Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-04-27 / 17. szám
Vasárnap 1990. április 29. A NAP kel - Kelet-Szlovákia: 05.24, nyugszik 19.49, Kö- zép-Szlovákia: 05.31, nyugszik 19.56, Nyugat- Szlovákia: 05.37, nyugszik 20.02 órakor A HOLD kel - Kelet-Szlová- kia: 08.25, nyugszik 00.34, Közép-Szlovákia: 08.32, nyugszik 00.41, Nyugat- Szlovákia: 08.38, nyugszik 00.47 órakor. Névnapjukon szeretettel köszöntjük PÉTER - LEA nevű kedves olvasóinkat A VASÁRNAP következő számának tartalmából MINDENKINEK ESÉLYEGYENLŐSÉGET T. Szilvássy László beszélgetése Pavol Oingával, a Csehszlovák Mezőgazdasági Párt alelnökével, a Szlovákiai Bizottság elnökével. A HATALOM HAZUGSÁGA ÉS AZ IGAZSÁG HATALMA Luboé Kohout cikkének befejező része AZ EMBERT ÁLLÍTSUK A SZOCIÁLPOLITIKA KÖZÉPPONTJÁBA Kerekasztalbeszélgetés a pártok és mozgalmak elképzeléseiről OLVASÓINK FÓRUMA ZSELÍZ VAGY ZSELIZ? - AVAGY HARC EGY ÉKEZETÉRT Horváth Géza cikke A VETERÁN Mándy Iván elbeszélése ABIGÉL, AMÍG ÉL? Szabó G. László beszélgetése Szerencsi Éva színésznővel r MEGGONDOLATLAN DÖNTÉS Az ügyes-bajos dolgok intézése a különböző hivatalokban nem kevés időt rabol el az embertől. Arról nem is beszélve, hogy ezt vagy munkaidő alatt, vagy pedig szabadidejének rovására teheti az ember. Abban az esetben, ha ügyeit helyben, illetve munkahelyének székhelyén tudja elintézni, nem pazarol el annyi időt, mintha azt másutt kellene intéznie. Mi, szimői lakosok abban a helyzetben vagyunk, hogy ügyes-bajos dolgainkat két járási székhelyen is kell intéznünk. Tudvalevő, hogy a 2500 lelket számláló község három járás - az Érsekújvári, a Galántai és a Komáromi - mezsgyéjén van. Közigazgatásilag az Érsekújvári járáshoz tartozunk, de az energiahordozók tekintetében a Komáromi járáshoz. Ha valami problémánk akad a villannyal, a szénnel vagy a gázzal kapcsolatban, akkor Komáromba, illetve Gutára kell utaznunk, a hivatalos ügyeinket pedig Érsekújvárban intézhetjük. Az ingázók kilencven százaléka Érsekújvárban dolgozik. Ha valamilyen gondjuk van az energiahordozókkal kapcsolatban, akkor szabadságot kell kivenniük, mert másképp nem tudják megoldani. A Szímöröl induló autóbuszok nincsenek úgy összehangolva, hogy rövid időn belül Gútáról, illetve Komáromból eljussanak munkahelyükre és fordítva. Meggyőződésem, hogy az illetékesek annak idején nem gondolták át a dolgokat, illetve döntésük következményeit. Jó lenne, ha a köz- igazgatási szervek elgondolkodnának e probléma felett, és a bürokrácia labirintusában végre rendet teremtenének, s ezzel Szímó lakosságát sok bosszúságtól megkímélhetnék. Nagy András MEGKÉRDEZÉSÜNK NÉLKÜL Rété község főutcáján lakom, amely elég keskeny, de a forgalom nagy, az autóbuszok is erre járnak. A szomszédos 189-es számú házat eladták egy hegyen túli szövetkezetnek, amely lakatosműhelyt létesített itt. Hatalmas teherautók hozzák és viszik a kész konstrukciókat, az autók zúgnak a lerakodás alatt is, a sofőrök időnként meg is túráztatják. A műhely egyelőre az utcai kerítés mellett ponyva alatt van, ott fúrnak, faragnak, kalapálnak, hegesztenek gázzal és villanynyal. A kész konstrukciókat aztán acetonos festékkel többször is átfestik, a bűz pedig terjeng a szélrózsa minden irányába. Nincsenek tekintettel arra, hogy a lakóházak közvetlen közelében dolgoznak. A műhelyről eddig sem a hnb, sem a régi, de még az új tulajdonos sem szólt. Sehová nem hívattak, nem kérdeztek meg, nem volt szükség a beleegyezésemre. Pedig tudom, mi az előírás, nyolc évig a faluban titkár voltam. Tudom, egy ablak, vagy mellékhelyiség elhelyezése milyen körülményes, a szomszéd beleegyezése nélkül lehetetlen. Itt