Új Szó, 1990. december (43. évfolyam, 282-303. szám)
1990-12-14 / 293. szám, péntek
Máraivai Kassán IP T J 'Z'fy :yí Wfy zz^y "VP Az Egy polgár vallomásait olvasva A hatvanas évek közepén, diákként Kassára kerülve, még láttam Márai Sándor pusztuló városát. Akkor nem tudtam róla, hogy az, amit a falusi fiú a zegzugos utcácskák tömegéből épült városban kiismerhetetlen labirintusnak lát, valójában ugyanolyan otthon, mint a falu, ahonnan kiszakadt. Otthon, a szónak minden racionális és irracionális értelmében. Aztán megismertem néhány olyan iskolatársat, akiknek a tőlünk - falusiaktól - való idegenkedésével csak a mi távolságtartásunk ért fel. Ök voltak a kassai polgárok. Mindegyikük tanult zenét, beszélt egy vagy két világnyelvet. Ha olykor elkerültünk valamelyikük otthona közelébe, csodálkozva álltunk meg az emeletes villa vagy bérház kapujában. Tudtuk, hol laknak azok a tanárok, akik hasonlítottak diáktársainkhoz. Hajuk, körmük, ruhájuk gondosan ápolt és tisztán tartott volt. Mi sokszor olyanok voltunk mellettük, mint a lelencek, akik valójában anyátlan-apátlan „árvákként" élnek a nagyváros polgárai között. Milyen különös is az idő és az emlékezet? Ami a kamasznak 1965 táján a távolságtartást, a nők tiszteletét, a tisztaruhát, a rejtélyes méretű otthonokat jelentette, az most a felnőttnek katartikus felismerésként hasít a tudatába és lelkébe... xxx Egész költői-sorozatokat tudtunk venni egyetlen heti" zsebpé'nzünkDOI. Ma sem tudom hogyan, de Márai Sándor novelláskötetét is hazavittem egyszer albérleti szobánkba. Akkor még lehetett Márai köteteket venni az antikváriumokban. Azóta már elfogytak a késmárki, a lőcsei, az eperjesi líceumok, leányiskolák és polgárik könyvtárai. Elfogytak a Szent Erzsébet közeli antikváriumból is az ilyen csodák. Megint le kell írnorn: utólagos csodák. Mert különös világban éltünk mi, kassai középiskolások. Illyés, G^filát, Németh Lászlót, Fábry Zoltánt mutogatták nekünk, s mi nagy-nagy lelkesedéssel hallgattuk és ünnepeltük őket. Mégis, azon az egyetlen egy véletlenül megvett Márai-köteten kívül sokáig nem tudtam erről a számomra minden kassai rejtélyre, titokra, kikeményített ingre és kopogtatós villaajtóra fényt derítő íróról. Pedig mennyire hiányzik a csehszlovákiai magyarság szellemi hagyományából a polgárság mentalitása. A történelmi kataklizmák és társadalmi törések, szakadások idején sokan elhagyták Szlovákiát. Négy évtizeden át csak úgy emlegették őket, mint az eltávozott értelmiséget. Dehát kérem szépen! Azok ügyvédek, bankárok, állami hivatalnokok, kereskedők, magánzók, nagy- és kisvállalkozók, gimnáziumi tanárok voltak. Ök voltak a csehszlovákiai magyar polgárok, illetve annak előtte a felvidéki polgárok. Eperjesiek, kassaiak, rozsnyóiak, rimaszombatiak, losonciak, lévaiak. És micsoda sorstragédia: nekik elementárisán a létük került végveszélybe, amikor 1945 után befogták a szájukat, s megtiltották nekik, hogy magyarul beszéljenek. Viszont a falusi ember, a földet a saját testeként érző parasztok egy része inkább látszatra lemondott nemzetiségéről, ds nem hagyta itt a földjét, amíg később minden teketória nélkül el nem vették tőle. xxx Döbbenetes volt Márai Sándor Egy polgár vallomásai című, először 1934-ben megjelent, majd idén ismét kiadott könyvét