszkodni - a struccok is megirigyelhetnék... Kabinetpolitikával sose oldható meg a csehek és szlovákok közti viszony problémája. Mégpedig azért nem, mert alapjában véve az önazonosság és a nemzeti önbizalom keresésének belső szlovák jelenségéről van szó, s ez nem orvosolható kívülről, a csehek kárára, akik az egészben tulajdonképpen véletlenül szerepelnek. E probléma kimondottan jelképes kérdésekben jut felszínre, amiből arra következtethetünk, hogy a nézeteltérésnek nem is annyira a föderáción belüli viszonyok konkrét elrendezése a lényege, hanem inkább az a tény, hogy a szlovákok úgy érzik, a csehek nem tekintik őket egyenrangú partnerüknek. A föderáció akkor maradhat fenn és szilárdulhat meg, ha ebben a kérdésben a cseh politikusok egy össznemzeti vita eredményeire támaszkodhatnak. Éppen a köztársaság egységének érdekében van szükség radikális irányváltoztatásra. A cseh kormány, a Cseh Nemzeti Tanács és az egyes politikai pártok dolgozzák ki a köztársaság esetleges széthullásával összefüggő szempontok részletes elemzését - ajánlja a szerző, majd így folytatja: Tudnunk kell, mit jelentene ez külpolitikai, belpolitikai és főleg gazdasági szempontból. Tudnunk kell, mi a lényege ennek „az észre épülő házasságnak“. Tudnunk kell, hogy ebben az önmegtartózkodással fönntartott föderációban van-e még valami, ami meghaladja a Ma- saryk-hagyományok iránti egyoldalú cseh nosztalgiát. Ezt meg kell tudnunk, s meg kell húzni világosan a határvonalat, amelyen túl az észre épülő házasság már értelmetlennek bizonyul. Erős és szilárd államszövetség csakis a két nemzet világosan meghatározott és intézményesen kifejezett akarata alapján jöhet létre - összegezi véleményét cikke végén Josef Zieleniec. Ahogy egy amerikai látja A Polgári Fórum Koordinációs Központja kiadásában megjelenő Fórum c. hetilap 37. számában Jolyon Naegele, az Amerika Hangja rádióállomás kelet-európai tudósítója nyilatkozik arról, hogyan látja ő a csehszlovákiai fejleményeket. Sylva Daniőková- nak, a Fórum riporterének egyik, a Szlovákia különválására vonatkozó kérdésére így válaszolt:- Egyáltalán nem jósolhatjuk meg, mi történik egy vagy öt év múlva Szlovákiával, vagy Németországgal. Ám, a szlovákoknak néhány dologról nem szabadna elfeledkezniük. Először: Nekik is vannak kisebbségeik, mégpedig számottevő magyar és rutén-ukrán kisebbségük. És ha Ukrajna szabad lesz? Dembergben és Kijev- ben már most vannak emberek, akik Eperjest és Északkelet- Szlovákiát követelik... Továbbá: A szlovák állam határai eltérnének a jelenlegi határoktól. Szlovákia Európa legkisebb államai közé tartozna, s nem rendelkezne olyan gazdasági feltételekkel, mint Hollandia vagy Finnország. Ellenkezőleg, súlyos szociális gondokkal küszködik, például a roma lakosság esetében... Lehetséges, hogy a szlovákok kanadai és amerikai emigráns honfitársaiktól pénzügyi segítséget kapnak. De ez kevés lesz. Nem tudom, milyen ígéreteket kaptak, de az amerikai szlovák emigráció különösebben nem erős, sem politikailag, sem gazdaságilag. Nem hasonlítható az amerikai zsidó lobbyhoz, annak Izrael számára nyújtott segítségével. Egységben az erő. Ez több puszta jelszónál. Ez én/ényes megállapítás. Amikor Európa egyesül, akkor mire s kinek hasznos az önálló Szlovákia? - teszi fel a kérdést az Amerika Hangja munkatársa. Bármikor, amikor Szlovákiában jártam, mindig éreztem - írja a továbbiakban -, hogy ez más nemzet, s nemcsak nyelvében! Egyedül, ami azonos volt, az . * iix ... a rendőrség és a hadsereg egyenruhája. Tehát miről is van szó? Miben dönt Prága? Miben nincs szavuk a szlovákoknak? A külpolitikában? A szlovákok még nemrég is ellenőrzésük alatt tartották az egész Külügyminisztériumot, nemcsak a miniszteri poszt betöltésével, de ők töltötték be a diplomáciai állások többségét is. Sokan közülük ma is a külügy szolgálatában vannak. Szavuknak súlya van, a szövetségi kormány és az elnök úr is tekintetbe veszi véleményüket. Szerintem olyan emberek egoizmusáról és megalkuvásáról van szó, akik politikailag szeretnének érvényesülni. Ez egy gyermeteg óhaj, amelynek ma sem politikai, sem gazdasági értelme nincs. Tudjuk, mit kívánnak a szlovákok, de azt nem, hogy miért? Lényegében minden eddigi követelésük teljesült - véli nyilatkozata végén Jolyon Nae- gele. , „ . A közelmúlt belpolitikai eseményei közt rendkívüli fejleménynek tekinthető a Polgári Fórumon belüli parlamentközi jobboldali demokrata klub létrejötte, valamint Václav Klaus megválasztása a PF élére. Többen felteszik ma Csehországban a kérdést: Nem fenyeget-e a Polgári Fórum szétesésének veszélye? A Mladá fronta október 16-i számában Tomás Marek így reagál e kérdésre: A jelenlegi feszült helyzetben, amikor gazdaságunk állapota drámai módon romlik, s a föderációval összefüggő gondok a nemzetiségi kapcsolatok robbanásának veszélyével fenyegetnek, ez az ország már nem bírna ki egy újabb megrázkódtatást. A PF széthullása beláthatatlan következményekkel járó belpolitikai válságot idézne elő, s ebből csakis a Sládek vezette szélsőjobboldal, a Mohorita-féle szélsőbaloldal, s Móric nacionalistái profitálnának... összeállította: Somogyi Mátyás KOPJAFÁK EMLÉKEZTETNEK AZ 1956-OS FORRADALOM ÁLDOZATAINAK JELTELEN SÍRJAIRA
