Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1990-06-15 / 24. szám

A KÖZELMÚLT TÖRTÉNELMÉNEK FEHÉR FOLTJAI Amerikai gépkocsioszlop érkezé­se háborította fel az 1953-as évutón Salzburgban a mindig csendes Si­edlerstrasse nyugalmát. A riadó­autók a CIA közeli székhelyéről és más távoli csomópontjairól érkeztek. Az ok heteken át ismeretlen maradt. Csak a következő év februárjában látott napvilágot az újsághír, hogy az amerikai titkosszolgálat akciója az emigrációba kényszerült egykori csehszlovákiai miniszterelnök-he- lettes, Bohumil Luéman titokzatos eltűnése miatt történt. A keresett 1954. május 15-én tűnt fel újra, egy prágai sajtóértekezleten, ahonnan visszaszállították a ruzynéi börtön­be. Ott, 1963 májusában, a hivatalos jelentések szerint szívroham végzett vele. Egykori börtöntársa, Premysl Janyr magánnyomozásba kezdett, megpróbálta felgöngyölíteni egy gyaníthatóan politikai bűntény összekuszálódott szálait. Ennek eredményeit a közelmúltban közzé­tette az újból színre lépő csehszlo­vákiai szociáldemokrácia sajtóorgá­numában, a Právo lidu című hetilap hasábjain. A folytatásokban közölt visszaemlékezésszerú írás egy 1968. augusztus 20-i furcsa beszél­getés felidézésével kezdődik. ELRABLÁS - FÉLHOMÁLYBAN Nyugtalanító érzésekkel távozott Premysl Janyr ezen az estén Rudolf Barák lakásából. Jobban mondva az ajtóból. Az egykori csehszlovák bel­ügyminiszter, aki 1953-tól 1961-ig töltötte be e tisztséget, ugyanis nem nagyon örült a váratlan látogatások­nak, hisz csak rövid ideje volt sza­badlábon, 1962-ben utóda, Lubomír Strougal (a későbbi miniszterelnök) személyesen tartóztatta le. Egyéb­ként nem börtönbe kerüléseinek okaira volt kíváncsi a látogató. A börtönjárt exminiszter egyik áldo­zatának, Bohumil Lausmannak a sorsa foglaloztatta. „ Megmondaná, kinek a keze van benne Lauéman 1953-as elrablásá­ban?" - kérdezte Janyr. Barák taga­dban rázta a fejét: „Nem. Egy bizo­nyos személy ugyanis, akinek köze van hozzá, még magas funkciót tölt be." Janyr akkor e magatartásban gyávaságot látott. Csak később jött rá, hogy ez Barák részéről nagyon is jól felfogott óvatosság. Bár ekkor Barák sem sejtette, hogy az illető, akinek eltitkolta a nevét, épp azok­ban az esti órákban újabb sötét ügyben vállal szerepet. Az állambiz­tonsági szolgálat prágai főnöke, Bo­humil Molnár- mert rá célzott Barák -, épp ekkor érkezhetett irodájába arról az eligazításról, melyet a bel­ügyminiszter-helyettes, Viliam Sal- govic tartott. S azonnal munkához látott. Egy olyan kommandó beveté­sét kapta feladatul, mely másnap reggel az elképzelt „munkás-pa­raszt kormány elnökének“, Alois Ind- rának a parancsára letartóztatja és elhurcolja a dubőeki garnitúra tag­jait. Hogy kire is gondolt Barák, azt maga Janyr csak majd egy évvel később tudta meg. A beszélgetést követően Bécsbe indult. Tudomásá­ra jutott, hogy Herman Rauscher ausztriai kereskedő szoros kapcso­latban állt Lausmapnal annak eltű­néséig. De miért is Ausztriában keresett menedéket Lausman, aki 1949-ben úgyszólván az utolsó lehetséges pil­lanatban hagyta el hazáját. Ján Ma- saryk halála után az a férfiú, akit 1947-ben Zdenék Fierlingerrel szemben a csehszlovákiai szociál­demokrácia elnökévé választottak, teljesen kiszorult a politikai életből. Közben börtönbe került veje, az egykori angliai csehszlovák ejtőer­nyős százados, aki 1945-ben a prá­gai májusi felkelés parancsnokának, Kutlvasr tábornoknak volt a segéd­tisztje. Ezek után Lausman, a hábo­rú alatti londoni csehszlovák ellenál­lás oszlopos tagja, aki 1944-ben a szlovákiai felkelők közé is eljutott, s a visszavonulás idején elutasította a kimenekítésére felkínált lehetősé­get, vállalva a bujdosás gyötrelmeit és a halálveszedelmet, újból az emigrációt választja. Az amerikai zónába kerülve lépi át a határt. On­nan még egyszer menekül - Ju­goszláviába. Tito életrajzírója, Dedi- jer