Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-10-19 / 42. szám
A r» egyén' kezdeményezések i\Zj korának hajnalán a haladástól én sem akartam lemaradni. Elhatároztam, hogy függetlenítem magam és önálló író leszek. Tehát szabadúszó, a maga lábán álló alkotó. A saját szakállamra dolgozom majd és munkám eredményeivel, termékeivel megrohamozom a piacot. Erőteljesen megtámadom a keresletet, kétvállra fektetve legyőzöm és tisztes keresetet, tekintélyes hasznot és korszerű életszínvonalat biztosítok magamnak. (Wartburgomat BMW-re - Bavorákra - vagy Fiatra cserélem és családi ház építésébe fogok.) Törvényesítem tehát önállóságomat. Ötleteim és gondolataim, íráskészségem és stílusom, születő műveim magántőkeként kezelem. A konkurenciával merészen szembenézek, reklámozásba kezdek és a piaci viszonyokra nagyon érzékenyen reagálok. (Szó ami szó, minek is tagadjam, működő tőkét forgalmazó magánzó akartam lenni.) Helyzetem megszilárdítása érdekében érintkezésbe léptem a hivatalokkal. A betegsegélyzőre és nyugdíjjárulékra gondoltam, a városi nemzeti bizottság ügyosztályán magam fizetem majd a szociális illetékeket, melyeket egy magát önállósító íróembertől joggal elvár a fel- söbbség. A szociális osztály szakelőadója barátságosan fogadott, láttam, örül nekem.- Jószerencsét, uram, az első fecskék egyike - mondogatta derűsen -, derék, nagyon derék... a biztos jövőt választja, jó uram!- Hát a fizetés - érdeklődtem nagy bizalommal -, mennyi az önálló kezdeményezés és üzleti függetlenség ára, jóember?!- Huszonöt százalék - válaszolta szemrebbenés nélkül -, tiszta keresetének huszonöt százaléka az ára, hogy önálló legyen. Ilyen az előírás, melyet szabadon választott nemzet- gyűlésünk törvénybe iktatott.- Sók - hüledeztem -, sőt, rengeteg! Iszonyúan magas százalék egy jóravaló írónak, aki a köz felvirágoztatásán munkálkodik. Mire jó ez a lelketlen kizsákmányolás?- Mert ön mint író, egyben független vállalkozó, aki tőkéjét befektetve nagy pénzekkel kereskedik. A törvény betűje pedig minden vállalkozóra vonatkozik. Az üzleti vállalkozás bő haszonforrás, méltányos, hogy a szabad üzletember komoly közterheket viseljen, ön pedig vállalkozó!- Író vagyok - véltem habozva -, közérdeket képviselő és műveket termelő íróember.- A törvény betűje az írót is a vállalkozók közé sorolja! így van rendjén, bár ön határeset. Tagja valamilyen üzemközösségnek vagy netán szövetkezetnek? Nem tagja, szabad úton jár és függetlenül termel. Tehát vállalkozó! Vállalja, hogy igenis vállalkozó? Lehengerlő logikája és gyakorlatias érvelése > az ellenkezés minden lehetőségétől megfosztott. .Vállaltam, hogy vállalkozom.- Akkor tehát huszonöt százalékos betegsegélyzői és nyugdíjellátási illetményt fizet! Távoztam és sürgősen nekiláttam, KÖNÖZSI ISTVÁN felvétele hogy megkeressem a huszonöt szá- zalékravalót. Akkoriban éppen regényt írtam, az események hatására ügyesen be is fejeztem. Helyre kis művepske lett, úgy kétszáz oldalas, épkézláb regény. Nagy rokonszenvvel olvas ilyet az olvasó, mert se nem sok, se nem kevés! Szerelemmel, némi szomorúsággal és sok érzéki örömmel teli történet, szépen stilizálva, nyelvileg tisztába téve, finoman legépelve. Igazán gusztusos kézirat, kiváló áru, első osztályú minőség. Bezzeg el is vittem a kiadóba, hogy kiadassam, s a szerkesztő elé tettem.- Exportképes késztermék - dicsértem magánvállalkozásban készült, csak meg kell jelentetni. A piacgazdálkodás erősödését segíted vele, ha kiadod.- Nem kell - válaszolta ridegen és a fejét ingatta -, ahhoz, hogy kiadjuk, túl gyalázatosak a piaci viszonyok. Ingem-gatyám rámenne, ha kiadnánk! Vidd el! Tedd el! Majd, valamikor...- De hát... - habogtam -, mit adtok ki...? - hüledeztem.- Cementeszsákokat kalligrafikus felirattal - sorolta -, befőttesüveg- címkéket és rovásírásos takarmá- nyos dobozokat - ecsetelte. - Legutóbb egy százezres példányszámú mákőrlőreklámmal, egy mélynyomással és krétapapírból készült szórólappal csináltunk őrült nagy üzletet. De ízléses, szöveges tolalettpapír kiadásával is foglalkozunk és megjelentetjük, teljesen szöveg nélkül (némileg úgyis elavult már), gazdagon illusztrálva az Ó- és Újtestamentumot.