Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-09-07 / 36. szám
FORMAN, MENZEL, CHYTILOVÁ, SCHORM - a névsor, amely a hatvanas évek cseh új hullámának legkiválóbb rendezőit vonultatja fel, mindig vele kezdődik. Vele, aki itthon forgatott alkotásaival, a MEGHALLGATÁSSAL, a FEKETE PÉTERREL az EGY SZÖSZI SZERELMÉVEL és a TŰZ VAN, BABÁMl-mal a hétköznapi groteszk, az örök érvényű filmszatíra egyik legnagyobb mestere lett. Vele, aki az élet mikrodramaturgiájáL megragadva egészen eredeti, ma már csehesnek nevezett filmes-látásmódot teremtett. Vele, aki az ELSZAKADÁSSAL a nulláról indult Amerikában, a SZÁLL A KAKUKK FÉSZKÉRE című alkotásával, a HAIR- rel és az AMADEUSszal viszont a legmagasabb csúcsra jutott. Milos Forman 1932-ben született Cáslavban; ötéves, amikor először .ül moziban, kilenc, amikor a németek megölik szüleit. Fivére már színházi díszleteket tervez akkoriban, őt pedig hol a család barátai, hol a rokonok nevelik, majd kollégiumba kerül, ahol színjátszókört alakít. Érettségi után színházrendezőnek jelentkezik, de nem veszik fel. A prágai Filmművészeti Főiskolán dramaturg szakra kerül, s ott végez 1956-ban. Laterna Magica, Semafor, Cinohemí klub - a legjobb prágai színházak munkatársa, amikor JAROSLAV PAPOUSEK, IVAN PASSER, VLADIMÍR PUCHOLT, JAN VOSTRCIL és MILOSLAV ONDRÍCEK barátja lesz. A nagy csapat négy maradandó értékű filmet készít együtt, aztán Forman „elszakad“ hazájától, és 1970-től amerikai rendezőként folytatja pályáját. Hat filmet rendezett eddig „odaát“, közülük kettőért, a Száll a kakukk.. .-ért és az Amadeusért Oscar-díjat kapott, de a Ragtime-mal és a Valmonttal is remekművet alkotott. Beszélgetés Milos Formánnál 9 Suta, tébláboló, kudarcot kudarcra halmozó Fekete Péteréi mellé Ken Kesey, Gerome Rágni, Docto- row, Peter Shaffer és Choderlos de Laclos műveinek lázadó, betörhetet- len, a társadalmi normákra fittyet hányó hőseit sorakoztatta fel. Mire következtessek ebből? Arra, hogy csak itthon, Passer és Papousek társaságában szeretett forgatókönyvet írni, vagy arra, hogy még most sem érzi magát igazi amerikainak?- Amerikában gyorsan gyökeret ereszt az ember, de ha olyan erősen kötődik az anyanyelvéhez, mint én, akkor aligha fog angolul írni. Megpróbáltam. Nem ment. Na jó, nem nagyon erőltettem. Én rendező vagyok, írjanak csak szépen az írók. 9 Amíg itthon élt, azokról forgatta filmjeit, akiknek még a gondolatait is ismerte. Az egyszerű, csetlő- botló, sorsuknak kiszolgáltatott kisemberekről. Az amerikaiakról, húsz év után mi a véleménye? Egyáltalán: kiismerte őket? Én nem látok nagy különbséget amerikai és kelet-európai között. Ilyesmit csak addig sejt az ember, amíg nem érti a nyelvet, amit körülötte beszélnek, de ha elsajátította, akkor gyorsan rájön, hogy alapjában véve egyformák vagyunk. Vallásunk, szokásvilágunk, életritmusunk ugyan különbözik, de a lényeg mégsem ez, hanem a belső tulajdonságok összessége, s ha ezt vesszük, akkor azt kell hogy mondjam: számító, rosszakaró, gáncsoskodó emberek Amerikában is vannak, nemcsak itt, mint ahogy undok, kiállhatatlan, szemét alakok is. Amerika a végletek országa, minden igaz, amit beszélnek róla, a legrosszabb is, meg a