Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1990-03-23 / 12. szám

Vasárnap 21 1 990. III. 23. A GYÜMÖLCSFAJOK KÖRNYEZETI IGÉNYEI Nem újkeletű a tapasztalat, hogy a sikeres gyümölcstermesztés­hez a fajták tulajdonságain kívül a termesztett fajok és fajták igényeit is alaposan meg kell ismerni. Ebből kiindulva, múlt heti számunkban ismertettük az almatermésűek környezeti igényeit. A sort most a héjas és csonthéjas gyümölcsök termőhellyel szem­beni igényeinek összefoglalásával folytatjuk. Héjasok A dió vastag jiumuszrétegű, jó vízgazdálkodású, könnyen melege­dő, levegőben gazdag talajon fejlő­dik a legszebben. Rendkívül vízigé­nyes. Vizkisérö növény, meleg- és nagyon fényigényes. A hűvös, csa­padékos klímát nem kedveli, itt a ter­més héja elvékonyodik, „cinegés“ lesz. Délnyugati lejtőkön érzi magát a legjobban. A tavaszi fagyokra ér­zékeny, fagyzugos területekre ne te­lepítsük. A mandula a talaj és éghajlati tényezők iránt érzékeny gyümölcs­faj. Sikeresen csak mély termóréte- gú, morzsalékos, közömbös vagy gyengén lúgos talajokon termeszt­hető, ahol a talajvíz 2-3 méter mély­ségben van. Rendkívül höigényes, csak védett, fagymentes, déli, dél­nyugati vagy délkeleti lejtőkre tele­pítsük. A mogyoró a közhiedelemmel el­lentétben nem igénytelen növény. Sekélyen gyökerezik, de gyökérzete nagy kiterjedésű. Jó vízgazdálkodá­sú, közömbös kémhatású, humu­szos talajokon díszük igazán. Fény­igényes. Sűrűn (sövénynek) ültetve nem terem. Érzékeny a tél végi fel- melegedésekre, korán kivirágzik, később pedig elfagynak a virágok. Északnyugati, északkeleti lejtőkre ültessük, ahol kisebb a hóinga­dozás. A gesztenye számára hazánk ég­hajlata kedvező, termesztésének korlátái a talaj iránti igényében rejle­nek. A talaj kémhatása döntő: ered­ményesen csak savanyú talajon le­het termeszteni. Erősen kötött, hi­deg vagy sekély rétegű száraz tala­jon, még ha savanyú is, a termés apró lesz, a fa gyengén nő. Csonthéjasok Az őszibarack az enyhén lúgos, középkötött vályog- vagy agyagos vályogtalajokat kedveli. Keserűman- dgla alanyon a magasabb mésztar- talmat is elviseli. Meleg- és fényigé­nyes, az utófagyokra érzékeny. A kajszibarack a környezeti té­nyezők szempontjából a legigénye­sebb gyümölcsfajunk. Talajban kü­lönösebben nem válogat, de a mí­nusz 20 foknál nagyobb téli hidege­ket nem viseli el, a tavaszi fagyok is rendszeresen károsítják. Dombvidé­kek délnyugati lejtőin termeszthetők sikeresen. Nagyon fényigényes. A cseresznye a jó vízáteresztő lösz- és agyagos homoktalajokon, barnaföldön és csernozjom barna erdőtalajon fejlődik kiválóan. Kedveli a nyílt, szellős helyeket. A meggy a szélsőséges talajok (sziklás váztalaj, futóhomok, szik) kivételével mindenütt termeszthető, de savanyú talajon rövid életű. A szilva a szélsőséges talajok kivételével mindenütt jól termeszt­hető. Számára ideális a gyengén lúgos vagy lúgos vályogtalaj. Vízigé­nyes. Száraz körülmények között termése érés előtt lehullik, ez a kék­hullás. A ringló a szilvánál igényesebb. Vízből többet kíván, a fagyokra, szélverésre érzékenyebb, a szá­razságot nem tűri. A hűvösebb, pá- radúsabb klímát kedveli. K. Sz. Növényi önvédelem A növények - mint ismeretes - okkal-móddal védekeznek, védik magukat a kártevők és betegségek ellen. Egy részük olyan élettani ellenállást fejleszt ki örökletesen, hogy egyszerűen nem fog rajta a fertőzés. Más részük a rosszindulatú rovarokat tüskés felülettel, vastag héjazatta!, ragacsos szőrökkel, erős illattal tartja távol magától. Néhány különleges védekezési módot a közelmúltban derítettek fel, talán érdemes róluk szólni. A Solanum berthaultii nevű vadburgonya eredeti módon riasztja el a levéltetveket. Olyan szagot képes árasztani, amilyet a levéltetű termel akkor, ha súlyos veszélybe jut. A furcsa védekezés nagyon hatásos: a levéltetű messzire elkerüli a vészjósló levélzetet. Ugyancsak nemrég észlelték, hogy egyes növények