Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-02-02 / 5. szám
Ilasárnap E lő ző vasárnapi számunkban közöltük Duka-Zólyomi Árpád atomfizikus és felesége visszaemlékezéseinek első részét a Dubnában eltöltött évekről. Megismerkedhettünk a férj jelentős tudományos munkásságával, most pedig betekintést nyerhetünk a dubnai nemzetközi intézetben dolgozó, a világ különböző részeiből érkezett tudósok mindennapi életébe is. - Bevásárlás, sportolás, utazás, ezt a címet adhatnám a következő fejezetnek, amelyből teljesebb képet kaphatsz az elmúlt tizenhárom esztendőről - magyarázta Ágnes.- Annak ellenére, hogy Dubna a nemzetközi intézet révén magasabb rangú város, ami a külföldiek számára lemérhető az ellátásban is (külön üzletben vásároltunk), a táplálék beszerzését meg kellett tanulnom. Eleinte sok - mert volt az üzletben - tejterméket ettünk, később már például a vajat és a sajtot máshogyan kellett beszerezni. 1976-ban például szinte csak bélszínt ettünk, mert az üzletben csak az volt. A disznóhúsért sorakoztunk, s egy kilót vásárolhattunk csupán. Később jobb lett a sorunk, 'magyarországi kolóniabeliekkel, némi protekcióval, mi is egy moszkvai üzletben vásárolhattunk magyar árucikkeket - rubelért. Karácsony előtt még bejglit is - szólt közbe a férj. - Kitanultuk azt is, hogy Moszkvában mikor, mit, hol és hogyan kell vásárolni. A piacon ugyan árubőség volt, ám az árak 5-10-szer magasabbak voltak, mint az állami üzletekben. A zöldség és a gyümölcs gyakran megfizethetetlen volt. Sok mindent megtanultunk, sok mindent kipróbáltunk, de azt mondhatjuk, hogy egészségesen éltünk. Ettünk és ízlett is a köles, a pohánka, a céklasaláták elkészítésében mester vagyok. Itthon nagyon hiányzik ez a csemege. Kikísérleteztem például, hogyan kell kenyeret sütni (a szakácskönyvek ehhez nem adtak útmutatást), és a családnak úgy ízlett a hazai ízű kenyér, hogy egy időben naponta sütöttem. Savanyítottunk káposztát, megtanultunk tapétázni, de ahhoz meg kellett várni, míg az üzletben lesz keményítő. Hogy mire kellett a keményítő? Ezzel ragasztottuk fel a tapétát. Árpád kiváló könyvespolcokat fabrikált, s mivel a világos fát színezni szerette volna, s nem tudott pácot vásárolni, az orosz kollégáktól megtudta, hogyan pácoljon hipermangánnal. A tizenhárom év alatt kitanultunk, mivel lehet pótolni azt, ami nincs. Dubnában kezdtem el varrni, mert gyakran gond volt felöltöztetni a gyerekeket. Moszkvában vásárolhattam volna számukra, ám az áru többnyire drága volt, csúnya és rossz minőségű. Mindezek mellett nem mondtam le .fordítói tevékenységemről sem, kiküldetésünk alatt öt cseh könyvet fordítottam magyarra. Amikor nyaranta hazalátogattunk, pozsonyi tartózkodásunk abból állt, hogy külön-külön egy-egy listával felszerelve jártuk az üzleteket és vásároltunk volna. Nyáron téli lábbelit, ruhafélét. És közben a méretekre is ügyelnünk kellett, „előrelátni“, mennyit nőnek gyerekeink. Szerencsére Árpád néha hivatalosan hazajutott, s beszerezte a legszükségesebbeket. Anyagilag is az első három év volt a legnehezebb - vallották egyhangúan, majd Árpád folytatta. - 1976 végén a csehszlovák kolónia szociális főnöke lettem, s felfedeztem egy kormányrendeletet, mely szerint itthoni béreinket emelni kellene. Levelezni kezdtem, és 1979-ben igyekezetemet siker koronázta. Ettől fogva már jobban éltünk, majd 1984-től, amikor a kinti fizetésem is emelkedett, kicsit helyrerázódtunk. - Megtudtam azt is, hogy az egészséges életmódnak köszönhetően, a családfő soha nem betegedett meg, a gyerekek is csak nagy ritkán. Lázasan, influenzásán senkinek nem kellett az orvoshoz mennie, ő járt a lakásba addig, amíg a beteg jobban nem lett.