Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-08-17 / 33. szám
Dr. Karel Bemáthot épp oly régen ismerem, ahány éves a háború utáni köztársaság. Barátságunk a felszabadulás után kezdődött. azóta folyamatos a kapcsolatunk. Léván született, anyanyelve magyar. 19 éves korában hurcolták el az auschwitzi halál- táborba, ahonnan a csodával határos módon sikerült élve hazajönnie. A prágai Károly Egyetem Orvostudományi Tanszékére az elsők között jelentkezett felvételre. s miután azt sikeresen elvégezte, a tényleges katonai szolgálat után se vette le az egyenruhát. A hadsereg kötelékében maradt. Most ugorjunk át tizenöt esztendőt. Ez alatt különböző alakulatoknál szolgált, majd a prágai Központi Katonai Kórházba került, megszerezte a belgyógyászati szakorvosi képesítést és később a III. belgyógyászati osztály parancsnokhelyettese lett (polgári nyelven főorvoshelyettes). E funkciójában lett 1968 tavaszán Ludvík Svoboda köz- társasági elnök személyi orvosa, akit elkísért vidéki útjaira, • Mindenki a Kremlben lakott?- Akik ezzel a géppel érkeztek, igen, akiket előzőleg elhurcoltak, azok nem. Velük csak késő éjszaka találkoztunk. • Akkor most erről beszélj.- Jó, de előrebocsátom, én a tárgyaláson természetesen nem voltam jelen, azonban olyan közel voltam az elnökhöz, hogy gyakorlatilag mindent láttam, ami körülötte történik. Először is feltűná^Volt, hogy megérkezésünk után a gondoskodásunkkal megbízott KGB - akkor még NKVD - tagjai csak Bil'akot keresték. Látszott, hogy kezdettől fogva különleges helyzetben van, rögtön el is vitték őt tárgyalni, Svobodát csak később kísérték utána. Különben is azután már a két küldöttség részvételével semmiféle kétoldalú tárgyalás nem létezett. A szovjetek megküldték a mieinknek a jegyzőkönyv tervezetét, azt mi átdolgozva vissza- küldtük. A szovjetek nem értettek vele egyet, agyonjavították, kihuzigáltak belőle, s megint visszaküldték. Az egész úgy festett, mint amikor a főnök visszaküldi a beosztottjának a jelentést, mert nincs vele Svoboda elnök a megszállás súlyos napjaiban s a mindannyiunk számára oly emlékezetes moszkvai útjára is. Épp erről a három napról szeretnék részleteket hallani. így elevenednek fel Bemáth doktor emlékei:- Ha megengeded, márciussal kezdeném. Ludvík Svoboda hadse- regtábomok és később nemzetvédelmi miniszter személyi orvosa 1945- től a főnököm, dr. Josef Sedivy ezredes volt, aki februárban szívinfarktusban megbetegedett. A véletlen úgy hozta, hogy az elnökválasztás előtt két héttel Ludvík Svobodánál heveny hasfájdalmak léptek fel, és főnököm távollétében tőlem kért segítséget. így kerültem hozzá. • Emlékszel még az elnökválasztás előzményeire, hogy ne csak a trgikus napokról beszéljünk? — Természetesen. Alexander Dubcek felkérésére egy héttel a választás előtt a kórház vezetőségének orvosi bizonyítványt kellett kidolgoznia Ludvík Svoboda egészségi állapotáról, vajon alkalmas-e a köz- társasági elnök tisztségének betöltésére. Bár a régi dokumentációk alapján egyértelműen egészségesnek nyilváníthattuk volna, a már említett rosszulléte miatt nem voltunk biztosak a dolgunkban. Egy 73. életévében levő embernél nem olyan egyszerű a jövőbe látni és biztonsággal állítani, hogy száz százalékig egészséges. A jelentést elkészítettük. Pontosan egy hétre rá, az elnökválasztás előtti napon, reggel nyolckor csöng a telefon. A vonal másik végén Svq- boda. Közli, hogy rosszul van. Hogy milyen izgalmakat éltünk át orvoskollégáimmal - Jirí Smrcka tábornokkal, a kórház II. belgyógyászati osztályának parancsokéval és Bed- fich Placák sebész-főorvossal ezen a napon, azt nem akarom részletesen ecsetelni. Elég talán annyi, hogy nála töltöttem az éjszakát és úgy-ahogy felkészítettem öt a nagy napra. Kiváló fizikai erőnlétének volt köszönhető, hogy a be nem avatottak a választási ceremónia alatt semmit sem vettek észre. A fárasztó nap után, amikor este hétkor a lakásán felkerestem, már pizsamában nézte a tévét. A fájdalmak még két napig kínozták. Aztán mintha elvágták volna, az általunk gyanított, de csak utólag bebizonyított vesekő természetes úton eltávozott. • Milyen benyomást tett rád akkor mint ember?