Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-04-27 / 17. szám
A fenti címen jetent meg Luboé Kohout sza- miwJat kiadványa az S augusztusát követő csehszlovákiai teile SSÜSÍSff«j SSST rÄ cseh hetilap jdei 14. száma. u son a csehszlovákiai események alakulásába, ha azok az ö megítélésük szerint nem lennének összhangban a normalizálásról alkotott szovjet elképzelésekkel. Másodszor: éket vert egyfelől a nép és a párt döntő többsége, másfelől pedig az ilyen döntésekre kényszerülő vezetők között. A prágai tavasz „Veletek vagyunk, legyetek velünk!“ ismert jelszava is módosult: „Veletek voltunk, legyetek velünk!" Harmadszor: szovjet nyomásra szemmel láthatóan bomlani kezdett a CSKP legfelsőbb vezetőségének, a reformpolitikát szorgalmazó „ötök“ (Dubcek, Cerník, Smrkovsky, Svoboda, Husák) eddigi egysége. Főképp Husák kezdte keresni a kapcsolatot a pártvezetés konzervatívabb köreivel. • A szovjet fél a számunkra megalázó moszkvai megállapodást is sorozatosan és durván megszegte • Husák a brezsnyevi politika szálláscsi- nálója • Smrkovsky szálka volt a szovjet vezetők szemében ■j QCQ augusztus végén I í/OO a csehszlovák párt- és állami képviselők felettébb hátrányos helyzetben tanácskoztak Moszkvában az L. I. Brezsnyev vezette szovjet küldöttséggel. Csehszlovákiát ekkor már a Varsói Szerződés öt tagállamának hadseregei tartották megszállva. így a moszkvai megbeszélésnek nem is tanácskozás, hanem inkább diktátum jellege volt. Ezért történhetett, hogy a szovjet fél rendelkezése értelmében az akkori „megállapodásokról“ készült jegyzőkönyv a CSKP KB főtitkárának páncélszekrényébe került, és ott is maradt teljes húsz esztendőn át. A megszálló szovjet vezetőség számára e megállapodásnak a csehszlovák és a világ közvéleménye előtti eltitkolása azért is volt előnyös, mert megkönnyítette egyes pontjainak és egészének a megszegését a január utáni demokratizálási folyamat és a megvalósítását vállalók felszámolására. 40 000 EMBER ELÍTÉLÉSÉT TERVEZTÉK Az egyezmény ugyanis egyfelől a megszállók áldozataikkal szembeni diktátumának példa nélküli esete, másfelől mégis bizonyos, a megszállókkal szemben a cseh és a szlovák nemzet, valamint a CSKP tagjai többségének spontán ellenállásával kikényszerített kompromisz- szum. E sajátos kompromisszum tényét többen, köztük G. Husák is igazolta az SZLKP rendkívüli kongresszusán, ahol többek között a megszálló csapatok Csehszlovákia területéről való közeli távozásáról és a CSKP XIV. kongresszusának mielőbbi összehívásáról beszélt, amelyen akkori szavai szerint a kerületi pártkonferenciákon törvényesen megválasztott küldöttek vettek volna részt. B. Simon, a moszkvai „tanácskozás“ egyik résztvevője Menj és ne nézz hátra! (Jdi a neohlízej se!) című emlékirataiban megerősíti azt a tényt, hogy sok alkudozás után a vegyes szerkesztőbizottság csehszlovákiai képviselőinek (Husák, Mlynár, Simon) törekvése mégis sikerrel járt a bizottság szovjet tagjaival szemben (Koszigin, Ponomarjov, Szuszlov), mivel a jegyzőkönyvből a szovjet fél által javasolt, a csehszlovákiai ellenforradalmi helyzetre való minden utalást töröltek. Ezzel keresztezték, illetve meghiúsították a megszállóknak a brutális leszámolással számító minden tervét. A szovjet Fehér könyv szerint a „munkás-paraszt kormány“ irányította forradalmi törvényszékeknek 40 000 ember felett kellett volna ítélkezniük. Ezzel összefüggésben a