Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-10-19 / 42. szám
Halkan indult a pályán, szinte lábujjhegyen, szelíd arccal és törékeny alkattal, de bőséges erővel és nagy adag tehetséggel. Női szépsége emberi szépség, amely a lélek nemességét, a jellem tisztaságát testesíti meg, így kétszeresen szembetűnő. A Villámfénynél Satája értelmes szépségnek mutatta. Az Aranyidők Ilonkája tartózkodó szépségnek. Csinszka lázadó, zabolátlan szépségnek. Az utolsó kézirat Flórája gyengéd szépségnek. A veszedelem Klárája érzéki szépségnek. Nagy-Kálózy Eszter sugárzó lényű, izgalmas színésznő. Mint kaméleon a természettel, úgy válik eggyé minden szerepével. Napsárgához napsárgát ad, kárminhoz kármint, fahéjbarnához fahéjbarnát. Nincs az a szín, nincs az az árnyalat, amelyet ne tudna kikeverni. Bereményi Géza Eldorádójábán talán csak kétperces jelenete van. A kórházudvaron közlik vele, hogy meghalt a fia, ezt kell ott, helyben szavak nélkül tudomásul vennie. Nyüszíthetne, zokoghatna, összeeshetne, de nem nyüszít, nem zokog és nem esik össze, mert az csak olcsó hatásvadászat lenne. Ő más megoldást választ. A bonyolultabbat. Csak áll, mereven, rezzenéstelen arccal, ujjaiból kiszáll az erő, s az ajándéknak szánt léggömb, szemében pedig porrá ég a világ. • Nyolcvannyolc nyarán, amikor elvégezte a főiskolát, már anya volt és minden egyes tilmszereplése revelá- cióként hatott. A Csinszkában és az Aranyidőben nyújtott alakításáért a veszprémi tévéfesztivál különdí- ját kapta, a Villámfénynél, vagyis Németh László Satája televíziós nívódíjat hozott, Az utolsó kézirattal Cannes-ban járt, kritikusai a fiatal Törócsik Marihoz hasonlították. Kívánhat-e ennél többet egy fiatal szí- nésznő?- Talán igen, talán nem. Furcsa pálya a miénk, mindig másvalamilyennek tűnik. Egyszer vonzónak, máskor érdekesnek, megint máskor kegyetlennek, attól függ, milyen hatások érik az embert. Ha a két évvel ezelőtti énemhez hasonlítom magam, akkor azt kell hogy mondjam: ma már nem a határozottság, hanem a bizonytalanság jellemző rám. • Mitől e változás?- A színpadtól. • De hát főiskolásként is játszott már színpadon.- Anyát és Takáts Alice-t a Ma- dáchban. Egy naivát és egy önállóságra törekvő doktornőt. Akkor még úgy éreztem: minden rendben. A főiskola elvégzése után Kaposvárra szerződtem. Antigoné, Desde- mona, Lujza... ilyen szerepeket kaptam és én egyiket sem tudtam igazán megoldani. Nem tudtam, mert asszonyiságukban is a naivát láttam, és a naivák mind egy kaptafára mennek, ezért nem szeretem őket. Ha lett volna köztük egy kis szünet, akkor igen, akkor több energiával és nagyobb kedvvel csináltam volna őket, de így egymás után borzasztó nehéz volt. Ránéztem a próbatáblára, megláttam a szerep- osztást és azt mondtam: még egyet ugyanebből? Nem. Még jó, hogy ott volt az Yvonne, Gombrowicz darabja, azt szerettem, az érdekes volt számomra. A divatdáma. Kis szerep, de karakterszerep. Meg A holdbéli csónakos... abban sem kellett áldozatnak lennem. Antigoné, Des- demona és az Ármány és szerelem Lujzája egy bizonyos pontról belőlem is indítható és én éppen ezt nem akarom, hogy „nekem való“ figurákat osszanak rám. Csúnya, töpörödött, köpcös, mindenféle