Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1990-08-10 / 32. szám

(Folytatás az 1. oldalról) MANCZAL FERENC és ÉVA Nagyfödémesen családi házban laknak, bikákat nevelnek eladásra, fóliában szegfűt termesztenek, és ez év május elsejétől Diószegen ma­gánbüfét nyitottak. Ferenc kőműves volt, Éva 22 évig óvodában dolgo­zott, míg meg nem rúgta egy ló, és néhány lábmútét után nem helyez­ték rokkantsági nyugdíjba. Két fiút neveltek, azoknak már saját ottho­nuk van. * - A férjem eddig 2200 koronát keresett az állami gazdaságban, ahol mint kőműves dolgozott, én 677 korona rokkantsági nyugdíjat kap­tam, igaz, most felemelték 1270 ko­ronára. Ennyi pénzből nem lehet tisztességesen megélni, főként ha az ember a gyerekeit is támogatni akarja - mondja Éva asszony.-Hát nem is magunkért dolgo­zunk annyit, hanem a gyerekekért - toldja meg szavait Manczal úr.- Meg aztán, tudja milyen a ma­gyar ember, csak dolgozik, dölgozik, nem tud meglenni munka nélkül. Persze, egyedül nem győznénk KATONA FERENC és ÁGI Borsa legszebb házában laknak. Három évig építették, van még rá 140 000 korona adósságuk, nincs is az egész berendezve, mégis élve­zik. Ezt azon nyomban észrevettük, amikor bekopogtattunk. Illatozott a frissen sült bukta, a 31 éves apa levesét fogyasztotta, a 30 éves ma­ma tipegő kislányát etette. A na­gyobbik, iskolába készülő kislány egyformán jól beszél magyarul és szlovákul. Erre a szülők sokat ad­nak. Azonnal tudtuk, hogy értelmisé­giekkel van dolgunk. Megnyilvánulá­sukból, életfilozófiájukból. Ferenc gyógytornász, de már rég nem hiva-, tása gyakorlásával keresi a pénzt. Vagy öt más szakmában dolgozott, végül is hivatásos tűzoltó lett, és látogatásunk napján kapta meg a magánfuvarozói engedélyt. Ági táncpedagógus, gyermekei születé­se előtt naponta bejárt Pozsony Dúbravka negyedébe, mivel köze­lebb nem jutott álláshoz. A Szőttes TAKÁCS FERENC deáki kocsmáros, Vágfarkasdon él a szüleinél. A kocsmában csak italt mérnek, konyha nincs.- Aki eddig is megitta a magáét, ezután se mond le róla. Órányi pon­tosságra meg tudnám mondani ki mikor jön be a féldecijére, sörére. Szerintem a falusi embert az ár­emelkedés nem érintette annyira, mint a városit. Az itteniek, ami a kosztot illeti sokkal szerényebbek. Megelégszenek egy kis szalonná­val, kenyérrel, paprikával, paradi­csommal. Télen kolbásszal, leves­sel. Az öltözködésre se adnak sokat. Tulajdonképpen munkaruhában élik le az évet. Szerintem nem az élelmi­szerárakat kellett volna emelni, hi­szen ez érinti leginkább a legtöbb háztartást. Enni, inni kell. Én egyál­talán nem fogyasztok alkoholt, an­nak ellenére, hogy csapos vagyok, mégsem tudok tisztességesen kijön­ni a fizetésemből. Igaz, hogy a mun­kahelyemre naponta autóval jövök, másként nem tudnék időben nyitni. 1500 korona az alapfizetésem. Meg lehet ebből élni? a házat, a kertet, a fóliát, az állato­kat, a büfét. Nyugdíjasok segítenek ki bennünket, nekik is jól jön a több­letpénz -.magyarázza Manczalné.- Magukat mennyire érintette az áremelés? - kérdezzük.- Leginkább a magas adókra pa­naszkodunk. Leadtunk öt bikát és 17 000 korona adót kellett fizetnünk. Ezt rém soknak tartjuk. Az áremel­kedést a vevőkön mérem le legin­kább. A büfét a munkások számára hozta őket össze, hét évig táncoltak együtt. Most meg hét éve az élet útját járják együtt. Rendkívül rokon­szenvesek, barátságosak és mun- kakedvelók. Megművelik a kertet, befőznek, takarékoskodnak, céltu­datosan gyerekeket nevelnek - tud­ják, mit akarnak.