történészekre annak tárgyilagos értékelése vár, hogy Ludvík Svoboda azzal az indoklással nem volt hajlandó egy megalakítandó munkás-paraszt kormány élére állni, mivel annak elismerése egyenlő lett volna a vérontással. A moszkvai jegyzőkönyv aláírásának megtagadása az akkori körülmények között szinte el sem képzelhető. Máig is nyílt kérdés azonban, vajon küldöttségünk, népünk és a világ közvéleményének egyöntetű támogatására támaszkodva nem csikarhatott volna-e ki a benne foglaltaknál kedvezőbb feltételeket? Főképp a XIV. rendkívüli pártkongresz- szus elismerésének, valamint a Bi- l'akhoz hasonló, hitelét vesztett funkcionáriusok tisztségben hagyásának kérdésében. GUSTÁV HUSÁK NEGATÍV SZEREPE E téren Husák nagyon kétes szerepre vállalkozott: a szovjet óhajnak megfelelően erélyesen tagadta a vysocanyi kongresszus érvényességét, mégpedig azzal az indoklással, hogy arra a szlovák küldöttek többsége nem jutott el. Ezzel vívta ki Koszigin elismerését, aki a Mlynár- zsal folytatott beszélgetés folyamán kijelentette: „Husák elvtárs kiváló elvtárs. Korábban nem ismertük öt...“ A szovjet fél ebben a kérdésben tett engedménye (aminek jelentéktelensége csak a későbbiek folyamán derült ki) értelmében Brezsnyev engedélyezte tíz személy kooptálását a különben változatlan összetételű központi bizottságba. A szovjet pártvezetó telefonbeszélgetésekor később Dubőeknak kifogásolta, hogy tíz helyett nyolcvanat kooptált... Az így kialakult helyzetben a katonai megszállást már nem lehetett valamiféle ellenforradalmi helyzettel indokolni (miután az már a jegyzőkönyvben se szerepelt). így született meg az indoklás, hogy a szocialista tábort az imperializmus, főképp a nyugatnémetek veszélyeztetik. így Brezsnyevnek az egyik kérdésben tett engedménye egyszeriben elóny- nyé változott, mert most már a megszálló csapatok Csehszlovákia területén maradását nem kellett ellenforradalmi helyzethez kötni. Ezután a CSKP-ban még található derűlátók hiába reménykedtek abban, hogy a megszálló csapatok három szakaszban, legkésőbb a köztársaság kikiáltásának 50. évfordulójáig (1968. október 28-ig) elhagyják országunk területét. Az igazi csalódásukat az okozta, hogy Brezsnyev, módszerekben nem válogatva, brutális módon kierőszakolta a szovjet csapatok csehszlovákiai „ideiglenes“ tartózkodásáról szóló egyezmény megkötését. BREZSNYEV HÁRMAS DIADALA Az augusztustól 1969 áprilisáig terjedő időszakban, amikor Dubőe- ket a legfelsőbb párttisztségben Husák váltotta fel, a szovjet fél több pontban is rendkívül durván megszegte a moszkvai megállapodást. A megszálló csapatok maradásán kívül ide sorolható: • a Cseh Országrészek Kommunista Pártja előkészített kongresszusának elhalasztása meghatározatlan időre; • erős nyomás káderváltozások végrehajtására a progresszív tisztségviselők rovására, ami J. Smrkovsky, a Nemzetgyűlés elnöke elleni támadásban, a csehek és szlovákok szembeállításában csúcsosodott ki. Ürügyül az a követelmény szolgált, hogy a Szövetségi Gyűlés elnöki tisztségét szlovák nemzetiségűnek kell ellátnia és a legfelsőbb párttisztségbe is mást kell állítani (ami 1969 áprilisában meg is történt); • a január utáni fejlődés negatív vonásait hangsúlyozó új értékelésre, a cenzúra újbóli bevezetése, valamint a CSKP politikájában az erőszakos, megtorló elemek megszilárdítása. A Dubőek, Őerník és Husák 1968. október 3-án és 4-én folytatott moszkvai