egy műhely létesül,, és nem kérték beleegyezésünket. Csak a puszta tények alapján szereztünk tudomást a műhelyről, amely egészségre ártalmas, de a tulajdonos másokkal nem törődik. Manapság sokat foglalkozunk környezetvédelemmel, nincs nap, hogy ne olvasnánk, vagy hallanánk erről a témáról. Ezért kérjük az itt lakók nevében az illetékeseket, hogy sürgősen lépjenek közbe, mert úgy tűnik, hogy egy nagy csarnok építésére készülnek, s akkor mi lesz velünk? Bozsik Péter MIÉRT ÉPPEN NEKEM? Este fél nyolc. Gyakran utazom vonaton. A körülöttem ülök közül ki-ki a maga módján tölti az időt. Van, aki könyvet olvas, a fiatalabb asszonyok horgolnak, kötnek, az idősebbek társalognak. Szinte minden alkalommal akad egy-két kissé kapatos utas is a társaságban. Éppenséggel nincs mit csinálnom. Nézem a körülöttem lévőket, itt-ott kitekintek az ablakon. Hirtelen arra leszek figyelmes, hogy egy eléggé ittas idősebb úr a jegykezelővel vitatkozik. Megbüntethette, gondolom, nem vagyok benne biztos, mert szóváltásukat nem kísértem figyelemmel az elejétől. Ha alkoholra volt pénze, jegyre már nem, hát úgy kell neki. Folytatódik a vita közöttük, majd elhaladnak mellettem. A kalauz kimegy az ajtón, a részeg követi. Már nem hallom a szavukat, amikor a padlón egy tízest pillantok meg. Másfél méterrel arrébb egy újabb gyűrött tízkoronás. A pénzt, gondolom a részeg ember vesztette el. Gyors mozdulattal felveszem, és leteszem magam mellé. Egy-két utas rám szegezi a tekintetét. Vajon mit gondolhatnak rólam? Az ajtó nyílik, belép a részeg ember. Mellém ér, nyújtom felé a pénzt, orra alatt motyog valamit, elveszi a pénzt és továbbmegy. Szempárok merednek rám. Érzem, rosszallják, amit tettem. Egyetértek velük, de nem azért, mert nem vágtam zsebre a zsákmányt. Az én fejemben egészen más jár. Nyolc óra és a részeg leszáll. Mi mindent megihat még azon a két tízesen! Ha viszont nem adtam volna vissza a pénzt, az sem lett volna becsületes. Így se, úgy se jó. De miért éppen nekem kellett észrevennem? Lukács Péter, Ipolynyék. Vélemények Volt iskolatársaimhoz szólok Hozzátok szólok, akik a Pozsonyi Magyar Pedagógiai Gimnáziumban végeztetek, illetve akik velem együtt 1953-ban kerültetek ki az életbe. Tanítói képesítéssel a kezünkben, nagy hévvel, öntudattal indultunk meghódítani a világot. Majd a sok akadály egyre megfontoltabbá és kétkedőbbé tett bennünket. Nem nagyon hallatjátok szavatokat, pedig most igazán volna miért. Azt mondjátok, hogy kopaszodó fejjel, deres hajjal már nem lehet? Lehet, mert kell. Nem gondoljátok, ha másoknak nem is, de a volt tanítványainknak sokkal tartozunk? Legalább valamiféle bocsánatkérést tehetnénk. Ti, akik most, vagy most is ,,ott“ vagytok, könnyen megszervezhetnétek, elintézhetnétek. Tudom, nem a mi hibánk, hogy ,,olyan" nevelést kaptunk. Mi, paraszti sorból származók, vagy kétkezi munkások gyermekei, akik a magyarországi kollégiumokban, az itteni bennlakásos diákotthonokban nevelkedtünk, nem tehetünk róla. Becsaptak. De azt a tüzet és lelkesedést most is hasznosíthatnánk egy szabad, demokratikus haza megvalósításának érdekében. Hogy diákéveinkben a Sztá- lin-kantátát jobban fújtuk, mint egy operaénekes?... hogy szüléinkkel mennyi konfliktusunk volt, mennyi lelki gyötrelmet okoztunk nekik? Ezek nem szégyenfoltok, inkább legfájóbb sebek életünkben. Azt a lélektelen eszmét rendszeres, tudatos ráhatással, neveléssel ezrekbe, milliókba belegyömöszölték. Belénk is. Igen, most már tudjuk, milyen súlya lehet és van a nevelésnek, hiszen magunk is nevelőkké váltunk. Ne szégyelljük múltunkat, mert mi becsülettel, lelkiismeretesen szolgáltuk a fiatalságot. Igaz, sokszor