Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-06-15 / 24. szám
TÁJÁN. VÁCLAV HAVEL KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK NEJÉVEL AZ ELSŐK KÖZÖTT ÉRKEZETT A SZAVAZÓHELYISÉGBE. töyyAlAízWtMK SOK TISZTASÁGÁT K VÁLASZTÁSjZ mmNULSZ««V. * 11 DURAY MIKLÓS, AZ EGYÜTTÉLÉS POLITIKAI MOZGALOM ELNÖKE IS LEADJA SZAVAZATÁT. SZÖVETSÉGI STATISZTIKAI HIVATAL SZÁMlTOKOZ- ITJÁBAN ÖSSZEGEZTÉK A VÁLASZTÁSI EREDMÉEURÓPÁT ■I Amikor ezeket a sorokat írom, még tartanak HH a választások. Közben országos méretekben esik, helyenként záporok, zivatarok, meg-megdördül az ég, villámUk is. Kinézek a szobaablakon, sötét felhófüg- gönyök, majd’ a földig érnek. Kinézek a konyhaablakon, emberek vonulnak az utcán, az urnák felé, akik még nem választottak, hazafelé, akik már választottak. Külsőre tulajdonképpen minden olyan, mint régen, az elózó „választásokon“ volt, vonulás, szavazóhelyiség, bizottság ünneplőben, fülke, urna, boríték és az a bizonyosmozdulat. Talán csak a különböző pártok, mozgalmak színeikkel is egymásra licitáló plakátjai jelzik, hogy vége szakadt a tegnapnak. Mondom, kívülről nézve. Belül minden más. Minden, ami a tartalom. Ami a létünkhöz, jövónkhöz, emberi méltóságunkhoz fűződő érzés és gondolat, szándék és remény bennünk. Most eleven mozgásban. Közreműködve a döntésben. Azelőtt, évtizedekig csak a testünkre volt szükség, a lábunkra, hogy elvigyen az urnához, meg a kezünkre, hogy megcselekedjük vele, amit a hatalom akart. Miközben szelíd bárányfelhőkről sem volt szabad szólni, csak felhőtlen lehetett fölöttünk az égbolt. Amikor ezt az újabb bekezdést írom, vasárnap van, mintegy húsz órája, hogy befejeződtek a választások. Érkeznek az első eredmények. Mire a végleges adatokat hivatalosan is közzéteszik, e jegyzet a nyomdában lesz, az azonban már most bizonyos, amit az elmúlt hónapok, hetek zajlásai, a lefojtott mélyből természetszerűen feltörő vágyak, álmok, elképzelések, egyéni és közösségi érdekek, szándékok ezerféle megnyilvánulásai, a demokrácia és Európa felé tett radikális politikai lépések nyomán világossá vált és megerősödött bennünk mint felismerés: nem olyan eredmények születnek, mint az egykori állampárt uralkodásának idején, amikor szolgahad voltunk, terelhető nyáj. Hanem olyanok, melyek többek között azt is kifejezik, hogy igenis emberek vagyunk, látó és gondolkodó emberek, sokfélék, akiknek van saját véleményük. A haza és a világ dolgairól, az életről. Most majd az kell, hogy tiszteletben is tartsuk egymás véleményét, • s különbözőséget, mely egy családon belül is természetes jelenség. Merthogy a vita, a nézetek, a szándékok csatája folytatódik, sőt most kezdődik csak igazán. Nagyon kell vigyáznunk, nehogy a „dudva, a muhar“ lehúzzon, visszahúzzon, mert bár a mostani választásokkal újabb hatalmasat léptünk a demokrácia és Európa felé, ám Mucsa még túl közel van, mondhatnám, még el sem hagytuk ezt a szürke, sáros „falut“. És mi, sajnos, ráadásul gyakran inkább vagyunk hajlamosak a veszekedésre, a gyalázkodásra, mint arra, hogy megfontoltan mérlegeljünk, hogy okos szóval, a tényeket és vitapartnerünket tisztelve győzzük meg egymást. Nagyon kell vigyáznunk, veszekedés közben nem lát az ember, következésképpen nekimehet falnak, elütheti valami, vagy eltéveszti az utat és akkor Európa helyett újra Mucsán találja magát. Noha nem ezt választotta, hanem amazt. Bodnár Gyula
