Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-03-02 / 9. szám
Vasárnap 1990. március 4. A NAP kel - Kelet-Szlovákia: 06.15, nyugszik 17.27 Kö- zép-Szlovákia: 06.22, nyugszik 17.34 Nyugat- Szlovákia: 06.28, nyugszik 17.40 órakor A HOLD kel - Kelet-Szlovákia: 09.34, nyugszik 01.52 Közép-Szlovákia: 09.41, nyugszik 01.59 Nyugat- Szlovákia: 09.47, nyugszik 02.05 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük KÁZMÉR - KAZIMÍR nevű kedves olvasóinkat ■ 1910-ben született Otto ECKERT cseh szobrász- és ke- rámiamüvész • 1915-ben született Pavel BUNŐÁK szlovák költő, író. A VASÁRNAP következő számának tartalmából HOGYAN ÜNNEPELTEM MÁRCIUS 15-ÉT? Körkérdés pedagógusokhoz T. G. MASARYK A NEMZETISÉGI KÉRDÉSRŐL Vendégünk Popély Gyula történész, a Szövetségi Gyűlés képviselője „TISZTELD A GYERMEK LELKÉT!“ A Masaryk-bélyegen látható kislány megkerült - Szántó György riportja B0RKUTH GYÓGYÍTÓ VIZE Hajdú András riportja VÁLTOZÁSOK A PÁRKÁNYI GIMNÁZIUMBAN Szitás Gabriella riportja HAGYOMÁNYAINK NYOMÁBAN EGY ŐSI VÁRKASTÉLY TÁJÉKÁN Csáky Károly írása Gács múltjáról EGYEDÜL Vaszilij Suksin elbeszélése ÍRÁSTUDÓK ERKÖLCSI DILEMMÁJA Metz Katalin budapesti színházi levele | Levelek Vélemények Tudomány a tudományért? Tanulmányúton jártam egy vegyi laboratóriumban. Az ^n munkahelyem is hasonló jellegű, a lényeges különbség csak annyi, hogy míg nálunk a vegyelemzések a termelés ellenőrzésére szolgálnak, itt kutatás folyik. A műszaki berendezés megtekintése után beszédbe elegyedtem egy fiatal mérnökkel, a tudományok kandidátusával. Arról a mérőműszerről beszélgettünk, amellyel én is dolgozom. A kolléga nagy szakértelemmel elmondta munkája lényegét, több világnyelven szakirodalmat ajánlott. Előkerültek a gondosan kidolgozott grafikonok, táblázatba foglalt méréseredmények. Mind a mérnök pontossági igényét, esztétikai érzékét bizonyították. Mintha kiállításra készült volna az anyag. Végezetül már csak arra voltam kíváncsi, hogyan hasznosítják ezeket az eredményeket. Az ifjú kutató minden kertelés nélkül elárulta, hogy ezekre az eredményekre senkinek sincs szüksége.- Három évvel ezelőtt intézetünk az év végéig nem merítette ki a műszerekre szánt anyagi eszközöket, és a vezetőség megvásárolta ezt a műszert, csaknem negyedmillió koronáért. A véleményünket csak utólag kérdezték meg. Ez a műszer a mi kutatásainkban teljesen felesleges. Ennek ellenére nemsokára megérkezett. Egy darabig becsomagolva állt. Gondoltam, ha már itt van, kipróbálom. Üzembe helyeztem és két éve dolgozom rajta. Nagyon megtetszett ez a munka. Többször hallottam már arról, hogy túl sök pénzt fektettünk a kutatásba. A kutatások eredményeit nem használjuk fel a gyakorlatban. Hogy hosszú az út a kutatóintézetektől a termelésig, és sok eredmény csak papíron marad. Mégis más, ha az ember konkrét esettel találkozik. Egy emberrel, aki két éve fizetést kap olyan munkáért, ami csak arra jó, hogy a látogatóknak megmutassák a szakértelemmel kidolgozott grafikonokat, táblázatokat. Milyen hasznos lehetne ez a tehetséges fiatalember egy más munkahelyen. Az említett műszert sok más kutatóintézetben, laboratóriumban nélkülözik, évekig harcolnak érte. Csak a mérnököt nem tudom megérteni. Ilyen fiatalon képes elfogadni, hogy felesleges munkát végez, és eredményére senkinek sincs szüksége. Vagy ha van l'art pour l’art (művészet a művészetért), lehet science pour Science (tudomány a tudományért) is? De még meddig? Utóirat: A történet valós. Ha valamelyik kutatóintézet igazgatója kíváncsi, hogy nem a háza táján történt-e az eset, elárulom a helyszint és szereplőjét. F. O. (cím a szerkesztőségben) Köszörüljük ki a csorbát Rozsnyó, ódon szép bányaváros, 700 éves múltra tekint vissza, s mi, itt éló őslakosok büszkék vagyunk városunkra, de egyben felelősséget is érzünk fejlődéséért. Mint gyerekek sokat csavarogtunk a környező hegyekben, keresve a kalandot, élvezve a környék szépségét és tiszta levegőjét. Ezt nemcsak mi ismertük, hanem a külföldiek s hazánk más tájain élők is. Más vidékekről ide jártak nyaralni, pihenni. Az elhagyott bányákban értékes kőzetek után kutattak a geológusok. 