tárgyalásairól kiadott közlemény mérföldkőnek tekinthető, amelytől számítva egyre mélyült a szakadék a nép, a politikai vezetés és legprogresszívabb tagjai között is. Ekkor közölték, hogy megállapodás született a szovjet csapatok ideiglenes csehszlovákiai tartózkodásáról. Eddig a népszerűtlen nor- malizációs intézkedéseket (jelentős sajtócenzúra, az újonnan alakult szervezetek felosztása, a fontos hazai és nemzetközi megállapodások és döntések eltitkolásán alapuló kabinetpolitika) épp azzal indokolták, hogy így korábban sor kerül az idegen csapatok távozására, és lehetőség nyílik a megújhodási folyamat folytatására. Az SZKP brezsnyevi vezetése így hármas győzelmet aratott. Először: biztosította annak lehetőségét, hogy katonai túlerővel bármikor villámgyorsan beavatkozhasAz „ötök" közül a leginkább Smrkovsky támaszkodott a még mindig túlsúlyban levő radikális reformerőkre, főképp a prágai párt- szervezetben. Smrkovsky már az 1968 májusában tett hivatalos moszkvai látogatása alkalmából konfliktusba keveredett Brezsnyev- vel, aki támogatásáról biztosította őt az esetben, ha megkísérli Dubőek felváltását első titkári tisztségében. Az augusztusi moszkvai tanácskozásokon tanúsított magatartása úgyszintén a szovjet vezetés nemtetszését váltotta ki. A moszkvai tanácskozásokról hazatérte után elhangzott nyilatkozata pedig csak további olaj volt a tűzre. Ezzel kapcsolatban Smrkovsky Kuznyecov szovjet emisszáriusnak a következőket mondta: „Ismeretes számomra, hogy Brezsnyev elvtársnak és a politikai bizottságnak nem tetszett a nyilatkozatom... De nekem mindent el kellett mondanom, ami a szívemet nyomta, hogy a nép tudja: az ő fájdalma azonos az enyémmel..." Smrkovsky a párt 1968. évi novemberi plénumán teljes mértékben leleplezte a konzervatív politikusok szándékait (a Rudé právo a vezetőség tagjai közül egyedül az ő felszólalását nem közölte): „Aligha tévedek, ha kijelentem, hogy a vezetés itt elhangzott éles bírálatának célja nem a valóban megtörtént hibák helyrehozása, hanem a vezetőség leváltása. S mivel nem érhető el azonnal és teljes mértékben, mert a párt és a nép nem értene velük egyet, felteszem a kérdést, vajon a végső cél nem e változások folyamatos, gyanútlan, mondhatnám suba alatti végrehajtása? Felteszem a kérdést, a túlhajtott bírálat, a vádaskodás mondjuk nem az én lejáratásomat, majd menesztésemet, Dubcek elszigetelését szolgálja-e, hogy holnap majd őt, holnapután pedig mást vegyenek célba? Végül pedig a vezetést a január előtti kurzus irányába tereljék, holott mindez majd a január szelleme támogatásának jelszavával fog történni“. Az a Svoboda is lassan rezignálni kezdett, aki korára és politikai fel- készültségére való tekintettel az augusztusi napokban csodálatra méltó és jobbára pozitív politikai tevékenységet fejtett ki. A reformerők rovására történő hatalmi eltolódásokat jobbára csak tudomásul vette és nyilvános fellépései alkalmával már folyamatosan kezdett hozzájuk igazodni, így Dubőek a központi bizottság novemberi plénuma előtt a legmagasabb vezetésben már fojtogató védekezésre kényszerült, és csaknem elszigetelve érezhette magát. A már említett „ötök“ azonban a novemberi plénumon még továbbra is az Akcióprogram mellett, a folyamatos, bár az eredeti elképzelésektől lassúbb politikai és gazdasági szerkezeti változások mellett foglaltak állást. (A befejezés következik) 1990. IV. 27. g i/asárnap
