Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-09-14 / 37. szám
Tanulságok a cigányság történelméből A magántulajdon sem öröktől való Személy szerint rendkívül irritált, hogy a cigányságról a sajtó véleménye (és ennek kapcsán a közönségmegítélés) durván polarizálódik: egyfelől „kreol bőrű bűnelkövetőkről“ kapunk hírt a rendőrségi rovatban, másfelől atyáskodó beszámolókat hátrányos helyzetű cigánygyerekek megsegítéséről, ujjongó kritikákat cigánymüvészek tárlatairól, antológiáiról (függetlenül ezeknek az alkotásoknak valódi értékétől) és diadalmas tudósításokat egy-egy területről, ahol a „cigánykérdést“ úgymond megoldották. Meggyőződésem, hogy az egész problémakört egységben kell tekinteni a ritka diadaloktól egészen a kriminológiai problémákig. Különös tekintettel arra, hogy ez utóbbiak lélekszámarányos mennyisége egyébként sem rosszabb az össznépi átlagnál, csak éppen szem előtt van, és beleillik a sok helyütt tapasztalható előítéletességbe. Éppen a bűnelkövetéssel kapcsolatban kerestem választ Diósi Ágnes szociográfusnál, a népről szóló kitűnő könyvek írójánál, milyen a sajátos hagyományú cigányság történelmileg kialakult viszonya a magántulajdonhoz, mert az a meggyőződésem, hogy bizonyos negatív jelenségeknek itt van a kulcsa.-Valóban történeti összefüggésben kell nézni a kérdést - mondja Diósi Ágnes de ehhez igencsak vissza kell mennünk az időben. Ott kezdeném, hogy egy időben foglalkoztam gyermekfolklór-kutatás- sal is, tradicionális cigány anyanyelvű közösségben. Az érdekelt, hogy milyen - gazdag vagy szegény - nyelvi környezetben élnek. És a deklarált ingerszegénység helyett hatalmas ingergazdagságot találtam. Hallatlanul dramatikus meséket például. Kitünően „eljátszott" élethelyzeteket: lakodalmat, vásárt. Vizsgálódásaim során előkerült egy régi vándormondóka, amit mindenki ismer: Ez elment vadászni, ez meglőtte stb. Ez cigányul így hangzott: Adal gélja te take- nutazinen... - azaz: Egy elment ürgészni, ez megfogta, és így tovább. Szöget ütött a fejembe, hogy miért szerepel az egyik változatban vadász és lövés, a másikban pedig ártatlan befogás. És akkor az jutott eszembe, hogy a magyarok már a honfoglaláskor fegyveresen érkeztek, a cigányok pedig, akik őshazájukból ugyanebben az időben indultak el, különböző nem vadász mesterségeket folytattak. Amikor a XVI. század táján hazánkban megjelentek, mi szívesen fogadtuk őket, mert szükség volt az általuk ismert szakmákra, például a kovácsmesterségre, míg Nyu- gat-Európában elüldözték őket. Akkoriban oltalomlevelek birtokában, békésen éltünk egymás mellett, azután a magyar nép betagolódott az osztálytársadalomba, a cigányok pedig tovább őrizték a törzsicsaládi közösséget, és egyetlen tulajdoni formát ismertek: a köztulajdont. Ez tovább él mindmáig: amit a család szerez vagy főz, abból mindenki elvehet, aki odatéved. a cigányság számára ez a látszólagos lehetőség sem valósult meg: kirekedtek a földosztásból, a tanulásból, a szakképzésből és így tovább. Olyannyira, hogy kirekesztettségük a korábbi történelmi szakaszokhoz képest még nőtt is. Ez sok tekintetben a leépülésüket jelentette, kivált, ha figyelembe vesszük azt az eluralkodó hamis nézetet, amely szerint a szocializmus automatikusan szünteti meg a szegénységet. • Úgy érti, hogy leépülésük sajátos kultúrájuk lebomlásához is vezetett?- Természetesen, hiszen maguk a közösségek pusztultak. Korábban adva volt a cigányság stabil helye a társadalom peremén, most ez szétzilálódott: paradox módon az alkotmány szövegében deklarálta jogaikat, a gyakorlat pedig megvonta azokat. És ebben a helyzetben azzal marasztalta el őket a társadalom, hogy azért maradnak el a fejlődésben, mert nem Is képesek arra, és nem is törekszenek rá. Itt sokkal jobban kiütközött a másságuk. Tulajdonképpen ekkor került be a köztudatba, hogy cigány módon élni csak valami negatívat jelenthet. Időközben kiszolgáltatottságuk csak növekedett, és egyszerűen léthelyzetük is magával hozta a bűnözés veszélyét, ami aztán kihegyezettebb figyelmet eredményezett irányukban a kriminalitás szempontjából. Ebből egyenesen következett egy idő után a törvény előtti hátrányos helyzet - a gyakorlatban. • Akkor hadd térjek most vissza eredeti kérdésemre: a cigányság sajátos moralitása szemszögéből nézve kriminalitás-e mindaz, amit mi annak tartunk?