- Normálisan viselkedő, szerény és igen rendes ember volt. „Fejedelmi” fogadtatás Moszkvában • Távozás titokban • Kitartása erőt adott a kormányküldöttség tagjainak • Miért írták alá a megszállást? • Azt mondod, szerény, nem tudom jól emlékszem-e, de valami rémlik, hogy elutasította az Állami Szanatóriumot?- Igazad van. A választás napjának reggelén Engel tábornok, a kórház parancsnoka magához rendelt bennünket, hogy adjuk át Svoboda hadseregtábornok teljes egészség- ügyi dokumentációját, mert e nappal a róla való gondoskodást az Állami Szanatórium veszi át. Ez meg is történt. Csakhogy Svoboda köztársasági elnök még aznap este közölte: évtizedek óta a katonakórház gondoskodik róla, nem látja okát annak, hogy pzen változtasson. A szerénységére jellemző, hogy civil fogorvosa volt, és ahhoz hű is maradt. • Gyakran találkoztál vele?- Elkísértem hivatalos vidéki útjaira, és az a megtiszteltetés ért, hogy amikor családi túrára a Magas-Tátrá- ba utazott, a feleségemmel együtt oda is meghívást kaptunk. Bámulatosan szívós és remek turista volt. Ködös, csúnya időben, csúszós úton gyalog másztunk föl a Szikla-tótól a Lomnici-csúcsra. Bevallom, visszafelé nem voltam hajlandó ezt az utal gyalog megtenni, a többség - az elnök felesége is - drótkötélpályán, ő viszont a hegyivezetővel gyalog tért vissza. Nyolcórás gyalogtúrákat is tettünk. • Imponáló teljesítmény. Ezek szerint jó erőnlétben volt.- Igen, és hadd tegyem hozzá: nemcsak a Tátrában, hanem Moszkvában is. Mindenki rászorult a segítségemre, csak ő nem. • Ha már átugrottunk a Tátrából Moszkvába, szeretném, ha ecsetelnéd e megrázó napok légkörét, a körülményeket és elsősorban Svoboda elnök szerepét.- Persze: De előbb talán elmondanám a prágai előzményeket. Augusztus 21-én reggel háromnegyed ötkor a kórházi összekötő hívott fel és közölte, hogy az országot megszállták. Azonnal bementem a kórházba,és pillanatok múlva már ott volt az elnök autója. A gépkocsivezetővel üzent: szedjem össze a cókmókomat és azonnal induljak hozzá. A Vár teljesen körül volt zárva, szerencsére az egyik oldalkaput nem vették észre és onnan be lehetett jutni. Szörnyű látvány volt a Várat, az ország büszkeségét ilyen megalázó állapotban viszontlátni. Tankok, páncélautók, géppuskás katonák tömege. Svoboda, akinél már összegyűltek legközelebbi munkatársai, reggel nyolckor úgy döntött, hogy átmegyünk elnöki irodájába. Egyúttal utasítást adott, hogy álljon elő a kocsija, tudni akarja, mi történik a városban. Ez azonban már nem sikerült. Nem engedték őt sehová. Tulajdonképpen internálták a saját irodájában, senkit nem engedtek be hozzá, egész nap egyedül volt, a külvilágtól elvágva. • Mikor született az a terv, hogy Moszkvába utazik?- A megszállás második napján, 22-én megjelentek nála a megszállókkal együttműködő politikusaink és egy új forradalmi munkás-paraszt kormány névsorát akarták vele jóváhagyatni. Ne felejtsük el, hogy az ország elismert és közszeretetnek örvendő vezetői Dubcek, Centik, Smrkovsky. Kriegel, Spacek és $i- mon nyomtalanul eltűntek Prágából! Ő az eléje terjesztett névsor aláírását a leghatározottabban elutasította. Este elmesélte az egész jelenetet, amint a papírt visszadobta, és szemléltetően bemutatta, hogyan rúgna belé az egész nemzet, ha aláírná, hiszen erre senkitől nem kapott felhatalmazást. Ellenben ragaszkodott ahhoz - és erre sem a szovjetek, sem a kollaboránsok nem számítottak -, hogy Brezsnyevvel kíván találkozni. • Úgy is mondhatnánk, hogy kikényszerítette az utazást?