szeretnék lenni, csak azt ne érezzem, hogy ránézésből kaptam a szerepet. Szomorú persze sem Antigonétól, sem Lujzától nem voltam, csak éppen boldog sem, és ha én nem vagyok önfeledt, felszabadult a színpadon, akkor miért játszom? A kaposvári színházról én csak jót tudok mondani, ott olyan próbafolyamat részese lehet az ember, hogy még egy gyengébb szerep által is rengeteget tanul, de később, amikor sorozatban játssza azt az egysíkúan ábrázolt figurát, akkor már kezd sekélyesedni a dolog. Szóval elbizonytalanodtam, kezdtem egy kicsit rosszul érezni magam. Aztán az is zavart, hogy á havi húsz előadásból legfeljebb nyolcat voltam képes jól megcsinálni, tizenkettőt pedig nem tudtam hova tenni. Jó, lehet, hogy húszból húsz sosem fog sikerülni, de akkor ne legyen plusz teher a vállamon, hogy sorra ugyanazt a nőtípust kapom. Akit szeretnek, akiért rajonganak, akire féltékenyek, mert kedves, bájos, romlatlan, őszinte lélek. Ismételten mondom: inkább Kaposváron játsszam ezeket a szerepeket, ne másutt, de csak akkor, ha más megoldás nem létezik. • Vagyis létezik.- Igen. Magától adódott. ♦ Kaposvár, gondolom, eléggé zárt műhely, nemcsak bekerülni, ki- lépni sem olyan könnyű onnan.- Tényleg így van... tudom, mert többször is próbálkoztam. El akartam menekülni onnan. Kétszer vagy háromszor? Mindegy. Nem ment. Kiléptem a szobámból, máris a színházat láttam. Gyerünk vissza, mondtam és meggondoltam magam. Pesten sokkal könnyebb színésznek lenni, vidéken naponta legfeljebb két órára szakad el az ember a színháztól, vagy még annyira sem. Bent éli az életét a színpadon, a büfében és az öltözőben. És a bezártság újabb bonyodalmakat, újabb boldogtalanságokat, újabb depressziókat szül, amitől nem olyan könnyű megszabadulni. Ha pár napra hazajöttem Pestre, utána még rosszabb volt. Visszamentem és két napig valósággal rosszul voltam. Mindig attól féltem, hogy elveszik belőlem valami, vagy hogy a rossz kilúgozza bennem a jót. • Pogány Judit, Lázár Kati és a többiek hogy fogadták?- Szeretettel. Ezen én is meglepődtem. Mert hallottam: nem egy fiatal lány futva menekült Kaposvárról. Igen, erre is volt példa. Vártam is, hogy mikor kapok egyet, de nem kaptam. Nekem senki sem akart rosszat, még Babarczy László, az igazgató sem. Ő is csak kényszer- helyzetből osztotta rám Desdemo- nát és Lujzát; egyszerűen nem tudta másvalakire osztani. A legtöbbet, emberileg, Molnár Piroskától kaptam. Lázár Katival az Ármány és szerelemben játszottam. Ő csak az első felvonásban volt benne, a másodikban nem, de ott maradt a főpróbán, mert látni akart. Aztán azt mondta, hogy ezen és ezen gondolkozz még. Amikor elárultam neki, hogy Pestre szerződöm, azt felelte, rosszul teszem. Pogány Judit ugyanezt mondta. Szerinte is maradnom kellett volna. • Tehát ez a megoldás. Új színházhoz szerződni és másfajta dara- bokat játszani.- Bálint András már főiskolás koromban jelezte, hogy vár a Radnóti Miklós Színházba, de amikor megmondtam neki, hogy Kaposvárt választottam, azt felelte: ha hívnak, menni kell. Az év elején aztán megtudta, hogy nem úgy alakultak a dolgaim, ahogy szerettem volna és újra szólt, hogy számol velem. így lettem most a Radnóti tagja... Kaposvárt persze nem adtam fel, csak szünetet kértem. Szünetet, hogy kis színpadon, a legváltozatosabb szerepekben fejlődhessek. • Kollégáitól, filmrendezőitől egyre gyakrabban hallom: ha nem Pesten élne, Nagy-Kálózy Eszter világsztár lehetne.