legjobb is. > 1970-ben, amikor az Elszakadást forgatta, miből kapott többet, a rosszból vagy a jóból? Nem emlékszem, nem erre figyeltem. Én a rosszat mindig magainban keresem; azok a dolgok, amelyeken nem áll módombam változtatni, sosem zavarnak annyira, mint a saját hülyeségeim. Az Elszakadás az ötödik filmem volt, Amerikában viszont az első, és kezdőnek lenni ott sem könnyű. A Fekete Péternek és a Szöszinek annak idején New Yorkban is sikere volt, tehát ismertek a szakmában, ennek ellenére mégis azt mondták: egymillió dollárnál többet semmiképpen sem költhetők a filmre, ez a maximum, ebből ki kell hogy jöjjek. Rendben, feleltem, majd igyekezni fogok. És a honoráriumomat, a teljes összeget, amit kaptam, hozzátettem az egymillióhoz, mert szentül hittem, hogy a költségek busásan megtérülnek. Az Elszakadás Európában az év legjobb filmje lett, Cannesban és Belgrádiéin különdíjat kapott, Amerikában mégsem vonzott teltházakat. Sőt, majdnem megbukott. Az európai közönség még szórakozni is tud azon, hogy micsoda bolondok vagyunk, az amerikaiaknak viszont tudniuk kell, hogy akárhogy van is, azért minden oké. Márpedig ebben a filmben semmi sem oké... rosszul élő középosztálybeli szülők, elhagyott-elveszett gyerekek, ital, kártya, marihuána, gruppenszex ... ennyit egyszerre Amerika sem tudott megemészteni: A honoráriumom tehát teljes egészében elűszott, de ha nincs az Elszakadás, akkor nincs a Száll a kakukk fészkére sem, Michael Douglas ugyanis éppen akkoriban keresett rendezőt Ken Kesey bestselleréhez,' s mert tetszett neki a filmem, és olcsó is voltam számára, engem kért fel a forgatásra. > Ez minden esetben így történik? Jön a producer, kezében a regény, vagy a színmű és azt mondja: tessék, gondolkozzon rajta, én ebben óriási bizniszt látok. Igen, hozza az anyagot, elolvasom, ha tetszik, megcsináljuk a forgatókönyvet és vázolom az elképzeléseimet. Mire ő azt feleli: ide nézzen, Formán úr, ez a film, úgy, ahogy most megírták, 20 millió dollárba kerül, nekem viszot 18 millióm van csak. Mit tud tenni azért, hogy kétmillióval olcsóbb legyen a film? Erre én leülök a forgatókönyvíróval és megbeszéljük, mit lehetne kihúzni a sztoriból. Ha találunk egy-két kevésbé fontos jelenetet, akkor azt kidobjuk, ha nem, akkor közlöm vele, hogy sajnálom, nem tudok eleget tenni a kérésének, vagy szerez több pénzt, vagy keres egy másik rendezőt, mert harmadik megoldás nem létezik. Most rajta a sor. Ha jó producer, akkor kitart mellettem, és én egymilliót biztosan megtakarítok neki, ha pedig nem, akkor elbúcsúzunk egymástól. Végül is bátran kimondhatom: boldog ember vagyok, mert sem a körülmények, sem az KARLOVY VARYBAN, A FILMFESZTIVÁLON (Méry Gábor felvétele) élet, de még az anyagi helyzetem sem kényszerített arra, hogy olyan valamibe menjek bele, amihez nem éreztem volna kedvet vagy tehetséget. Én mindegyik filmemet úgy csinálhattam meg, ahogy én akartam, a saját elképzeléseim szerint, és soha, egyetlen egyszer sem éreztem kényszerhelyzetben magam. Bármelyik munkámra gondolok is, mindegyiket szeretem és mindegyikkel elégedett vagyok. • Amikor forgatni kezd, már jelenetről jelenetre, végleges formájában látja az egész filmet?