Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-08-10 / 32. szám
A látogatás gondolata költöbarát- jától, Kerényi Frigyestől származott, aki 1844-ben, jogi tanulmányai befejeztével vendégségbe hívta Petőfit otthonába, Eperjesre. Petőfi ekkor a Pesti Divatlap segédszerkesztője volt, s fiatal kora ellenére is ismert és közkedvelt költőnek számított.'Elfogadta barátja meghívását, hogy megpihenjen Pest zajos életétől, a kritikusok támadásaitól, s 1845. április 1-én útra kelt. Eperjesre négy nap múlva, április 4-én érkezett. Kerényiék Fő utcai lakásán szállt meg, ahol Kostelnik Jóska, a szolga nyitott neki ajtót. Később költötársaival, Kerényivelés Tompa Mihállyal találkozott. Tompa - Petőfi és Arany mellett a magyar romanticizmus legjelentősebb képviselője - ekkor Eperjesen, a nemesi Péchy családnál nevelősködött. Felső-magyarországi útja során Petőfi Eperjesen tartózkodott a leghosszabb ideig, több verset írt itt, s a baráti körben töltött kellemes emlékekkel távozott. Eperjesen az első pillanattól kezdve jól érezte magát. Élményeit, benyomásait Úti jegyzeteimben írta meg, és először lapjában, az Életképekben közölte. Látogatásáról idézzük a költő sorait: ,,... Vannak házak, melyekbe mihelyt belépek, úgy érzem, mintha otthon volnék; vannak ismét, mikben sehogy sem tudom magam otthonosítani. így vagyok a városokkal is. Eperjes azok egyike, hol az első pillanatban otthon voltam. Tudj'Isten, olyan kedves város nekem ez az Eperjes; csinos, szép, zajos, vidám, barátságos tekintetű. Olyan, mint egy életteljes fiatal menyecske... Hát még a tájéka! Magyarországban nem sok szebb lehet!“ % A költő szívesen sétállt a város ódon utcáin, a Táborhegyről szép idő esetén nézte a Tátrát, gyakran kirándult a környékre: Cemétére, a Kálváriára, vagy a Szent László- hegyre. A környéken tett barangolásainak a visszhangját megtalálhatjuk néhány versében is. Itt születtek a Ki a szabadba!, a Mi kék az ég!, a Felsülés és a Mi büvösbájos hang című költeményei. Különösen mély élményt hagyott benne a sárosi várba tett kirándulása. A vár romjaiban II. Rákóczi Ferenc emlékét, a szabadság jelképét, Magyarország nagyságának és dicsőségének az emlékét látta. Itt írta meg A rom panasza című versét, ez azonban nem maradt fenn, mivel 1845-ben forradalmi hangja miatt a cenzúra nem engedélyezte a közlését, s később a vers elveszett. (1900-ban a Magyar Nemzet című lap közölte a Sárosvár romja című verset, amelynek állítólag Petőfi a szerzője, ennek hitelességét azonban nem sikerült bebizonyítani.) De nem csupán a természet szépségeivel, a szegény nép nyomorával is találkozott sétái alkalmával a költő. Magyarország című rövid versében éles szociális hangvételű szavakkal fordul a hazához: „... Míg egyfelől boldog lakóid megfúlnak a bőség miatt: hát másfelől meg éhhalállal megy sírba sok szegény fiad.“ Petőfi eperjesi útjához fűződik Az idén tavasszal volt 145 év© annak, hogy Petőfi Sándor a mai Kelet- Szlovákia területén fért. Az a néhány hét, amelyet ott töltött, maradandó élményeket hagyott benne, s hatással volt költőt munkásságára is. a költői verseny néven ismert esemény. Egyik közös kirándulása alkalmával a három költő elhatározta, hogy egy kis versenyt rögtönöz, amely során egy tárgy vagy objektum versbe foglalása lesz a feladat. Egy, a Szent László-hegy (ma: Wil- lec-hegy) völgyében elhelyezkedő erdei lakra esett a választásuk. Alkotásaikat azután mind a hárman Kerényi lakásán olvasták fel. A kor ismert írója, Szász Károly szerint ,,Kerényi verse naiv lírai ábrázolás, Tompáé gyönyörű tájleíró vers, Petőfi költeménye a szabadság szárnyra kelt ódája“. Petőfi - amint azt a későbbiek folyamán elmondta - a költői szépségű vidéket, a tájat akarta ábrázolni, amelyből kiemelkedett az erdei lak. Versében a táj szuggesztív leírásán keresztül két fő motívum fonódik össze: „az isteni gondviselésnek való naiv kitárulkozás s a szabadság érzetéből fakadó boldogság:,,... nincsen itten rabság, nincsen itten úrkény“ - írja versében. Ennek az eseménynek az emlékére a költői verseny helyén a Széchenyi Kör kezdeményezésére nyilvános közadakozásból 1f883- ban kőből készült emlékoszlopot állítottak, amelyet ünnepélyes