olvasni. Jobb szó híján írok „könyvet", hiszen ez az alkotása egyszerre szociográfia és regény, egyszerre esszé és lírai vallomás, egyszerre útikalauz, amely Kassán és Európán vezeti végig az idegent. Azon a Kassán, amelynek agóniáját szinte teljesen egészében láttam és átéltem. Láttam a tucatnyi kétemeletes bérházat, s láttam amint árnyékként növekszik a város fölé a betonlakótelep. Ismertem az utcai homlokzatok mögött húzódó rejtélyes udvarokat, s láttam, amikor az elhagyott polgárházakban vándorcigányok telepedtek meg. Máraiék házára is ez a sors várt. Ezzel a város-élményemmel szembesít Márai könyve, s jólesik, hogy a hatvanas évekbeli diákéveim színterein egy harmincas évek elején írt irodalmi alkotás kíséri el a nyolcvanas évek végét Pozsonyban töltő újpolgárt. Mert tagadhatatlan akárhogyan is, mi falusi gyerekek, húsz, harminc, negyven év elteltével városi polgárok lettünk. Ilyen időtávolságból nyújtjuk most kezünket vissza a múltba. Mennyi energiánkba került, amíg fel tudtunk kapaszkodni arra a szellemi szintre, amelyen az 1945 után eltávozott polgári értelmiség állt. A polgárság nemcsak mint osztály, réteg, hanem mint szellemi magatartás is hiányzott abból az amorf valamiből, amire mindegyre azt mondogatták a hordószónokok: haladó hagyomány. Kétségtelen: bennünket a falvak és a kisvárosok őriztek meg magyarnak, e sokszor zord hazában. Csakhát volt a polgári humánum, a polgári mentalitás, volt az, amit Márai Sándor így írt le: ,,S utolsó pillanatig, amíg a betűt írnom engedik, tanúskodni akarok erről: hogy volt egy kor és élt néhány nemzedék, mely az értelem diadalát hirdette az ösztönök felett, s hitt a szellem ellenálló erejében... láttam és hallottam Európát, megéltem egy kultúrát... kaphattam-e többet az élettől? xxx Olyan időben írta az Egy polgár vallomásait, amelyben már az európai szellem felismerte a háború előszelét. Látták a fasizmus és a sztálinizmus fenyegető veszélyét: „Rettegő és gyanakvó világban élek, amelyben államférfiak időről időre haladékot adnak az emberiségnek, mintegy hivatalosan biztatják, hogy ORVOSI TANÁCSADÓ Oszteoporózis Az átlagos életkor egyre hosszabb. Sajnos ez az egyszerű statisztikai adat nem árul el semmit a hosszabb élet minőségéről. A jó közérzethez sok minden kell, de az anyagi javak mit sem érnek egészség nélkül. (Persze azért nem árt, ha van egy kis pénz a háznál és az üzletekben áru). Az emberi szervezet nem kopásálló és egyes részei különösen érzékenyek a rossz bánásmódra, mint például a szív ereinek fala, az idegrendszer és a máj sejtjei. A csontok, izmok és az izületek nem tartoznak az úgynevezett „létfontosságú" szervek közé, ami nagy igazságtalanság, mert ezek nélkül az egész bonyolult szerkezet képtelen lenne a működésre. A mozgásszervi betegségek ritkán halálosak, de rendszerint nagy fájdalommal járnak és nehezen gyógyíthatók. A laikus számára a csontszövet élettelen, kemény anyagnak tűnik, de ez tévedés. A csont ugyan kemény, de intenzív anyagcseréje van és ennek révén állandóan átalakul és alkalmazkodik a megterheléshez. Ennek bizonyítéka a csont architektúrája, a hosszában szétvágott csonton jól látható lemezrendszer. Az átalakítást a csont sejtjei végzik. Az oszteoklasztok lebontják a csontot, az oszteoblasztok pedig újra felépítik