Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1990-02-09 / 6. szám

- Milyen programot dolgo­zott ki az elmúlt hónapok alatt az új vezetés? - kérdeztem Deraj Mihálytól.- Az új programnyilatkozatot a központi bizottság január 13-i, besztercebányai ülésén vitattuk meg, s néhány megjegyzéssel elfo­gadtuk. Nem tartalmaz frázisokat* nem az általánosságok szintjén mo­zog. Konkrét teendőket sorol fel, határozott célokat tűz ki...- Legyünk akkor mi is tár­gyilagosak, és röviden hason­lítsuk össze a két, igaz más­más politikai-társadalmi lég­körben született dokumen­tumot. ..- Bevezetőjéből például nemcsak a CSKP és a Nemzeti Front szere­pét méltató részek hiányoznak, ha­nem a korábban sokat emlegetett, sablonná merevült „új, effektiv mun­kamódszerek“ és más hasonló for­dulatok, szókapcsolatok is. Leszö­gezi viszont, hogy a zöld pártokkal való munkamegosztás szükséges­ségét tudatosítva a szövetség a plu­ralizmus közepette meg kívánja őrizni függetlenségét. Egyetlen poli­tikai párt eszközévé sem akar válni. Arról sem feledkezik meg, hogy az emberiség globális ökológiai problé­mái mellett megvannak a magunk sajátos hazai gondjai. Pontosabban fogalmazza meg a szervezet felada­tait is. Elsők között az‘alá- és fölé­rendeltségi kapcsolatok javítását, a gazdasági tevékenység irányítá­sát, a természet- és környezetvédel­met szolgáló „kisvállalkozások“ lét­rehozását említi. A dokumentum szerzői hangsúlyozzák egy tanács­adó testület létrehozásának és a kü­lönféle szakbizottságok munkájának fontosságát. Szükségesnek tartják a gazdasági tevékenységet, nem­zetközi együttműködést, fegyelmi kérdéseket és egyebeket érintő szervezeti szabályzat kidolgozását is.- Az új irányelvekből, elkép­zelésekből bizonyára több, ko­rábban elképzelhetetlen, radi­kálisnak vélt gyakorlati lépés is következik.- Igen, a programnyilatkozat le­szögezi, hogy a szövetség behatóan kíván foglalkozni az egyes régiók, tájegységek természet- és környe­zetvédelmi problémáival, a különféle illegális és indokolatlan beavatkozá­sokkal. Javaslatokat, tervezeteket fogunk kidolgozni. Ellenőrizni kíván­juk a környezetszennyezés miatti szankciók lefolytatását, a káros kö­vetkezmények felszámolásának fo­lyamatát, valamint a tájat érintő va­lamennyi gazdaságilag vagy egyéb okokból indokolt beavatkozást is. A dokumentum hangsúlyozza a tár­sadalmi munka szükségességét, de figyelmeztet rá, hogy más társadal­mi szervezetek tevékenységének, hivatalos szervezetek munkaköré­nek felvállalása nem tartozik felada­tai közé.-A tagság a kongresszust megelőzően - és tán még utána is - szinte alig tudott valamit arról, milyen elvi ellentétek vannak, illetve voltak a termé­szetvédők szövetsége köz­ponti bizottságának „hivata­los“ irányvonala és a pozso­nyi városi szervezet között. Azok, akikhez a fővárosi szer­vezet lapja, az Ochranca pri- rody (Természetvédők) elju­tott, jobban voltak Informálva, többiét tudhattak meg Cseh­szlovákia, sót a világ ökológiai problémáiról, mozgalmairól is, mint a szövetség szócsövének tartott Poznaj a chráőból (Is­merd meg és védd). Milyen elképzelései vannak az új ve­zetésnek az SZTTSZ hivatalos lapját Illetően?- A két lap között valóban óriási elvi és szerkesztési különbség volt. Az Ochranca prírody - annak elle­nére, hogy a fővárosi nemzeti bizott­ság művelődési osztálya engedé­lyezte - mondhatnám szamizdat jel­legű volt. A magas színvonalú, éles kritikát tartalmazó szakcikkeken kí­vül olyan híreket is közölt, kit, mikor, hogyan zaklatott a rendőrség. A lapot a városi szervezet bizonyára to­vábbra is ki fogja adni. Az újabban Ekopanoráma - Poznaj a chrán cí­men megjelenő folyóirat a jövőben az SZTTSZ megváltozott platformját fogja képviselni. Közvetítővé kell válnia a tagság és á szövetség, valamint az SZTTSZ s a természet- és környezetvédelemmel foglalkozó különféle szervek, intézetek, hivata­lok között. Együtt fog működni az Ochranca prírody, a csehországi Naéí prírodou, a Nika, a Veronica és más lapokkal.- Gondolom, ezelőtt aligha lett volna elképzelhető, hogy a szerkesztőség a „renitens- kedö“ Nikával együttműköd­jék. Emlékszem, hogy a Nika munkatársát a KB előző titká­ra, Fedorko mérnök a kong­resszusra be sem akarta en­gedni. Valószínűleg hasonló­an megválogatták a külföldi társszervezeteket is. Közülük a jövőben melyekkel kívánják felvenni vagy bővíteni a kap­csolatokat?