Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-05-25 / 21. szám
A TÖRTÉNELEM FEHÉR FOLTJAI DRÁMA Czeslaw Madajczyk Katini dráma cimü könyvében a lengyel tisztek sorsát drámának tartja, amelynek első felvonása a katini erdő mélyén történt gyilkosság, a második felvonás a sírok feltárása, a harmadik felvonás pedig az, ami a sírokkal történt. MÁSODIK FELVONÁS 1942 nyarán a szmolenszki kerületben (a terület akkor már német megszállás alatt volt) poznaniak egy csoportja síneket fektetett le. Egy nap rájuk köszönt lengyelül egy nö, hogy ö egy orosz vasutas lengyel felesége, s közölte, tudja, hogy itt lengyel tiszteket gyilkoltak meg. Segített megkeresni a sírokat. A poznaniak két nyírfakeresztet állítottak a megjelölt helyre. Tájékoztatták a németeket, de azok nem nagy jelentőséget tulajdonítottak az egésznek. A tábori titkosrendőrség csak 1943 februárjában kezdett foglalkozni az üggyel, kihallgattak néhány helybeli lakost, majd ásni kezdtek és - tetemeket találtak. (1943. április 13-án röppentette világgá a hírt a berlini rádió a katini tömegmészárlásról. A sors iróniája: pár nappal később a varsói gettóban kitör a felA NÉMETEK 1943-BAN FELTÁRTÁK A SÍROKAT kelés, amit a németek kegyetlenül elfojtanak). A tízezer lengyel tiszt tragédiáját a maguk érdekében használták ki. Az első lengyel delegáció 1943. április 10-én repült Varsóból Szmolenszkbe, egy éjszakát a Wehrmacht védnöksége alatt ott töltöttek, másnap vitték őket Katinba- ahol mintegy öt órát töltöttek. Franci szék Wielgopolanin 1943 április végén járt - német fogolyként- Katinban: „Egy nap a táborparancsnokhoz vittek, közölték velem, elvisznek a gyilkosság színhelyére, amit az orosz kommunisták követtek el a lengyelek ellen. Két hatalmas tömegsírt láttam, amelyekből orosz foglyok szedték ki a halottakat, az egyenruhákból kivették a dokumentumokat, apróságokat, pénzt, és az út túloldalán levő barakkokba vitték, ott vették nyilvántartásba... néhány hónapos ottlétem alatt alkalmam volt beszélni olyan lakosokkal, akik már a háború előtt is ott éltek. Megtudtam tőlük, hogy a terület el volt kerítve, katonai hadgyakorlatokat tartottak ott, de ezzel senki sem törődött. A hetvenes években is jártam ott, a terület akkor is el volt kerítve, a néhány méteres obeliszk felirata szerint a fasiszták által meggyilkolt lengyel tisztek nyugszanak ott"... (Polityka, 1989, március 18.) Miután a németek feltárták a sírokat, számos bizottság érkezett a színhelyre, köztük a Lengyel Vöröskereszté. Többhetes alapos vizsgálatot folytattak, az exhumálás során nyolc sírt tártak fel, a legnagyob- ban 2500 tetemet, a legkisebben 50- et találtak: 2730-at azonosítottak. Az összes kiemelt tetemre fémlapocskát akasztottak - ahol nem lehetett a ruhára illeszteni, ott a csontra örökítették és hat tömegsírban hantolták el őket. A két tábornokot kü- lön-külön temették el. Két napra rá, hogy a berlini rádió hírt adott a katini gyilkosságról, a moszkvai Pravda a saját verziójával állt elő: a lengyel tiszteket a Werhmacht gyilkolta meg 1941 nyarán, amikor elfoglalta Szmo- lenszk vidékét. A lengyel vezetés gyanakodott... és kutatott a tisztek után. A londoni emigrációs kormány feje, Wladistaw Sikorski tábornok 1941 decemberében személyesen nyújtotta át Sztálinnak a keresett tisztek négyezer fós listáját, de Sztálin azt felelte, nincsenek itt, valószínűleg elszöktek, talán Mandzsúriába. Wladistaw Anders tábornok 1942 márciusában további 800 nevet csatol a jegyzékhez. Berling írja, hogy amikor 1940 őszén a Kosciuszko-hadosztályt szervezték, azoknak a tiszteknek a névsorával keresték fel Lavrentyij Bérijét és helyettesét, Vaszilij Mer- kulovot, akiket be akartak kapcsolni. Némi hallgatás után Merkulov azt mondta: Nagy tévedést követtünk el ezekkel az emberekkel szemben, Berija pedig hozzátette: „Ók már nincsenek a Szovjetunióban, külföldre távoztak." Nem is lepődtek meg túlságosan, mert tudták, hogy a tábort feloszlatták, a kollégáik elmentek, ók - akik az ankét szerint is maradni akartak - itt vannak. 