Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-03-09 / 10. szám
4 va szemét. Idig meg is halok, i fiára: szeméből aánat, a könyör- és a csalódás. Jószívű ember ő. !m se könnyű, ereznénk valakit zed, nem fogad- snnyire! Tán Kol- nyerezett le sen- rkenyerezett... etben nem tud- snyerezne le: én m. hogy búcsút veil. Minden alka- osszabb útra inda, hogy három- a kemencét, és nence-anyácska, ttál engem, úgy itra is.“ S közben I elismételte neki Ivan már rég az a >r megérintette tomlokfalát, s azt icska, ahogyan n, úgy áldj meg |ig az utcán: az :utya. tfhogy az anyja 1a, hogy az emit az ablakon át, ányka elutazik, >“ setalálkozott az' tegnap lefekvés y gondolta, hogy nem megy majd n megfordul, és iszéddal. A mi falunkban az erkölcs volt a fő, ami elsősorban a papám érdeme. Ő a helybeli egyosztályos iskola igazgatója, aki már néhány éve szorgalmazza, hogy az asszonyok, akik reggel a boltba tartanak, fátyolozzák el arcukat. Azt is beszélték faluszerte, hogy a papa meglátogattam közeli cementgyárat, és a gyár vezetőinek szűkkörü értekezletén feltette a kérdést: nem gyárthatnának-e erényövet is, amelyből büntetést érdemlően csekély a kínálat a piacon. A gyár vezetői azonban nem tudták kellően értékelni a papa korszakalkotó javaslatát, és kérdésére nem a legillendőbb módon válaszoltak, mire a papa közöltette a helybeli szatirikus hetilapban a karikatúrájukat, ugyanis rendelkezett némi rajzkészséggel. Otthon a papa szigorú rendet vezetett be, aminek leginkább Ruzena, az idősebb nővérem lett az áldozata. Nekem az volt a szerencsém, hogy fiúnak születtem, s a papa az én szüzességemet nem féltette. A tizenhét esztendős Ruzena szüzességét azonban bármelyik pillanatban elvehet- ték volna, hiszen olykor-olykor megfordultak a faluban kihívó viselkedésű fiatalemberek, akik erkölcstelen szavakkal csalogatták az ártatlan lányokat szemérmetlenségre, hogy aztán a negyedosztályú vendéglőben jól kiszínezve meséljék el kalandjaikat a kiváncsi barátoknak. A papa megesküdött Kratina erdész sörétes puskájára, hogy Ruzena tisztasága örökké megmarad. Egy szép napon az iskolából hazajövet láttam ám, hogy szerény kis házunkat két méter magasságú l^tonfal veszi körül, amelyben lörések vannak, a fal előtt vizesárok, felvonó híddal. Az előszobában lőfegyvereket és késeket raktározott el a papa, muníciót pedig az üres ólban gyűjtött. Az udvaron, ponyvával letakarva, egy ósdi ágyú terpeszkedett, amelyre a papa nagyon büszke volt, mert feledtette vele nagy kudarcát: a legnagyobb igyekezete ellenére sem sikerült beszereznie a légvédelmi lövedékeket. Én, a mama és Libor bátyám őrséget álltunk éjjel-nappal. Szegény Libor bátyámnak még a tanulmányait is abba kellett hagynia a matematika-fizika karon. A papa szerzett neki helyet egy cirkuszban, ahol Libor mint késdobáló szerepelt, hogy Ruzena szüzességének veszélyeztetésekor profi szinten beavatkozhasson. A papa ezenkívül beszerzett egy alattomos líbaanyát, egy farkaskutyát és egy medvét. Ez utóbbit drága pénzért vásárolta két cigánytól. kihúzni a há9állt, összefonva nem hallgatta, gondtalanul, tű- az utat, amerre- tanácsolta az i város, ott min- jször barátkozz vagyok én, tán így ideig. Ijon - mondta az Ruzena nem hagyhatta el a házat, s az időt olyan könyvek olvasásával kellett töltenie, melyeket a papa válogatott ki gondosan neki. Az ajánlott könyvek hősnőinek