Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-02-02 / 5. szám
ßVasärnap X. E ckerdt Sándor: Futó V annak művészek, akiknek a pályájukon mindig új meg új módszerekre van szükségük. És éppen ezek az istenáldotta zsenik, akik - mint Picasso is vallotta magáról - „sohasem keresnek, mindig csak találnak“. Nos, úgy érzem, Eckerdt Sándor grafikus- és festőművész közéjük tartozik, ha egyáltalán szükség van ilyesféle kategorizálásra. Meggyőződésem, hogy a Kassán élő, ötvenes évein túl járó képzőművész egyike legjelentősebb alkotóinknak, noha a sajtó eddig nem nagyon kényeztette el, igaz, nem is igen tehette, hiszen Eckerdt Sándor elzárkózott előle, tapasztalva, hogy mennyire a dolgok mellé beszélnek, szívesebben futtatják azokat, akik szervezik a publicitásukat, akik ilyen és olyan ajándékocskákkal próbálják egyengetni saját útjukat. Ó az ilyesmit mindig megvetette. Tevékenységi területe tisztán a rajzolásra és a festészetre korlátozódott. Szentül hisz e két dologban. Legutóbb a múlt év derekán, Pozsonyban, a Novomesky Galériában, majd ősszel Kassán, a Keletszlovákiai Képtár Srobár utcai kiállítótermében 44 rajzát abban a sorrendben állította ki, ahogy azok 1987. november 28-tól 1989. február 16-ig keletkeztek. E tárlattal kezdtük műtermi beszélgetésünket Eckerdt Sándorral.- Amikor végignéztem rajzaidat, arra gondoltam, mintha témáidat nem te választottad volna, inkább ők téged.- Ez alighanem így van, hiszen nem előre megtervezett rajzokról van szó, tehát nem valami vázlat után csináltam őket. Még csak azt sem mondhatom, hogy volt valami előzetes ötlet, melyet aztán kezdtem kibontani, csiszolgatni, szépít- getni, satírozgatni stb. Nem!- Hát akkor?- Nézd, én ösztönösen és tudatosan is ódzkodom attól, nehogy ismételjem magam. Hetvenhétben például éppen ezért hagytam abba a festést, mert újat akartam kezdeni, és ezt csak rajzzal lehetett.- Hogyan?- Napközben még jártam festeni, az egyik kassai esketóterembe, megrendelés alapján. Este azonban, úgy kilenc óra után, amikor már csend volt otthon, leültem a konyhában, bekapcsoltam a rádiót, és elkezdtem rajzolni. Minden rajzom zene mellett született. A zenéhez nem értek, de nagyon szeretem. Főleg a countryt és a dzsesszt. Mielőtt dolgozni kezdenék, teljes csöndre van szükségem, viszont amikor már érzem az ihletet, akkor bekapcsolom a magnót vagy a rádiót.- Tehát a konyhában kezdődött. ..- Ott. Egy tál alma volt előttem. Az almát igen szeretem, de akkor nem haraptam bele. Gondolkodni kezdtem. Eszembe jutott, hogy a nők hogyan harcolnak az almáért. Ott volt a rajzlap - úgyhogy ezt gyorsan meg is rajzoltam. Minden ezzel indult? Akkor még nem tudtam, hogy negyvennégy rajz fog ilyen váratlanul, ilyen spontán módon kiszakadni belőlem. Néha hajnali háromig is rajzoltam.- Azelőtt is dolgoztál éjszaka?- Soha. Megpróbáltam, de nem ment.-És miért pont negyvennégy rajzot készítettél?- Ez teljesen véletlen. Mikor megrajzoltam a negyvennegyediket, a Találkozást, azt mondtam; elég! Vége, abbahagyom. Csinálhattam volna még többet is, de úgy éreztem, most már valami mást kellene.-Közben egyetlen rajzot sem téptél össze?- Egy kivételével mind megvan, ami az említett időszakban készült. A katalógusba is a keletkezésük sorrendjében kerültek be. Tehát a tárlat nem úgy készült, hogy ötven-hatvan rajzból választottam ki a legjobb negyvennégyet! A napot is megjelöltem, hogy mikor születtek a rajzok, kár, hogy az órát nem írtam rájuk.