1943. április 24-én, nagypénteken, Sikorski Nagy-Britannia külügyminiszterével Edennel tárgyalt. Eden kétkedve fogadta Sikorski fel- tételezését, hogy a szovjet állambiztonság gyilkolta meg a lengyel tiszteket, azonkívül, mondta, nem haragíthat magára olyan erős szövetségest, amint amilyen a Szovjetunió. (Sztálin ezzel fenyegetőzött: ha Sikorski nem vonja vissza a lengyel kormánynak a Nemzetközi Vöröskereszthez intézett felhívását és nem jelenti ki nyilvánosan, hogy Katin náci koholmány, megszakítja a lengyel kormánnyal a diplomáciai kapcsolatot. Amit két nappal később meg is tett.) Sikorski többek között azt mondta Edennek, miután az olyan kijelentést tett, hogy a halottakat úgysem támaszthatják fel: „Mi becsületes politikát folytatunk a szövetségeseinkkel. Oroszország oldalán az erő - a miénken az igazság... a szovjet kormány voltaképpen rég megszakította a kapcsolatokat. Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok hallgatása nagyon megkönnyítette perfid politikáját." HARMADIK FELVONÁS 1943. augusztus 25-én a szovjet hadsereg elfoglalta Szmolenszket, s már másnap megkezdte munkáját a Különleges Bizottság Burgyenko akadémikus elnökletével. Az 1944 januárjában közzétett jelentésben leszögezte: a kivégzésekre 1941 ószén került sor, az elkövetők a németek, amit a tarkólövés - a nácikra jellemző módszer - is bizonyít. A Bur- gyenko-bizottságnak tagja volt. Alekszej Tolsztoj író is, de érthetetlen, miért nem hívtak meg senkit a Szovjetunióban tartózkodó lengyelek közül, hiszen a Lengyel Hazafiak Szövetsége - Wanda Wasi- lewskával az élén - már 1943 márciusától Moszkvában tevékenykedett. Német légi felvételek tanúsítják, hogy a katini sírok helyén jelentős földmunkák folytak, az NKVD-nek volt rá ideje, hogy a sírokat manipulálják, áthelyezzék. Bizonyíték erre az is, hogy a nemzetközi bizottságnak csak hét sírt mutattak és 925 tetemet, de egyen sem volt azonosító fémlapocska. Tadeusz Pióro 1944. február 1 -jén járt Katinban, a Berling ezredes vezette katonai küldöttség. (1. tüzérdandár hadtest) tagjaként, mint ütegparancsnok, egy további sztaro- belszki fogoly, Leon Bukojemski társaságában. Pióro apja ugyanis orvosezredes volt, a sztarobelszki tábor foglya, s minden jel szerint Katinban pusztult el. Fel sem merült • benne, hogy a gyilkosságokat nem a németek követték el. Gyanakodni akkor kezdett, amikor az ünnepség alatt (volt mise, néhány beszéd) sétálni kezdett az erdőben, s felfigyelt a hó alól kilátszó tiszti derékszíj maradványára, sapkára, amely a hátsó felén véres volt... eszébe jutott, A SZOVJET KÜLÖNLEGES BIZOTTSÁG TAGJAI hogy érdeklődni próbál a helybeliektől, de az erdőből kivezető minden utat elálltak az NKVD-sek. (Polityka, 1989 feb. 18J__________________ AZ ÚT VÉGE A katini sírokban a tisztek némelyikénél naplót találtak, szám szerint 15-öt (nemrégiben könyv alakban is megjelentették). Egy ismeretlen tiszt feljegyzései az utolsó útról: ......április 8-án bevagoníroztak egy állig felfegyverzett rabszállítóba. Szmo- lenszk irányába megyünk. Május 9. kedd: Az idő olyan, akár télen. A földeken hó. Lehetetlen tájékozódni, merre megyünk. Brutális a bánásmód. Semmit sem szabad. 14.30- kor érkezünk Szmolenszkbe. Este érünk Gnyezdovo állomásra. Úgy látszik, kivagoniroznak. Körös-körül rengeteg katona. Tegnap óta csak egy darab kenyeret meg egy korty vizet kaptunk". Adam Solski őrnagy feljegyzései: , .Április 9.: A lengyel tisztek csoportja Kozelszkből hajnali 3.30-kor ért Szmolenszkba. Pár perccel öt előtt ébresztő, rabszállító autóba ültettek, ahol (rettenetes) cellák voltak, s mindegyikben őr. Üdülőhelyre emlékeztető erdőbe vittek, elvették a jegygyűrűnket, óránkat, az óra 6.30-at (8.30) mutatott, azonkívül a derékszíját meg a zsebkést. Mi lesz velünk?" A NÜRNBERGI PER ÉS A „MÁSIK ÜGY“ A nürnbergi per idején ugyan szó esett Katinról, de csak hivatkozásként a Burgyenko-bizottság közleményére, mely leszögezte, hogy „az áldozatokat tarkón lőtték, amely a hitlerista gyilkosok tipikus módszere volt". Eryk Lipinski neves lengyel újságíró, karikaturista, tudósítóként ELHALLGATNI NEM SZABAD A lengyel fél többször sürgette a katini titok felfedését, de ez csak a gorbacsovi változások eredményeként születhetett meg - nehezen. 