Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-08-31 / 35. szám
Kulisszák mögött amit nem mond ki senki: árva mint színes pára beleolvad a fölénk hajló égbe vagy bele vész a terpeszkedő világba tehervagonra rótt ige: enyhe karcolás az ember történetében kallódó lelet: valóság-e vagy polipnyújtózású képzelet? nyűtt díszletek közt beesett arcú idegen: viszket eg, halál-karcsú önnön életét keresi s ha nem leli mint élő szülőkkel árva a másét ölti magára csak az örök amibe nem bújhatunk minden átélhető: halál a mutató áll? vagy vele forog a világ? Élő rovások Fodor Sándornak ott ahol a nagysomlyó térdéhez bújik a kissomlyó s homlokán minden napkeltekor megborzong a totem ott fekszik ott fekszik kiterítve feketekendős asszonyok arcukra sült fájdalommal mossák a Somlyó vizével zarándokok taposta markában a fázós földnek ne sírj menj tovább szádban percen a fogzománc összeszorított fogaid közül kaján vigyorral kicsúszik a tehetetlenség kidülledt szemedbe belebámul a világ te konok fajta menj a tolvajos a nyerges a libán tető felé ott látsz majd zúzmarás bajszú öregeket ereszkedni a völgybe taknyos öregek ballagnak korhadt kereszt darabjait szorongatva földszínű kezeikben az ellenük játszó idő rozsdaporrá őrölte fegyvereiket abban gázolnak hideg vér serken pikkelyes talpukból élő rovások zárkóznak egy elkésett üzenetbe lehull szemhéjad ..........ím egy rebbenéssel elt emettél egy nemzetséget ( ) nyisd ki szemed hadd szurkálják nyers fények míg retinád megkérgesedik nyitott szemmel menj a halálba ezüstpénz bütykös ujjak sose tudják lefogni! Rettenetes játék Ahol a gondolatokat elkapja nyers erejével az érzelmek hatalmas örvénye magasba dobja, majd lerántja titkos mélyébe rettenetes játékban születik a vers. Arkagyij Rajkin Szerezzen egy jegyet! Kora reggel a telefon ébresztett:- Halló! Ki beszél?... elvtárs?- Rajkin. Hallgatom.- Bocsánatot kérek a zavarás miatt. Lenne egy kérésem. Senki nem tud segíteni, csak ön tudná teljesíteni a kérésemet.- Mi érdekli?- Egy jegy kellene.- Egy jegy? Rendben van. Mi- kő fia?- Mára. Bárhová fordultam, mindenütt elutasítottak. Mondom, nem tíz kell, nem öt, mindössze egy. Nem adnak. Lehetetlen. Megtudtam az ön telefonszámát, és így zavartam meg.- Rendben van. Az ön nevére szóló lesz.- Van még egy kérésem: idős ember vagyok, kényelmes hely kellene.- Jó, kényelmes hely lesz.- De nagyon szeretném, ha minél távolabb lenne a bejárattól, tudja, nem szeretem a huzatot. Meghűlhetek...- Rendben van. Az első sorba.- Nem. Az első sorban... ott, tudja, ott nagyon rossz... Valahova középre szeretném, ott kevésbé ráz...- Miket beszél?... hogy ott ráz? Elképzeltem magamban, hogy ül ez az öregember, mosolyog, hasát fogja a nevetéstől. Gondoltam: „Egy ilyen öregembernek mindenáron jegyet kell szerezni...- Feltétlenül szerzek...- Csak, persze, érti... lejjebb.- Nem egészen értem, mit akar.