1938 után a Lucs patak völgyében gyermek szanatóriumot létesítettek, melyből később tüdöszanatórium, majd rehabilitációs központ lett. Az erdei gyümölcsök minden fajtája bőven termett, melyből korlátlanul mindenki szedhetett. Nagy kiterjedésű grófi vadaskertek voltak. Ez volt a múlt. Új korszak kezdődött a háború után. Mindén szépen indult, épültek a falvak, épült városunk is. Megindult az iparosítás. Mi továbbra is jártuk a hegyeket, keresve annak gyümölcseit. Meglepődve láttuk: új vadaskertet építenek a grófi helyén. A mindenki vadaskertiéből a kiválasztottaké lett. A hívatlan vendégeket ötszáz koronára bírságolták. A közkedvelt, festői erdörészek tabuvá váltak. Sóvárgó szemekkel néztük a gombatermö területeket a drótkerítésen keresztül. Az iparosítás, az Alsósajói Bányaüzem lett környékünk másik rossz szelleme. Az építkezés alatt úgy beszélték, hogy a levegőt nem fogja szennyezni, mivel korszerű tisztítóberendezéseket szerelnek fel. De nem így történt. Munkalehetőséget biztosított, egészséges környezetet nem. A harmadik szellem? Az akét, pisztrángos erdei patakunk, mely Betlér és Poloma falvakon keresztül futva ömlik a Sajó vizébe. Sokat lehetne erről a rezervátumról beszélni. Ez is csak a kiváltságosak szórakozását biztosította. Itt nem számított az előírt négy darab hal, nem beszélve a méretükről. Reméljük, hogy ezek a patakok is visszakerülnek törvényes gazdáik kezébe. Írásommal nem akarok áskálódni, csupán mint természetbarát az igazságot keresem, s szeretném, ha ezeket a csorbákat végre kiköszörülnék. Jó lenne, ha vidékünk újra tiszta levegővel, gyönyörködtető erdővel, s patakjaink felelős gazdával rendelkeznének. Dobránszky Zoltán Egy nem is olyan régi csók Kempelen Farkas, a magyar ezermester, a hangzásuk szerint különböztette meg a csókokat. Első helyre osztotta be a ,,szívből jövő“ barátilag felcsattanó csókot. (Freundschaftlich hellklatschender Hercenskuss.) Ennél szájunkat kerekre csücsörítjük, mintha egy cseresznyemagot akarnánk kiköpni. Odaszorítjuk a megcsókolandó testrészhez, miáltal az ajkak köre légmentesen zárul. Ezután megkíséreljük, hogy ismét eltávolítsuk, de az áll nyomása folytán az ajkak erősen odaszorultak, és csak úgy szabadulhatnak fel, ha fejünket hátravetjük és a levegőt beszívjuk. A szétválasztás ekkor nagy csattanással megtörténik. (Részlet Ráth-Végh István: Szerelem, házasság c. könyvéből) Lesz elég ápolónő Vegyes érzelmekkel olvastam Bohus István mérnöknek, az SZSZK Egészség- és Szociális Ügyi Minisztériuma családvédelmi főosztályvezetőjének a „Megkérdeztük“ rovatban feltett kérdést: - Alkalmaznak-e szerzetes nővéreket a szociális intézetekben? Félreértés ne essék, nem az apácák ellen van kifogásom. Szociális intézet dolgozójaként baráti látogatáson voltunk a Blanskói járásban. Két öregek otthonát és egy szociális intézetet látogattunk meg. Ott találkoztunk apácákkal, akik az egészségügyi alkalmazottakkal együtt nagy odaadással gondozták az időseket és a rászoruló szellemi és testi fogyatékos lakókat. A cikk olvasásakor a tiszteletreméltó apácák után a pályaválasztás előtt álló lányom jutott eszembe, amikor egyik napon szomorúan érkezett haza az iskolából. Egészségügyi nővér szeretett volna lenni, de eltanácsolták. Nem a közepes tanulmányi előmenetele, hanem helyszűke miatt. Járási viszonylatban csak kilenc lányt vesznek fel abba az iskolába. Gyakorlatból tudom, hogy a nővérekből mindig hiány van, és a meglevők közül is sokan csak gyors- tanfolyamot végeztek. Intézetünkben is sokszor csak egy nővér van nappali szolgálatban, akire 86 lakó jut. Bátorkodom megkérdezni, vajon ha az a kilenc lány a járásból az iskola elvégzése után kilenc szakképzett nővérként visszatér, elegendő lesz-e egészségügyünknek? Nem kellene az egészségügyi iskolák osztályainak létszámát növelni? Vagy talán érjük be azzal, hogy az új változások a vallási területnek is nagyobb lehetőséget nyújtanak és a rendek is több apácanövendéket vehetnek