- Már csak az kellene! Nagyjából, fő vonalaiban látom, az igaz, de ahhoz sem ragaszkodom erőnek erejével. A film csapatmunka, s én mindenkitől elvárom, hogy hozzon valamit, az operatőrtől, a zeneszerzőtől, a jelmeztervezőtől ugyanúgy, mint a színészektől. Akkor örülök, ha valami olyat produkálunk közösen, amire én még csak gondolni sem gondoltam. Rólam már rég tudják a szakmában: én a lehető legjobb munkatársakkal veszem körbe magam, s a színészeimet is úgy válogatom meg, hogy senkiben se kelljen csalódnom. Ha jó a csapat, akkor a végeredény is csak jé) lehet, ez a véleményem. 9 ön, aki 1968-ig ízig-vérig cseh rendező volt, hogy tudott meghason- lás nélkül, szinte egyik napról a másikra amerikaivá válni?- Úgy, hogy megmaradtam annak, akinek születtem. Én Amerikában is cseh vagyok, ott is európai lélekkel, sőt cseh szemmel forgatok. A legnagyobb szerencsémnek pedig a mai napig azt tartom, hogy odakint is megtaláltam azokat az embereket, akikkel a lényeges dolgokban mindig egyetértek Ez nagyon fontos. Ha megvannak a munkatársak, akkor már csak almalmazkodni kell egy új világ számunkra kezdetben szokatlan feltételeihez. Jan Némecnek és Pavel Juráceknek nem sikerült gyökeret eresztenie Amerikában, Ivan Passernek igen. Könnyű dolga lenne az embernek, ha brossúra alapján a legfrissebb alkotások attól válnak majd unalmassá, hogy rendre kommunistaellenesek lesznek. De azután, hogy kiürül az állam kasszája, más filmek születnek majd, olyan alkotások, amelyek ismét felvehetik a versenyt a külföldi produkciókkal, mert tartalmas, értékes nemzeti filmek lesznek. Most, hogy a csehszlovák rendezők számára is megszűntek a tabutémák, már csak arra kel! ügyelni, hogy mindenki olyan filmet forgasson, amilyenhez tehetsége van. Mert ha olyan ember kap kedvel a Hamlet megfilmesítéséhez, akinek csak Hófehérke történetéhez van érzéke, akkor abból könnyen baj lehet. Amerikában az ilyen filmest Hollywood bohócának nevezik. Bohócokbéú sajnos Csehszlovákiában is volt éppen elég az elmúlt húsz év alatt, és most nem is annyira a rendezőkre gondolok, mint inkább azokra a vezetőkre, akik tehetség nélkül irányították az országot. Ha egy asztalosból holnap főorvost csinálnak, akkor jaj annak a kórháznak, de a főorvosból se legyen asztalos soha! Sikert csak akkor érhet el az ember, ha tisztességgel és legjobb tudásával végzi azt a munkát, amelyhez tehetsége van. 9 Tizedik filmjét, a nemrég bemutatott Valmontot minduntalan Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című alkotásával vetik össze a kritikusok, mivel mindkét mű ugyanarra a történetre épül. Nem zavarja ez önt?- Egyáltalán nem. Még csak az sem idegesít, hogy Frears munkája Oscar-díjat kapott és mindenütt sikere van, a Valmontot pedig elutasította az amerikai kritika. Elutasította, mert nincsenek benne fekete-fehér hősök, nálam nem annyira felismerhetőek a bűnösök, s ráadásul nem is mindegyik nyeri el méltó büntetését. Frearst tisztelem, hosszú idő után végre a filmjét is megnéztem, de nem lenne fair play a részemről, ha most elemezni kezdeném. 9 Akkor csak annyit áruljon el: a Valmontot játszó John Malkovich alakításáról hogy vélekedik?