Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1990-09-28 / 39. szám

Szabadságolásra az ideinél ideálisabb nyarat el sem tudok képzelni. A napsugár szinte felforralta az álló- és folyóvizeket, bronzot kinálgatott, és ezt sokan ki is Használták, bár az orvosok egyre gyakrabban figyel­meztetnek a napsugár rákkeltő hatására. Mindennek ellenére, jómagam egyetlenegyszer sem mártózkodtam meg a hűsítő hullámokban - sem otthon, sem külföldön. Egyszerűen gyors volt az életgaloppom... Gondoltam, talán majd ősszel... Legalább egy hétre elmegyek a Balatonra, ahová szívesen járok és minden évben visszatérek. Bár ne tettem volna! Jobb, ha az ember csak a szép emlékeket őrzi. Szép emlékek Szívesen visszagondolok arra, amikor egyetemistaként 1963-ban építőtáborban töltöttem ott két he­tet. Sátorban laktam és Teri néni gulyását ízlelgettem, persze nem ér­demtelenül, mert napközben a földe­ken dolgoztam, esténként pedig a partot tisztogattam. Bár 16 órát dolgoztunk, mégis gyönyörű volt. Olyan barátságok szövődtek, me­lyek a mai napig tartósnak bizo­nyultak. Vagy azt, amikor barátaim nyara­lót építettek és mi lementünk segíte­ni, téglát rakni, esténként szúnyog­csípéseket gyűjtve szalonnát sütni... Sorolhatnám tovább: ahány év, annyi élmény. A Balaton partját úgy ismerem, mint saját utcámat. Tán azért olyan fájó az a tapasztalatom, mellyel az idén tértem vissza. Minden megváltozott, mindenki pénzt hajszol... Kiveszett a szíves­ség és szívélyesség. Sőt az udvarias­ság is. Ráadásul lépten-nyomon be­csapják az embert. kóla, málnaszörp. A tulaj csodálko­zik, hogy az eredetileg megrendelt kávét visszamondjuk. Elvesztettük bizalmunkat. Ám bizonyára beleszá­mította a „fekete levest“ is, külön­ben hogy kérhetett volna három so­ványka ebédért több mint 600 forin­tot! Morfondírozunk: hova lett a hí­res magyar vendégszeretet, a jó „ka­ja“, a gyors és udvarias felszolgálás, hiszen a különben elegáns csárdában még az abrosz is magán viseli az egész étlapot. nőktől bevételt remélő méregdrága bárok. A parkolókban, az utakon szinte kizárólag csak a legjobb gép­kocsik, s mindegyik farán ott a nagy D betű. Míg néhány évvel ezelőtt a Balaton a csehszlovákok, vagy ahogy itt mondják a csehek Mekkája volt, most hat nap alatt csupán há­rom CS jelzésű kocsival találkoz­tunk. Ennek több magyarázata lehet. Egyebek között az is, hogy turistánk szegénynek és becsapottnak érzi ma­gát. Mint, mondjuk, mi is. Az Ibusz, mint már említettem, 3000 forintnyi ebédutalványt adott el nekünk azzal, hogy bármelyik étteremben „leehető“. A helyszínen sült ki, hogy csupán egyetlen helyen, a Halászkertben lehet elkölteni. Fizetővendég-szolgálat 1990 Úsznak az ezresek Az Ibusz pozsonyi kirendeltsége kényelmes, nyugalmas nyaralást ígér elérhető áron. Miért ne használnánk ki ezt a szolgáltatást? Balatonfüredet ajánlják potom 1200 koronáért fe­jenként, ebbe belekalkulálták az Fodor Ferenc házába szállásoltak el bennünket. Tán öt kilométernyire a parttól, a hegy aljában, ahonnan a Déry Tibor nyaralóhoz csak tíz­percnyi a járás. Könnyű lejutni az árusok lepte mólóra, sokkal nehe­zebb megtalálni a Kossuth-díjas Író (aki mellesleg a fehér terror idején 1920-ban Csehszlovákiába emigrált) szerény parasztházát. Még az utca­beliek sem tudják, merre vezet hoz­zá az út, annak ellenére, hogy bala­tonfüredi jelenlétét több tábla is hir­deti. Úgy tűnik, ma itt az emberek­nek egészen más a gondjuk: a megél­Egyetlen ebédünk - három húsleves, három rántott szelet, három káposz­tasaláta, három kóla - 1800 forintba került!