- Egy jegy kellene Kijevbe. Tudja? Táviratot kaptam a lányomtól. Hívnak Kijevbe. Sürgősen. Mindegyik állomás elutasít. Már bocsásson meg nekem, Rajkin elvtárs... Amint látják, olykor a nézők is nevetésre késztetik a színészt. Bán Péter fordítása A tavaszi a falu fi fonálból szőtt g] rás komótos ko] zafelé a templcf kilógott a zsolti még benne bu éneklés lendülel diák minduntai tak a mellére, n az ingét. Bent, még ott volt az de kint már szer a kémények kö; Mikor házáé moly szemöldöl az akácfák, vá ingatták neki. A igyekezettel n> udvaron, egyet szájjal kimarko a szomszéd kai pedig úgy mel tárult békesség a boglyák, a fs kifordul itt min< A tornácon emelkedett fel e széles jóindulal tenyerét.- Adjon az ii uram. Vártam. Kis András fc a köszönést, és - Jól tette. Az úr komc után reszelte a t dát is szerette Ahogy megláttE roskönyvet, ny ábrázata, és va veskedéssel kén - Mi volt a lé - A lecke? mel a vendégri elfelejtettem. De az Isten bi nak, befelé utr volt Lukács evái mának harmadil vers.- Ühm - bizo: dég manapság az ember, e-e-( sok mindent elf nak okáért, hog is éppúgy joga v túra áldásaihoz, bernek. A falusi úgy süt az Isten - Hát süt is, a a szavába Kis a tornác alól az szikrában izott ■ A vendég i Menekültünk a hömpölygő folyó elől. Deszkák, baromfitetemek úsztak az ár felszínén. Emberek kiabáltak a partról. Igazából nem is part volt, csak a másik utca, amit még nem öntött el a víz. Ez a legelső gyerekkori élményem, ennél régebbre képtelenség visszanyúlni az időben/Nem tudok mindenre visszaemlékezni. Egy bérházba költöztünk. Rubeola, bárányhimlő, fertőző májgyulladás meg egy könnyebb csuklóműtét. Az udvaron fociztunk. Kirúgtam a labdát az utcára. Futottam utána. Megbotlottam egy kiálló vasdarabban, és amekkora voltam, akkorát estem. Belevágtam a kezemet egy betonpárkány szélébe. Úgy éreztem, a tenyerem leválik nyomban. Aztán bent összevarták. Nem biztos, hogy minden kérdésre tudok válaszolni. Nem hiszem, hogy volt a családunkban idegbeteg. Csak a nagybátyám akasztotta fel magát a padláson. Tulajdonképpen rá sem emlékszem, egyszer vagy kétszer láttam összesen. Egy kis faluban laktak. Vagy nem is falu volt az, inkább birtok. Állítólag hipnotizálni is tudott, de én nem hiszem el. Ismertem egy bolondot a házból. Jámbor volt, és folyton mosolygott. Nem volt közveszélyes. A családja egyébként jómódban élt, biztosan nem tehettek róla, hogy ilyen lett a gyerekük. A zsebét mindig megtömték pénzzel, nehogy a fogyatékossága miatt szegényke bármiben is hiányt szenvedjen. Ismerték már lent a boltban. Szinte mindennap betért egy- egy tábla csokoládéért. Ha egy kicsit hízelegtek az elárusítólányok, még több pénzt is adott nekik. Egy alkalommal, amikor én is éppen ott vártam a sorsomra, azt mutogatták, milyen szép nyuszik vannak a csokoládé papírján. Ugrándo- zó-táncoló, füligszáj nyuszik. Az a bolond meg képes volt megvenni nyár közepén. Valami elfekvő, poros áru lehetett, az a hülye pedig megvette. Amikor elment, jót kacagtak rajta a lányok, mert a húsvéti csokoládéba befészkelt a moly. Vitte haza jámbor mosollyal. Néha egészen normálisnak tűnt. Hogy tényleg bolond, arra úgy jöttem rá, hogy láttam egyszer a falra firkálni. Gondoltam, rajzol. A saját árnyékát rajzolta körül. De ahogy a körvonalat követte, kénytelen volt meghajolni, így az árnyéka is vele mozdult, mások lettek a kontúrok. Végül az