- És az összetépett?- Annak az volt a címe, hogy Mozart, mint bonbon. Kaptam egy doboz bonbont, Mozart képével a csokoládékon. Tetszett az ötlet, de rajzomat banálisnak tartottam.-Az egyik rajzod címe: Táj, ahol születni szerettem volna. Bánod, hogy Kassán születtél?- Meglehet, hogy Kassán is létezik ilyen táj, csak még nem fedezték fel. En megrajzoltam. Ha elkezdek húzni egy vonalat, az már elindíja a másikat. így megy mindaddig, míg a vonalakból, a foltokból valami eszembe nem jut. így született meg az a táj is, a bensőmből. És itt nem az a fontos, hogy az a táj Kassa, Szlovákia vagy Európa. Ez az én tájam. Olyan, amely nem létezik, de létezhetne. Számomra, persze, létezik.- Ezek után aligha tévedek, ha azt mondom, végső soron nem bánod, hogy Kassán születtél...- Nagyon örülök neki. Lett volna lehetőségem, hogy elmenjek innen, de nem tudtam. Jártam Nyugaton is, de nem maradtam volna ott. Egyszerűen nem vagyok az a típus.- Harminckettőben születtél. Ifjúságod időszaka történelmi eseményekben eléggé változatos volt, mint mindenkié, aki Közép-Kelet- Európának e tájain született. Ha visszatekintesz a gyermekkorodra, milyennek látod?- Legszívesebben az emberek szeretetére emlékszem vissza. Ott, a Kovács utcában, ahol laktunk, ahol apámnak hentesüzlete volt, olyan kisiparosok laktak, akik tisztelték, szerették egymást. Ott semmi gyűlölködést nem észleltem. Nem volt az az elkülönítő megbélyegzés sem, hogy ez zsidó, az magyar, amaz szlovák, összetartottak. A gyerekek egymással barátkoztak - mintha nem is egy városban, hanem egy nagy családban éltem volna. Lehet, bennem éppen a gyökerek révén nincs gyűlölet senki iránt.- A nemzeti sokszínűség azt is lehetővé tette, hogy gyerekkorodban több nyelvet megtanulj?-Az utcán csaknem mindenki magyarul beszélt, a gyerekek is. Édesanyám testvére Bécsbe ment férjhez - így néha egy hónapig is náluk voltam, ott megtanultam németül, de aztán elfelejtettem. Az elemit és a gimnáziumból két és fél évet még az anyanyelvemen végeztem el, de a háború után megváltozott minden. A szlovák gimnáziumba úgy mentem, hogy egy szót sem értettem szlovákul. Ha mondták, hogy bodka, én nem tettem pontot, leírtam azt is. Nem csoda, hogy bukdácsolni kezdtem. A helyzet csak akkor változott meg, amikor apám elküldött Lőcsére egyik szlovák ismerőséhez. Náluk laktam, ott tanultam meg szlovákul, ott jártam polgáriba. Később már nem volt problémám a szlovák nyelvvel. Pozsonyban, a Képzőművészeti Főiskolán sok szlovák és cseh barátra tettem szert. Sajnos, ritkán találkozunk, mert ezek a festők, illetve színészek Kassától messze, Brünnben, Prágában, Pozsonyban, Pesten élnek.- Térjünk vissza a rajzokhoz. A negyvennégy között van egy, a Festő és modellje, melyet egyszerre két kézzel rajzoltál...- Igen, ezt a Kopasz énekesnő látogatása Raffaellónál a Vatikánban című rajz után készítettem. Fáradt voltam, eszembe jutott, megpróbálkozom két kézzel - ekkor készült a Festő és modellje. A fiatalság és az öregség döbbeneté van ebben a képben. Nagyon szomorú rajz.-Az azért nem mindennapi, hogy valaki egyszerre két kézzel rajzoljon, illetve tudjon rajzolni...