- Beosztjuk a pénzt, nem iszunk, nem dohányzunk. A kislányomnak négynaponként kell egy Sunar, an­nak meg 100 százalékkal felment az ára. Gyermekcipőt 100 koronán alul nem lehet kapni. Még szerencse, hogy minden ruhaneműt eltettem létesítettük, igényeikhez mértük a kínálatot. Leginkább leveseket meg gulyást kínálunk - elérhető áron. Az állami restihez képest csak 20-50 fillérrel kérünk többet, de sok­kal nagyobb adagokat mérünk, a mi­nőségről nem is beszélve. Nálunk a pacalleves 5,50-be kerül, a gulyás 11,70-be, körülbelül egy koronával emeltük az árakat. Mondanom sem kell, hogy a nyereség minimális. Többet kérhetnénk, de akkor elve­szítenénk a vendégeinket. így is az áremelkedés után kevesebben jön­nek, mint azelőtt. Az emberek meg­állnak a bódé előtt, elolvassák a táb­lára kiírt árakat és továbbmennek. Megfigyeltem, hogy eddig az ételhez egy-két fél karaj kenyeret kértek, most négyet és többet kérnek. Sem­mit sem hagynak az asztalon, ha valamit nem bírnak megenni, becso­magolják és elviszik magukkal. Az­előtt itthagytak néhány fillért a fel­szolgálásért, most türelmesen kivár­ják, míg visszaadjuk a visszajáró pénzt - így összegzi megfigyeléseit Éva asszony, majd hozzáteszi: - Az emberek 95 százaléka meggondol­ja, mire költi pénzét. A munkások legtöbbjének a pénztárcájában 10-20 korona van, ezzel gazdálkod­nak a hét végéig... a nagyobbik lányról, így most a kicsi hordja. Mivel éh nem dolgozom, ru­haneműt magamra alig vásárolok. A kertben megterem a zöldség, a gyümölcs.- Min tudnak spórolni? - kér­dezzük.- Semmin sem fogunk takarékos­kodni. Úgy élünk, mint eddig. Legfel­jebb többet dolgozunk. A pénzkere­sés módját kell megtalálni. Minden, amit fogyasztunk, szükséges, így hát nincs miről lemondanunk - teszi hozzá határozottan Ferenc. GÁL MÁRIA Nagymácséd egyik utolsó há­zának kiskapujában ül. 71 éves, most éppen dinnyét árul. A gye­rekeknek segít. Fürgesége megcáfolja korát. Mondja, ez csak a látszat, mert bizony fára­dékony, és sok orvosságot szed. Gyakori szédülését az alacsony vérnyomás okozza. Kora és betegsége ellenére mégsem tud pihenni. Hat uno­kája és két dédunokája van, az egyik fia meghalt, három árvát hagyott itt, azokat akarja, míg bírja, segíteni. De ha azoknak ad, akkor a többinek is adni kell... Ezért jár el foghagymát tisztítani, palántázni, kapálni...- Ebben a házban lakom - mutat a háta mögé még a szüléimé volt. Van néhány csirkém, tyúkom, de a szenet vásárolom. Az a kis zöldség megterem a kertben. Nagyon szerény vagyok, leginkább to­jást sütök, itt-ott levest főzök. Az 1430 nyugíjamból többre nem is nagyon futná. Ki kell fizetnem a házadót, a villanyt, rádiót, televí­ziót, meg kell venni a fát, a sze­net, úgy átlagban havonta hét- száz korona marad minden másra. Van ugyan fürdőszo­bám, de a bojlert leállíttattam, mert 220 koronát fizettem ha­vonta a villanyért. Ha mosako­dáshoz, mosogatáshoz meleg í­TANKÓCZI ÉVA TAKÁCS PÉTER és KATALIN Péter 35 éves, Katalin 32, egy 9 éves fiú szülei. Vadonatúj Favorit kocsijukban robogtak Deákiba, ami­kor megállítottuk őket. Dolgozni mentek a kertbe. Mindkettőjük szülei ott élnek, ott gazdálkodnak, fóliáz­nak. Ebből kiderül, hogy zöldséget nem vásárolnak, és amint elmond­ják, húsfélét is ritkán, mert a szülők disznót hizlalnak, baromfit tartanak. Katalin óvónő, Péter a VETVÁR kisszövetkezet főnöke, amely öreg házak renoválásával foglalkozik és huszonöt alkalmazottja van. Ók hogy érzik az élelmiszer-drá­gulást?