kolostorba kellett vonulniuk, s ott a gyönyörűséges önmegtartóztatásban élték le legszebb fiatal éveiket. Észrevettem, hogy Ruzenát nem érdekli az olvasás, mert gyakran leteszi a könyvet, és vágyakozva bámul a messzeségbe. Szerencsére volt egy barátnője, egy hatalmas termetű lány, aki hetenként engedélyt kapott, hogy meglátogassa Ruzenát. Oly sokáig járt hozzánk, míg kiderült róla, hogy nem is lány, hanem férfi, egy magát ügyesen álcázó perverz traktorista, bizonyos Jánsky. Azt azonban ma sem tudjuk, hogy a nővérem tőle lett-e állapotos, vagy a medvétől, mert arról meg kiderült, hogy egy cigány férfi. Ruzena tehát férjhez megy, s még választhat is, a papa azonban megbolondult. Naphosszat az udvaron rohangál és tapogatja a farkaskutyát meg a libákat, hátha azokról is kiderül, hogy férfiak. Sőt, tegnap még a frissen kikelt kislibákat is megtapogatta... Sági Tóth Tibor fordítása int a maga útján, tett... Anyja, tegezve, elindult, llett. Ivan lassan i. bot. most forduljál nesalh megállt, agához ölelte... fiú kemény mell- [ mindig a legne- d el kell tépnie , hátat fordítani . Menj hát. Rög- legérkezem. Ne s történik! Mások íjél. et vetett rá... És útnak indult. Az mába szegődött, gazdáját a mun- mordult rá ha- ta a farkát, és iabált rá Ivan, hozzá, Ivan ke- a kutya felszű- S csodálkozva Ivan elfordult és ík megcsóválta zökött egyet, de g, állva maradt, jazdája után. : tovább a magáréi! élnie az emekkor könnyebb n összeszorított lekkel haladt az megálló felé. János fordítása TÉLUTÓ (Prikler László felvétele) A haláltánc-ballada’ Ott ült a Császár. Dús hajában hét csillag volt a diadém. Rabszolganépek térdenállva imádták, barna köldökén a Göncöl forgott, válla balján lámpásnak állt a holdkorong: de a bohóc sírt trónja alján „Mit sírsz“ - rivalt reá „bolond, nincs szív, mit kardom át ne járna, enyém a föld!“ ... S hogy este lett, egy csontváz tántorgott eléje, elfújta, mint a porszemet.- Kényúrként éltünk mindahányan, s az évek szálltak, mint a percek, vered kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg! Gót ablakában sírt az Orvos: „Uram, nektárod merre nő, mely minden kínra ír s amelytől felépül minden szenvedő?“ S az ajtó nyílt: keszeg magiszter táncolta végig a szobát, kezében mély ólomkehelyből kínálva színtelen borát: „Igyál, e nedv hús, mint a - mámor,’ s nincs seb, mit heggel nem takar, igyál, testvér, e mély pohárból csupán az első korty fanyar.“- Kontárok voltunk mindahányan, s az évek szálltak, mint a percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg! A kútkávánál állt a Gyermek, szakadt gyolcsingecskébe s rőt topánban s nézte lenn a vízben képét, mely játszni hívta őt: ... „Ha jössz: a holdleánytól este a cukrot süvegszám kapod, s minden pirosló reggelente békákon ugrálunk bakot.“ „Jövünk már!“ - szólt s a kútvíz nyálas siklót dagasztott zöld hasán, míg a Halál vihogva vitte anyjához a vörös topánt.- Balgán játszottunk mindahányan, s az évek szálltak, mint a percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg! Repedt tükrénél ült a Céda: „Hajamnak árja még veres, miért, hogy már a régi léha seregből senki sem keres? ölem még izzó csókra éhes, mellem rózsája még kemény...“ S az ablakon röhögve lépett be az utolsó vőlegény: „Hopp, Sára, hopp, gyerünk a táncra, ma: holt szerelmeid torán hadd üljön nászlakmát a lárva ágyékod hervadt bíborán!