Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-03-30 / 13. szám
„TÖRÖCSIK MARI? Jó érzés mellette lenni. Teljes egészében a partnerének tekint." „A NAPLÓ JULIJA OLYAN, MINT ÉN: KEMÉNY ÉS KITARTÓ“ • Kinek a közbenjárására?- Márta segített. Ö intézte el később a színművészetit is, azt, hogy érettségi nélkül vettek fel. Két napig voltam főiskolás, vagy háromig, nem tudom, a lényeg az, hogy körülnéztem, beleszagoltam és azt mondtam: köszönöm szépen, meggondoltam magam. Tizenöt filmet forgattam, a legtöbben főszerepet játszottam... milyen technikai dologra tudtak volna még megtanítani? Esetleg arra, hogy hogyan kell mozogni a színpadon, de engem nem vonz a színház. Én a férjemmel és a gyerekemmel akarom élni az életemet, nekem az sokkal fontosabb, mint bármilyen pálya. Hogy a fiam csak a tévéből ismerjen igazán, hogy háromnaponként lássam, hogyan alszik? Az ki van zárva. Én nem ezért szültem gyereket. Majd ha önálló lesz, akkor igen, akkor lehet, hogy szabadabban élek, de amíg kicsi és szüksége van rám, addig nem. • A férjeddel hol találkoztál?- Kecskeméten. Ott kaptak anyuék szükséglakást, amikor felköltöztünk a tanyáról, és annak a szükséglakásnak a szomszédságában lakott Pista testvére... ott ismerkedtünk meg nála és egész nyáron boldogok voltunk. Aztán nem sokkal azután, hogy elkezdtem a gimnáziumot, kiderült, hogy terhes vagyok. Akkor leültünk és megbeszéltük, hogyan tovább. Egy hét után kimaradtam az első osztályból, mert úgy határoztunk, kell a gyerek. összeházasodtunk és most már hét éve nagyon jól megvagyunk. Az első három év volt a legnehezebb. Amikor a kutya sem vakkantott utánam, hogy gyere, dolgozzál. Az a három év úgy telt el, hogy egyetlen film sem volt, csak a cannes-i filmfesztivál. Egy csodálatos szálloda, a tenger, a pálmafák... aztán haza a sárba, az ötször négyes szobába, ahol heten laktunk. Az anyám, a bátyám, két húgom, és mi, hárman. Anyámmal szerencsére mindig jól kijöttem. Szerényen, de nyugodtan éltünk mi a tanyán is, ruhánk nem nagyon volt, lavórban fürödtünk, azt ettünk mindig, ami volt, ha meg semmit sem találtunk, akkor koplaltunk kicsit, de bántani sosem bántott bennünket. Különben eszébe sem jutott, hogy beleszóljon a terhességembe, és amikor világra hoztam a fiamat, akkor sem nehezítette meg az életemet. Aztán a férjem testvére kiköltözött a bekerített ba- rakknegyedból, és azt mondtam: ez most a miénk lesz. El js foglaltuk a lakást gyorsan, csak úgy önkényesen, de másnap már mentem is a hivatalba, hogy bejelentsem. Megértés helyett mi mást kaphattam is volna; kioktattak, és egyfolytában azt kérdezgették, hogyan gondolom én mindezt. Egy idő után felálltam, hazamentem és vártam a rendőröket, hogy kilakoltassanak. Nem jöttek. Úgyhogy ott kezdtünk el önálló életet élni, kölcsönkért ággyal és kölcsönkért rezsóval. • Ezerkilencszáznyolcvannégyben aztán, röviddel a cannes-i siker után nagyot változott a helyzetetek.-Hazajöttem a fesztiválról és azonnal megkerestek a tanácstól, s nemsokára már egy huszonkét négyzetméteres garzonlakásban laktunk. Ebből lett aztán a mai otthonunk, a hatvanhárom négyzetméter, ahova bárkit be tudok hívni és a fiamat is normális körülmények között nevelhetem. • Két forgatás között hogy telnek a napjaid?