Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-12 / 2. szám
A jó szerep többször is megadatott már neki, a rendkívüli lehetőség csak egyszer. Jó szerepeket Radványi Gézától, Sándor Páltól, Gazdag Gyulától, Ács Jánostól, Székely Gábortól és Gothár Pétertől kapott, öregedő kötéltáncosnő gyengeelméjű fia a Circus maximusban. Idős férfi hűtlen „ágypajtása? a Ripacsokban. Hirtelen felemelkedő és nagyot zuhanó színikritikus az Elveszett illúziókban. Kaposváron, Peter Weiss darabjában, a Marat/Sade-ban ö a Kikiáltó. Füst Milán Catullusa a Katona József Színházban. Szomory Dezső Hermelinjében magát a kényeskedő, nárcizmustól fűtött nőbolond írót játssza a tévében. A rendkívüli lehetőség: Tímár Péter filmje, a Mielőtt befejezi röptét a denevér. Egy nyájas és behízelgő, kiszámíthatatlan és erőszakos, fölényes és félelmetes, gátlástalan és visszataszító férfi, aki lappangó vágya sötét erejével indul el hódító útjára. Előbb a fáradt, elhagyott asszonyt öleli, aztán „úgy, mint a görögök tették“, az apátián kamaszfiút akarja „megérinteni“. Máté Gábor megdöbbentő hitelességgel ábrázolja a „tiszta ideg“ ember lelki örvényeit, mérgező szenvedélyét. Amikor utolsó jelenetében, a zárt ajtó előtt, szűkölve-nyüszítve-toporzékolva bebocsátásért könyörög a fiúnak - egyszerűen zseniális.- Felidézné nekem azt a percet, amikor a Denevér utolsó sorát is elolvasta? Mit érzett?- Azt, hogy belebetegszem, ha nem én játszom a szerepet.- Miért? Többen is pályáztak rá?- Meg fog lepődni: senki. Kollégáim túl bizarrnak, túl sikamlósnak találták a történetet, attól tartottak, „megbélyegzi“ őket a film. Én értem őket. Kicsi ország a miénk, sok még az előítélet. Tímár Pétert személyesen nem ismertem, csak a nevét. Felhívott telefonon, hogy küld egy forgatókönyvet, van benne egy szerep. Én kezdettől fogva erre a biszexuális palira figyeltem, ez egy fantasztikus lehetőség, de mi van, ha a nyomozót akarja eljátszatni velem? Remegtem. Alig vártam, hogy újra hívjon. Na, mi van, kérdezi, hogy tetszett, vállalod? Erre én: Mit válaszoljak, ha azt sem tudom, melyik szerepet szánod nekem? Hogyhogy nem tudod? Hát a főszerepet! 'Esküszöm: én még soha, egyetlen egyszer sem örültem ennyire egy filmnek.- Pedig jónevű rendezőkkel dolgozik pályakezdése óta.- Ez így igaz, erre mondom én azt, hogy gyakran vagyok szerencsés helyzetben. Csakhogy a dolgok ritkán sikerülnek úgy, mint ahogy szeretnénk. A végeredményre, az egészre gondolok most, nem a szerepeimre. Az utóbbi időben pedig még csak olyasmi sem nyugtalanít, hogy más kapta meg a nekem való feladatot. Nézem a filmeket, a tévéjátékokat, semmi... nincs bennem az, hogy hű, ez az, amit nekem kellett volna eljátszanom. Néha-néha ugyan érzem, hogy jöhetne már egy új lehetőség, de hogy lemaradtam volna valamiről... nem, az ki van zárva. Mindenesetre a színészet egy olyan pálya, amelyen csak akkor rúghat labdába az ember, ha eszébe jut valakinek. Egyébként nem.- Filmben Radványi Géza gondolt először Máté Gáborra. A Circus maximus Bobója nagyszerű startnak bizonyult.- Csak a film... az lehetett volna jobb. Géza bácsinak észre kellett volna vennie, hogy Margitai Ági és én nem mindennapi formában vagyunk, és erre kellett volna építenie. De ott voltak a „nagyágyúk," Páger Antal, Major Tamás és a többiek, és Géza bácsi mindenkihez jó akart lenni. Olyan bőkezűen osztogatta a szebbnél szebb lehetőségeket, hogy a végén teljesen szétfolyott a történet.