“- Buján fetrengtünk mindahányan, s az évek szálltak, mint a percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg! Éjfél borult a háztetőre, kuvikhang szólt a berken át, midőn a Bankár útnak indult, elásni véres aranyát. Az útkereszten vasdoronggal hét ördög várta s a Halál; s mikor kardot rántott, a csontváz fülébe súgta: „Lásd, szamár, pénzzsákod hiába véded, meghalsz, s a kincset elviszem, s a kincs helyett eláslak téged, akit nem ás ki senki sem.“- Kufárok voltunk mindahányan, s az évek szálltak, mint a percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg! i Aranypárnáin ült a Dáma, s üvöltve.sírt: „ne még, ne még“, de ő mát átkarolta drága , csípői karcsú, gót ívét, „engedj csak még egy lanyha csókot, még egy gyönggyel kivarrt ruhát, még egy szerelmes, léha bókot, még egy gyötrelmes éjszakát“ - de ő, rút foltot festve mellén, mely, mint a rákseb, egyre nőtt, fehér testét nyakába vette és vitte, vitte, vitte őt.- Tunyán henyéltünk mindahányan s az évek szálltak, mint a percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg! Tüzénél állt az Alkimista, s óráját nézte, mely lejárt. „Isten vagy ördög: egy napot még, amig megoldom a talányt, a nagy talányt, amelyhez izzó görebjeimnek ezre vitt, csak egy napot még, mert megfejtem, megfejtem holnap estveiig.“ „Nem fejted“ - szólt a hang - „nem fejted“ s vállára tette jéghideg kezét, míg felrobbant a lombik: „Aludni mégy most, mint a többiek.“- A Titkot űztük mindahányan, s az évek szálltak, mint a percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg! Pestis-csengőkkel jött a dögvész, s a reimsi szentegyház előtt húsvétvasámapján derékon kapta a hájas Püspököt: „Néked szereztem ezt a nótát, gyerünk, nagyúr! Csengőm csörög: - légy pápa, vagy próféta, rózsás hajnalködökbe öltözött, légy szent püspök, vagy rút eretnek ki ég a máglya kormain, misézhetsz lenn - én fenn nevetlek a dómok csonka tornyain!“- Álszentek voltunk mindahányan, s az évek szálltak, mint a percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg! A vén Paraszt már tudta s várta alkonytájt kinn az udvaron: „Görnyedt testünknek nincsen ára, és meghalunk, mint a barom. Kaszás testvér! Sovány a földünk! könyörgöm: egyet tégy nekem: ha vinned kell, szórd szét trágyának e testet kinn a réteken!“ Ő rábólintott s vitte lassan, s úgy szórta, szórta, szórta szét, mint magvető keze a búzát, ' vagy pipacsot az őszi síéi...- A földbe térünk mindahányan, s az évek szállnak, mint a percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg! ’ Faludy György írja Villon-átköltéseiról: „Az volt a célom, hogy a nagyközönség számára is érthető Villon- fordításokat adjak, mely híven reprezentálja a XV. század és Villon szellemét. Hogy Villont érthetővé tegyem, rövidítettem és megtoldottam, egyszerűsítettem és komplikáltam, ahol ezt szükségesnek vagy helyesnek találtam“. (1938) Megjelenésük idején a Faludy-féle Villon-balladák nagy vihart kavartak, elsősorban irodalmi, esztétikai vitát. Az azóta eltelt évtizedek talán eldöntötték, kinek volt igaza, mindenesetre a mindenféle börtönöket és munkatáborokat megjárt, s emiatt emigrációban élő nagy tehetségű magyar költőt végre befogadta a hivatalos magyar irodalompolitika is. A haláltánc-balladát az 1947-ben megjelent, tizennegyedik kiadásból vettük, amelyet csonkítatlanul hagyott az akkori cenzúra. Szabó Ottó: In memóriám Kenya Laci