- Egészen biztosan nem. Vegyünk egy triviális példát. A magyar munkásnak azt mondták, hogy tiéd az ország. Egy idő után rájött, hogy nem az övé, és tett róla, hogy mégis az legyen. Aktatáskában, feketefuvarral összegyűjtötte magának a tulajdonrészét. Már aki tehette. A cigány nem tehette, mert rendszerint nem is volt olyan helyzetben, hogy egy jobb szerszámhoz hozzájuthatott volna. Nem kell szépítenünk a dolgot: van, természetesen, hogy van a cigányok között is bűnöző. Csakhogy ezek megítélése más. Ha egy munkás hazavisz egy csőrös fogót, az a közmegítélésben vagány huncutság. Ha cigány teszi ugyanezt: súlyos, büntetendő dolog. Más szóval kifejezve, a romló gazdasági helyzettel romlott a cigányságról alkotott kép is. 0 De az eredeti kérdés úgy szólt: milyen a cigányságnak magának a viszonya a magántulajdonhoz?- Eredendően más. Még ma is közösségi tulajdonformákban gondolkodik. Ez természetesen nem menti fel a zsebtolvajt, de magyarázatot ad a cigányság egészének felfogására. És van benne valami pozitív: ami a tiéd, az az enyém is, és fordítva. • Gondolom, ez a le nem telepedett, a vándoréletmód mentalitása is.- A vándorlás megtanította a cigányságot arra, hogy a jég hátán is megéljen. És ez éppenséggel most jön jól: jelen nyomorúságukban életképesebbnek bizonyulnak a magyaroknál. Ami viszont megint egy okkal több az ellenérzések kialakulásához. • A másság mindig ingerlő, ők pedig megőriztek egy csomó olyan tulajdonságot, mely a többségnél feledésbe ment.-Igen. Tudomásol kell venni, hogy a cigányság különbözik, de ezt nem ók akarták. Sorsuk sűrítve mutatja fel mindazt a kudarcot, ami a magyar társadalmat az elmúlt ötödfél évtizedben érte. Illúzióim nincsenek. Csupán azt tudom, hogy együtt kerültünk bele, és ezért együtt kell kilábalnunk a gödörből. Amig kifelejtjük őket a társadalomból, igazi demokráciáról nem beszélhetünk. Lukácsy András (Magyar Hírlap) • Ám később ez az idilli viszony megváltozott...- Évszázadokon át tartott a harmonikus együttélés, mígnem Mária Terézia és II. József erőszakos telepítést rendelt el, megtiltotta számukra az anyanyelv használatát, a lótartást, és még a gyerekeket is el akarta venni tőlük. Ettől kezdve gyakorlatilag semmiféle jog nem védte őket, és ez a védtelenség - mint minden hasonló sorban levő közösségnél tapasztaljuk - még szorosabbra fűzte a soraikat. Ez egészen természetes reakció minden hasonló helyzetben. • És nyilván ekkor jelentkeztek a megítélésben differenciák.-Igen, kialakult egy paternalista viszony a falu és a falu szélén élő cigánysor között, amelyben természetes volt bizonyos lekezelés, hogy például a magyarok tegezik a cigányt, míg azok magázzák emezeket. A munkájukra, szakértelmükre továbbra is szükség volt, de jogvédelem hiányában ellenértékűi csak alamizsnát kaptak. Különös módon „fizetőképes kereslet" volt a kiegészítő szolgáltatásaikra is, mint a jóslás, a kuruzslás-gyógyítás és a rontás. Ezek a gyakorlatban olyan továbbélő szolgáltatások, amelyekről a falusi közösség már leszokott, noha amúgy még igényelte. A sort folytathatnám is. Ma például igen sok helyen a kántálást vagy regölést a magyarok helyett a cigányok végzik. Ismerek olyan cigányközösségeket, például a tarpait, amelyekben gyönyörűen énekelnek magyar dalokat, méghozzá olyan dalokat, amelyeket a faluközösség már nem is ismer, vagy olyan archaikus formákat, amelyeket mások már elfeledtek. Hogy analóg kifejezést használjak, olyan ez, mint az ortodoxia: egy zárt és kiszolgáltatott közösség ösztönös önvédelme. • És végül jött a holocaust, majd a felszabadulás.