vakuólumaiban mérgező enzimek lappanganak. (A vakuólum hólyagszerű, hártyafalú üreg a citoplazmában.) A méreg magára a növényre sem ártalmatlan önvédelmi fegyver. Mihelyt baktérium hatol a közelébe, a „tartály" fölreped s elpusztítja a betolakodót - noha vele együtt a környező sejteket is. A cseresznye leveleiben találtak olyan vakuólumot, amelynek vegyületei a mikoszferellás levélfoltosság terjedését akadályozzák meg. Ha a gomba támad, a vakuólumban ciánhidrogén fejlődik és megöli az ellenséget. A közléskapcsolat érdekes módja a fák közötti „üzenetváltás“. Lényege, hogy a kártevő megjelenését egyik fa a másiknak feromon (hírközlő anyag) kibocsátásával adja tudtára. így a védekezés, a megfelelő ellenanyag termelése már megelőzésként megindulhat a még kárt nem szenvedett fákban is. A veszedelmes kártevők közé tartozik a gy^pjaspille, illetve gyapjaslepke. Megfigyeltek, hogy egy-egy nemzedéke néha attól gyérül meg, hogy az ún. NPV-vírus elhatalmasodik a lepkék szervezetében. Ami külön említésre méltó: a vírus voltaképpen mindig jelen van, csak nem mindig képes elszaporodni. Szaporodásához valami indíték szükséges, s ezt az indítékot - az újabb feltevések szerint - maguk a kárvallott növények adják meg. Mindenekelőtt azzal, hogy speciális csersavas anyagokat választanak ki és kínálnak a lepke hernyójának táplálékául. A megtámadott fák leveleiben rohamosan halmozódnak a tenninvegyületek, amelyek a vírus elszaporodá­sának lökést adva, a kártevő vesztét okozzák. Sajnálatos, hogy a nemesített fajták legtöbbször elvesztik önvédelmi képességüket, hacsak ezt nem maga a nemesítés oltotta beléjük. Nagyon valószínű, hogy a természetben a fennmaradásért folyó harc bizonyos egyensúlyi állapotok felé sodródott, amikor az ember még nem lépett közbe. A jövő útja alighanem ismét a számukra kedvező folyamatok erősítése, a kedvezőtlenek tompítása lehet, mindenféle túl erőszakos beavatkozás nélkül. S. P. Főleg a ribiszkét károsítja Az üvegszárnyú ribiszkepille első­sorban a fekete és piros ribiszkét károsítja, de a köszmétének és bo­rókának is veszedelmes kártevője. Lárvái kezdetben a rügyeket odva- sítják, majd berágják magukat a vesszőkbe, ahol - az esetek több­ségében föntről lefelé haladva - já­ratokat készítenek. A megtámadott vesszők tavasszal nem hajtanak ki, vagy nem sokkal fakadás után meg­fonnyadnak, elsárgulnak és elpusz­tulnak. Ha az ilyen vesszőt hosszá­ban kettévágjuk, a bélrész helyett ürülékkel teli járatot találunk, mely­nek hossza akár az 50-60 cm-t is elérheti. A lárvák néha a vessző csúcsától egészen a gyökérig kirág­ják a bélrészt. Több szerző szerint a mogyorót és a szőlőt is károsít­hatja. A kevésbé károsított bokrok ke­vés termést kötnek, s még az a ke­vés is gyengén fejlődik, olykor meg­fonnyad, nem érik be. A bokor még egészséges részének terméshoza­ma is csökken, s romlik a gyümölcs minősége. A kártevőnek évente egy nemze­déke károsít, lárvái a vesszőkbe bá- bozódva telelnek. Lepkéi május utol­só harmadától július végéig rajza­nak, tojásaikat a vesszők elágazá­sába rakják, közvetlenül a rügyek mellé. Ha a tavaszi metszésnél a fertözésgyanús vesszőket kivág­juk és azonnal elégetjük, sok bosz- szúságtól kímélhetjük meg magun­kat. Később, ha fonnyadó-száradó vesszőt fedezünk fel, ne sajnáljuk kivágni és megsemmisíteni, mert egyetlen lepke több bokrot újrafer- tözhet. Ami a vegyszeres növényvé­delmet illeti, a téli lemosó permete­zésnek nincs jelentősége, viszont a rajzás-lárvakelés idején kijuttatott permetlé (Bi 58 EC vagy Actellic 50 EC) a lepkéket és a lárvákat egy­aránt jó hatásfokkal irtja. Szalai László Speciális keverék, díszmadaraknak A díszmadártenyésztők a költési-utódneve- lési idény eredményesebbé tétele érdekében igyekeznek úgy összeállítani a napi takarmány­adagot, hogy hiánytalanul elláthassák kedvence­iket a szükséges ásványi anyagokkal és vitami­nokkal. A tenyésznyugalmi