keretek között egy év múlva avattak fel. Petőfi eperjesi tartózkodása idején élénken részt vett a város kulturális életében, amelynek a központja a kollégium volt. Itt már 1827 óta aktívan működött a Magyar Társaság. Április húszadika estéjén a diákság fáklyás felvonulást rendezett a Fő utcán a költő tiszteletére. Petőfi három alkalommal is részt vett a Magyar Társaság összejövetelén. Ezt a diákok a Petőfi hozzánk érkezett című írásukban örökítették meg. A költő 1845. május 2-án hagyta el Eperjest. Kerényi elkísérte őt a Branyiszkón és Lőcsén át egészen Késmárkig, s itt búcsút vett egymástól a két jó barát. Késmárkon Petőfi rövidebb időt töltött, itt írta a Van a nagy Alföldön csárda sok című versét. Május végéig Iglón Pákh Mihály evangélikus lelkésznél a humorista Pákh Albert apjánál lakott. Itt születtek a Paripámnak az ő színe fakó..., a Fresco-ritornellés az Egy asszonyi állathoz című versei. Útján hazafelé még egy rövid időre megállt Losoncon, ekkor írta a P...y Vilma kisasszonyhoz és A varróleány című szerelmes versét. Pestre 1845. június 24-én érkezett vissza. Az a néhány hét, amelyet a mai Kelet-Szlovákia területén töltött a költő, szép emlékeket hagyott benne. Gyakran és szívesen idézte fel ezeket a napokat. Ez a szép időszak a ,, szabadság és a szerelem“ költője rövid életének legboldogabb pillanataihoz tartozott. Ma, közel másfél évszázad múltán ezeknek az eseményeknek már csak néhány emléke maradt fenn. Eltűntek vagy megváltoztak azoknak a helyeknek a nevei, ahol egykor Petőfi járt. Ugyancsak eltűnt Petőfi, Tompa és Kerényi emléktáblája az egykori eperjesi Fő utcáról (ma: a Szlovák Tanácsköztársaság útja), s már csak az erdei lak emléktáblája és Petőfi tölgyfája emlékezteti az arra járó turistát, kirándulót a nagy költő egykori látogatására ezen a vidéken. Kónya Péter A szerző felvételei • A XXI. SZÁZAD KÖZEPÉRE BOLYGÓNK LAKOSAINAK SZÁMA MEGHALADJA A 10 MILLI- ÁRDOT • AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN KISEBBSÉGBE SZORULNAK AZ EURÓPAI SZÁRMAZÁSÚAK • A FOLD LAKOSSÁGÁNAK EGYNEGYEDE FOGYASZTJA EL A BOLYGÓNKON TERMELT JAVAK ÉS JÖVEDELMEK 80 SZÁZALÉKÁT Majdnem pontosan három éve, 1987 júliusában emlékezett meg az ENSZ arról, hogy a Föld lakóinak száma elérte az 5 milliárdot. Pedig 1950-ben még csak 2,5 milliárdnyian voltunk. Ami meg a kilencvenes évek elejét illeti, három esztendő alatt mintegy 300 millióval lettünk többen, vagyis Észak-Amerika teljes mai népességével. És még ha 15-20 éven belül lelassul is a növekedés üteme, a 21. század közepére bolygónk lakóinak a száma meghaladja majd a 10 milliárdot - állították néhány éve a szakértők, akik most viszont hajlanak arra a feltételezésre, hogy még ennél is többen leszünk, a jövő század végére mindenképp túlszárnyaljuk a 11 milliárdot. A borúlátó jóslatok szerint azonban a Föld jelenlegi lélekszá- ma akár meg is háromszorozódhat 2100-ig: ha a termékenység csökkenése továbbra is mérsékeltebb lesz a tervezettnél, a következő század végére túllépi a 14 milliárdos határt - állapítja meg az ENSZ Népesedésügyi Alapjának minap közzétett 1990. évi jelentése. A legszerényebb becslések is arra mutatnak, hogy néhány évtizeden belül másodszor kell a világgazdaságnak a népesség megkétszereződésével szembekerülnie. Az elemzők mégsem pusztán emiatt figyelmeztetnek a katasztrófa közelgő veszélyére. A legaggasztóbb jelenség, hogy a „demográfiai robbanás“ voltaképpen a legszegényebb országokban zajlik: míg pillanatnyilag az 5,3 milliárdból körülbelül 1 milliárd él szegénységben, 2050 tájékán nyilván ennek sokszorosára vár nyomorúság, hiszen a 10 milliárd emberből 8 milliárd lesz majd a mai fejlődő államok polgára, s csupán 1,4 milliárd az iparilag fejlett országoké! A leggyorsabb népességgyarapodás Dél-Ázsi- át, Latin-Amerikát jellemzi: az optimálisan is csak 100 év múlva esedékes stabilizálódásig kétszeresére, háromszorosára és ötszörösére nő e térségek lakossága, azaz Dél-Ázsiáé 1,7 helyett 3,3 milliárd/ Latin-Amerikáé 400 millió helyett 1,2 milliárd, Afrikáé pedig 600 millió helyett 2,6 milliárd lesz! Vajon egy demográfiai fejlődés végbeme- het-e anélkül, hogy felborítaná a világ jelenlegi geopolitikai