- Jól bírtuk a téli hidegeket, mínusz 20 Celsius-fok enyhe télnek számított, és Árpád még mípusz 40 fokban biciklivel járt munkahelyére - szólt közbe Ágnes.-Rengeteget voltunk a szabadban. Kora este kivilágított sífutópályákon tettünk meg jó pár kilométert, s ha ehhez nem volt kedvünk, ugyancsak kivilágított korcsolyapályán zeneszóra korizhattunk. A fiammal gyakran hokiztunk, s ezt tették a kolóniák fiataljai, öregjei és az oroszok is. A gyerekek a tornaórákon tanulták meg a síelés technikáját, tavasszal úszásoktatásban részesültek, persze ingyen. S attól sem kellett tartanunk, hogy az uszoda vizétől fertőzést kapnak, félévenként orvosi vizsgálatnak vetették alá őket, nincs-e bőrbetegségük, lábpenészük, gilisztájuk. Tavasztól őszig sem okozott gondot a testedzés. A stadionban lehetett atletizálni, focizni, teniszezni, labdázni. Ha a gyerekek nem'féltek volna a lovaktól, megtanulhattak volna lovagolni is. Nyaranta sokat úsztunk a szabadban, a Volgában vagy a Dubna előtti dnzzasztógát tavában, illetve a Moszkva csatornában - válogatni lehetett. Nyaranta szinte rendszeresen az intézet Krím-félszigeti üdülőjében pihentek két hetet, de autóval bebarangolták az országot is. Megszerezték az útvonalengedélyeket, s bejárták a Moszkva-Harkov útvonal városait, látták a Kaukázust, Grúziát és Örményországot, megnézték az „Aranygyűrű“ városait - a régi orosz városokat (Szuzdal, Vlagyimir, Zagorszk), eljutottak Leningrádba és TallinnAz intézet egyik részecskegyorsítója őket néhány faluba, nem akarták elhinni, hogy falun vannak, hogy a falusiak emeletes házakban laknak, hogy falujukban vásárolhatnak kenyeret, vajat. Baráti társaságban egymás között ezért hangsúlyoztuk mindig, nem lehet példaképünk a szovjetunióbeli szocializmus modellje, a brezsnyevi deformált, diktatórikus rendszert utánozni halálos vétek. A változásokat a legtalálóbban Ágnes jellemezte nemrég. - A peresztrojkáig szürkefeketében jártak az emberek, s így is éltek, gondolkodtak. Gorbacsov óta színesebb lett ruházatuk és életfelfogásuk is. Nyitottabbak lettek, bátrabbak a véleménynyilvánításban. A környékbeli országok politikai változásai reményeket ébresztettek bennünk, ám amikor láttuk, hogy idehaza nem mozdul semmi, a búcsú Dubnától, 1989. november 4- én még szomorúbb lett. Amikor elkezdődött a „gyengéd“ forradalom, nem zavart bennünket a lakásban uralkodó rendetlenség, a sok doboz, a csatatér, hol a városban voltunk, hol a tévét figyeltük. Beilleszkedésünk a hazai viszonyokba talán árváltozásokból adódóan is könnyebb lesz. A tanszéken persze a helyzet bonyolult. Szeretném munkahelyemen jól érezhi magam és a tudományos munka folytatásáról sem fogok lemondani. A társadalmi munka a Csemadokban továbbra is érdekel. Mielőtt elmentem, a Csemadok óvárosi szervezetének az elnöke voltam, s ha szükség lesz rám, szívesen dolgozom tovább.- A Madáchban dolgozom újra - folytatta Ágnes -, egyelőre fel kell elevenítenem a korrektori jeleket. Később pedig meglátjuk... A lakás lakhatóvá tétele nagy erőfeszítéseket követel, de ezt végig kell csinálni. És persze ki kell bírnom fiam hiányát is... Szinte a végszóra szólalt meg a telefon, de amíg Ágnes az előszobába ért, Anikó már felvette a kagylót. Üdvrivalgással köszöntötte bátyját, de a kagylót az aggódó mama vette át. Mi mást mondhatott volna fiának, mint azt, vigyázzon magára, s egyen rendesen. Persze a vizsgák iránt is érdeklődött, ám ekkor a telefon ismét Anikó kezébe került. Hadarva tudatta iskolai élményeit, s a mama közbekiáltása - sokat fogsz fizetni - sem tudta szóáradatát megállítani. - De most már én következem - közölte velem is az atya, majd Szia, Kisbajusz, köszöntéssel érdeklődött fia hogy- léte felől. Beszámolt arról, hogy az újonnan vásárolt színes tévé kiválóan működik, hogy az autó a ház előtt szomorkodik, hogy hó nincs, és ha majd hazajön, hasznosíthatja a frissen szerzett. jogosítványát. - Várunk, nagyon várunk - búcsúzott a családfő, majd egy közös családi sziával köszöntek el a távolban egyedül maradt Attilától. Nagyon későre járt, amikor szedelődzköd- ni kezdtem. A tizenhárom évről sokat tudtam meg, de nem láttam még a dobozok alján lapuló fényképeket, a saját készítésű videofelvételeket Dubnáról, a bebarangolt tájakról.