- Szó szerint. így azután még aznap döntés született, hogy 23-án Svoboda vezetésével párt- és kormányküldöttség utazik Moszkvába. Csendben, korlát nélküli tábori lépcsőkön kellett felkapaszkodni a repülőgépre. Én úgy egyensúlyoztam, mint egy kötéltáncos, mert mind a két kezemben bőrönd volt, ami a többieket eléggé meglepte. Az elnök kísérete üres kézzel utazott, mert az a hír járta, hogy még aznap este hazajövünk. Óvatosságból az orvosi táskán kívül a személyes holmimat, borotvát és egyebeket is vittem. Végül ez a többikenek is nagyon jól jött. Az út rettentő hosszúnak tűnt, a felhők fölött repültünk, nem tudtuk hol vagyunk, kellemetlenül, bizonytalanul éreztük magunkat. Lehangoló volt a küldöttségben látni Bil'akot, Indrát, akikről azt suttogták, hogy a fő kollaboránsok. Közben az elnök kívánságára Pozsonyban megszakítottuk az utat, felvettük dr. Husákot, az akkori miniszterelnök-helyettest. • Csehszlovák pilóta vezette a gépet?- Nem tudom, nem valószínű, mert szovjet gépen, állítólag Brezs- nyev repülőgépén repültünk. • Akkoriban remekül megrendezett baráti fogadtatásról beszéltek.- így igaz. Míg az induláskor tábori lépcsőkön kellett felkapaszkodni a gépbe, Moszkvában baldachi- nos, szőnyeggel bevont lépcsőkön lépkedtünk le. A repülőtéren felsorakozott a moszkvai díszszázad, gyalogosok, tengerészek, természetesen zenével és még Moszkva előtt hét vadászgép csatlakozott hozzánk, s díszkísérettel repültünk tovább. A legmagasabb szintű fogadóbizottság várt ránk, élén Brezsnyevvel. Persze nem hiányoztak az úttörők, zászlók, transzparensek, éljenzések, puszik. Én mint ezredes, nem kaptam, de kollégám dr. Smrcka tábornok igen. A kíséretben szerencsére ketten voltunk orvosok, ő a párt- és a kormányküldöttségnek volt a hivatalos orvosa, én a köztársasági elnök személyi orvosa. Az úton, a repülőtérről a Kremlbe, ahol mindnyájunkat kifogástalanul elszállásoltak, százak és százak éltették Svobodát és az ismeretlen helyen fogva tartott Dubceket. Képzelheted, mit éreztünk e nagyszabású színházi teljesítmény láttán. megelégedve. Ez így ment az utolsó napig, amikor egyetlen tárgyalásra összeült a két küldöttség,és az aláírás előtt megvitatták a jegyzőkönyv végső szövegezését. • Svobodának nem volt rád szüksége? Jól bírta a megterhelést?- Kitűnően, az egész csoportban ő tartotta a lelket, a többiek pszichi- kailag rossz állapotban voltak, mindenkire nyomasztóan hatott a fojtott, szorongató légkör. Azóta sokszor és sokan megkérdőjelezték, helyes volt-e a dokumentum aláírása. Tudjuk, hogy Kriegel volt az egyetlen, aki semmi áron nem volt hajlandó erre. Az elnök néhányszor mondta nekem: meggyőződése, hogy a szovjetek mindenre képesek lennének, ha nem jutnánk megegyezésre. Lehengerelnék az egész országot, és ő mint elnök tizennégy millió ember életéért érzett felelősséget. Ez volt az ő krédója. Igen nagyra értékelek több olyan mozzanatot, amely az elnök szívós kitartását, azt is mondhatnám, hősiességét jellemzi. Elhatározta, elutazik Moszkvába és visszahoz mindenkit, akiket elhurcoltak, holott számított arra az eshetőségre,. hogy nem biztos a hazatérés. Köztudott az is, hogy Kriegelt ott akarták tartani, Svoboda egész egyszerűen nem volt hajlandó nélküle visszatérni. • Még szeretném, ha Dubcek- ről is mondanál néhány szót.- Érkezésünk napján éjféltájt teljesen váratlanul hozták el közénk, aztán már velünk maradt. Szörnyű állapotban volt, halálsápadt, lélektelen arckifejezésével viaszfigurára emlékeztetett. Nem tudtuk őt szóra bírni. Lehetett rajta látni, hogy az elmúlt napokban élete legnagyobb megrázkódtatását élte át. Dr. Smrckának nem kis erőfeszítéssel sikerült erőt önteni belé és valahogy rendbeszedni, jóformán állandóan, még éjjel is mellette volt. • Végül is tudjuk, hogy 26-án este megtörtént az aláírás. Az elutazásra való visszaemlékezéssel fejezzük be beszélgetésünket.- Erről egész röviden. Este, az aláírás után arról volt szó, hogy reggel fél ötkor indul a gép. Hajnali fél háromkor közölték: készüljünk gyorsan, máris indulni kell. Ez nem okozott gondot, hiszen csomagjaink jóformán nem voltak. Mint a tolvajokat, úgy vittek ki bennünket a repülőtérre, a repülőgép már be volt indítva, valakik kinn voltak, Brezs- nyev azonban nem, arra biztosan emlékszem. Semmi ceremónia, dísz- század, ünnepélyes búcsúztatás. » Gyors beszállás,és irány Prága. Kis Éva 1990. Vili. 17 i/asárnap Ar chívumi felvétel Beszélgetés dr. Karel Bernáthtal, a köztársasági elnök kezelőorvosával