- Malkovich remek színész és a Veszedelmes viszonyokban is kitűnő. 9 önnél Colin Firth alakítja ugyanezt a szerepet, s az ö Valmont- ja sokkal visszafogottabb, sokkal szelídebb, mint Malkoviché.- De ne felejtse el: nálam a történet koncepciója is más, és Firthnck ahhoz kellett igazodnia. # Tehát elégedett vele?- Igen. És elégedett vagyok Anette Boninggel is, aki a márkáiét alakítja a filmben. > Következő munkájáról tud már valamit?- Semmit: Töprengek, olvasok, keresgélek, egyszerre három művel is kokettálok, de lehet hogy egy negyedikbe szeretek majd bele, amelyre éveket kell fhég vámom. Mindenesetre nem sietek... én a munkával valahogy úgy vagyok, mint a gyomrommal. Akkor eszem, ha éhes vagyok, tehát dolgozni is csak akkor kezdek el, ha már nagyon úgy érzem, hogy dolgoznom kell. F.gy film általában két-három évet vesz el az életemből, és ennyi időt csak olyan munkával tölthet az ember, amely közel áll a szívéhez. Mert ha nem szeretek bele, akkor vége, akkor csak szenvedés az egész, annak meg semmi értelme. 9 Igaz, hogy egy elegáns üvegpalota harmincadik emeletén lakik New Yorkban?- Igen, a Central Parkra néz a szobám. 9 S mit lát, ha kinyitja az ablakot?- Sosem nyitom ki, mert tériszonyom van. 9 Akkor a csukott ablak mögül milyennek látja a világot? Nézhetem én bárhonnan, mindenütt ugyanazt látom: őrületes kupleráj a világ. tudna amerikai filmet csinálni. Nekem abból kell kiindulnom, hogy hogyan érzek és hogyan gondolkozom és ennek megfelelően kell témát választanom, de olyat, hogy az azok számára is érdekes legyen, akik közt élek. McMurphy története: Amerika. A Hair: Amerika. A Ragtime: Amerika. S ha már elért egy-két sikert az ember, akkor azt csinál, amit akar. Szembesítheti Mozartot és Salierit, megmutathatja, milyennek képzeli Valmontot... a hírnév kapukat nyit előtte. 9 S miközben megy, megy előre, változik az ember? * •- Szerintem nem. Én úgy érzem, tíz, húsz, harminc évvel ezelőtt pontosan olyan voltam, mint ma, vagy ha úgy tetszik, ma is olyan vagyok mint rég. Mostanában rengeteget olvasok a háborús bűnösökről... én el sem tudom képzelni, hogy azok, akik a koncentrációs táborokban öltek, gyilkoltak, pusztítottak, nyugodt, békés körülmények között tisztességes, igaz emberek voltak. Nem, az lehetetlen. A rossz már akkor is bennük lakozott, csak impulzus híján nem tudott kitörni belőlük. A jóságunk, a szeretetünk is csak bizonyos helyzetekben mutatkozik meg, de ha azzal születtünk, akkor az velünk is marad, amíg élünk. Én nem hiszek abban, hogy az embert át lehet formálni, „igazítani“, akár egy zakót, ez egy bukott társadalmi rendszer nevetséges gondolata volt. • Ha már itt tartunk: a politikai pálfordulat után, számít-e újabb új hullámra Prágában?- Hogyne számítanék! Persze nem a régi rendezők fognak majd új hullámokat kavarni, azok, akiknek félbeszakították a pályájukat, hanem a fiatalok, az ifjú tehetségek. Előbb azonban el kell csendesednie az eufóriának, meg kell nyugodniuk a kedélyeknek. Három-négy év sajnos így is veszendőbe megy, mert a legtöbb rendező nem tud majd mit kezdeni a szabadságával, s ha az elmúlt húsz év filmjei a kommunista propagandát szolgálták, akkor 'O/ 14 Szabó G. László 1990. IX. 7. i/asflrnap