csak hangzatos jelszavakkal mutattuk a jövőt, de mindig rámutattunk a fékező akadályokra. Ezt megtettük munkahelyünkön, a különféle szervezetekben is. Sokszor felesleges energiapocsékolás volt, mert mindig akadtak vezetők, elvtársak, akik mindent jobban tudtak, még tekintélyünk lerombolása árán is. Viszont most, amikor már rengeteg tapasztalattal is rendelkezünk, könnyebben kell tudnunk megkülönböztetni a rosszat a jótól. Azt is tudom, most is nehéz körülmények között dolgozunk valamennyien. Településeink többségének határait még a vörös csillag fénye szegélyezi. Azért is nehezebb a helyzetünk, mivel a kormány a falukra, városokra, közösségekre hagyja a nehezét, önszerveződést szorgalmazva. Pontosabban: a tenniakarókat magukra hagyják. Ám a berög- zödött negyven évet nagyon nehéz önszerveződéssel átalakítani. Tudjátok, az osztályban nem tartoztam a hangadók közé, de az össz-európai törekvések nagyon szépek. Magyar nemzetünk felébredése, az együvé tartozás, amit sohasem tagadtunk meg - gyönyörű célok. Cselekednünk kell, hogy most már csak hamisíthatatlan gondolatokat taníthassunk. Pótoljuk mulasztásunkat, s akkora volt tanítványok is büszkén néznek majd ránk, és lelkiismeret-furdalásunk is csökkenni fog. Iskolatársatok: Kamenár Bernét Egyesülhetnek-e a gömöriek? Az új területrendezési terveknek ugyan még csak a körvonalai rajzolódtak ki, Szlovákia egyes vidékein máris elégedetlenségi hullám van kialakulóban. A nyugat-gömöriek a Rimaszombati Jnb legutóbbi plenáris ülésén hangot is adtak aggályaiknak, s Liptóban és a Kysuca vidékén is napirendre került a kérdés, olyannyira, hogy immár az emlitett térségek közös kezdeményezéséről is beszélhetünk. A Cadcai, Liptovsky Mikulás-i és a Rimaszombati járás vezetői egyaránt a történelmileg kialakult megyei területrendezés mellett foglaltak állást, s nem kizárt, hogy az országrész más vidékein is követőkre találnak. Gömör egyesítését a kezdeményezők mindenképpen indokoltnak tartanák, hiszen mind a Rimaszombati, mind a Rozsnyói járás súlyos gazdasági és szociális nehézségekkel küzd, melyek megoldását nem segítenék elő, ha az említett járások a losonci, illetve a kassai terület perifériájára szorulnának. Gömör, illetve Gömör-Kishont életképességét viszont az átvészelt századok bizonyítják. Gömör a Szlovák Érchegység erdős-hegyes és a Sajó-Rima-medence termékeny területén alakult ki már IV. Béla uralkodása idején. Kishonttal 1786 és 1790 között ideiglenesen, végérvényesen pedig 1803-ban egyesült. Előbb Pelsöc volt a megyeszékhely, II. József 1784. évi közigazgatási átrendezése után egészen 1920-ig pedig Rimaszombat. Az új Gömör-Kishont területe az elképzelések szerint 3500 négyzetkilométer lenne, lakóinak száma pedig meghaladná a 190 ezret. A rimaszombatiak elképzelésük megvalósítása érdekében hamarosan kapcsolatba lépnek a Rozsnyói járás vezetőivel, s ezt követően tájékoztatják szándékukról a belügyminisztérium illetékeseit.-h.aLanger Richardné, szül. Hein- czinger Mária Ki tud róluk? A Vasárnap egyik számában olvastam, hogy a hasábjain megjelent írás alapján találtak egymásra a világ távoli részeibe szakadt rokonok. A nagynéném, Harlinger Györgyné az első világháború után megözvegyült. Második férje Langer Richard volt, akivel Bécsbe költözött. Az első házasságából származó gyermekét is magával vitte, s a második házasságából is született két fia: Richard és Károly. A nagynéném, aki 1875-ben Esztergomban született, 1930- ban meghalt, de gyermekei közül valamelyik még élhet. Ha valaki tud róluk, kérem, értesítsen. Decsi Erzsébet, Jilemnického A1/24 Párkány ÜBUJgSBfl KR ASCSENITS GÉZA FELVÉTELE