szerint odaérkezése „diadalmas­nak számított“. Az 1951-es május elsejei ünnepségek során a belgrádi dísztribünön foglal helyet. Tito cseh nyelvű rendszeres rádióadást és la­pot is ígér neki. Ugyanakkor arra kéri, hogy Ausztriában tartózkodva építse ki a kapcsolatokat hazai hí­veivel. A különböző adókon keresz­tül sugárzott beszédei nem marad­tak hatástalanul az ottani munkás­ságra. Hiszen személyében az a szociáldemokrata politikus szólt hozzájuk, aki 1945-ben a kommu­nisták kezdeti habozásával szem­ben szorgalmazta az államosítást. ONNAN IS. INNEN IS - ÁRULÓ Itt keresendők Janyr szerint el­rablásának okai. Ez a meggyőződé­se a hatvanas évek elején alakult ki, igaz, akkor még általa is meglehető­sen együgyünek tartott támpontra hagyatkozva. S ez a pilseni sör volt. Munkásbarátai, akik gyakran meg­fordultak a vinohradyi Gráf Hotel sörözőjében, elmondták, hogy tanúi voltak, amint egy alak elfecsegte: részt vett Lausman ausztriai elrablá­sában. A szóban forgó szállóról ké­sőbb kiderült, hogy az államvédelem egyik saját szobákkal rendelkező megfigyelőhelye volt. Egyébként a gyanút most már eléggé alátá­masztotta annak a levélnek a közzé­tétele, amelyet Lausman barátjának, B. Krupiékénak küldött Ausztriából, 1953. december 23-án, tényleges eltűnésének napján. A prágai rádió­ban elhangzott hír feltűnően a Reu­terre hivatkozva ugyanis december 19-ét jelölte meg. Az ellentmondás felfigyeltető volt. Különféle „megbízható“ hírek lát­tak napvilágot 1954 tavaszán eltű­nésének okairól. A Neue Züricher Zeitung szerint Lausman a cseh szociáldemokrata emigrációval szembekerülve valójában provoká­torként a hazai kommunista rezsim számára dolgozott. Állítólag ígéretet kapott, hogy a Malenkov által végre­hajtandó „liberalizálás" számára ki­szemelt emberként kezelik majd. „A Kreml elhatározta, hogy megnyirbál­ja a cseh sztálinisták szárnyait, újból bevezeti a többpártrendszert, nem kommunista többségű, szociálde­mokraták által vezetett kormányt alakít“ - írta az említett lap. Igaz, az otthoni felső körökben is voltak, akik szabadjára engedték ellenkező irá­nyú fantáziájukat. Riválisa, Zdenék Fierlinger 1954 februárjában azf írta róla, hogy az amerikaiak szolgálatá­ban köztársaság elleni cselszövé­seket sző. Közben viszont a CIA igyekezete sem hozott eredményt A modern hazugságvizsgálókkal sérti jutott messzebbre, mint amit Lausman idős szállásadónóje el­mondott: „... szobájában két üres pohár meg egy nyitott palack maradt az asztalon, ruhái, alsónemúi a szekrényben vannak, semmi sem vall valamiféle utazási előkészüle­tekre. “ Ezek után bombaként hatha­tott Lausman megjelenése az emlí­tett Prágai sajtóértekezleten. Itt kije­lentett: „ Amint azt az elnöklő leszö­gezte, tényleg önkéntesen léptem át december 25-én az államhatárt, és a csehszlovák hatóságokra bíztam sorsomat. Többet erről nem kívánok mondani Lausman tényleg számolt a cseh­szlovákiai változásokkal, de hogy miként is gondolkozott, arra Premysl Janyr - aki a Lausman-levelezés birtokába jutott - egy 1953. június 12-i keltezésű levélben lát bizonyíté­kot. Többek között ez áll benne: ,,A csehszlovákiai és a németországi események, valamint a Berija-ügy csak a szovjet rémuralom fokozatos bomlásáról vall. A közeljövőben újabb meglepetéseket várok, de nem hinném, hogy már itt lenne az az idő, amikor csomagolnunk kelle­ne... Továbbra is megingathatatlan, józan optimista vagyok." BUNBAKKERESES Vajon milyen csehszlovákiai ese­ményekre is gondolt Lausman? Min­den bizonnyal - Janyr szerint - arra, hogy 1953. május 1-jén a pilseni munkások betörtek a városházára, s kidobálták a Gottwald- és Sztálin- képeket, szabad választásokat kö­veteltek. Ekkortájt a munkások Ost- ravában, Prágában és Strakonicé- ben is megütköztek a hatalommal. A hivatalos propaganda - Jaromír Dolansky szavaival - „a burzsoá provokátorok szolgálatába