- Elsős a fiam, iskolába jár és én mindent hozzá igazítok. Pista a kecskeméti áruház szállítómunkása, én meg házfelügyelőséget vállaltam, mert élni kell valamiből. • Vagyis, ha nincs film, akkor egy egész lakóház ügyes-bajos dolgait intézgeted és lépcsóházat takarítasz.- Igen, de ez csak az egyik életem. Reggel nyolctól délután egyig. A másik - és ez a fontosabb - a családom. A filmezés külön öröm. Arra is szükségem van, a boldogságomat viszont nem abban keresem. Szabó G. László ÁRVÁCSKA EREJE Czinkóczt Zsuzsával a harmadik Napló után laktam is nála egy ideig, mert az ő háza nem a tanyán volt, hanem bent, a faluban. Tizenhárom éves múltán, amikor anyuék Kecskemétre költöztek, addig a hétköznap és a vasárnap között számomra csak az volt a különbség, hogy vasárnap nem kellett iskolába menni. Dolgoznom különben nem sokat kellett. Nálunk nem volt koránkelés, kapálás, malaclegeltetés, csak a család. Anyám első házasságából négyen vagyunk testvérek, én vagyok a legfiatalabb, a másodikból, amelyet egyéves koromban kötött, két húgom van. Anyám sosem tett különbséget köztünk, úgyhogy édestestvérek vagyunk mi hatan. Az iskola, ahova jártam, messze volt tőlünk. Kilométereket bicikliztem naponta; eső után akkora volt a sár, hogy majd beleragadtam néha. • Ranódy László hogy maradt meg az emlékezetedben? * - Belépett az osztályunkba és csak úgy áradt belőle a szeretet. Ezt rögtön megérez- tem benne. Aztán rámutatott öt gyerekre, és köztük voltam én is. Verset mondtunk, énekeltünk, nevetgéltünk; nem igazán tudtuk, mire megy ki a dolog. A végén egyedül maradtam, és arra kért, játsszam el neki, hogy virágot szedek a réten és bokrétát kötök. Amikor megcsináltam, azt kérdezte, melyik tantárgyat utálom a legjobban. A matematikát, mondtam. Akkor képzeljem azt, hogy nem tehenem van, hanem kiscicám és kitűnően feleltem az órán, folytattuk a játékot, nagy örömmel hazamegyek és a cica már nem él. Hát persze, hogy elsírtam magam, de azt, hogy én leszek az Árvácska címszereplője, csak a pesti próbafelvételek után tudtam meg. • Karlovy Varyban a filmet, Teheránban a játékodat díjazták, mégsem lett belőled nyafogós, elkényeztetett gyerek.- Nem lett, mert a forgatás után visszakerültem a tanyára, és éltem tovább az egyszerű kis életem. Aztán eltelt egy nyár, es jött egy távirat, hogy szerepet kaptam az Ők ketten- ben. Na, ez volt az első találkozásom Mártával. Semmi próbafelvétel, rögtön a forgatás! Marina Vladyval, Jan Nowickivel, Monori Lilivel. De ha nem talál rám Ranódy Laci bácsi, akkor soha, de soha nem filmeztem volna. • Most a Napló harmadik részében játszol. Ezek ünnepnapok számodra?- Nem. Ez munka. Kemény munka. • Keményebb, mint az, amit a baromfifeldolgozóban végeztél?- Hogy hasonlítsam össze a kettőt? A baromfifeldolgozóban ültem a szalag mellett és daraboltam a csirkéket. Pénz kellett, hát dolgozni mentem. Két és fél éves volt a fiam, Pistát elvitték katonának, ezerháromszáz forintból nem lehet lakást fenntartani és élni is. Olyan helyre kellett mennem, ahol jól fizetnek. Aztán megint Márta hívott, a Napló második részébe, a forgatás után pedig, másfél évig a filmgyár színésztársulatának a tagja voltam. // O maga volt a móriczi jajkiáltás. A védtelen élet fájdalmas hangja. Egy sercegő kis gyertya a legsűrűbb sötétben. Csőre, a lelencgyerek, vagy ahogy