- A Böszörményi Gézával forgatott Szívzűrnek sokkal nagyobb sikere volt.- Főszerepet kaptam abban is, egy vidéki orvos szerepét, de ha ma ajánlanák fel, azt mondanám rá, hogy írják át. Ott állni és mosolyogni egyik partnerről a másikra - ez nem feladat.- Sándor Pál filmjében, a Ripacsokban epizódszerepet kapott.-Azt nagyon szerettem, annak súlya volt.- Közben elvégezte a főiskolát és Kaposvárra szerződött.- A kaposvári nyolc év meghatározó időszaka marad az életemnek, azt úgy könyveltem el, hogy minden szerepemmel lépni tudtam egy na- gyott. Itt, a Katona József Színházban a harmadik évadomat töltöm, s bár kevesebbet játszom, mint Kaposváron, nem érzem megalázó helyzetben magam, mert minden feladat, amellyel megbíznak, örömmel tölt el. Itt nagyon sok a jó színész, itt nem kaphat az ember évadonként két-három főszerepet, és nekem nincsenek is ilyen vágyaim. Kaposváron más a helyzet. Ott egy hónap alatt, ha törik, ha szakad, létre kell hozni az előadást, mert jön a következő premier. Ott iszonyú hajtás van, és acélos színésszé lehet válni a terhek súlya alatt. A Katonában évente három-négy bemutató van csak, és abba kell beosztani huszonkilenc főszerepre predesztinált jó színészt, ami nem könnyű döntés. És hiába mondják, hogy itt nincs hierarchia, mert van! Minden színházban van és kell is, hogy legyen, mert demokratikus színház nem létezik, a demokratizmus ellene szól a színház természetének.- A Marat/Sade-ot két és fél éves szünet után újította fel nemrég a kaposvári színház. A nyolcvankettes belgrádi színházi találkozón három díjat kapott az előadás, óriási sikerére azóta is gyakran utalnak a külföldi kritikusok. Ma, több évvel a bemutató után, amikor vendégként játssza tovább a Kikiáltó szerepét, hogy látja: a változó közép-kelet-európai helyzetet tekintve nőtt vagy csökkent a darab ereje?- Szerintem nőtt. És éppen a változások miatt. Emlékszem a bemutatóra: itthon politikai botránynak, politikai szemtelenségnek minősítették az előadást. Belgrádban máshogy viszonyultak hozzá. Az összes díjat elhoztuk, és ez irtó nagy dolognak számított, a közönség állva ünnepelt bennünket. Lengyelországban nem volt sikerünk. Egyrészt azért, mert akkor voltunk ott a darabbal, amikor a betiltott Szolidaritás ügyletei zajlottak, másrészt pedig azért nem, mert a népfelkelés, a forradalom témájáról a lengyelek sokkal többet tudnak és erre rendkívül büszkék: Ma persze, más színezetet kapnak a mondataink a színpadon, mint évekkel ezelőtt. Most már nem a fiatalságunk élteti az előadást, hanem az élettapasztalatunk.- Visszatérve a Denevérre: azt a dinamikus, magas hőfokú, feszültséggel teli jelenetet, amikor vágyaitól szinte teljesen szétégve, Őrjöngve kéri a fiút, hogy eressze be, hogyan vették filmre?