a megváltozott követelmények szerint. A csont alakját és rugalmasságát a benne levő szerves anyagok, keménységét pedig a szerves anyaghoz kötődő kalciumfoszfát, kalciumkarbonát és más sók biztosítják. A csontszövet ritkulását az orvostudomány oszteoporózisnak nevezi (ellentétben a csont lágyulásával - ennek neve oszteomalácia). Az újszülött és a kisgyermek csontjai puhák, képlékenyek de a növekedés során gyorsan keménnyé válnak. A csontok fejlődése a harmincadik életévben fejeződik be, majd néhány évvel ezután lassan és észrevétlenül elkezdődik a csontszövet öregedése. A csontszövet mennyisége évente körülbelül egy százalékkal csökken, de ez önmagában semmilyen kóros tünettel nem jár. Egyedül a testmagasság csökkenése vagy a hátgerinc görbületének fokozódása jelzi a változást, de ezeknek a tüneteknek sem az érintettek, sem az orvosok nem szoktak különösebb jelentőséget tulajdonítani. Az előrehaladott oszteoporózis rendszerint úgy jelentkezik, hogy látszólag ok nélkül, vagy pedig gyenge ütés következtében eltörik a combcsont, az alkar, esetleg valamelyik csigolya. Ezek a sérülések jellemzőek az idős korra. Szakirodalmi még bevetheti búzával a földeket, írhat még könyvet vagy építhet még egy hidat; ebben a permanens veszélyérzetben telik el élet és munka. Az osztály, amelybe születtem, öszszemosódik a feltörő osztályokkal; kultúrájának szintje az utolsó húsz esztendőben ijesztően zuhant, a civilizált ember igényérzete kihalóban. Az eszmények, amelyekben hínnii tanultam, mint megvetett ócskaságok kerülnek nap mint nap szemétdombra; a nyájösztön rémuralma terjed az egykori civilizáció óriási területei fölött. A társadalom, melyben élek, nemcsak a szellem csúcsteljesítményei iránt közömbös már, hanem a mindennapok átlagának emberi és szellemi stílusával szemben is. A szándék, amely tapinthatóan, érzékelhetően áthatja koromat, kétségbeeséssel tölt el; a kortársi tömegek átlagízlését, szórakozásikat és igényeiket megvetem, erkölcsüket kétellyel szemlélem, a korszak technikai és rekordbecsvágyait, melyek csaknem maradéktalanul kielégítik a tömegeket, végzetesnek tartom. A szellemi ember magányos jelenség, s mindenféle katakombákba kényszerül, mint a középkorban a vandál hódítók elől a Betű titkával rejtőző szerzetesek. Az élet minden demonstráló megnyilvánulását félreérthetetlen, tragikus félelemérzet hatja át." Ezeket a sorokat 1934-ben jelentette meg. Azóta mögöttünk van a legnagyobb háború, az emberiség legyűrte a fekete rémet - a fasizmust; a messiásra váró emberiség legnagyobb történelmi tévedésétől - a kommunizmus látomásától - is megszabadul már. így vallott egy polgár, s annak, aki 1990-ben olvassa gondolatait, igazat kell neki adnia. Már hazamennek a szovjet megszállók, már derül az ég Európa fölött, de milyen sors vár a szellemre? xxx Márai városával kezdtem, s úgy illik, azzal is fejezzem be. Az író élményei, gondolatai felerősítik, értelmezik és átigazítják élményeimet. Már régóta tudom, hogy a nőkkel és a diákokkal udvarias tanáraim, a polgárházakban és kétemeletes bérházakban lakó diáktársaim modora, zenetudása, nyelvismerete maradék része volt annak, amit a mindennapok szellemi átlagának mondott Má_rai Sándor. Nélkülük nem születhettek szellemi csúcsteljesítmények, amelyeket meg