Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-04-20 / 16. szám
is pontosan emlékszem arra a tizenkét évvel ezelőtti októberi délutánra. Hat óra körül a Szabad Európa, néhány perccel később pedig a bécsi tévé adta hírül: van már új pápája a katolikus egyháznak, méghozzá több mint négy és fél évszázad gyakorlatától eltérően a jeles személyiség nem olasz. Lengyel. Beszámoltak arról is, hogy a sajtóügynökségek óriási szenzációként röpítették világgá és kommentálták a nap, az év hírét. Csak a Csehszlovák Sajtóiroda hallgatott. Valamikor este kilenc tájt kopogta le szerkesztőségi távírónk azt a néhány soros közleményt, amely - mint másnap kiderült — szinte szóról szóra megegyezett a TASZSZ-tudósítással. Nyilvánvaló volt, hogy az úgynevezett szocialista tábor sajtója kezdetben igyekezett valamiképpen elbagatellizálni ezt az eseményt, ha már a határokra és a zavaróadókra fittyet hányó modern nyugati tömegtájékoztató eszközök miatt csak néhány kínos-kurta órára lehetett elhallgatni a hírt. Minden látszatkeltés ellenére a pártállamokban érezhető zavarodottság, idegeskedés, alig leplezett riadalom fogadta Karol Wojtyla megválasztásának tényét. A pártoligarchia hamarosan ráébredt arra, hogy a krakkói püspök alaposan ismeri a nem népi és nem demokratikus, nem is szocialista rendszer, az ember szabadságát, lelkét megnyomorító manipulációs mechanizmusát, súlyos erkölcsi válságát. Dölyfösségükben, félelmükben rövidesen módszeres propagandahadjáratot indítottak az új pápa ellen, badarságok, rágalmak tömkelegét hordták össze állítólagos fellázító kelet-európai politikájáról. Megértük, tanúi voltunk a történelmi igazságtételnek, amikor a hazugságok lelepleződtek, s a hazug rendszer kártyavárként omlott össze. A II. János Pál pápa által hirdetett eszmék, erkölcsi értékek pedig az évek során világszerte mind nagyobb visszhangra leltek, mert évszázados emberi, szellemi értékek, kérlelhetetlen igazságok a fundamentumuk. A remény pápája - mondják róla tisztelettudóan és találóan. Elsősorban a képernyő révén tanúi lehettünk, ahogy alakította, építette életművét. Emlékek, megható pillanatok élnek tudatunkban és a szívünkben. Amint az Apostoli palota erkélyéről anyanyelvükön szól sorskérdésekről, erkölcsről, emberségről a világ minden tájáról Vatikánban egybegyűlt zarándokok millióihoz; amint éhező gyermekeket, magatehetetlen idős embereket látogat meg Afrikában és Latin-Amerikában; amint AIDS- betegekkel fog kezet; amint vigaszt nyújt a társadalmi és szellemi elnyomás, a legkülönbözőbb igazságtalanságok áldozatainak; amint stadionokban, templomokban reményt gyújt a fiatalok százezreinek lelkében, segítve őket abban, hogy eligazodjanak a világ dolgaiban. S ki ne emlékezne arra a döbbenetes és fölemelő pillanatra, amikor a pápa a keresztényi megbocsátás és testvériség eszméjének megtestesítőjeként kereste föl börtönében Ali Agcát, a fölbérelt merénylőt, aki meg akarta ölni őt... A hívők világszerte Szent Péter méltó utódaként, mások pedig mai világunk egyik kimagasló személyiségeként tisztelik, aki a szereteí és testvériesülés misszionáriusaként járja fáradhatatlanul a világot, hirdetve olyan szellemi, -erkölcsi megújulást, amely a lelkiismereti szabadság, a szabad véleménynyilvánítás, az egyén és a közösségek, többek között a nemzeti kisebbségek jogaira, az esélyegyenlőség és a szociális igazságosság" elveire épül. Sokat, nagyon sokat tett azért, hogy világunkban, életünkben kevesebb legyen a feszültség, a gyűlölet, az embertelenség, teremtődjék körülöttünk és bennünk béke, hogy kölcsönös megbecsülés jellemezze különböző vallásúak és nem hívők együttélését, s hogy a mai katolikus egyház életképes és előremutató válaszokat formáljon korunk kihívásaira, s azoknak a millióknak vívódásaira, kételyeire, dilemmáira, akik a fejlett országokban és a gazdasági elmaradottsággal, válságokkal bajlódó államokban egyaránt az élet értelmét, önmegvalósításuk lehetőségeit keresik. N egyvenhatodik külföldi útja e hét végén hozzánk vezet. Abba az országba érkezik, amelyet nem is olyan régen a szigorúan ellenőrzött gondolatok, véleménynyilvánítás, kulturális és társadalmi élet miatt nem egészen alaptalanul neveztek a szellem Biafrájának. E szellemi sivárság és unifor- mizáltság fölszámolásában, a novemberi tavasz eljövetelében a hívőknek is döntő részük volt, s nyilván ezt a tényt is mérlegelte II. János Pál, amikor párját ritkító gyorsasággal, úgyszólván néhány hét leforgása alatt tett eleget a meghívásnak. Értékelve, elismerve azt a változást, amelynek eredményeképpen nálunk órák, napok alatt tabuk és korlátok dőltek meg, szellemi horizontok szélesedtek ki, ablakok nyíltak a világra. Václav Havel és Richard von Weizsäcker nemzetek megbékélését jelképező kézfogása, a kollektív bűnösség elvének elítélése a közép-európai országok pozsonyi csúcstalálkozóján, az Etika és politika szimpózium egy-egy mérföldkő az Európához vezető úton. II. János Pál e hét végi csehszlovákiai látogatása bízvást nevezhető világpolitikai eseménynek. Őszentsége, folytatva történelmi küldetését, ezúttal is millióknak nyújt reményt, hitet az emberibb léptékű, valóban szakmai és erkölcsi elvekre épülő, igazságosabb élet megteremtéséhez. Szilvássy József I iWWUniHllLH IY*A IX
