Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-09-28 / 39. szám
B Vasárnap Ho mályos fény az éjszínű szempárban, a bú áttetsző fátyla az arcon, lágyan ívelő ajkak szögletében mélységes fájdalom. Halk, keserű szavak szaladnak egymásba előttem s mint színes golyók a csupasz földön, szanaszét gurulnak a szemérmes csendben. Olasz Ágit hallgatom. Azt a színésznőt, aki már főiskolás korában Jancsó Miklóssal és András Ferenccel forgatott, aki a Jézus Krisztus horoszkópjában a földi tisztaság, a Vadonban az érzéki szépség szimbóluma volt. Ruszt József szegedi műhelyében Ribakovot, Kafkát, Szophoklészt és Shakespeare-t játszott az elmúlt két évben, harmadik évadját mégis sebekkel és félelmekkel kezdi a Független Színpadon, Budapesten. 08 f l « 1 ' M ' :.% m * ,, .J) ■ 8 Kg,' „MÁR REMÉNYKEDNI SINCS ERŐM“ — Mi volt az a pont, amikor úgy érezte: megvan, erre vártam, most valóban elkezdődött valami. — Én ezt a pontot még egyszer sem éreztem. Ennek az lehet az oka, hogy Kazimir Károly osztályába jártam a főiskolán, és Szegeden sem fogták meg a kezem soha. A Nemzeti Színház Stúdiójában... ott éreztem valamit... ott kipróbálhattam magam, mert lehetőségeket kaptam. Aztán bekerültem a főiskolára és rám osztották az összes naiva szerepet. Negyedévesen az Angyali Johannában játszottam a Vígben, akkor kérdezte meg Ruszt, hogy hova szerződöm. Hívott. Azt mondta, szüksége van rám, és én bíztam benne. Mit kaptam tőle? Ca- puletnét a Romeo és Júliában és nem is tudom kit, a Tragédia angyali karában. Capuletnéből nem csinálhattam főszerepet, én ott Júliáért vagyok, a műért, a mondanivalóért, a Tragédiában pedig ott ülök a kör szélén és teljes energiával, maximális odaadással - statisztálok. Jó, volt más is. Kornis Mihály Körmagyarjá(Helyey Zsuzsanna felvétele) ban a takarítónő. Azt szerettem. Antigonéra két hetet kaptam. Ez olyan volt, mintha előre tudná az ember, hogy megbukik. Tizennégy nap alatt hogyan váljon a véremmé egy ilyen nehéz, súlyos klasszikus szerep? Most meg hónapok óta semmi. Ülök a ranglétra valamelyik alsó fokán és várom, hátha feljebb kerülök. Ebben csak az a szörnyű, hogy mindig azt mondom magamnak, erős leszek és kemény, nem fogok már kapaszkodni semmiért. Ha kapok valamit, eljátszom, megcsinálom, a legjobban, ahogy tudom, de hogy kapaszkodjak! Nem. Már reménykedni sincs erőm. — Ruszt József nemcsak rendezőként, színészpedagógusként is elsőrangú. Nála senki sem várakozik sokáig a kör szélén. — Jó, akkor beszéljünk nyíltan. Nekem azt mondta: ha semmit sem dolgozol, akkor is tanulhatsz. Végül is igaza van, ha tehetséges vagyok, akkor is ragad rám valami, ha csak ülök és figyelek. Igazán fejlődni szerintem mégiscsak munka által fejlődhet az ember, s a munT^Tszélén^O'asz Agi. ka nem egyenlő a szótlan jelenléttel. Ruszt nem tud róla, de én minden próbát úgy nézek végig, mint egy vásott kölyök, azzal a gondolattal, hogy ha nem is foglalkozol velem, amit lehet, magamba szívok, aztán majd később úgyis kiderül, mit kamatoztatok belőle. De a végtelenségig erre sem vagyok képes... most már fogytán a türelmem és kínomban már csak sírni tudok. — Sokan ilyenkor szoktak mentsvárat keresni, kapcsolatok után futni.