- De hát a regények - nyugtalankodtam -, vagy már nem vagytok könyvkiadó?- Hogyne... - biztosított derűsen —, megjelent Buffalo Bill titkos naplója, melyben történelmi hitelességgel leírja, hogy kötött homoszexuális vérszerződést az indiánokkal, hogy megkaparintsa földjüket (Ah: AIDS), vagy: Pattanásos Rebeka a Marson, avagy egy középkori(rú) aggszűz hányattatásai a világűrben, kit napjainkban fedezett fel Andro- méda Vaszilij és Fiastyúk Joe űrkerékpáros. Trotyó Mikulás világmegváltó emlékiratai is megjelentek, melyben nagy politikai fegyelemmel és realista mértéktartással elemzi, hogyan segédkezett - kukta és tűzfe- lelősként - Belzebúbnak a pokolban.- Hát az én regényem...? - Egyszerre végtelenül nyugtalan lettem. A fiam 1938. szeptember harmincadikén született, és aznap halt meg nálunk a demokrácia. Feleségemet és az újszülöttet a biztonság kedvéért átmenetileg a pincénkben helyeztem el. „Itt maradtok!“- mondtam.- Míg be nem köszönt ismét a demokrácia...“ „Hitler kaput?“ - kérdezte a fiam úgy kilenc évvel később. „Igen - válaszoltam, mire csomagolni kezdtek. - Nem, nem, még nem lehet... - hütöttem el őket, amikor már Józsikától, a kedvenc pókuktól búcsúzkodtak - még nem mehettek, kint éppen most tetőzik a választási harc!“ Ezerkilencszázötvenhétben a feleségem megkérdezte, nem jöhet- nek-e föl egy kicsit napozni a teraszunkra. „Nem! Még nem...“- válaszoltam, mire elsírta magát, és könyörgött, hogy legalább felnőtt fiunk számára biztosítsak kapcsolatot a külvilággal.-Néhány ezer példány... nem rúghatsz vele labdába a könyvpiacon! Ma az emberek különb történeteket élnek meg, mint amit te kitalálsz! írd meg Enyhénkasztrált Töhötöm középkori háremőr (főeunuch) pszeudoéletrajzát, éld bele magad a helyzetébe! Vagy úszd körbe a Bermuda-háromszöget és írj róla úti beszámolót! Beszélgetésünk felzaklatott, de nem tántorított el a célomtól. Akkor már erősen tudatosítottam, hogy vállalkozó vagyok, tehát új vállalkozásba fogtam. írtam egy mérsékelten erotikus novellát Tűzrőlpattant Eu- láliáról. Vonzó, gömbölyded munka, nem világklasszis, de szemrevaló és elfogadható vállalkozói teljesítmény. Eulália csábító idomaiban és izzó szenvedélyében nagyon bíztam. A szerelem technológiájában való jártasságát is megfelelően és érzékletesen érzékeltettem. Minden igyekezetemmel a piacgazdaság követelményeihez alkalmazkodtam. A novellát ezúttal az Újság szerkesztőségébe vittem. Az irodalmi rovat szerkesztője elé tettem és borongva figyeltem, ahogy elsavanyo- dik a képe. El sem olvasta, sőt fel se vette.- Kedves uram - azt mondja -, béralapunk még csak akad, de se nyomdaköltségre, se honoráriumra nincs pénzünk. Úgy tartjuk fenn magunkat, hogy nem jelenik meg a lap és abból élünk, hogy önmagunkat fizetjük! Néha hitelben nyomatunk egy számot, kátránypapírra piros betűkkel, hogy felrázzuk a közvéleményt.- S az élő irodalom... az időszerű alkotás?!- Egyedül a vitairatok és a rágalmazások mennek... Becsületsértés, szembeköpés, politikai knoc aut még jöhet, ámbár, ki tudja, meddig? Attól függ, meddig bírjuk kátránypapírral. Sajnos, a piros festékünk is fogytán... Ekkor már kénytelen voltam felfogni a helyzet komolyságát. Vállalkozói kedvem erősem megrendült, de még nem adtam fel a reményt. Verset írtam és siettem vele a kulturális folyóirat szerkesztőségébe. A szerkesztő kendőzetlenül a szemembe nevetett. (Sőt: röhögött.)- Ki olvas ma verset? - nyerítette jókedvűen, ám mégis ellenszenvesen. - Költs horoszkópot vagy szerezz szexuálpatológiai epigrammákat! Alkoss háromszótagú táncdalszöveget, krimireklámot, álhírt, mit bánom én! Verssel ne molesztálj!