szívünknek kedvesebb: Árvácska. Bámulatos emberke játszotta a szerepet. Egy tanyasi iskola második osztályos tanulója: Czinkóczi Zsuzsa. Aki pontosan tudta, kinek ér többet az elnyűtt kis ing és kinek a hűsítő dinnyehéj. Aki úgy tartotta tenyerében a műparazsat, mintha egy izzó vasszöget szorongatott volna. Aki a nyáresti kocsiút porát ugyanazzal a természetességgel szívta magába, mint egy módos nagygazdáné a levendula illatát. Minden igaz volt általa. Igaz volt a tanya, a kukorica föld, a mező, a szőlődomb, a temető, de igaz volt a félelem, a gyűlölet, a kiszolgáltatottság, a megalázás, a keserűség is. Ranódy László után Mészáros Márta és Jancsó Miklós hívja őt forgatni. Jancsó a Magyar rapszódiában ad neki szerepet, Mészáros Márta az Ők kettenben, az Olyan, mint otthonban, majd többéves szünet után a Naplóban. ,, Érzelmi leg nagyon közel vagyunk egymáshoz, én borzasztóan szeretem ezt a lányt - mondja a rendezőnő -, de azonkívül, hogy szerepeket adok neki, másban nem tudok segíteni rajta. Zsuzsa kemény egyéniség... amikor kicsi volt, tizenvalahány éves, örökbe akartam fogadni. Nem ment bele. Azt válaszolta: neki van apja és anyja, és testvérei is vannak, akiktől nem akar elszakadni soha. Pedig tudta, hogy nálam sokkal könnyebb lett volna az élete, és mégis... visszament a tanyára, és inkább ott nyomor- gptt és tűrte, amit tűrnie kellett. Ót nem lehet megváltani, kiemelni a környezetéből. A házassága? Férjhez ment egy rendes, dolgos cigányfiúhoz, akit szeret, szült egy gyereket és csendben, megértésben élnek. Az ország persze, mást várt tőle. Azt hogy főiskolára megy és diplomás színésznő lesz. Na, ez nem következett be! Én magam is szerettem volna, hogy főiskolára járjon, de csak azért, hogy valami rend legyen az életében. Erre ő azt mondta: nem neki való a főiskola, és én hiszek az ösztöneiben, abban, hogy neki van igaza. Mint ahogy abban is, hogy nem fog elveszni soha. Bárhol vagyok a világban, min- dehonnan írok neki. Néha ő is küld egy képeslapot: „Minden rendben, jól vagyunk.“ Ennyi. Tudja, bármikor feljöhet hozzám, az ajtó mindig nyitva áll előtte. “ • Egyszer talán a te életed is filmre viszi valaki. Tanyasi kislányként, Pesten, világsztárokkal forgattál, gyerekfejjel Karlovy Varyban, Cannes-ban, Nyugat-Berlinben jártál, a gimnáziumot éppen hogy csak el- kezdted, pár nap múlva be is fejezted, tizenhat évesen férjhez mentél és gyereket szültél, szükséglakásban tengődtél... egyszer szerettek, máskor szántak, megint máskor elítéltek az emberek. Sok minden történt veled, sok mindenről szólhatna a film.- Igen. Nem akármilyen évek vannak mögöttem. Tanultam, filmeztem, utaztam, családot alapítottam... most mondom, rögtön az elején: önmagámmal mindig jó viszonyban voltam, olyasmit, amit később megbánhattam volna, sohasem tettem. Ha sajnáltak, akkor a lakáskörülményeim miatt sajnáltak. Azért, hogy a pesti Royal Szállóból, ahol a forgatások idején laktam, petróleumlámpás tanyasi házba kellett hazamennem, csakhogy erről nem én tehettem. Ha a csillagokig nyúltam volna, akkor sem történik semmi. Véget ért a forgatás, és hazavitt az autó. Ez így volt rendjén, ezt így kellett elfogadnom. Az első filmezésekre a tanárnőm szokott elkísérni... 14 1990.111.30. jjj^^^HTAAMSS/lZ. a Naplóban (Kalászi György felvételei)