- Nekem a film és a szinkron lehetne a mentsváram, de az sem lehet. A Független Színpad társulata ugyanis úgy határozott, hogy a körből nem fog kilépni senki. Tíztől háromig próba, este előadás. Bárhova hívjanak, tessék szépen visszautasítani, semmi sem fontos, csak mi létezünk. Jó, rendben. De akkor ne érezzem azt, hogy feláldozom magam és nem tudom, miért. Ruszt fákra és gombákra osztja a színészeket, fának születni kell, állítja, a gomba pedig lassan növekszik. Tehát én gomba vagyok... ez már el van döntve. Ehhez csak annyit: ha- sokáig mondják valakinek, hogy tehetséges, akkor elhiszi és lehet, hogy kibontakozik, és a fából is lehet gomba, ha nem úgy alakulnak a dolgai. A kapcsolataim? Ha rögtön az elején karakánabb vagyok, akkor most jobb helyzetben lennék, de nem tudtam az lenni. Csak szeress, én Greta Garbót csinálok belőled, könyörgött egy jó„nevű rendezőnk. Tessék, ennyire egyszerű. Én meg lelkizek, forgolódok az ágyban és imádkozom, hogy ügyesen megússzam. Kérdezem a kollégámat, mit fegyek, hogy meg ne sértsem a rendezőt, mivel hárítsam el a közeledését? Mondd azt, hogy sajnálod, most éppen szerelmes vagy valakibe, tanácsolta. Na, ez be is vált, büszke lehet rám az édesanyám, de Greta Garbo sem leszek. Vannak persze más „bűneim“ is. Például az, hogy nem repesek a boldogságtól, ha arra kérnek, vessem le a blúzomat. Jancsó filmjében én voltam az egyetlen nő, aki ruhában járkált a pusztán. Ruszt az Angyali Johannában kérte tőlem, hogy hagyjam fedetlenül a fél mellem. Nem hagytam. Kafka Büntetésében már nemcsak a blúzt, az egész kosztümöt akarták leparancsolni rólam. Ebbe se mentem bele. Amíg nem mered felvállalni a meztelenséget, addig nem lehetsz jó — ért fejmosás a társaimtól. Önmarcangolás, álmatlan éjszaka, rossz ébredés... délelőtt a próbán levetem a trikómat. De csak azért, hogy bebizonyítsam, semmi funkcióját nem látom a pőreségnek. Megcsináltam, nem pirultam el, másnap viszont ismét felöltözve játszottam. Gyűlölöm az öncélú jeleneteket, a hatásvadász meztelenséget, ennek semmi köze a művészethez, ebből én köszönöm, nem kérek.- Film- és tévészerepekre,' gondolom, annál inkább vágyik. — Hónapokkal ezelőtt, amikor a Független Színpadon éppen szabad voltam, két rendezővel dolgoztam. Ilyenkor nem szólnak az életembe, ha netalántán nem próbálok, kiadnak, forgathatok. Na, ezek az én tiszavirág életű boldogságaim. A Szikora János rendezésében készült Anyegin, amelyben két snittben kellett megmutatnom, hogy még mindig szerelmes vagyok a főhősbe, noha újra és újra visszautasít. Az Amnesztiában megtapsoltak az amerikaiak. Meghalt a férjed, most közlik veled a hírt, mondani akarsz valamit, de egyetlen szó sem jön ki a torkodon, mert fojtogat a sírás - ezt játsszd el, kért Robert Greenwald, a rendező. Megcsináltam. És most ebből élek, ez ad erőt, ez az élmény segít abban, hogy továbbra is talpon maradjak. Egyedül vagyok és félek. Félek, hogy a sebek nem hegednek be és akkor mi lesz? Huszonévesen egy életre megkeseredjek? Szabó G. László Rablóöngyilkosság Tegnap K. Jenő, az elismert alkoholista, szóba elegyedett L. Magdával. L. Magda egy ékszerüzlet eladónője, éppen a napi bevételt vitte a bankba. K. Jenő szemtelenül azt ajánlotta, hogy öngyilkos lesz, ha neki adja a pénzt. A visszautasítás ellenére