időszakban a magfé­lékre alapozott napi adagot reszelt sárgarépával, piskótával, kevés zöldeleséggel, és főleg házilag csíráztatott magvakkal lehet változatosabbá ten­ni. A tenyészpárok szempontjából főleg a sok E-vi- tamint tartalmazó, csíráztatott magvak adagolá­sának van nagy jelentősége, de arra ügyelni kell, hogy a csírák lehetőleg ne legyenek 2-3 mm-nél hosszabbak, mert csökken a vitamintartalmuk. Fészekrakás idején jót tesz a tojásos lágyele­ség és a friss zöld, viszont költés alatt korlátozni kell az állati eredetű fehérjék, valamint az E-vitamin adagolását. Sokan állítják, hogy kitűnő hatása van a költésre az ún. Wiwa-keveréknek. Ez a speciális táp házilag készül, 10-10 százalék mézből, kukoricadarából, szójalisztből, zabpe- helyböl, kétszersültből, tojásos piskótából, őrölt dióból és Glukopurból, 5 százalék Konvitból, 3 százalék Roboranból (egzotáknak gyártott vál­tozat), 10 százalék tejporból és 2 százalék ánizs­magból. Először a mézet és a kukoricadarát keverik össze, majd a többi összetevőt hozzáad­va, száraz, porszerú keveréket készítenek. A leg­végén keverik bele a tejport, mert gyakran cso- mósodást okoz. (Chovatel) A KAJSZIFÁK - REKORDTERMÉS UTÁN Mint tudjuk, tavaly rekordtermés volt kajsziból, így a fák is meglehető­sen kimerültek, amit most a met­szésnél feltétlenül figyelembe kell venni. Főleg azoknál az idősebb fáknál, amelyeknél a mérsékelt hosszanti növekedés egyébként is elöregedésre, kimerültségre utal. Ilyen esetekben, ha a fa 20 cm-nél rövidebb vesszőket nevelt, feltétle­nül itjitani kell, mégpedig fakadás előtt (március). A fagyzugos helye­ken, ahol gyakori a rügykárosodás, a metszést május végére, június elejére halaszthatjuk. Előbb a törött vagy beteg ágakat távolítjuk el, majd a fa korától és fiziológiai szükségletétől függően, de legfeljebb harmadával megkurtít­juk a vázágakat. A vázágat mindig egy jól fejlett, a koronából kifelé növekvő oldalág fölött vágjuk el, a lehető legkisebb sebet ejtve. Szükség esetén az oldalágakat is ifjítani kell. Igyekezzünk megőrizni az eredeti koronaalakot, s a vágási felületeket simítsuk el és zárjuk le. Azoknál a fáknál, amelyek jó ter­mőerőben vannak és legalább 25 cm hosszú vesszőket neveltek, fenntartó metszést végzünk. Vagyis a sérült és beteg ágakon kívül csak a vízhajtásokat és a koronát felesle­gesen besűrítő vesszőket távolítjuk el (ággyürúre vágva). Ha nem köve­tel alapvető beavatkozást a korona­formába, kivághatjuk a fagysebekkel borított, rákos vagy mézgafolyásos ágakat is. A kisebb mézgás sebeket jobb kitisztítani - éles késsel az élő szövetig kivágni -, majd fertőtleníte­ni (rézgálic vagy Kuprikol 3 százalé­kos oldatával) és szikkadás után sebbalzsammal lezárni. Az éves vesszőket csak akkor kurtítsuk meg, ha 60 cm-nél hosz- szabbra nőttek. Ez főleg a fiatal fákra érvényes, amelyek így szilár­dabb, egyenletesen fejlett koronát nevelnek. Metszés után alaposan perme­tezzük meg a fát az Arborol M 2-4 százalékos töménységű oldatával. Aki véletlenül „kicsúszik" az időből, az Oleoekamet 1 százalékos oldatá­val egérfüles állapotban is kezelheti a fákat. Száraz telünk volt, ezért aszályos időjárás esetén kora ta- - vasszal ajánlatos kiadósán beöntöz­ni a kajszifákat. Aki ősszel megtrá­gyázta és felásta a fák alját, most dolgozzon be a talajba négyzetmé­terenként 50 gramm ammónsalétro- mot. Viszont ha az őszi tennivalókat elmulasztottuk, négyzetméteren­kénti átlagban ássunk be 3-5 kg komposztot, tőzeget, valamint 40 gramm NPK-t vagy Cereritet. A fagykárt szenvedett fáknak nitro­gént ne adjunk. Stefan Nitransky mérnök Előfordul, hogy egy-két idősebb ágat is el kell távolitanuk a fáról. Ilyenkor ügyeljünk arra, hogy ne hasadjon be a fa kérge. Ennek legbiztonságosabban úgy vehetjük elejét, ha előbb alul kicsit betűré­szeljük és csonkra vágjuk az ágat, majd a behasadás veszélye nélkül lefűrészeljük az ágcsonkot.

Next

/
Thumbnails
Contents