szegő­dött jobboldali szociáldemokráciát“ tette felelőssé. Janyr innen vezeti le Lausman hazakerülését. Úgy véle­kedik, hogy elrablásával két legyet ütöttek egy csapásra. Lauéman fel­léptetésével a sajtóértekezleten - egy nappal a nemzeti bizottsági választások előtt - a munkásokat az egyedüli helyes döntésre akarták fi­gyelmeztetni. Ugyanakkor egy újabb szociáldemokrácia-ellenes hajsza indult, 1954 őszén több mint 200 volt funkcionárius került rács mögé. Az 1968-as perújrafelvétel során a bíró­ság megállapította, hogy olyan tör­vénytelen akcióról van szó, amely az állambiztonság bizalmi emberének provokációján alapul. Azt viszont még meg tudták akadályozni, hogy dr. Vojta Erbant is beidézzék. A volt szociáldemokrata funkcionárius 1953 tavaszán végiglátogatta egy­kori vezetőtársait, s olyan „szigorú­an bizalmas“ hírekkel traktálta őket, hogy Bohouéek Lauéman mihamar hazaérkezik, és a megújuló párt élé­re áll. „Politikai fogolyként“ Lauá- man cellájába is bejutott, amíg ő az ominózus sajtótájékoztatón volt. Ér­dekesképp, mire visszahozták, Er- bannak nyoma veszett. Nem érdek­telen, hogy 1971-ben parlamenti képviselő lett. Erban hatvannyolc­ban tagadta, hogy köze lett volna az ügyhöz. Az állambiztonság keze, Janyr szerint, még ekkor is messzire nyúlt. S nem véletlenül. ALLAMPART. TITKOSSZOLGÁLAT (ÉS) KÖZÖS ÁLDOZAT? Az osztrák újságokban 1969 már­ciusában közlemény jelent meg ar­ról, hogy csehszlovákiai ügynököket lepleztek le. Közöttük szerepelt Her­man Rauscher is, akinek a kilétét 1968-ban Janyr nem tudta felfedni. Megállapítást nyert, hogy a cseh­szlovákiai titkosszolgálattal már 1953-ban is kapcsolatban állt. De még ennél több is: az akkori követ- ségi attasé, Bohumil Molnár szer­vezte be öt. Persze az osztrákok számára csak „valamiféle“ Molnár. Janyr szerint viszont az a bizonyos személy, akiről Barák csak annyit árult el, hogy „még mindig magas funckiót tölt be“. „Majdhogynem tel­jes bizonyossággal állítható azon­ban, hogy az igazi ludas maga Ba­rák, Strougal belügyminiszternek és Novotnynak a látszólagos „áldoza­ta“, aki épp olyan gyalázatos dolgo­kat művelt, mint ők maguk. Ezért kellett oly sokat várnom 1968-ban az osztrák útlevélre: Rauschernek Prágából időben utasítást kellett ad­ni a megérkezésem előtti felszívó­dásra“ - írja Premysl Janyr. Épp ez idő tájt megjelent Nyuga­ton az 1949-1968 közötti politikai perekről és a rehabilitálásokról szóló ún. Piller-jelentés. Ebből kiderült, hogy 1956 májusában a pártvezetés úgy döntött, Lausmant szabadlábra helyezi. Barák viszont különböző ügyekkel továbbra is fogva tartotta öt. A pártvezetés végül is különle­ges, saját felügyelete alatt álló fog­ságot eszelt ki számára. Ennek nemzetközi jellegű okai voltak. A Szocialista Internacionálé főtitká­ra, Morgan Phillips kérte a csehszlo­vák szociáldemokraták szabadon- bocsátását. A brit labouristák Kíná­ba utazva szerettek volna találkozni vele. Arra akarták rávenni, hogy amit az egykori sajtótájékoztatón mon­dott, ismételje meg Londonban is... A találkozásból, a csehszlovák ígé­retek ellenére semmi sem lett. A nemzetközi helyzetnek az 1956- os magyarországi események utáni kiéleződése minden ilyen irányú próbálkozást meghiúsított. Laus­mant 1957. szeptember 2-án - há­rom és fél évi fogvatartás után - ti­zenhét évi börtönbüntetésre ítélték. Börtöntársa volt többet között Gus- táv Husák, aki még 1959 novembe­rében kikerült onnan; 1962-ben ér­kezett Barák. Lausman lassan a „szolgálatilag" legöregebb bör­tönlakó lett. „Mi legyen vele?