Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-02-02 / 5. szám
deujpsBfl 19 90. II. 2. Kolumbiában augusztus óta kokainháború dúl - brutális, totális harc a kormány és a világ, talán legveszélyesebb bűnöző szervezete között. Sokan tették fel a kérdést: elég erős-e Bogotá ahhoz, hogy szembeszálljon a drogbárókkal. Kétségtelen, a vezetés túl sokáig várt, tétovázott, nézte tétlenül a narkómaffia elhatalmasodását. így válhattak hihetetlenül rövid idő alatt az Ochoa-fivérek, Escobar Rodriguez Gacha kis bűnözőkből - dorbézoló cow- boyokból, csempészekből, temető-fosztogatókból - milliárdosokká, a nemzetközi kokainpiacot irányító Medellin Kartell főnökeivé. Poliphoz hasonlóan tapadtak rá karjaik a kolumbiai gazdaságra, államirányításra. Megvásároltak katonákat, rendőröket, baloldali gerillákat, kormánytagokat, mérnököket, jogászokat, külföldi „elosztókat“ (itt érdemes megemlíteni Noriega tábornok, az egykori panamai diktátor és Ar- naldo Ochoa, a kivégzett kubai tábornok nevét), amerikai és európai pénzügyi szakértőket. Ez utóbbiak mosták tisztára a bolíviai és perui őserdőkben termelt, Kolumbiában finomított kokainból szár- . mazó milliárdokat. Medellin királyai élet és halál uraivá váltak: akik keresztezni próbálták érdekeiket és üzleteiket, azokkal kíméletlenül leszámoltak. A kokainbárók terrorjának áldozatává vált Carlos Luis Galan, a kolumbiai kormányzó Liberális Párt elnökjelöltje is. Pablo Escobar személyes számlát egyenlített ki. Évekig üldözte Galant, amiért az kábítószer-üzletei miatt kizárta a Liberális Pártból. Escobar, a „nép jótevője“., aki több tízezer szegényparaszt megélhetését biztosítja, lakásokat, sportpályákat épített saját pénzéből, nem tudta megbocsátani ezt a megalázást. Hogy jótékonyságát narkódollárokból finanszírozta, az igazán nem zavarta őt. Mivel Galant nem lehetett megvásárolni - és ez a kolumbiai politikában igazán rendkívüli maradt a másik megoldás, a gyilkosság. Augusztus elején a medellini narkóki- rály új politikai mozgalmat alapított Magdalena Medio körzetében (a Magdalena folyó középső szakaszán fekvő terület), amely sokáig a baloldal és a jobboldal, a partizánok és a hadsereg csataterének számított, s amelyet Gabriel García Marquez Nobel-díjas író találóan Kolumbia kis Salvadorjának nevezett. A területet sokáig a szélsőbaloldali gerillaszervezetet, a Kolumbiai Forradalmi Erők (FARC) tartotta ellenőrzése alatt. A kábítószer-csempészek ide is betörtek. Lassan-lassan felvásárolták a termékeny területeket, lefizették a partizánokat, akik viszont a narkódollárokból finanszírozhatták további harcukat. A „baloldali csőcselék“ által terrorizált helyi földbirtokosok szívesen léptek szövetségre Medellin embereivel. Segítségükkel félkatonai alakulatokat létesítettek, s azóta is brit és izraeli zsoldosok által kiképzett bérgyilkosok (gyakran korrupt gerillaharcosok) sepregetik ki a területről az elégedetlenkedő parasztokat, tanárokat, „népfelszabadítókat“. Ők őrzik a gomba módra szaporodó dzsungel-laboratóriumokat is. Ezek a harcosok alkotják Escobar pártját, az újfasiszta Morénát (egyébként indulni kíván a márciusi hely- hatósági választásokon), amely röviddel megalakulása után támogatásáról biztosította Hernand Duran Dussan szenátort, Galan ellenjelöltjét a Liberális Pártban. Három héttel később Galan halott volt. Ezúttal túl messzire ment a drogmaffia. Virgilio Barco elnök washingtoni biztatásra hadjáratot indított a kartell ellen. Bogotában, Medellinben, Caliban augusztus vége óta géppisztolyos merényletek, bombatámadások követik egymást. Üldözés, gyilkolás, pusztítás. Megnyerheti-e egyáltalán valamelyik fél ezt a különös háborút, amelyben valahogy összemosódtak a határok a drogcsempészek, a gerillák, a katonák, a rendőrök között? Az USA-ból, a dzsungel-laboratóriumok felkutatása és felégetése céljából érkező helikopterek, repülőgépek 80 százalékát a törvény értelmében a hadsereg kapja meg, s számára még mindig az őserdőkben megbúvó gerillacsoportok számítanak ellenségnek. Ebben a harcban a katonák és a kábítószermaffiózók régóta szövetségesek. A rendőrség pedig, amely gyakorlatilag egyedül maradt, nem elég erős ahhoz, hogy meg- döntse a drogbirodalmat. Egy részleges győzelemmel, a Medellin Kartell szétrob- bantásával is megelégedne. És ez Rodriguez Gacha eltávolításával bizonyára sikerült is neki. A kartell második emberét, az „El Mejcanonak“ nevezett Gachát decemberben a Karib-tenger parti Covenasban lelőtték. Szűkül hát a medellini kör. Érdekes módon az Ochoa fivérekről mintha megfeledkeztek volna, nem üldözik, nem „bántják“ őket. Talán apjuknak köszönhetik, aki bűnbánó fiaiért eget-föl- det megmozgatott, magától a pápától(!) kért közbenjárást. Az igazi nagy hal, Escobar azonban még mindig szabadon van. Ha viszont horogra kerülne, akkor amerikai rácsok mögött tölthetné élete hátralevő részét, csakúgy, mint egykori kartell- társa, Carlos Lehder. A kiadatástól félnek a maffiózók a legjobban. „A hazai sírt előnyben részesítjük az amerikai cellákkal szemben“ - nyilván a kábítószer-csempészek eme jelszavára gondolt Escobar és a_ szindikátus többi tagja, amikor megfogalmazták a kormánynak intézett levelüket. Ebben felajánlották, befejezik totális háborújukat, felhagynak illegális tevékenységükkel, amennyiben nem fogják őket üldözni és lehetővé teszik számukra azt, hogy bekapcsolódjanak a társadalmi életbe. A váratlan ajánlat ellentétes reagálást váltott ki. Egyesek véleménye szerint nem szabadna elszalasztani ezt az alkalmat, mások viszont kételkednek. Vajon hinni lehet-e a narkómaffiának? És még ha komolyan gondolják is az ajánlatot, ki tud-e rögtön szállni Medellin a nemzetközi kábítószer-üzletből, amely elválaszthatatlanul összenőtt a politikai, hatalmi érdekekkel? Kolumbia, Peru, Bolívia, a három legnagyobb kokatermelő állam és az USA, a legnagyobb drogfelvevő és -fogyasztó ország vezetői már többször ültek tárgyalóasztalhoz, hogy közös kábítószer-ellenes programot dolgozzanak ki. Washington pénzt ígért, s cserébe a kokaültetvények, dzsungel-laboratóriumok megsemmisítését várja. A koka termesztése azonban a megélhetést jelenti, és Washington nem ad annyi dollárt, amennyire a három országnak szüksége lenne a gazdasági szerkezet átalakítására, a mezőgazdaság „megtisztítására“. Az amerikai kormányzat inkább csak a „tünetek kezelésére“ hajlandó, katonai támogatást ajánlgat. Január elején útnak is indult Kolumbia felé a Kennedy repülőgép-anyahajó és a Virginia cirkáló, hogy „a karibi térségben hatékonyabb kábítószer-ellenes akciókat hajthassanak végre“. Bogotában ez óriási felháborodást váltott ki, s a Pentagonnak végül is Florida partjainál le kellett állítania hadihajóit. A kokatermelés nem katonai ügy, és ilyen segítségre nincs szüksége Latin-Ameriká- nak. Főleg nem a Noriega elleni hajtóvadászat óta. George Bush amerikai elnök a kábítószer-kereskedelemre mért nagy csapásként könyvelte el a panamai diktátor megbuktatását és letartóztatását. Ám legyen. Mindenesetre az amerikai ihvázió Panamában több kárt hozott, mint hasznot. Megijesztette Latin-Amerikát. A drogellenes harccal álcázott esetleges amerikai intervencióból vagy blokádból ő nem kér. Túl sok az ellentmondás, nagyok az érdekkülönbségek. A február 15-re tervezett cartagenai drogcsúcs előtt van mit tisztázni. URBÁN GABRIELLA Virgilio Barco kolumbiai elnök % Me9semmisttik 3 k°kaültetvényeket Medellin egykori ura Bogota: a drogkartell visszavágott Közbenjárást kért a pápától