erőszakkal megkaparintotta a pénzesdobozt, ezután a zsákmánnyal visszatért a Fekete Macska nevű vendéglőhöz, megvárta, míg arra jön egy teherautó és alávetette magát. A nyomozás kiderítette: K. Jenő fogadott a barátaival, hogy gazdagon hal meg. Tudományos szenzáció A pozsonyi Makromolekulá- ris Intézet főleg makromolekulák nyújtásával foglalkozik. Ezt az igényes tudományos feladatot az osztrák kollégákkal együttműködve igyekeznek megoldani. Az osztrák kutatók húzzák a makromolekula egyik végét Bécsben, a mieink a másik végét Galántán. Augusztus negyedikén az osztrákok nem mindennapi sikert értek el. A szokásos óránkénti 10 milliméterrel ellentétben a makromolekulát óránként 20 kilométerrel sikerült nyújtaniuk. Tíz óra alatt az osztrákok el is jutottak saját molekulavégükkel az olasz határig. Csak ekkor derült ki, hogy a világraszóló tudományos eredményt annak köszönhetik, hogy Galántán a mieink a molekula másik végét elengedték. Az idős elsős esete A tizenhét évesL. Pityuszep- tember elsején a dunakedd- pénteki alapiskola első osztályába kérte fölvételét. Tanulmányainak ily késői kezdését szülei munkaszeretetével indokolta. Amikor Pityuka óvodáskorú volt, szülei elhatározták, a fokhagyma nagybani termesztésének áldozzák életüket. Dezső apuka és Ilonka anyuka fiuktól, annak ötödik születésnapján, szépen elbúcsúztak, s megkérték Bodri kutyát, hogy törődjön a gyerekekkel. L. Pityu és a Bodri nevű eb tizenkét évre eltűnt a futball- pálya nagyságú fóliasátrukban. A takarítózseni P. Tibort, a Tudományos Akadémia kutatóját rajtakapták egy harmadikos számtan- példán. Munkahelyén a fiatal kutatónak számító kopaszodó fizikust igyekvő szakembernek tartották, miközben koros polgárasszonyok kézről kézre adták P. Tibor, a takarítózseni telefonszámát. Fél kézzel port törölt, a-másikkal ablakot, jobb lábbal padlót fényesített. Egy börongós szerda délután P. Tibor özvegy M.-nénél zsonglőrködött, amikor kitört a botrány. A tudós takarítót rajtakapták, amint M.-né ükunokájának őrizetlenül hagyott matematikafüzete körül ólálkodik. A kihívott rendőröknek P. Tibor bevallotta, hogy a füzetben található izgatóan megoldatlan példákat akarta megoldani kihasználatlan bal lábával. Egyébként, az elvált, háromgyermekes fizikus takarítói tevékenységének az oka- mint azt sokan gondolnák — nem alacsony fizetésében, nyomorúságos anyagi és lakás- helyzetében keresendő. P. Tibort gyógyíthatatlan tenni akarás kínozza. Pénteki utazás A hét utolsó munkanap délutánján L. Dezső is utazni akart. L. Dezső, zenész és sírásó egysze- mélyben, nagybőgője társaságában kívánt buszra szállni. Többórás sikertelen próbálkozás után már bőgő nélkül is hajlandó lett volna utazni, de mindhiába. A sofőrök hajtha- tatlanságát nem barnabőrű polgártársunk faja, inkább fajsúlya okozta. A tömött buszokra a lelkén kívül más már nemigen férhetett föl. A zeneművelő sírásó kétségbeesésében végső lépésre szánta el magát: a bőgőtokba a hangszer helyett ő bújt, sorsát cimborái gondjaira bízva. Föl is adták — a sofőrnek némi borravalót mellékelve - a legközelebbi buszra. A derék buszvezetőt a végállomáson érte a meglepetés, amikor a csomagtartóból a kissé megviselt, sírva hálálkodó utas előkászálódott. 1990. IX. 28.