1987-ben - Gorbacsov varsói látogatása után alakult meg a közös szovjet-lengyel történészbizottság. A lengyel történészek (Maci- szewski, Madajczyk, Nazarewicz, Wojciechowski) rövidesen átadták szakértői véleményüket a szovjet történészeknek. Jaruzelski 1988. július 11-én a Szejmben ezt mondta: „Az 1939-41 -es évek nehéz és tragikus fejezet. Szovjet földön ismert és ismeretlen sírokat hagytak maguk után. Tudjuk, hogy nemcsak lengyel sírokat... A lengyelek elleni sztálini repressziók - a lengyel kommunisták ellen éppúgy - összefonódtak a Szovjetunió nemzeteinek óriási tragédiájával, egyszersmind a nemzetközi munkásmozgalom tragédiájával is... Minden bűntettnek, minden emberi szenvedésnek erkölcsi dimenziója van. Keresztülhúzni nem lehet, elhallgatni - nem szabad..." Néhány nappal később a lengyel értelmiséggel találkozva a varsói Királyi Palotában Gorbacsov kijelentette: ......sok lengyel meggyőződése , hogy Katin Sztálin és Berija közös müve volt. Most kutatják a tragédia részleteit. Csak azután lehet igazat adni egyik vagy másik véleménynek. “ EPILÓGUS Ez év április 13-án (ez is nagypéntekre esett, akárcsak Sikorski tárgyalása Edennel 1943-ban), Woj- ciech Jaruzelski moszkvai látogatásakor a TASZSZ közzétette azt a nyilatkozatot, amelyre a lengyelek fél A KATINI EMLÉKMŰ vett részt' a peren, bgy nyilatkozatában kijelentette: „A per kezdetén vastag iratköteget kaptunk, amelyben feltüntették a hitleristák valamennyi gaztettét. Részletesen felsoroltak mindent, még egyes gyilkosságokat is...de Katinról egyetlen szó sem esett. Megkérdeztem Szmirnov ezredest, ügyészt - a lengyel ügyészeket nem engedték vádat emelni a perben, őket a szovjet ügyészek képviselték -, hogy ebben az alapos jegyzékben miért nem szerepel a katini gyilkosság, hiszen hivatalosan is a németeket vádolják az elkövetésével. Szmirnov ezredes nem felelt azonnal a kérdésemre. Mélyen a szemembe nézett, és kis idő múlva azt mondta: Hadnagy elvtárs (egyenruhában voltam), Katin egy másik ügy... “ Roman Martini krakkói ügyész szintén Katin áldozata. Ő - milliókkal ellentétben - hitt a nácik bűnösségében. Sztálin - vigyázva jó hírnevére - meghívta Martinit, nyomozzon az ügyben a Szovjetunióban. Martini állítólag egy szmolenszki pincében dokumentumokra bukkant, amit a menekülő gestapósok hagytak hátra, s közöttük az NKVD moszkvai központja és a szmolenszki állambiztonsági szervek közötti távi- ratváltást is megtalálta, a lengyel tisztek likvidálására vonatkozó utasításokat ... A dokumentumok eltűntek Martini lakásából, öt 1946. március 28-án a lakásán gyilkolta meg egy 17 éves lány és egy 19 éves fiú. A fiú megszökött a börtönből, a lányt bíróság elé állították, 15 évre ítélték. Állítólag ma is él. Archívumi felvételek évszázada vártak: a lengyel tisztek meggyilkolásáért az NKVD a felelős, és átadák azokat a dokumentumokat (közte a 14 793 nevet tartalmazó listát is), amelyek bizonyítják: a tragédiáért Berija és segédei a felelősek. „Mély együttérzésünket fejezzük ki a lengyel népnek, a meggyilkoltak családjának és hozzátartozóinak - hangzott Gorbacsov bocsánatkérése. - Katinban oroszokat is elpusztítottak. Ez a tragédia közös. “ Lengyel és orosz sírok domborulnak egymás mellett - egy gonosz keze által haltak meg. Nem könnyű beszélni erről a tragédiáról, de elkerülhetetlen, mert csak az igazságon keresztül vezet út a megértéshez... Ami elmúlt, a rosszat, le kell zárni. Jaruzelski a saját sorsát hozta fel példaként. Családostul többszáz ezer lengyellel együtt Szibériába hurcolták. Átélte a sztálinizmus törvénytelenségeit. A nehéz évek és a közös harc mégsem gyűlölködést szült, hanem emberi értékek megbecsülését. A katini sírok előtt tisztelegve Jaruzelski az élőkhöz szólt: „Vannak könnyek, melyeket semmi sem szárít fel. Vannak érvek és indítékok, melyeket sem megérteni, sem megmagyarázni nem lehet. Vannak érzések, amelyeknek lehetetlen parancsolni. De mindenekfelett van élet és van jövő. Van felelősség az emberségért és a nemzetünkért... a sírokra emlékezve az igazságról teszünk bizonyságot. Egyengesse az utunkat az igazság, lépteinket irányítsa a bölcsességünk." Hogy Katin soha többé ne ismétlődhessen meg. Kopasz-Kiedrowska Csilla 1990. V. 25. ŰBUJgSB/l Q