és gazdasági rendjét? - teszi fel a kérdést a Le Monde Diplomatique. A francia folyóirat vizsgálódásai egyértelműen tagadó választ adnak, s megpróbálják a politika nyelvére fordítani a Népesedésügyi Alap jó szándékú, ám önmagukban kissé általános ajánlásait. Az alap főigazgatója, dr. Nafis Sadik által jegyzett dokumentum három irányban javasol határozott intézkedéseket: elsőként tisztább, nyersanyag- és energiakímélö ipari technológiák meghonosítását sürgeti valamennyi, de főként a gazdagabb országokban: másodszor „közvetlen és totális támadást a szegénység eilen“; harmadszor szorgalmazza a népességnövekedési mutatók leszorítását, ami a globális fejlődés fenntartását célzó bármely stratégiának kulcspontja. A Népességügyi Alap rendkívüli körültekintéssel, a probléma egészségügyi, ökológiai, demográfiai, kulturális és gazdasági vonatkozásai közötti összefüggések feltárásával elkészített jelentése, a benne megfogalmazott indítványok mégsem többek merő kívánalmaknál. A Dél Északkal szemben támasztott kihívásai ugyanis immár politikai jelleget öltenek, a felmérő globális válság megelőzéséhez is mindenekelőtt politikai döntések, józan belátások és racionális felmérések szükségeltetnek. Az, hogy a Föld lakosságának az egynegyede fogyasztja el a bolygónkon termelt javak és jövedelmek 80 százalékát, Észak-Amerikában és Nyugat-Európában máris komoly szociális feszültségeket okoz. A környezetrombolás és a civilizációs betegségek hatásainál is érzékenyebben reagálnak az egyébként demokratikus, liberális és toleráns társadalmak a migráció jelenségére. A Nyugat számos országában akut politikai kérdéssé vált a bevándorlás és az „idegenek“ integrálódása. Mire az idén születő csecsemők nyugdíjaskorúak lesznek, az európai származású amerikaiak kisebbséget alkotnak az Egyesült Államokban - irta nemrégiben a Time magazin. A katolikus Franciaországban manapság már az iszlám a második legnagyobb vallás... A bevándorlókkal való kényszerű együttélés a nyugati átlagember számára mindenesetre sokkal kézzelfoghatóbbá teszi a túlnépesedéssel kapcsolatos félelmeket, mint, ha mondjuk állandóan olyan - amúgy elképesztő - adatokat hall és olvas, hogy például az emberiség másodpercenként három fővel gyarapszik, vagyis az évezred végéig évente mintegy 90-100 millióval. Igaz, az aggodalmakat legalább kétféle módon lehet csillapítani: kétségtelenül fenyeget egy szélsőjobboldali, idegengyűlölő és rasz- szista megoldás, de vannak, akik a bevándoroltak beilleszkedésének megkönnyítéséért szállnak síkra, s messzebbre tekintve szóvá teszik az igazságtalan egyenlőtlenségek fennálló világrendjét. Többnyire anélkül persze, hogy egyetértenének a fejlődő országok „harmadikutas“ ideológiától átitatott elképzeléseivel, „az új gazdasági világrendről“. Mindazonáltal szolidaritásérzék hiján is bajosan cáfolhatja bárki a Le Monde Diplomatique ama meglátását, miszerint „egészen nyilvánvaló, hogy a jelenlegi gazdasági világrendszer teljességgel képtelen a demográfiai és gazdasági egyensúlyhiányokat kiküszöbölni, és ha nem is egyedül hozza létre, de súlyosbítja őket.“ Másként hogyan is történhetne meg olyasmi, amit a közelmúltban például a Financial Times idézett fel: a 42 legszegényebb országban a népességnövekedés előtte jár a gazdaságinak, az exportbevételek zuhannak, és 1989-ben a cserearányaik átlag 2,6 százalékkal romlottak. Tíz esriendö és a megszokásból csak harmadikként emlegetett világ a Föld lakosságának 80 százalékát teszi majd ki. De vajon hadászati elrettentés nélkül elutasítható marad-e továbbra is majdnem 5,5 milliárd ember legitim igénye legalább a „jólétnek olyan fokára, amelyre a nyugat-európai és amerikai vendégmunkásgettókban tengődök szert tettek, miközben a 24 legfejlettebb OECD-országban 2000-re is összesen csak 787 millióan, Kelet- Európában pedig (a Szovjetunióval) csupán 400 millióan élnek majd? Kelet és Nyugat között leomlott a fal, Észak és Dél között újabb, annál sokkal irdatlanabb emelkedik. (Világ) Sokasodjatok és szegényedjetek! A világnépesség állapota - 1990 é 1990. Vili. 10 EBBEN A HÁZBAN LAKOTT PETŐFI A VÁROS FŐTERE A MÚLT SZÁZAD KÖZEPÉN ÉS A KOLLÉGIUM A KÖLTŐI VERSENY EMLÉKE...