- Bizony, 1945 a cigányok számára valóban felszabadulás volt, mert az életüket mentette meg, akárcsak a zsidóságét. És mégsem volt felszabadulás abból a szempontból, hogy társadalmi helyzetük lényegében nem változott. Akárhogy nézzük is, a háború utáni évtizedek óriási táradalmi mobilitást hoztak magukkal: munkások és parasztok ezrei és tízezrei kerültek más besorolásba, és ez a mozgás emberek sokaságával hitette el, hogy most itt a lehetőség és boldogulni fog. De KÉP A ROMA KULTÚRA ELSŐ VILÁGFESZTIVÁLJÁRÓL, AMELYET MÁRCIUS VÉGÉN RENDEZTEK BRÜNNBEN (Archív felvétel) Frantisek Braxator AZ EURÓPAI Ü KISEBBSÉGVÉDELEM* Bármiféle államformája lesz is majd Szlovákiának, nem szabadul meg a területén élő kisebbségek problémájától. Főként a legnépesebb - a magyar - lesz egyike azoknak a mindenkori kérdéseknek, amelyeket a szlovákoknak meg kell oldaniuk. Szlovákia jelenleg a Szovjetunió érdekszférájához tartozik. A hatalmát fenntartó uralkodó csoport a nemzetiségi kérdés tekintetében is az ún. „lenini alapelvek" szerint jár el. Lenin miképpen képzelte el a nemzetiségek és a kisebbségek kérdésének megoldását a cárok kezéből átvett soknemzetiségű birodalomban? A Szovjetunió Kommunista Pártjának programjában mindmáig szerepel a „nemzetiségek összeolvadásának" tétele, amely a nemzeti öntudatot a gyakorlatban a szocialista hazafisággal kívánja helyettesíteni. Ez az elméleti alapon megindo- kolhatatlan tétel - módosított formában - Marxtól származik. Marx elképzelése az volt, hogy a szocializmus a legfejlettebb országokban hamarosan győzni fog, ezek az országok ideológiai és gazdasági egységbe tömörülnek, és valamiféle szocialista konglomerátumot alkotnak. Ma már tudjuk, hogy ez nem következett be. Még kevésbé valósult meg az egyes nemzetek nyelvének és kultúrájának beolvasztása. Maga Lenin sem hitt túlzottan Marx fenti tételében, amikor a Kommunista Párt XII. kongresszusához szóló levelében fontosnak tartotta leírni: „Szigorú előírásokat kell kibo- csátanunk a nemzeti nyelvek használatáról a mi uniónkhoz tartozó egyes szovjet nemzeti köztársaságokban, és különösen gondot kell fordítanunk arra, hogy azokat be is tartsák.“ Lenin állásfoglalása mögött az a szándék húzódott meg, hogy a Szovjetunió nemzetiségeinek alkalmat és lehetőséget adjon arra, hogy az új államszövetséget sajátjuknak érezzék. Lenin a nemzetiségek és a kisebbségek iránti új politikát és állandó és hosszú távú „ügyként“ kezelte. Sztálin közgazdasági voluntariz- musa a NÉP végét jelentette: bürokratizmusa és eröszakuralma pedig a lenini nemzetiségi politika felszámolását eredményezte Lenin ezt idejekorán felismerte, mert a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos tanulmányaiban Sztálin és Ordzsoni- kidze túlkapásai kapcsán már az „eloroszosított bennszülöttekről" beszél, és óv a „helyes soviniszta és bürokrata orosztó“. Sztálin véget vetett a lenini nemzetiségi politikának. Hruscsov, bár Sztálin kritikusa volt, e tekintetben mégis az ó politikáját követte. Brezs- nyev rajtuk is túltett. Az ő időszakában törölték a szovjet köztársaságok alkotmányából szuverenitásuk legfontosabb elemét: azt, hogy az anyanyelv a „szuverén köztársaságában egyszersmind az állam nyelve is. Csupán a Kaukázuson túl fekvő köztársaságoknak - miután felkeléssel fenyegetőztek - sikerült alkotmányuk eredeti szövegét megtartaniuk. Moszkva még Andropov rövid működése alatt is az „eloro- szosodott bennszülött“-eket karolta fel, s ha ilyenek nem voltak, akkor a szövetségi köztársaságok élére saját embereit helyezte. Ilyen állapotokat örökölt Gorbacsov, aki szinte semmiféle tevékenységet nem fejtett ki a nemzetiségi politika területén.