- Tímár Péter ott állt a közelemben, és olyanokat mondott, hogy fordulj meg, feküdj hasra, emeld fel a fejed! - pontosan úgy dolgoztam vele, mint Radványival. Szólt, hogy mikor induljak el, de a hogyant teljesen rám bízta. Egyébként ez az említett jelenet számomra is felejthetetlen marad. Már rég túl voltam rajta, amikor a stáb tagjai még mindig lábujjhegyen jártak a szobában. Az én lelkemen is nyomot hagyott a figura. Bele nem haltam, csak majdnem - ami alapkövetelmény. Ha ez nem történik meg, akkor valószínűleg nem is érdekes az egész. Igen, végig úgy csinálom, mintha, de személyes csak akkor lesz a dolog, ha a teljes énemet adom hozzá.- Egy ilyen szerep után, mit gondol, milyen lehet a folytatás?- Nem is tudom, lehet-e ennek a filmnek folytatása, hiszen én is úgy érzem: pályám egyik rendkívüli állomása ez a film. Pontosan akkor voltam tehetséges állapotban, amikor Tímár Péter és Kardos Ferenc, az operatőr is abban volt. Hogy három ember egyszerre éli meg ezt, az maga a csoda. A filmek azonban, legalábbis erre, mifelénk, nagyon ritkán hatnak ki a színész pályafutására. Kivételek, persze, vannak. Eperjes Károlyt is a film tette azzá, aki, de ennek megvan a maga háttértörténete. A színpadi siker nem minden, filmszerepet nem aszerint osztanak, hogy milyen vagy a színházban. Ahhoz, hogy forgatásról forgatásra vr* gyenek, ott kell lenni a folyosókon és gyakran meg kell kérdezni, hogy mikor játszom nálad? Ilyesmire én nem vagyok képes. Nekem nem az a dolgom, hogy kérjek, hanem az, hogy ha megbíznak egy szereppel, akkor azt eljátsszam. Különben is... pekem a színház az igazi életterem. Tizenegy éves koromtól fogva semmi más nem érdekel... miért ne lennék kiegyensúlyozott, ha azt csinálom, amire mindig is vágytam. SZABÓ G. LÁSZLÓ « Csak ritkán fordul elő a filmtörténetben, hogy ugyanarról a témáról, ugyanazon a helyen, párhuzamosan forgassanak játék- és dokumentumfilmeket. Most e ritka eset tanúi lehetünk Budapesten. Angyal jár az ütött-kopott lépcsöházban. Egy férfi, akinek puszta jelenléte a menekülés lehetőségét jelenti a ház sárga csillagot viselő lakóinak. Hogy mit csinál az ütött-kopott lépcsőházban? Schutzpasst, azaz menlevelet nyújt át egy családnak, mely igazolja, hogy az illetők svéd védelem alatt állnak. A néhány másodperces jelenet egy készülő svéd játékfilm részlete, melynek egyelőre csak munkacíme van: Wallenberg. A Sand- rews Film & Teater AB, a Svéd Filmintézet és a stockholmi TV 2 közös produkciója Raoul Wallenbergnek állít emléket. A film cselekménye 1944 decemberében és 1945 januárjának első tizenhét napján játszódik. A téma: Wallenberg hősies mentőakciója, mellyel - becslések szerint - körülbelül 100 000 koncentrációs- és haláltáborra ítélt ember életét mentette meg. A forgatókönyvet a film rendezője, Kjell Gerde írta. Gerde éveken át Ingmar Bergman asszisztense volt, majd 1967-ben mutatkozott be első saját rendezésével, a nagy sikert arató Hugo és Josephine-nel. Bár a most készülő, egy jelenet kivételével végig Budapesten forgatott alkotás még csak ötödik mozifilmje, jelentős színházi és televíziós rendezői múlt áll mögötte, s ma a svéd rendezők legelső vonalába tartozik.