- Elsősorban a World Wildlife Funddal, a Green Peace mozgalom­mal, a Föld Barátai önkéntes termé­szetvédők szervezettel, a Kelet­európai Természetvédő Hálózattal, az ukrajnai Zöld Hajnallal, (Zelenij szvit), a belorusz ökológiai Szövet­séggel. Másokkal is együttműködés­re törekszünk, s a partnerek kivá­lasztásában senki sem akadályoz bennünket. AZ6KOBBAN .Sg..mira20kori CiVÜizá­vészetvédelmi intézkedésekszukségessege^a chammurapi (i. e. f orték Tudomásunk szerint . ■ rendeleteket hozott, am von « első uralkodó, aki erdovédel™ ™ Kínában, eteket neveMtt ki. **^Tédelmét. Közép­faadban pedig Rómában "ntózkSéseket hoztak. A raguzai Svájc volt az első, ahol hason úgy döntött, hogy a kor lliiilFítlis a tiszafák védelmére. Télen is nyílnak virágok... Mégpedig nemcsak a mediterrán tájakon - a Földközi-tenger mentén -, de az Alpok hófödte lejtőin is. A Hunyorfélék családjába tartozó, januártól március végéig díszló mocsári gólyahírrel rokon fekete hunyort (Helleborus niger) Ausztriában Christrose (karácsonyi rózsa) néven ismerik. Dísznövényként ritkábban kertjeinkben is telepítik. (Pomichal Richárd felvétele) Kijavítható-e az ózonpajzs? Földünk élővilágát a Nap kegyet­len, pusztító ibolyántúli sugárzásától igen vékony ózonréteg védi. Ez az elmúlt másfél évtizedben a freonok- nak és más gázoknak „köszönhető­en“ jelentősen - egyes számítások szerint 3 százalékban - károsodott. A szakemberek szerint az ózonmeny- nyiség 1 százalékos csökkenése 5-7 százalékkal növelheti a bolygónkon előforduló bőrrákos megbetegedé­sek gyakoriságát. , A moszkvai patriarchátus környe­zetvédői és a „Nooszféra“ ágazatközi mérnöki-műszaki egyesülés tagjai repülőgép segítségével ózonfejlesztő anyagokat szándékoznak a 22-24 ki­lométer magasságban húzódó védő­rétegbe juttatni. Nagy mennyiségű ózon előállításának lehetőségével el­sősorban az amerikai Degramont, a francia Treilligaz, a nyugatnémet Herman és néhány japán ökológiai cég rendelkezik, ezért a kísérletet el­sősorban velük együttműködve sze­retnék elvégezni, hogy megvizsgálják, kijavítható-e az ózonpajzs. G.GY. KÖRNYEZET- ÉS TERMÉSZETVÉDELMI SZERVEZETEK A negyvenes évek végén világszerte még csak né­hány környezet- és termé­szetvédelmi szervezet mű­ködött. Napjainkban szá­mukat több mint § ezerre becsülik. Az általuk ja­vasolt, együttműködésü­ket biztosító nemzetközi egyezmények száma pedig megközelíti a százat. Olda­lunkon most röviden a leg­jelentősebbek közül muta­tunk be néhányat. WWF WORLD WILDLIFE FUND - VAD­VÉDELMI VILÁGALAP (WWF) -1961 októberében Zürichben ala­pították. Székhelye a svájci Gland. A kipusztulóban lévő fajok meg­mentésével foglalkozik. Közel har­minc nemzeti szövetséget tömörít. Emblémájában a panda medve lát­ható. INTERNATIONAL OZON INSTI­TUTE - NEMZETKÖZI ÓZONALAP (IOI) - az ózonréteg és a levegő tisztaságának védelmével foglal­kozik. Nyolc állandó bizottsága van. Kiadja az Ozonews című fo­lyóiratot. MAN AND BIOSPHERE - AZ EM­BER ÉS A BIOSZFÉRA (MaB) az UNESCO környezet- és természet­védelmi programjának végrehajtá­sán dolgozó 800 állam közös prog­ramja és szerveződése. Emblémá­jában az életet jelentő egyiptomi hieroglifa, az „ankh“ található. INTERNATIONAL UNION FOR CONSERVATION OF NATURAL RE­SOURCES - NEMZETKÖZI TERMÉ­SZETVÉDELMI EGYESÜLET (lUCN) - a fontainebleau-i természetvé­delmi kongresszuson 1948-ban az UNESCO alapította. Székhelye 1979 óta a svájci Gland. Csehszlo­vákia az IUCN-nek 1958 óta tagja. Az unió szimbóluma a csírázó mag. 6 1990.11.9. üasárnap Nem akarok az „én már akkor is megmondtam“ emberek sorába kerülni, de állíthatom, a Szlovák Természet- és Tájvédők Szövetségének VI. kongresszusán részt vevő küldöttek nagy része s a jelen lévő újságírók már akkor megérezték a gyengéd jelzővel illetett forradalom előszelét. A szövetség korábbi vezetősége a különféle manipulációk ellenére szinte egy emberként bukott meg. Akik ott voltak, tanúsíthatják: a hatalom november 11-12-én Pozsonyban szenvedett először nyilvános vereséget. STEFAN MURÍNNAK, DANIEL FUTEJNEK itt kellett lenyelnie az első keserű pirulát... Az SZTTSZ Központi Bizottságában új arcok láthatók, új gondolatok születnek. Ezen a kongresszuson választották a központi bizottság tagjává DERAJ MIHÁLYT, az SZTTSZ dunaszerdahelyi járási szervezetének ügyvivőjét. A kongresszus küldötteinek többsége - ha nem is nyíltan, annál inkább a titkos választáson - erősen elmarasztalta az ANDREJ FEDORKO vezetése alatt álló központi bizottság több mint egy évtizedes működését. Az 1990 és 1994 közötti időszakra általa kidolgozott irányelveket is alapos, tárgyilagos bírálat érte, s az előterjesztett határozati javaslatot nem fogadták el. A szövetség pedig ez év tavaszán új rendkívüli kongresszusra készül.

Next

/
Thumbnails
Contents