Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-26 / 4. szám

*

<

KaroI Belicky felvétele

Csehszlovákiai magyar családok százai állnak első válaszútjuk előtt. Sokan közülük nem fontolgatják, hogy magyar iskolába írassák-e hatesztendős gyermeküket. Döntöttek. Minden kétséget kizáróan eddigi életükkel is vállalták a most folyó be íratásokat megelőző döntést. Végérvényesen, mert egyszer szüleik az ó esetükben, s ók maguk idősebb gyerekük esetében természetesnek tekintették az anyanyelven szerzett tudás értékét. Sokan vannak azonban olyanok, akikben ilyen keresztutak előtt, megnő a bizonytalanság, meghatározó módon hat rájuk a környezet; a munkahelyi szóbeszédek és lekicsinylő megjegyzések befolyásolják őket. Nem véletlen, hogy annyi magyar nemzetiségű gyerek jár szlovák iskolába.

Miközben tavaly az egyre gyérülő magyar óvodák, a magyar óvónőképzés és a falusi kisiskolák helyzetét igyekeztem feltérképezni, minduntalan beleütköztem azokba a jelenségekbe, amelyekről akkor nem lehetett, s a helyiek érdekeit figyelembe véve, nem is lett volna hasznos írni. Ezekben a falvakban, kisvárosokban hallottam minduntalan, hogy olykor egyetlen magyar óvoda vagy óvodai osztály lévén, a magyar nemzetiségű szülök gyerekei szlovák óvodákba járnak. Azok óvónői pedig a nagycsoportosok szüleit már az első pillanattól kezdve igyekeznek meggyőzni. Nem lehet csodálkozni, ha sokan vannak olyanok, akik hajlanak a csábító szóra, és téveszmék befolyása alá kerülnek. Szirénhangok ígérnek hatéves gyermeküknek szakmai sikert és társadalmi karriert, jól fizető szakmát és egyetemi diplomát, akadémiai címeket és rangokat. Mindez persze csak akkor garantált, ha... És ezt a ,,ha" után következő mellékmondatot nem írom le. Mondhatják ezt mágiának is, de számomra a feltételes mód ebben a kérdésben nem létezik. Egy hatéves gyermek életútjával kapcsolatban csak az az ember ígérget, aki eleve elszánta magát a hazugságokra. Hiszen józan felnőtt, igaz lelkű magyar, szlovák, cseh, német vagy ukrán pedagógus nem ígérhet egy szülőnek csak úgy a semmiből. Ezekhez az ígérgetésekhez jó adag_ hamis propagandára, fanatizmusra és talán anyagi ellenszolgáltatást is kínáló felettesekre van szükség. A sikeres életpályákat csupán az iskola tanítási nyelve alapján megelőlegező óvónő vagy tanítónő nem mond igazat. Ha jó ismerője hivatásának, felkészülten és céltudatosan műveli azt, akkor máris be kell vallania, hogy a döntő többségében magyarok lakta falvak szlovák iskoláinak első osztályaiban ember- fölötti munkát végez minden szlovák pedagógus. Ki tagadhatja azt,

hogy a szlovák iskolában az első évet két nyelven - szlovákul és magyarul - tanítja végig a tanító? Ha szereti szakmáját és mélyen emberséges, akkor így tesz. Nem véletlenül, hiszen a magyar nyelvi környezetben felnövekvő, magyar óvodába járó gyerekek az első hónapokban még nem tudnak szlovákul. Nem írni, olvasni tanulnak, hanem szlovákul. A velük egykorú szlovák nemzetiségű társaik hozzájuk képest igencsak könnyedén veszik az akadályokat, de nem is tudnak képességeikhez mérten fejlődni, mert a többiek fékezik őket. Az első osztályban szerzett lemaradás aztán mindkét csoportnál az évfolyamokkal együtt egyre növekszik. Egy-egy átlagos képességű magyar nemzetiségű gyerek az anyanyelvi iskolából az érettségiig, sót a főiskolai, egyetemi diplomáig is eljuthat. Ezzel szemben, ha szlovák iskolába kényszerítik őket, belőlük lesznek az osztály leggyengébb tanulói.

Kétségtelen, hogy vannak kiváló, sót sikeres gyerekek, olyanok is akadnak, akik mindkét nyelven azonos szinten teljesítenek. Lássák be azonban, hogy ezek rendszerint átlagon felüli képességűek, s a családi környezetük is messzemenőkig segíti őket! Csakhát, ez az elenyésző kisebbség. A többség vergődik, nevetség és gyermeki kegyetlenkedés tárgya marad mindvégig. Még jó a helyzete, ha nem lesz agresszív és nem szenved tartós lelki károsodást, s tanul egy szakmát.

Ismerek olyan szlovák tanítónőt, aki tisztességgel, becsülettel huszonöt esztendeje tanít egy többségében magyarok lakta faluban. Kertelés nélkül közli a magyar szülőkkel, hogy a szlovák családok gyerekeit fékezik a tanulásban, és az ö munkáját nehezítik, ha szlovák iskolába íratják gyerekeiket. Amúgy is egyre több baja van a hagyományosan szlovák iskolába járó romákkal- Talán ó a tisztes kivétel, talán ö az egyetlen, aki belátta: minden kényszer, minden hamis propaganda csak félmegoldásokhoz, gyermekek tragédiájához, családok álmainak megromlásához vezet.

Letagadhatatlan szülői gondokban kell eligazítást adnia óvónőnek, tanítónak, népművelőnek, értelmiségieknek, meg nem utolsósorban az újságírónak. Nem szabad rózsaszínű álmokba szőtt életpályákat ígérni. Azt el kell mondani, hogy először is gondoljunk a mindenkori nagymamákra, nagyapákra: kézen fogva az éppen olvasni tanuló kisebbeket elviszik őket a templomainkba, kiviszik a temetőinkbe. Újságaink, könyveink után a családi környezetben ott betűzgetik először a magyar szavakat. A tiszta erkölcsre intőket és az ősök nyelvére, emberségére emlékeztetőket. Ezektől nem lehet elszakadni, ezeket vállalni kell! Nem könnyű feladat, hiszen a mindenkori különbözőséget nehéz vállalni. Viszont, amit ennek a másságnak a vállalása cserébe ad, az Sütő András szavaival: A SAJÁTOSSÁG MÉLTÓSÁGA. Nem kevés, ha napjainkban is látjuk, hogy a történelemfordító időkben menynyire hiányzik a méltóság az emberekből. Méltósága a vereségnek, méltósága a belátásnak, méltósága a megbocsátásnak, méltósága az erkölcsnek.

DUSZA ISTVÁN