- Másfél évig gyűjtöttem, kutattam anyagot Wallenbergről, mielőtt leírtam az első sort a forgatókönyvhöz - mondja a rendező. - Wallenberg alakja lenyűgözött. Svéd arisztokrata bankárcsalád sarja, aki élete java ré- >- szét playboyként élte le, mielőtt harminckét évesen Budapestre utazott volna, hogy kényszer és körülmények szülte hihetetlen bátorsággal szembeszegüljön a fasiszta halálgépezettel, és ártatlan embereket mentsen meg. Budapesti hetei az áldozat- és kockázatvállalás csúcsát jelentik. Alkudott, megvesztegetett, csalt, ha kellett, hamisított, hogy embereket menthessen meg. Igazi nagyságát, páratlan hősiességét csak jóval a második világháború után ismerte fel és el a későn ocsúdó világ, csak az ötvenes években indult útjára máig erősödő legendája. Ennek ellenére, én egy élő, nagyon is földi Wallenberget szeretnék a filmvászonra állítani. Olyan embert, aki szívünkig hatolva tudja megmutatni, milyen magasságokba juthat el a segítőkészség vezérelte emberiesség. A Budapesten készülő svéd Wallenberg- film nemzetközi produkció. A forgatócsoportban tíz külföldi van, a többiek magyarok. A szereplőgárda is nemzetközi. Raoul Wallenberg alakját Stellán Skarsgard, a fiatalabb svéd színésznemzedék kiemelkedő tehetségű tagja alakítja, nagy megértéssel és odaadással. A női főszerep az NDK-színésznö- ből nyugatnémet világsztárrá lett Katharina Thalbaché. Eperjes Károly, Györy Franciska, Bálint András, Balkay Géza, Jordán Tamás, Lukáts Andor, Székely B. Miklós mellett, a lengyel Frantiszek Pieczka, a francia Ivan Desny, a dán Jesper Christensen, a svéd Perey Brandt. Lars Lindström, Tomas Norstrőm és a világhírű író, rendező, színész Erland Josephson alakítja a legfontosabb szerepeket. Közülük Lars Lindström maga is ismert svéd filmrendező, aki barátját és rendezőkollégáját segítendő vállalt szerepet Kjell Gerde filmjében. Közben, a Jósika-utcában, ahol az ütött- kopott lépcsőházi jelenetet forgatják, újabb felvétel kezdődik. Ezúttal az utcán, egy szobor előtt... A film, a tervek szerint 1990 októberében kerül bemutatásra. És míg az egyik forgatócsoport - a játékfilmé - az utcán dolgozik, a másik Wallenberg- film, egy dokumentum-összeállítás a Svédországban élő Herskó János rendezésében, már a vágószobában van. A Svéd Filmintézet, a Svéd Televízió és részben magyar megbízásból dolgozó rendező eredetileg harmincperces dokumentációt kívánt készíteni. Mivel azonban a vártnál több érdekes anyagra bukkant, lehet, hogy a Wallenberg-doku- mentumfilm félórásnál valamivel hosszabb lesz. A két produkció tud egymásról, de nem sokat. A Svéd Filmintézet produkciós osztályának vezetője, Katinka Faragó, aki a játékfilm producere is, azt mondja:- Elvileg nagyjából egyidöben kell befejeznünk mindkét filmet. Ma még nem sokat tudunk egymásról, de ha elkészültek a művek, mindkettőt meg kell néznünk: talán valahogy ki is egészítik egymást. Ennek ellenére nemigen hiszem, hogy a két párhuzamosan forgatott filmet egyszerre vetítenék. Már csak a vetítési idő miatt sem. Mi a játékfilmet 100-120 percesre tervezzük... A játékfilm utolsó jelenete 1945. január 17- én játszódik. Wallenberg kilép a svéd követségről és elindul egy hivatalos találkozóra. Arra, amelyről sohasem tért vissza. Arra, amelyen nyoma veszett. Ma is annyit tudunk: a szovjet hírszerzés emberei tartóztatták le, és - állítólag - 1947. július 17-én, szívinfarktusban halt meg Moszkvában, a hírhedt Ljubl- janka-börtönben. De ez már nem a film, hanem igazi élet és történelem... FENYVES GYÖRGY 'SíJ&őt'f „Nem az a dolgom, hogy kérjek“ (Oláh Csaba felvétele) akinek nyoma veszett...