irkafirka a falon a rajzfilm fázisaira hasonlított inkább. Mindig elölről kezdte, de sohasem tudta végigrajzolni. Úgy maradt, félben. Nem, dehogy neveltek vallásos szellemben. Csak egy imádságot ismertem akkor még: „Hála legyen! Megvolt mindig a mindennapim, és nem gyűjtöttem másnapra valót; a sírókkal sírni jólesett, de nem nevettem minden nevetővel; amim nem volt, nem kívántam, de sohasem volt elég az, aki voltam; ember lehettem akkor is, amikor az emberek nem akartak emberek lenni“. Nem találok szavakat erre. Itt minden cáfol engem. Itt képtelenség erről beszélni. Itt még az imádság is másként hangzik; nem kapnak levegőt a szavak, jelentésük devalválódik, lepotyognak a csótányok közé, bemocskolódnak, és soha többé nem tudják visszaadni igazi fényüket, mert ezek mécsbogarak voltak, ha éjszaka felvisszhangzottak. Ennek a jelentését nem lehet a tenyérből megállapítani. Csak állok a visszhangos szobában, lehunyom a szemem, a kezem előrenyújtom, mint a holdkórosok. Olyan, mint egy rossz álom. Itt semmiről sem lehet álmodni. A tükör nélküli falakon nincsenek arcaim. Én nem tudok mesélni. A magam érdekében nem tudok. Lehet, hogy otthon sem volt tükör. Egy szűkös emeleti lakásban laktunk, szorongtunk. Kevés volt a hely, állandóan kerülgetnünk kellett egymást, hullott lassan a vakolat a falakról, és zuhantunk mi is minden darabbal egyre lejjebb. Azért érzékeltetem így a salétromos falak állagát, mert a szegénységünkkel azonosítottam, semmiségünk dobozává vált a dohos lakás. Akkor kezd az ember felnőni, ha. rájön erre. Ha irigykedni kezd, hogy mások jobban élnek: fehér csempés, tágas fürdőszobákról ábrándozik, belebambul az újságba, ahol csupa korszerű dologról olvas, és az asztal közepére ereszkedik le egy pók. Hálója megtartja. Neki biztos kötele van, amely megvédi. Egyre csak lefelé vezető lépcsőket látok a szemem előtt. A nyitott udvari lépcsőház vaskorlátjára könyökölve ráérő háziasz- szonyok bírálták, ki hogyan öltözik, ki mit főz, és nem utolsósorban: ki kit csal meg. Mindig tudta a nyitott gang kíváncsi népe, kihez jött vendég, vagy kin hagyott kék foltokat a férje. A lépcső alá lila színű méreggel beporozott búza meg kukoricaszemeket raktak egy újságpapírra. Nem emlékszem már, hogy reagáltak rá az egerek. Apám rokkantnyugdíjas volt, nehézkesen mozgott, ezért állandóan a szobában vagy a gangon ült, mindent megfigyelt, ami a házban történt. Anyám takarítani járt, szükség volt mindig egy kis nyugdíjkiegészítésre. Soha sem lehettem egyedül, figyelt a család és a szomszédok hada. Egyébként jól megvoltunk egymással, de ez nem minden. Egy ideig természetesnek tűnt, hogy együtt végezzük el az otthoni munkát, sütjük a palacsintát, nézzük a tévét, kártyázunk vagy etetjük a vadgalambokat. Külön útjaink sokáig egyáltalán nem voltak. Az okozta az első igazi konfliktust, amikor a nővéremnek udvarolni kezdett Tibi. Moziba is csak szülői beleegyezéssel - eleinte kísérettel - mentek; utána persze mindjárt haza kellett jönniük, mert odahaza később is mérték az időt. Szegény fiú alig mert szólni Ágihoz a szüleim jelenlétében, velem beszélgetett inkább, ha eljött