- Igen, nekem is mondanak effélét... hogy másutt tartanék a pályán ... hogy Nyugaton többre vinném... ki tudja? Nagyon szeretnék jó színésznő lenni, meg is teszek ezért mindent, de most még egyik filmszerepemmel sem vagyok igazán elégedett. Ezt nem szerénységből mondom, komolyan így gondolom. A Tersánszky Józsi Jenő regénye alapján forgatott Margarétás dalt például kifejezetten rossznak tartom. Nem értettem, mit miért csinálok, Mihályfy Sándor, a rendező csak a magáét hajtogatta. Kardos Ferenccel nem voltak vitáink, az Iskolakerülők jó ízű munka volt számomra. Elsősorban persze partnerem, Eperjes Károly által. Van valami furcsaság a szemében, amitől vonzó. Gállfi Lászlóval is így vagyok, akivel A veszedelemben játszottam. Belenézek a szemébe és azonnal „működésbe lépek“. A Margarétás dalban szépséget és romlottságot egyszerre kellett érzékeltetnem, az Iskolakerülőkben egy magára utalt tanárfeleség voltam, A veszedelem zárdanövendékeként a bűn édes ízét kóstolgattam - ez volt a három közül a legizgalmasabb feladat számomra. Ebben a filmben nagyszerű helyzetek voltak. • S az Eszterkönyvben?- Ott is. Csupa közelkép, csupa nagyjelenet. Egy anya, aki elveszíti a gyermekét a háborúban, és a bűntudat tébolyba kergeti öt. Én nem lennék képes ilyesmire, én a gyermekemet nem tudnám másvalakire bízni, persze Eszter is csak kényszer- helyzetben döntött így. Egyetlen egy dolog miatt tudom elítélni őt, azért, hogy tragédiája, lázas gyötrelmei közepette valósággal átgázol a férfiakon, nem hagy élni másokat sem. A film utolsó képsorán felvágja az ereit. Rengeteget beszélgettünk mi Deák Krisztinával, a rendezővel arról, hogy hogyan kell befejezni ezt a fájdalmas, lehangoló történetet. Eszter ugyanis nem tud vezekelni, feloldozást találni, ő meg akar halni. Nagyon meg akar halni... ezért olyan sok a vér a film végén. • Kosztolányi Édes Annáját, akit Esztergályos Károly tévéfilmjében formált meg nemrég, ugyancsak bűntudat gyötri.- Szerettem ezt a figurát, jó volt játszani. Főleg a hallgatása, s az ebből eredő titokzatossága miatt. Édes Anna egyszerű, önérzetes cselédlány, aki nagyon jól tudja, hogy többre hivatott, csak éppen értetlenül áll az élete mellett. Aztán öl. Döbbenetes hirtelenséggel meggyilkolja kenyéradó gazdáját. Nincs sok szöveg, nincsenek felkavaró párbeszédek a regényben sem, mégis nagy kihívás ez a feladat minden színésznő számára. Azt kell megmutatni benne, amit csak sejtetni lehet: a lélek titkait. • Ha most visszatekint azokra a lehetőségekre, amelyeket eddig kapott, mit érez?- Örömöt. Mérhetetlen örömöt. Azt csinálom, amire első perctől fogva vágytam, és anya is vagyok, egy hároméves kislány anyja, aki boldog, hogy van kiről gondoskodnia. • Félelmei, aggályai vannak-e a jövőjét illetően?- Én nem tudok előre félni... majd ha kevesebb munkát kapok, akkor lehet, hogy megijedek egy kicsit, de addig nem. Szabó G. László 14 1990. X. 19. deujese/i Helyey Zsuzsanna felvételei