“ - éli bele magát a felelősök akkori hely­zetébe Janyr. A többiektől eltérően titkosszolgálati információk birtoká­ban volt, ismerte annak ausztriai ügynökét. Ezért nem lehetett sza­badlábra helyezni 1956-ban. A tit­kosszolgálati érdek győzedelmeske­dett a pártvezetéssel szemben - ál­lítja Janyr, aki szerint ezt az ameri­kaiakhoz átállt Bittmann nevű volt csehszlovák ügynök is beismert. Lausman halálának körülményei­ről vallomást tett börtöntársa, Stefan Pagác, aki 1967-ben szabadlábra került. Elmondta, hogy miután elfo­gyasztotta a cellájába hozott teát és elszívta cigarettáját, hirtelen köhö­gési rohamot kapott. Pagác riasztot­ta az ügyeletet, de az csak nagy sokára reagált. Még tovább tartott az egészségügyi nővér megérkezése, ráadásul nem mert neki injekciót adni. S amikor végül másnap megje­lent az orvos, már csak a halál beálltát állapíthatta meg. (k-f) Független reálgimnázium Prágában Az alap- és középfokú oktatás rendszeréről szóló törvény módosítására tett javaslat, melyet a Szövetségi Gyűlésben is megvitattak, számol a magán- és egyházi iskolák megnyitásával. Te­hát olyan oktatási intézményekkel, melyek ha­zánkban már a háború előtt ismertek voltak. Az előterjesztett oktatási törvényt már jóváhagyták, de még előtte a Cseh Oktatási, Ifjúsági és Testne­velési Minisztériumba több kérvény érkezett ma­gán alap- és középfokú iskolák alapítására. Az egyik kérvényező dr. Ondrej Steffl, a prágai reál- gimnázium előkészítő bizottságának elnöke. Vele készült az alábbi beszélgetés: • Ismertetné tervének to vonásait?- A jövő tanévben szeretnénk megkezdeni a taní­tást Prágában az első független reálgimnáziumban. Egyelőre az elsőtől az ötödik osztály megnyitásával számolunk, ez azt jelenti, hogy az alapiskola ötödik, illetve a középiskola eiső osztályának elvégzése után vesszük fel a tanulókat. Aztán minden évben új évfolyamot, osztályt nyitunk. • Mi lesz a különbség az önök iskolatípusa és az állami gimnázium között?- A fő változás az oktatás felfogásának módosítá­sában lesz. Nem áll szándékunkban átütöen eltávo­lodni az állami iskolák tananyagától. Már csak azért sem, hogy a diákok minden évfolyam befejezése után átléphessenek az állami iskolába és fordítva. • Szórólapjukban azt írták, hogy lehetővé teszik a diákok külföldi tanulmányútját, a latin nyelv, az antik kultúra és a jogi alapok oktatását. Ezek közül mit említene meg bővebben?- Előrebocsátom, hogy már most több mint 300 jelentkező van a száz helyre. Egyedül az ötödik osztályban van még néhány szabad hely. Visszatér­ve a kérdéshez, amit diákjainknak szeretnénk nyújta­ni, mindenekelőtt a kiváló pedagógusok. Pályázat útján hét helyre több mint százan jelentkeztek. • Van valamilyen akadálya szándékaik megvaló­sításának?- Gondok természetesen voltak, de ma már el­mondhatjuk, hogy valamennyit megoldottuk, vagy tudjuk, hogyan oldjuk meg. Egyedüli probléma az épület. Több javaslat van rá, de egyelőre még nem tudhatjuk, hogy szeptember elsejétől megkezdhet­jük-e az oktatást. Ezzel függ össze a felvételi vizsga kérdése is, mely csak akkor kerülhet szóba, ha meglesznek a megfelelő tantermek. • Az anyagiak hogyan biztosítottak?- Úgy gondoljuk, hogy havonta 500 korona tandí­jat kérünk. A készülőiéiben lévő törvény számol az állami dotációval s nem utolsósorban kéréssel fordul­tunk külföldi szponzorokhoz is. Pénzünk már van, csak egy tehetséges menedzserre lenne szüksé­günk. • Az új iskolai törvény novellájának tárgyalása során Milan Adam cseh oktatásügyi miniszter kétsé­gét fejezte ki affelől, hogy a magániskolák versenge­ni tudnának az állami intézményekkel. Mit szól ehhez?- Nem tudom, a miniszter úr hogy van tájékoztat­va, de én megállapítottam, hogy az állam évente egy gimnazista tanítatására mennyit fordít. Megtudtam, hogy a Kelet-csehországi kerületben tavaly ez 4298 korona volt. Egy másik forrás 7500-at, sőt 10 ezret is említ. Gondolom, ebből ki lehet számítani a kiadáso­kat és a különbözet a mi számításunk szerint nem olyan feltűnő. • Milyen nyereséggel számolnak?- Semmilyennel. (R-tgá) Bohumil Lausman 1949 utáni sorsa NAGYGYŰLÉS LEZÁKYBAN 1947-BEN A SZONOK BOHUMIL LAUSMAN 1990. Vi: 1ST Ej i/asárnap

Next

/
Thumbnails
Contents