- Mit tegyek, ha ezt tudom - kérKérésének eleget tettem. Sikerült egy filozófiatanárnőt találnom. Szép volt, fiatal és görög. A fiam, amikor találkoztak a pince homályában, nagyon megörült. „Már régóta vágyom közelebbről megismerni a demokrácia bölcsőjét“ - mondta és berángatta a görög szépséget a filozófiai művek és a krumplirakás közé. Hamarosan unokáink születtek. Hatvannyolcban már az unokáink is kezdtek érdeklődni a külvilág iránt. A nagymama, vagyis a már félőrült feleségem, lebeszélte őket, merthogy odafönt még nem tört ki a demokrácia. Nyolcvanötben, a szovjet kommunista párt új főtitkárának beiktatása után megszökött a pincéből Zorba, a menyem, unokáinkkal, Demokritosszal és Szabadságszoborral. A fiam csak legyintett: „Hisz hamarosan visszajönnek.“ deztem mélyen és őszintén -, vállalkoznom kell...- Menj el vécésnénikének... - tanácsolta jólelkűen. A társadalom érdektelensége és a piaci viszonyok krízise összecsiko- rította a fogam. Már-már feladtam a reményt. De a posta felé menet, hogy feladjam (a reményt) eszembe jutottak a szamizdatok. Mennyire népszerűek és kelendőek voltak egykoron! Nem adom meg magam, a komoly vállalkozás kockázatot és kitartást igényel! Néhány rövidebb lázító művet írtam, megtámadtam bennük a képviselői fizetéseket és a „vekslákok“ üzérkedését, tíz példányban legépeltem. Zúgott a fülem és az ujjaim megmerevedtek. Bekötöttem műveimet és kiálltam velük az utcasarokra.- Íme, jóemberek — kínáltam egyszerű külsejű, de mélyértelmű szellemi magzataimat -, valódi szamizdat irodalom, a legnagyobb titokban készült... saját magam készítettem... A jóemberek azonban közömbösen elmentek mellettem és egy átjáró alá siettek, ahol egy farmeres és pulóveres leányzó nyugati képes folyóiratokat árusított. A színes címlapok tele voltak hosszú combokkal, hamvas keblekkel és bájos szeméremszőrzetekkel. Néhány daliás és mezítelen fiatalember is akadt a folyóiratok címoldalán, tekintéles pé- niszük feltétlen tiszteletet parancsolt. Beláttam, hogy ezekkel nem versenyezhetem. A konkurencia legyőzött, a piac törvényei fényesen érvényesültek felettem. Mégsem adtam fel a vállalkozást! Rögeszmémmé vált, hogy a huszonöt százalékrava- lót meg kell keresnem. Végül is az írás mestere és a szó művésze vagyok! Feladtam egy apróhirdetést az Avizóban, a Szolgáltatások rovatban. „Álmatlanságban szenvedő gyermekét mély és édes álomba mesélem. Gagyogni kezdő kisdedét ízes magyar stílusra tanítgatom. Bőbeszédű nejének megfontolt társalkodója leszek. Mogorva férjét szellemes tréfákkal felvidítom. Nagymamája sírja felett könnyfakasztó búcsúbeszédet mondok. Jelige: Szolid irodalmi vállalkozás.“ Hirdetésem sokáig visszhangtalan maradt. Végül kaptam egy levelet. „Hájjá maga marha író!“ Mit akar maga az én gyerekemnek mesényi? Hogy merészel az én anyjukommal társalkodni? Nekem akar vicceket mondani, maga bibol- dó? Az én Márióm színes tévén nézi Valtdisznitől a Mógli gyereket a dzsungelben. Ha pedig Nusimmal jó akarjuk éreznyi magunkat, bevágok a videóba egy szexipornót, oszt megvan! Maga csak ne búcsúztassa az öreganyámat... menjen valahova, mafla firkász...“ Nemhíve Behemót Hugó.“ Csődöt jelentettem. Ki is jött a jogi bizottság és lefolytatta a csődeljárást. Ráment az írógépem, két golyóstoliam és egy csomag indigóm. Az emberséges bizottság a szemüvegemet humánus okokból meghagyta, hogy ha a jövőben ismét vállalkozni kívánnék, ne maradjak egészen műÉs valóban. Egy héttel később, éppen két zsák újkrumplit cipeltem lefelé, amikor a pincebejárat előtt Zorba és az unokák vártak. „Megijesztett a szocialista demokrácia“ - panaszkodott. Azóta nyugalom van. A feleségem teljesen őrült. Csak a szilva- kompot mögött tanyázó egerekkel barátkozik. A fiam nem eszik, csak Püthagoraszon rágódik. Dt-mokri- tosz unokám karácsony előtt a Jézuskához imádkozik. Kéri, hozzon neki ajándékba egy fiatal geometria tanárnőt, ha lehet, Görögországból. Az utóbbi időben egy kicsit nyugtalan vagyok. „Mi lesz most, hogy a szabad választások által győzött nálunk a demokrácia? Eláruljam nekik ezt ott lent? Félek, hogy ötvenévnyi koplalás után ez a nagy demokrácia megülné a gyomrukat...“ ködő tőke nélkül! ^ ^ PÁLSZEGI TIBOR jm ^