-A litvániai, kazahsztáni, örményországi és azerbajdzsáni események, a krími tatárok tüntetései, a zsidó származású szovjet állampolgárok kivándorlása, az ukrajnai mozgolódások világosan utalnak arra, hogy a szovjet népek és nemzetek egyáltalán nem elégedettek. Ki’ A tanulmány eredeti címe: „Ochrana ménéin v Európé“. Megjelent a Szlovák Tudományos és Kulturális Társaság (Slovenská spoloönost' pre vedu a kultúru) montreáli lapjában, a Pohl'ady, 6a- sopis pre kultúru 1988. augusztusi számának 69-80. oldalain. (Magyarul megjelent a KAPU 1990. Júniusi számában). vételt az oroszok képezhetnének, de sokan ezt is tagadják. A nemzeti kisebbségek kérdése a Szovjetunió csatlós államaiban sem problémamentes. Még ha a totalitárius rezsimek hivatalosan csak zárt ajtók mögött foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel, nem lehet eltitkolni az egyik-másik kisebbség (jogos vagy kevésbé jogos) elégedetlenségével kapcsolatos híreket. Ez a Magyarországon, Romániában, Lengyelországban és a cseh országrészekben élő szlovák kisebbségekre is vonatkozik, de nem kevésbé annak az erős német kisebbségnek a maradékaira, amelyek a Varsói Szerződés valamennyi tagállamának területén, Kelet-Közép-Európá- ban élnek, továbbá a blokkon kívüli Jugoszlávia sokféle nemzetiségére, de mindenekelőtt arra a nagy számú magyar kisebbségre Romániában, amelynek sorsa a feszültségek alapját képezi. Az 1917 óta, illetve Kelet-Közép- Európában 1945 óta eltelt idő bizonyítja, hogy a kommunista állam és az ideológia nem képes a nemzetiségi és kisebbségi kérdés megoldására, legfeljebb az elégedetlenség elnyomására, a legkedvezőbb esetben ignorálására. Milyen a helyzet e tekintetben Európa más részein? Annak ellenére, hogy ott katonai (Észak-Atlanti Szerződés Szervezete) és gazdasági csoportosulások (Európai Közösség, Európai Szabadkereskedelmi Társulás) léteznek, a nemzetiségek és nemzeti kisebbségek helyzetének tiszteletben tartásában változó a helyzet. Mindez történelmi okokra vezethető vissza. A kisebbségek vagy nemzetiségi csoportok olyan államban élnek, amelyben az államalkotó nemzet más nyelven beszél, és eltérő hagyományai vannak. Az országhatárok Európában többé-kevésbé véletlenszerűen alakultak ki háborúk, uralkodói viszályok, házasság- kötések, örökösödési jogok, stratégiai megfontolások hatására. Mindaddig, amíg a mai értelemben vett nacionalizmus fogalma ismeretlen volt, az összefüggő nyelvi és kulturális térségek bekövetkezett feldarabolásának nem volt lényeges szerepe. Konfliktusok a „nemzeti államokéban azoknak az államoknak a kialakulása után lettek, amelyek arra az alapeszmére épültek, hogy a nemzet (náció) csak abban az esetben fejlődhet és érvényesülhet a legkedvezőbb körülmények közt, ha saját államában tömörül, és az védi magát az idegen befolyástól. Az ilyen állam nem szervezője többé a területén élő valamennyi polgár közösségének, hanem ezt a feladatot csak az „államalkotó“ nemzet javára végzi el. Arra törekszik, hogy a területen lévő más elemeket asszimilálja, illetve a más államok területén levő saját nemzetbelijeit bekebelezze. Nem kétséges, hogy a nemzetállam eszméje Európában hatalmas erőket hozott mozgásba A nemzetek felett álló birodalmak felbomlottak, miközben az apró államok nemzeti egységekbe tömörültek. Németország, Olaszország és Spanyolország e fejlődés legismertebb példái. A szlovákok szemszögéből nézve a nemzetállam kialakítása szerencsétlen következményekkel járt, amikor a magyaroknak sikerült elérni az osztrák-magyar kiegyezést, és ily módon biztosítani annak az esélyét, hogy asoknemzetiségüMagyar- országot magyar nemzeti állammá alakítsák át. A saját állammal nem rendelkező nemzetek számára, ilyenek a szlovákok is, a nemzetállamok keletkezésének volt és mindmáig van egy kellemetlen következménye a nemzetfogalom átértékelése. A nemzet már nem azt jelenti, amit rajta a szlovákok értenek, vagyis a nép egy csoportját, amely ugyanazt a nyelvet beszéli, közös története és kulturális öröksége van, hanem azt, amit „állami hovatartozásnak" neveznek. A fogalom ilyen felfogásának klasz- szikus példája a második világháború után létrejött Egyesült Nemzetek Szervezete, amelyben tulajdonképpen nem nemzetek, hanem államok kaptak tagsági jogot (Folytatjuk) 1990. IX. 14. B i/asÉrnap