-Fáj a szívünk Dubna után - közölte a Duka-Zólyomi házaspár. - Ott valahogy minden napra jutott valami apró öröm. Persze mi bízunk abban, hogy idehaza is lesznek kis és nagy örömeink. PÉTERFISZONYA ba, voltak Ukrajnában és jöttek haza Kisinyo- von, Ogyesszán és Erdélyen keresztül. Leggyakrabban a 2100 kilométeres távot két nap alatt, a Moszkva-Szmolenszk-Minsz- Breszt-Krakkó-Pozsony útvonalon tették meg A GYEREKEK- Nemcsak mi, a gyerekek is sokat tapasztaltak, tanultak a tizenhárom esztendő alatt. Számukra az első néhány év megterhelő volt, de ma mindketten azt mondják, érdemes volt. Az orosz nyelven kívül megtanultak angolul, tény, különórákra is jártak. Attila oroszból érettségi után felsőfokú nyelvvizsgát tett, s nemsokára leteszi angolból is, de házbeli barátaiktól - mongoloktól, lengyelektől, bolgároktól, csehektől - is sokat tanultak. A gyerekek összekötő nyelvként az oroszt használták. Attila a Moszkvai Lomonoszov Egyetemen tanul tovább gazdasági kibernetika szakon, jelenleg negyedéves egyetemista. A tanulás soha nem okozott gondot neki, tavaly előmeneteli ösztöndíjat kapott, ami nem kis pénzzel, 550 rubellel jár. A bánatunk „csupán“ az, hogy elszakadtunk egymástól. Igaz, rövidesen fiunk néhány hétre hazalátogat. Anikó gimnazista, s a szlovák nyelv tökéletesítése érdekében különórákra jár. Hiába, a nyelvet tökéletesen tudni kell - mondták a szülők. AZ ÉLMUNKÁSOKTÓL A SZOVJET ÉS AZ ITTHONI PERESZTROJKÁIG '- Az élmunkásságot ki kell érdemelni - közölte Árpád. - Az orosz kollégák, és ezáltal mi is, komolyan vettük a dolgokat, felajánlásokat kellett tennünk, majd azok teljesítése után kaphattuk meg az élmunkás, illetve egy év múlva, ha újból teljesítettük a feltételeket, a kommunista élmunkás igazolvánnyal járó kitüntetést, amit a feladatok nem teljesítése esetében vissza is lehetett vonni. Én 1978- ban, Ágnes 1985-ben szerezte meg.- Az orosz kolléganőim - folytatta Ágnes - csak akkor bocsátották meg, hogy nem voltam hajlandó naponta többször teázni velük, amikor megszereztem az élmunkásságot. Nehezen értették meg, hogy nálunk a teázás nem jelent sziesztát, és szentségtörésnek tartották, hogy amikor volt munkám, a teámat menet közben ittam meg. A házaspár mindkét tagja - ezt tudtam róluk a múltban is - nyitott a politika iránt, épp ezért hoztam szóba a szovjet átalakulás témáját. Árpád nagyon pontosan fogalmazott, s számos példát sorolt fel.-A peresztrojka Dubnában is meghozta a változásokat. Egy példa. Az intézet élén megalakulása, 1956 óta, két orosz igazgató után, 1989. junuár 1-jétől a magyarországi Kiss Dezső akadémikus áll, de a laboratórium igazgatóhelyettesi funkciójába több külföldi is került. Sőt az egyik labor élére bolgár igazgatót helyeztek. Más. Tíz oldalig terjedő sokszorosítást már nem kell engedélyeztetni - ez eddig elképzelhetetlen volt - és megszűnőben az orosz kollégák elszigetelődése is. A peresztrojka előtt otthonainkban nem látogathattak meg, és lépten-nyomon éreztették felsőbbrendűségüket. A nagyhatalmi sovinizmusnak Szovjetunióban mély gyökerei vannak, ezért sem lesz a változás, a nyitás egyszerű. Keveset láttak a világból, sok minden számukra a csodával határos. Újabb példa. Volt, hogy én kísértem Csehszlovákiába az intézet orosz küldöttségét. Amikor elvittem A feladatokat közösen beszélték meg 1990.11.2.