- Hány csehszlovákiai vendég ét­kezett itt e nyáron ilyen utalványok­ra? - kérdeztem a főpincért.- Önök az elsők - válaszolta gú­nyos mosollyal. Szerintem a vadkacsák is megér­tették a megváltozott helyzetet. Míg egy évvel ezelőtt százával úszkáltak a kikötőben, most csak öten, szomo­rúan, szárnyuk alá dugva csőrüket. Még csak a járókelők odavetett mor­zsáit sem fogatok el. Lehet, hogy azért szomorkodtak, mert a Jókai Múzeum tükörfényesre csiszolt parkettjeire nem lép kíváncsi látogató, holott néhány éve még órá­kig kellett sorban állni a pénztárnál. Tán azért is, mert a szomszédos államok turistái mégiscsak többet tudtak e neves íróról. A D jelzésű kocsik tulajdonosait viszont sokkal jobban érdeklik a napsütötte tera­szok, a füstös éjjeli mulatók. Meg a piac... Ott aztán igazán van min­den. Borsos árért, számukra apró­pénzért. Selyemruha ötezerért, fo­Ősz eleji élmények ebédek árát is. Ennyi pénzért egy hétig jól élni, csábító kínálat. Az ember befizeti a 2000 korona előle­get, amivel arra kötelezi magát, hogy át is veszi az utalványt. Aztán néhány nappal később kiderül, hogy a három személyre befizetendő összeg 5800 korona, visszakozni nem lehet, mert odavész az előleg. Nyelünk egyet és kiváltjuk az utal­ványt. Zsákbamacskát vásárolunk, mert nem tudjuk, milyen körülmények között töltjük majd el a hét napot, csupán egy címet kapunk és 3000 forint értékű talont ebédjegyként, mondván, hogy ezt bármelyik étte­remben „leehetjük“. Persze, a reg­geli, a vacsora, az utazás módja, költségei a kedves ügyfél dolga. Úgy oldja meg, ahogy akarja. Megvásá­roljuk a szükséges konzerveket, a tartósított tejet, cukrot, gyümölcsöt, zöldséget, feltankolunk és elindu­lunk. Summa summárum ekkorra a kiadások jó 10 ezerre rúgnak és ebbe még nem számítottuk bele a zsebpénzt. Annak megszerzése kü­lön fejezet, külön figyelmet érdemel. Augusztus végén minden pozsonyi utazási iroda és bank falán néhány' sorban tudatják a tisztelt érdeklődő­vel, hogy csupán ezer forintot kap­hat ott-tartózkodási idejétől függet­lenül. Ám egy kedves hivatalnoknő elárulja, ne essek kétségbe, ha végig­futom az összes beváltóhelyet, annyi forintot szerzek, amennyire szüksé­gem van, mert mindenütt kapok egy ezrest. Igaza volt. Ez a móka hatórá­nyi szaladgálásomba és sorban állá­somba került... hetés, a túlélés gyötri őket. Házigaz­dánk asztalos, felesége hivatalnok­nő, fiuk most tanulta ki apja szakmá­ját, lányuk gép- és gyorsírótanfo­lyamra jár. Valamennyien májustól szeptember végéig a padláson lak­nak, csakhogy ki tudják adni lakásu­kat, hogy szert tegyenek némi pénzre.- Mi itt a Balatonon erre rendez­kedtünk be - mondja kissé keser­nyés hangon Magda asszony.- Ilyenkor nincs rádiózás, nincs tévé­zés. Külön feljáraton, a garázson át osonunk ki a padlásról, hogy ne zavarjuk a vendégeket. Feri bácsi á garázst asztalosmű­helyként használja, munkából haza­jövet ott bütyköl, míg a fizetővendé­gek meg nem érkeznek a strandról. Mert akkor már nem lehet, nem szabad fűrészelni, fúrni, faragni.- Többre mehetnénk, ha besegítene a fiam is, de az inkább diszkózik, csavarog. Elítéli életmódunkat - pa­naszolja a szemmel láthatóan meg­tört családapa, aki néhány éve mun­kabalesetet is szenvedett. Fodorék semmiben sem külön­böznek a többi Balaton-menti benn­szülöttől. A szebbnél szebb villák, házak, nyaralók palánkjain ott lóg a cédula: Zimmer frei - szabad szo­ba. Sőt, a főúton Trabantok, Wart­burgok, Skodák parkolnak, gazdájuk napokat tölt ücsörgéssel a volán mö­gött, azt várja egy-egy márkás kül­földi felfigyel a Zimmer frei