- Nagyon szeretjük a tejet és a tejtermékeket. Naponta két liter tejet vásároltam, igaz, néhány decit ki is öntöttem, mivel azt a mai minő­ség mellett nem nagyon lehet tárol­ni. A tej és a tejtermékek fogyasztá­sát regulálni fogjuk... Ezen termé­keket kisebb csomagolásban is for­galmazni kellene, hogy senkit ne kényszerítsenek pazarlásra. Amit vi­szont hiányolunk, az a halellátás. Nagyon szeretjük a halat, egészsé­ges is, csak nem léhet kapni. Azt az áremelés ellenére is megvásárol­nánk. Szerencsénknek tartjuk, hogy a szüléink támogatnak bennünket, ellátnak zöldséggel, gyümölccsel, baromfival. Méry Gábor felvételei Ozorai Katalin írása 1982-től a vágsellyei takarék­bank főnöke. O aztán igazán tudja, hogyan mozgatják az em­berek a pénzüket. Most például mindenki befektetni akar. Sokan LESS RÓBERT még csak 18 éves, most ta­nult ki, pincér a nyitrai Nitra Szálló kávéházában. Munkahe­lyére naponta Felsökirályiból jár be, ahol szüleivel és két testvé­rével családi házban él. Ő hogy észleli az áremelést?- Drasztikusan - feleli keser­nyés mosollyal. - Két-három hó­nappal ezelőtt 2000 korona volt az alapfizetésem, most meg 1400 koronát kaptam, mivel bennünket a forgalom szerint fi­zetnek. Kevesebb a vendég,ke­vesebbet fogyasztnak, annak el­lenére, hogy az alkohol ára nem emelkedett, sőt, a borovicskáé lement. Úgy látszik, az emberek jobban meggondolják, mire köl­tik a pénzüket. Ezt otthon is észlelem. A mamám sokkal ke- vesebbet,Vásárol, mint azelőtt. Azelőtt sók tejet, sajtot fogyasz­tottunk, most lényegesen keve­sebbet. Leginkább főzeléket meg tésztafélét fóz az anyukám. Az áremelkedésről nem szök­tem a vizet, akkor tudok valamit spórolni.- A gyerekei nem segítik?- El sem fogadnám. Ok a sa­ját gyerekeiket támogassák, úgy, ahogy azt én is tettem, teszem... Igaz, mindenféle drá­gább lett, nehéz az élet, de én azt mondom, azelőtt még nehe­zebb volt. Fiatalasszony korom­ban mentem volna dolgozni, de nem volt hová. öt-hat kilométert gyalogoltunk, hogy elszegőd­hessünk kapásoknak, aztán, amikor a földekre értünk, elker­gettek bennünket, hogy nincs ránk szükség, vagy azzal az indokkal, hogy csorba, életlen kapával jöttünk. Hát így volt... gépkocsira vinkuláltatnak, még akkor is, ha nem tartanak rá igényt, mert abban reményked­nek, hogy pénzüket a sorszám átengedésével kamatoztatják.- Szerintem ez a rendelkezés két momentumot akar felölelni: az egyik, hogy az állam pénzhez jusson, a másik, hogy felmérje, mennyi pénz van a lakosságnál.- Az áremelkedést mennyire észleli saját háztartásában?- Nem tudnám megmondani. Rövid idő telt el azóta, számve­tést nem csináltam. Úgy élünk, mint azelőtt. Elég sok tésztafélét fogyasztunk. A férjem a Dusló- ban dolgozik, a 25 éves fiam velünk él egy háztartásban, de nem kívánjuk, hogy hozzájárul­jon kiadásainkhoz. Ha látnám, hogy elherdálja a pénzét, min­den bizonnyal megkövetelném, hogy tegyen le valamit az asz­talra. Egyelőre kijövünk. A há­zunkat már felépítettük, bebúto­roztuk, öltözködésre nem sokat költünk, így elég, ami van. tunk beszélni, de minden szónál többet mond az éléskamra és a hűtőszekrény tartalma. Ősszel berukkolok katonának, s ha majd leszerelek, máshol kere­sek állást, annak ellenére, hogy szeretem a hivatásomat, szere­tem az embereket. Pénz nélkül azonban nem lehet élni, főként, ha egy fiatal családot akar alapí­tani ... .r^ - ~ r ~.r= - V-- 1,—i ~ .—tv - ---- - ~ --- ir - ~ r V----r;----~*rír^r~^r-_ — .

Next

/
Thumbnails
Contents