-Abból indultam ki, ha a zongorista meg tudja csinálni, hogy a bal kezével mást játszik, mint BESZÉLGETÉS ECKERDT SÁNDOR FESTŐMŰVÉSSZEL a jobbal, akkor ez talán a rajzban is elérhető. Először az ábécé betűit kezdtem leírni, először egyforma betűket mind a két kezemmel, majd úgy, hogy a ballal az A betűt, a jobbal a B-t írtam. Mikor ez már ment, két különböző mondat egyidejű leírását gyakoroltam be. Nos, ilyen alapozás után egyszerre két kézzel kezdtem el rajzolni. Számomra is meglepő rajzok születtek.- Miért a múlt idő?- A „kétkezes“ rajzokat először ceruzával csináltam, aztán eszembe jutott, hogy az ökölvíváshoz hasonlóan csinálok tízmenetes rajzot. Csak most már az egyik kezembe ecsetet vettem, tust használva, a másikba meg ceruzát- tehát a vastagabb ecsetvonal és a vékonyabb ceruza kínálta lehetőségeket próbáltam meg ilyen módon kutatni. Tudom persze, hogy a profi boksz nem tízmenetes, de én már a tizenegyedik menetre is képtelen lettem volna, a tizedik után már a földre kerültem. így rajzolni rendkívül megfeszítő.- De nem adtad fel?- Az a dolog tíz menet után befejeződött. Ezután színekkel kezdtem el csinálni valamit a rajzlapon. Nem tudom, hogy néz ki a bolondok karácsonya, de valami arra késztetett, hogy megrajzoljam. Természetes karácsonyi asz- szociációként elsőként a gyertya jutott eszembe, így csináltam egy sárga kört, meg egy fekete csíkot. Ugye, a színeknek megvan a saját logikájuk. Aztán tollal kezdtem rajzolni figurákat - és így tovább. Ezután következett a Fél vagonnyi báj című képem megrajzolása- közben a rádióból, vagy nem is tudom, honnan, egy mondat megütötte a fülemet: „A süketnémák nem tudják elmondani álmaikat“. E mondat igézetében is csináltam néhány képet...-Mindezek után mit lehetett még kitalálni?- Olyasmit, hogy előre kitalálni- én azt nem tudom.- Neked tehát nem kell kutat- nod-keresned, akkor is találsz?- Nézd, belőlem valóban spontán módon szakadnak ki ezek a dolgok. Azelőtt én elég sok kőnyomatot készítettem. Lehet, hogy most megint ez fog következni, de nem úgy, mint azelőtt, amikor rajzok szerint dolgoztam a kőre. Nem, úgy már nem lehet! Egyenesen a tiszta köre fogok rajzolni, ceruzával, tussal. De az is lehet, hogy megint csak festeni fogok.-Gondolkodtál már azon, mi értelme van a munkádnak?- Nem.- Nem is érdekel?- Nem. A változás annyi, hogy régebben azt festettem vagy rajzoltam, amit láttam, most meg, ami bennem van. De hogy is kérdezted az előbb?- Hogy mi értelme van a munkádnak?- Azért vannak ezek a képek, mert meg kellett csinálnom őket. Én sok mindent átérzek közben. Ha ezek a képek a kiállításokon a nézőket rádöbbentik olyasmire, amit ók is átéltek, vagy át szerettek volna élni, akkor az igen jó. Lehet, az egésznek ennyi az értelme.-Érzet-e szellemi rokonságot valakivel?- Vannak dolgok, melyek megérintenek. Ha meglátom egy festő képeit, és megtetszenek, akkor megveszem az albumát, de arról szó sincs, hogy én is hasonlót akarnék csinálni. Inkább az ellenkezőjét. Lelki azonosság persze lehet. Láttam olyan néger plasztikákat, reliefeket és mellette Picas- sót, hogy alig lehetett megkülönböztetni őket, de nekem senki se állítsa, hogy Picasso azok szerint dolgozott.- Szeretnél még valahova elmenni, elutazni?- Most nem, de hogy mi történik majd holnap, azt nem tudom. így van ez a festészetemmel is. Célom, programom nincs. Amihez kedvem lesz, azt fogom csinálni.- Szükséged van az egyedüllétre?- Kérdezték mások is, hogyan bírok egyedül olyan sok időt eltölteni a műteremben. Nekik és neked is csak azt válaszolhatom; én nem vagyok egyedül. SZASZÄK GYÖRGY 1990.11.2. Eckerdt Sándor: Harem almáért {Gabriel Kladek fotoreprodukciói)