hozzánk. Csakhamar önállósítani kezdték magukat, el-elmaradtak: sétáltunk egyet mozi után, vagy: kimaradt az egyik buszjárat; el is hittük eleinte, de az öregek azért mindig zsörtölődtek: nektek már nem is jó velünk, mondogatták szemrehányóan. Közben eszükbe sem jutott, képtelenek voltak felfogni, hogy Tibi nem velük akar csevegni; nem is csoda, hogy nem értették meg a kapcsolatukat, szerintem legalább húsz éve nem élnek házaséletet; igaz, nem is volt nekik hol. Amikor fáradtan hazajöttek a munkából, mi már a nővéremmel otthon voltunk; a két szélesebb ágy - amin ők alszanak —, a nővérem díványa és az összecsukható vaságy, amin én aludtam, az egész szobát betöltötte, felfigyeltünk volna a legkisebb zajra is. A hétvégén esedékes mosdás kész cirkusz volt. Nagy fazékban melegített vizet anyám a gáztűzhelyen. Állandó volt a tisztálkodás sorrendje: elsőként apám fürdött a mo- sóteknőben, aztán én, majd a nővérem következett, végül pedig anyám. Eközben a többiek a szobában várakoztak. Egyszer fürdés után kimentem a vécére, a nyitott gang legvégén, utána azonban nem mehettem rögtön vissza a 'szobába, mert Ági volt a soros fürdő.. Éltem az alkalommal: meglestem nővéremet. Teljesen begerjedtem, mert ő volt az első nő, akit meztelenül láttam. Szerencsétlenségemre az egyik nagyhangú szomszéd- asszony meglátott, amint a kulcslyukon leskelődtem, leszidott, és beárult anyámnak; apám lekevert két nagy pofont, amikor megtudta, csak úgy csengett a fülem. Összefogtak ellenem: ferde hajlamúnak és romlottnak bélyegeztek; úgy kerülgettek hetekig, mint valam pestisest. Nem tudok beszélni, magamról hitelesen, biztosan nem tudok. Ahog) visszaemlékszem, mindig szótlan és ma gányos voltam. Természetemből adódd a zárkózottság. Itt különösen kerülőn az embereket, többnyire a behavazod hegyet nézem az ablakon keresztül rossz lehet ott lakni a fehér csúcsok között, nincs a közelben semmi, semmi Biztosan órákig kell gyalogolni a követ kező boltig. Ha kérdeznek valamit tőlem, sohasem válaszolok rögtön, valami gáncsol, talán az állandó fejfájás. nIT gyón régóta fáj a fejem, nem is tudok pontosan visszaemlékezni, mikor kezdődött. Persze, megpróbálok pontosabban válaszolni. Valahogy véletlenül történt, tizenhárom éves lehettem, akkoi jöttem rá az önkielégítés műveletére. Éppen csak pelyhedzett az ágyékom. A vécében csináltam. Ha jött valaki a szomszédos fülkébe, mindig csörögtem közben a papírral, vagy lehúztam a vizet, hogy ne hallatsszon át semmi, ami gyanús lehet. Szerencsére a szomszéd- asszony lemezjátszójából hegyitangók harsogtak a nap bármely szakában. Sokszor kávéztak együtt vasárnap délutánonként anyámmal. Szóval olyankor körülbástyázott a zene ott, a folyosó végén; közben a nőkre gondoltam, főleg színésznőkre meg a szomszédasszonyokra; izgalmas-fordulatos történeteket gondoltam ki, amelyekben a legerkölcsösebb nők is engedelmeskedtek akaratomnak. Lemezjátszót vettek a szüleim tizenötödik születésnapomra^ Nővérem férjhez ment Tibihez, most ÚT A VÉGTELENBE Kopasz Viktor felvétele X *gaWH# '# ülf J' J; MP j i tiw' . W i fr. J &űf i JHHH ** . áBH f f J ^ Kontra Ferenc*