föl? Kovács Katalin, Komárom A _ Új Szó február 8-i számában olvastam r\/L egy rövid eszmefuttatást a magyar nyelv használati jogáról, a gyerekek magyar óvodába, iskolába járattatásáról. A kis cikk megnyerte a tetszésem, mégis kifogásolom benne azt, hogy a szabad nyelvhasználatunk jogát munkatársaira, ismerőseire redukálja. - Nem érthetek egyet azzal a megállapításával sem, hogy ...... min den itt élő magyarnak tudnia kell a többség nyelvét“. Ezt azért sem lehet ilyen tételesen követelni, mert a nyelvtudásnak a megszerzését különféle körülmény határozza meg. Véleményem szerint a „tudnia kell“ helyett, minden itt élő magyarnak a saját érdekében igyekeznie kell megtanulni a szlovák (többség) nyelvét olyan mértékben, ahogyan erre képes és a körülményei megengedik. A kis cikkben a többség nyelvéről is szó van. Ma Európa művelt, demokratikus államaiban a többség és kisebbség egymáshoz való viszonyát, eltérően a keleti végektől, nem alá- és fölérendeltségi, hanem mellérendeltségi viszony érvényesülését tartják jogosnak a nemzetközi megállapodások szerint is. Látszólag játékosnak tűnőén a többség-kisebbség fogalma kétarcú. Ha 10-et hasonlítom a 90-hez, a tiz lesz a kisebbség, de ha megfordítom, akkor is a 10 lesz a kisebbség és 90 a többség, csak ellenkező előjellel. A matematikától elvonatkoztatva, egy országon belül egy nemzetiség lehet kisebbség, de többség is, attól függően, hogy a fogalmat egy szúkebb területre vagy az egész országra vonatkoztatjuk. Éppen ennek a fogalomnak helyes értelmezésére említem meg az első Csehszlovák Köztársaságban alkalmazott nemzetiségi politikának erre vonatkozó megfogalmazását. Ebben az államalakulatban is fontosnak tartották az itt élő magyarok a szlovák, cseh környezetben a cseh, a szlovák nyelv megtanulását, de olyan Nyelvében él a nemzet mértékben volt fontos, amilyen mértékben az egyén szempontjából jelentőséggel bírt. Például egy falusi gazdálkodónak nem volt fontos, hogy a tiszta magyarlakta környezetben tudjon szlovákul, viszont ott, ahol a szlovák és magyar falvak szomszédságban voltak, a kapcsolataik folytán bizonyos mértékig megtanulták egymás nyelvét. Ami a hivatalos nyelvhasználatot illette, a vegyes lakosságú helységekben a magyar nyelv is hivatalos nyelvnek számított. Ez azt jelenti, hogy a közalkalmazottaknak mindkét nyelvet tökéletesen kellett tudniuk. A beadványok, hivatalos tárgyalások magyar nyelven történhettek. Az összes nyomtatványok, plakátok, katonakönyvek kétnyelvúek voltak. Úgyszintén a városok nevei, utcák nevei, az üzletek megnevezései magyarul is ki voltak" írva. Egyszóval a magyarlakta területeken a magyar nyelv hivatalosan is egyenértékű volt a szlovák nyelvvel. Ez a masaryki nemzetiségi politika az akkori szlovákoknak teljesen természetes volt. Masaryk mint humanista és rendkívül művelt államférfi mindenkor kötötte magát ahhoz a morális alaptörvényhez, hogy az a nép, amely valamilyen módon megszerezte szabadságát, érdemtelenné válik arra, ha más nép szabadságát nem tiszteli. A Masaryk-i nemzetiségi politika összhangban volt és van az 1922-ben megalapított Emberi Jogi Szövetség (FIDH) elveivel, ez az elv tükröződik a közelmúltban született helsinki Záróokmány és a bécsi találkozó nemzetközi megállapításából. Az ezekben a megállapodásokban lefektetett elvek figyelmeztetést jelentenek minden érdekelt állam részére. Csak olyan államok juthatnak be az európai integrációba, amelyek betartják e megállapodások minden pontját és különösen a nemzeti kisebbségekre vonatkozó pontokat, tekintettel az anyanyelv szabad, közéleti, közigazgatási használatának biztosítására és az anyanyelvi oktatás jogára a legalsó szinttől az egyetemekig. Ennek ismeretében levonhatjuk az igazságot jelentő következtetést: az a nép vagy állam, amely mindezen jogok biztosítását megtagadja a nemzeti kisebbségektől, kimondhatjuk, hogy saját maga sem érdemli meg a nemzeti szabadságát, mert igazán szabad csak az lehet, aki tiszteli más népek szabadságát is! id. Szkladányi Endre, Ipolyság 1990. III. 2. ÚBUJeSBfl