cédulá­jukra. nőtt kosár alig ezerért, őszibarack százhúszért és egy fagylalt huszon­nyolc forintért. Itt minden olcsó, mondják ók, itt minden méregdrága, mondják a bennszülöttek. Hát - ez a valóság. Minden relatív. Pénz, pénz, bűnözés Ami viszont gazdag és szegény, ottlakó és átutazó számára egyértel­mű, egyformán megrázó, az a bűnö­zés. Egyetlen nap tapasztalatai: egy parkban négy lengyel nyakát vágták el ismeretlen tettesek borotvával, ugyanakkor egy nyugdíjas öregasz­szonyt vertek agyon néhány forint­jáért - délben, forgalmas téren -, négy helyütt törtek be. Különböző ' helyeken üres és tömött pénztárcák tűntek el. Aztán este nyitott ajtó mellett tévéztünk. Hirtelen három fiatalember rohant be a lakásba, far­kasszemet néztünk, majd ahogy jöt­tek, úgy el is iszkoltak. Azóta kulcs­ra zártuk az ajtót... A Balaton partján mindenki min­denből pénzt akar csinálni. A Sió révben egy fiatal cigány három üres gyufadobozzai meg egy cseresznyemagnyi alufólia golyócs­kával remélt ezreket keresni. Bizo­nyára ismerik azt a hazárdjátékot: itt a piros, hol a piros. Nos, a feketebő­rű leleményes ügyeskedésének ez az alapja. Le-föl keveri a dobozokat és potom 100 márkáért lehetőséget ad a népes tömegnek arra, hogy bárme­lyikük kitalálja, hol a golyó. Elég ügyetlen és így háromszor is észre- veszem, hol a golyó. Egy ezrest teszek rá, de visszautasítja: forintért nem, csak márkáért. A körülállók viszont megtapsolnak. Van sikerél­ményem, noha a zsebemben nem lapul márka, csupán forint - az is az utolsó. Keserű ízű élményemet, illatos sült hal vásárlásával és fogyasztásá­val akarom megédesíteni. A hal szá­raz, bűzlik a sokszor használt égett olajtól. Amikor ezt szóvá teszem, a „sütő“ a képembe nevet: - Csak nem gondolja, hogy friss halat sü­tünk! Ez fagyasztott, ebben a pocso­lyában élő már nincs is. Kedves asz- szonyom, mirelitből jobbat csinálni nem lehet. A „deviza- - vendégeknek “ semmi sem drága Útrakeltünk. Félúton egy csárdá­ban álltunk meg ebédelni. Sült hús 80 forintért - ez jó lesz. A tányérun­kon egy 3x4 centimétemyi száraz „csizmatalp“ szerénykedik, mellette öt szem burgonya, külön tálalva ízetlen uborkasaláta, mellé meleg Közben a mólón lezseren, sziva­rozva sétálgatnak a „devizavendé­gek“. Számukra minden elérhető és minden olcsó. A 700 forintos trikó, az 500 forintos halászlé, az 1000 forintos pezsgő, a meztelen táncos­Messze kerül tőlünk a nagy dó Mégis. A Balaton szép. Varázsla­tos. Megvan a sajátos atmoszférája. Persze, csak a természet jóvoltából. Azért, mert a kerek hold még mindig felkúszik az égboltra és kelleti magát a magyar tenger víztükrében, mert a nád rejtelmesen susog és a bada­csonyi bor zamatos. És azért is, mert emlékszünk a régi szép időkre és nem akarunk belenyugodni a szomo­rú, siralmas jelenbe. Nem akarjuk tudomásol venni a pénz hatalmát, az ott élők szegénységét, kiszolgálta­tottságát. Valahol, lelkünk mélyén, kimondatlanul is úgy érezzük, a Ba­laton, a mi Balatonunk is, távolabb került tőlünk, egyre messzebbre ke­rül, míg fel nem falja a biznisz, meg ami azzal jár: a képmutatás, a csalás, a zsebelés, a garázdálkodás, az élet- retörés. Ha csak... Reménykedjünk ebben a „hacsakban“. Elsősorban a abban, hogy az itt élőknek fontos lesz a szép óriástó megmentése, a kellő atmoszféra megteremtése, a hírességek visszacsalogatása, a fák és cserjék ápolása, a halak fickándo- zása, a vadkacsák gágogása és a sirá­lyok szárnycsapkodása. Ozorai Katalin 1990. IX. 26 ÚBUJ&SBfl Pr andi Sándor felvétele

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents