Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-06-15 / 24. szám
SÜTŐ ANDRÁS Május 16. hajnalán Alomban gimnazistaként, zsivajló diákcsapattal kószáltam boldogan valahol a hegyek között. Aztán- hajnali négykor ébredve - hosszan fogalmaztam magamban egy újabb, fölháborodott, panaszos beadványt az államfőhöz a városrombolás ügyében. Marosvásárhely őslakosainak drámáját mondtam a sötétben. Mindazokét, akiket gyönyörű családi házaikból, kertjükből kiűztek, hogy apáiktól örökölt otthonukat földdel egyenlővé tegyék, majd sebtében felhúzott betonerődök szűk, sötét, parketta nélküli céliáiba kényszerítsék őket. Lift nélküli emeletekre a járni képtelen aggokat, a kertészeket és zöldségtermelőket. Hányán lettek már öngyilkosok e vandál „modernizálásban“! Hányán zavarodtak meg elméjükben, amikor otthonukat iszonyatos gépek ledön- tötték! Hányán vannak, akik már másodszor, sőt, harmad ízben építettek maguknak kis családi házat, hogy most minden törvények ellenére - blokkba kényszerüljenek! Ki fogja megállítani ezt a szőnyegbombázást? ! Május 22. Hétfőn 40 perces várakozás után a megyei pártbizottságnál elolvastatták velünk (három lap főszerkesztőjével) a helyi sajtóról készült kiértékelést. Egyik fő mulasztásom- mondja a szöveg -, hogy évek óta nem írok, nem közlök ún. publicisztikát. Miről? Ideológiai főnökünk, kis nyálas elvtársnő, ezt mondja: Mindenről, ami szép az életünkben. Aha! Nem meri nyíltan kimondani, hogy Ceausescura gondol. Bezzeg Hajdú! - mondogatják a megyei vezérek. - Az igen! Gyönyörű vezércikkeket ír. Folyton-folyvást leteszi a garast. Tele van a zsebe garassal. Az én zsebem viszont üres. A kis nyálas elvtársnőnek végül azt mondom: az írás magánügy, ne avatkozzék a magánügyeimbe! Fölpattan és magából kikelve dobja felém a szavakat: „ön nem bírja a bírálatot, ön csak a dicséreteket szereti!“. • • • A Szabad Európa Rádió hírül adta, miszerint lakáskiutalásunkat a Sinkovitshoz írott levelem miatt visszavonták. Elámulunk azon, hogy alig néhány nap alatt ez a hír miként jutott el Münchenbe. Sehol erről nem panaszkodtam, kivéve a szerkesztőséget. Futólag csak ott mondtam el. Kartársaim nevetnek: „Csak?“. Május 29. Ballagás a színi főiskolán. Minden úgy történt, ahogy F. mondta volt. Az ünnepségen egyetlen magyar mondatot sem engedélyeztek. Mi több: ez alkalomból a főiskolát a nevétől is megfosztották. Többé nem Szentegyörgyi István Színművészeti Főiskola, csupán: Institutul de Teat- ru. Azt mondják, a táblát is leszedték a falról. Május 31. Az Utunk emberei. Városunkban a lap ifjú olvasóival óhajtanának találkozni. Hát hol legyen? Például az erdélyi magyar kultúra 400 éves fellegvárában, a Bolyai Líceumban. Hány magyar diákja lehet? A kultúrpalota nagytermét is meg lehetne tölteni velük. Mennek hát az Utunk szerkesztői velük beszélgetni az irodalomról, verset, novellát olvasni. Jönnek is vissza lógó orral. A Bolyai Farkas Líceum, a volt Református Kollégium mai román igazgatónője -kijelentette: ebben az iskolában idén - tehát egész esztendőben - kizárólag Eminescu emlékezetére rendezett irodalmi találkozót engedélyez. Semmi mást! Mert centenárium van! Pedig nyilván róla is elbeszélgettek volna a magyar diákokkal. A verseiből is felolvashattak Volna. De persze nem úgy készültek, hogy kizárólag centenáriumi műsort hozzanak. Magukra vessenek. Haza velük Kolozsvárra! így esett meg, hogy Létay Lajos, a ROMÁN KOMMUNISTA PÁRT Központi Bizottságának tagja, a Nagy Nemzetgyűlés képviselője, az Utunk főszerkesztője, az írószövetség országos titkára, a kolozsvári megyei pártbizottság bűrójának tagja kénytelen volt fejet hajtani a Bolyai Líceum igazgatónőjének akarata előtt. Mert jelek szerint a hölgy: tulajdonos is. A diáksereg testének, lelkének, agyának tulajdonosa. Rendelkezik velük s fölöttük. Ö cenzúráz minden gondolatot, mely elméjüket megközelítené. így mesélték ezt nekem az Igaz Szó munkatársai. Június 12. Szombaton (10-én) kimentünk Si- kaszóba. A remény vitt ezúttal is: két napot bár az elmaradott munkáknak szentelni. Már-már kétséges: befejezhetem-e valaha is regényemet, drámámat? (Az ugató madár) Megérkeztünk gyanútlanul. Aztán az első meglepetés: a padlásszobában újból „vendégek“ jártak. Ga- rázdákodásuk nyoma nyilvánvaló. Meglepődésünk azonban lagymatag volt. Mindig így volt ez az utóbbi években. Megszoktuk. Jönnek, mennek, kutatnak, mesterkednek a Csíkszeredái fülesek. De most a régiektől eltérő meglepetés várt: drótvég a ház sarkában. Fekete zsinór, amely a talajba ágyazva kivezet az erdő sarkáig. Tovább nem követtük. Óvatosságból. Láthattuk ugyanis, hogy házunk mellett az erdei úton nagy sietséggel gépkocsi húz el az elnöki vadászház irányába. Közben vendégek jöttek, udvarhelyiek, magyarországiak, köztük egy amerikai angol professzor is. Világos tehát - mondtuk -, hogy miattuk a belügyi kocsi nagy sietsége. A fölfedezett dróttal tovább nem foglalkoztunk. Eszembe jutott a vásárhelyi telefonpatkány megismételt fenyegetése is: „Meg fogtok dögleni.“ így tehát az is lehetséges, hogy ennek a drótnak a végén nem újabb - modernebb? - lehallgató készülék működik, hanem bomba hallgat. „Ezek képesek bárkit felrobbantani!“ A huzal a házba vezet, ám a fal tövében az irányát már nem tudtam kitapogatni. Miután a vendégek elmentek, Évával tanakodni kezdtünk. Mit tegyünk? A drót a helyén van, a „fiúk“ valahol a közelben fülelnek. Vagy a szavainkat hallgatják, vagy robbantani készülnek. Alvás nem lészen. Jobb tehát, ha most azonnal hazamegyünk, s holnap reggel, vasárnap visszatérünk rokoni segédlettel. öcsém villamos szakember, nézze meg ő is azt a gyanús zsinórt, laikus módon mi ne nyúljunk hozzá. Gyors csomagolás, indulás Maros- vásárhelyre. (Folytatjuk) TÖRÖK ELEMÉR Hatvan ' évgyűrűvel szíveméi Rám mindenfelől gyűlölet lángol, nincs futni hová s miért hazámból. Uramistenem, hát mit akarnak! Bűn, hogy anyám ide szült magyarnak Jövőmet én is csak itt akarom, hogy kitárhassam felé a karom. Dőlnek nyelvemről ecloga-sorok, égig pipacsló remény-sikolyok. Hatvan évgyűrű feszül szívemen, árnyékomat át én sem léphetem. Megszülettem, hát vagyok, létezem, végül is ennyi, s ez az életem. S emmilyen szervi baja nem volt, az orvos azt mondta, makkegészséges. Persze a biztonság kedvéért vért és vizeletet vett tőle, amit leküldött a laborba.- Talán a koleszterinszint magasabb a kelleténél - mondta közömbösen. Az orvos régi ismerőse, sőt pár éve tán a barátja is, hiszen nem egy kártyapartit hoztak össze, ittak, vadászni jártak és nőz- tek. Apró kalandok és jelentéktelen események, melyek másokat jól kielégítettek, ám ők ketten, függetlenül attól, hogy egyszer is kimondták volna, tudták, hogy unják az egészet. Mindketten szentimentális lelkek voltak, nehezen oldódók, s ritkán jókedvű- ek. De tudtak uralkodni magukon, s a banda tagjai amolyan igazi jópofának vélték mindkettőjüket. Hogy elfogytak a haverok hirtelen! Titkárok, főosztályvezetők, miniszter- helyettesek - mint a pernyét hordta iáét őket a szél, s az úristen tudja, hová kerültek. Az is lehet, hogy mind otthon lapít beteg- szabadságon, reménykedve sorsuk jobbra- fordulásában. Hogy tudtak dorbézolni, ha belelendültek! Néha kijött az öreg pincemester is a kastélyba, a mostaninak az apja, lehet vagy nyolcvanöt éves, s csak csóvál- gatta a fejét, ha felcsoszogott a lépcsőn.- Tudja elnök úr, ha látom e jókedvű társaságot, a régi szép idők jutnak az eszem v be, amikor még a hajdani urak mulatkoztak itt. Bende úr volt a bérlő, igazi snájdig ember, no nem azért mondom, mert maga sem megvetendő - bal szemével erőset hunyorított, jelezve, hogy tud titkot tartani -, de ami igaz, ők nem voltak ilyen szenvedélyesek, és szebben is tudtak dalolni. Már rossz néven ne vegye! Akkoriban az a nóta járta, hogy Egy nap a világ, csak egyetlen egy csók az életünk... Ismeri?- Nem nóta volt az, hanem sláger - helyesbítette Goda.- Maga tudja jobban - dörmögte az öreg, s mintha megsértődött volna, íezötyögött a csigalépcsőn, vissza a szurdokba, a pincegádor fölé. Goda az apjától kezdte a gazdálkodást tanulni, hat hold földön egy tehénnel és két ökörrel. Ügyetlen, nem paraszti munkára termet fiúcska volt, kissé kövérkés, puhább, mint a többi falusi gyerek. Az anyja kényeztette el, mert mint a lányokaj, állandóan babusgatta őt. Hosszú ideig még a haját sem nyíratta húsra, mígnem az átvonuló katonáktól megtetvesedett. Ó, mennyire utálta a petróleumbűzt! A katonákra is tisztán emlékezett, némelyiknek a nevét sem felejtette el. Volt közöttük egy pék, akinek a jobb kezén csonkák voltak az újjak, de bámulatosan tudott a korcs kezével dagasztani. Fonott kalácsai CSICSA\ ALAJOS- Könnyű neked - felelte, s az arcán enyhén gúnyos mosoly jelent meg. Nem szerette, ha tanácsokkal traktálták, mert az volt az elve, hogy a gondjait mindenki maga oldja meg. Vajon mit szólt volna a doktor úr, ha pár esztendeje nem gyógyszerért, hanem tanácsért keresi fel? Akkor azt állította, a tervlemaradás miatt érez szúrást a mellében, végig a szegycsont alatt, s ez az átkozott hasító fájdalom kisugárzik a bal karjába is. Teli zseb nyugtatóval hagyta el a rendelőt, de alig vett be párat belőle.- Bubu, - így becézte őt Kitt - ez falu, itt minenki mindent lát. Itt nem lehet bujkálni örökké, jobb lesz, ha abbahagyjuk, lásd be szívem. És vigasztalásul hozzátette: - Te olyan jó vagy, és tudod, mennyire szeretlek. Belátta. Válni nem lehetett a gyerekek-Mit?- No, ne játsszd a hülyét, tudom hogy számtalan szeretőd volt. Szokták neked mondani, hogy jó vagy? — A nők mindenfélét összecsacsognak. Ennek semmi jelentősége sincs, de ha neked most ez*a legnagyobb gondod, akkor tényleg semmi bajod. Vagy ha mégis, elküldhetik pszichiáterhez. Komolyan mondom, nem árt, ha az embert lelkileg gatyába rázzák. Látod, éz volt a ti eddigi rendszeretek egyik marha nagy tévedése. A jófenének kellett kikezdeni a papokat? Én ugyan nem vagyok vallásos, de ha bemegyek a templomba, persze nem itt, hanem Pesten vagy Pozsonyban, elég egy óra és visszatér a lelki nyugalmam. Talán a csend lehet az oka, amilyen másutt sehol sincs. Gyónni pesze Reménytelen katarzis kidagadtak a tepsiből, s a nagymama ilyenkor fogatlan száját szélesre húzta örömében, és azt motyogta a péknek:- Nyúl úr, hogy maga milyen tehetséges! Az anyja ilyenkor a homlokát ráncolta, s az ujjával fenyegette őt, hogy ne kuncogjon. Nem értette, hogy egy nagydarabb férfit, akinek csonkák az ujjai, miért szólít a mama nyúlnak.- Mert az a neve, ahogy a tiéd Goda - magyarázta anyuska, amikor Bélus az ágyban melléje bújt. - Tudod mit jelent az a szó, hogy goda? Egy szép madarat.- Akkor mi madarak vagyunk?- Igen, te vagy az én kismadaram - s erősen magához ölelte és megcsókolgatta, amit ő nem szeretett.- Ne hagyd el magad! - bíztatta őt az orvos, hiszen diplomád van, megélsz belőle. miatt. Az orvos akkor is ugyanezt a frázist mondta neki.- Ne hagyd el magad! S ő ugyanezzel a tömör mondattal felelt.- Könnyű neked. Akkor azt hitte, belegebed a kínba, és magában az anyját okolta, akitől ostoba, érzékeny alkatát örökölte. Kínlódott, persze az asszony is, és Goda remélte, hogy meggondolja még, de hiába győzögette, hogy ne lelkizzen, hiszen a férje is csalja őt, vállat vont és azt mondta: - Egy orvosnál az más, nem olyan feltűnő... Hogy tudott az a nő szeretni! S mikor azt suttogta, lágyan hozzásimulva, hogy Bubu, te olyan jó vagy, azt hitte, megbolondul a gyönyörűségtől.- Az úristenit! -tette le poharát a rendelő asztalára. - Neked szokták mondani a nők, hogy jó vagy, doki? nem szoktam, de a legtöbb embernek jót tesz. A nővér nyitott be nagy robajjal, egy tenyeres-talpas asszonyság, aki Godára idegesítően hatott.- Szerénke, maga mondta már férfiembernek, hogy... Mit is Béla?- Látom, a doktor úrnak jókedve van, de mindjárt lecsitul, ha megmondom, ki ül a váróban.- Hát akkor befejezzük a rendelést mérnök úr. A demizsont és poharakat dugja a szekrény aljába nővér! Neked meg, ha azt mondta valamelyik nőd, hogy jó vagy nála, biztosan nem hazudott. Ez csak dicséretedre válik öregem. Te barom, szerette volna mondani, de csak szedte a cókmókját csöndesen, és arra gondolt, hogy az elnöknek szólított Fiatal kölyök ■ élére került. Ali máris felfigyeltek a korszerű takarr tekezleteken is g> kon múlott, hogy ban ez így riiottt, i san zajlott, mini taps és jöhetett táncmulatság. Be a dolgok egyszer kölyök a piacgaz sem tudják, hogy hogy a közgazda morfondíroznak, gyakorlat, az úri egyszeriben meg váljanak szét a l törvényellenes v ingóságot szét kel tudja megmondai csenek, hová köss tor elvan a szabai a kényes Holstein rámba hajtani kés kocákat az akolb mintha még mim emberek már úg\ pen csak vakkan azelőtt megsüveg tek, hogy Jó napé Béluskám, Mit s: ebből a nagy en ségnek? Közösség. Mics hónapja otthon le pityereg.- Micsoda szél Béla.- Miért váltaná Ságnak, bizalmat kötik meg a kézén De az asszony (1989. április 30 — december 22.)