lehet becsülni. Rengeteg dolgot kellett fölöslegesen elsajátítanunk addig, míg végre viszszajutottunk ahhoz a működőképes belső erőhöz, amely nélkül sem a munkásivadék, sem a parasztsarj nem tud kilépni osztálya bűvköréből. Márpedig azt tudnunk kell, hogy éppen a polgári humánumot, a polgár stílusát, a polgárság szellemi teljesítményeit tiltották és irtották itt négy évtizeden keresztül. DUSZA ISTVÁN adatok szerint a 65 évnél idősebb nők egyharmada szenved el csigolyatörést vagy combcsonttörést. A korral járó oszteoporózisnak két fő oka van. Az egyik az, hogy felnőttkorban csökken a D vitamin hatása a kalcium felszívódása. A másik ok csak a nőket érinti. A női nemi hormonok, az ösztrogének szerepe nagyon fontos a csontok anyagcseréje szempontjából és ennek a hormonnak a termelése a klimaktérium után nagyon lecsökken. Az oszteoporózist e két fő okon kívül még más tényezők is gyorsíthatják, mint a mozgáshiány, egyes gyógyszerek túl sokáig tartó szedése és nem utolsósorban az alkohol és a cigarettázás. Az oszteoporózisra való hajlam részben öröklődik is. Az oszteoporózist nagyon nehéz felismerni és gyógyítani, de könnyű megelőzni. A fejlődő szervezetnek és az időseknek napi 1,5 gramm kalciumra van szükségük, a felnőtteknek 0,8 g is elég. A legtöbb kalciumot a tej, tejtermékek, tojás és a zöldségfélék tartalmazzák. Minden korosztály számára fontos a testmozgás - lehetőleg szabad levegőn, ahol a napfény elősegíti a D vitamin szintézisét a bőrben. Bizonyított tény, hogy idős korban heti három, egyenként egyóra séta már megnöveli a csigolyák tömegét. Sokat segíthet az alkoholfogyasztás csökkentése és a cigarettázás abbahak Dr. RÁCZ OLIVÉR Tekintélyek a parlamentben Még a hazánknál sokkal nagyobb, gazdaságilag lényegesen erősebb és a demokráciában tapasztaltabb országok is érezhetően és hosszú távon megsínylik az elhúzódó válságokat. Ezért most jó okunk van arra, hogy. örüljünk: „mindössze" körülbelül tíz napig tartott az ugyan már hónapok óta lappangó, majd teljes erővel kirobbanó krízis legnehezebb időszaka. Ha elhúzódik, még nagyobb késést szenved a még mindig a régi struktúrában bukdácsoló gazdaság hatékonyabbá történő átalakítása. « Mint veszélyekkel terhes időszakokban mindig, ezúttal is döntő szerepük volt a tekintélyeknek, és ez nagyon jól lemérhető Václav Klaus és Valtr Komárek, az ország talán két legkiemelkedőbb közgazdásza magatartásában. Gazdaságfejlesztési és válságkezelési koncepciójuk teljesen ellentétes, hiszen az egyik a sokkterápiás korszerűsítés híve, a másik pedig a következetes szociális piacgazdaságé, ennek ellenére a parlamenti vita során, tehát a képviselők „hallgatag" többségének befolyásolása során a legfontosabb kérdésben találkozott a nézetük, és mindketten hitet tettek az előterjesztett törvényjavaslat elfogadása mellett. Pedig ezernyi érvet tudott volna mindegyikük felhozni a másik koncepciójának megkérdőjelezésére, lejáratására, netán ócsárlására. Az ilyen magatartás különbözteti meg a kicsinyességet a nagyvonalúságtól, a politizálgatást az államférfiúi magatartástól, az egyéni ambíciók alig burkolt istápolását a közösségért való aggódástól. Tisztában voltak azzal, hogy a válság elhúzódása szinte reménytelen helyzetbe sodorta volna az országot, arról már nem is beszélve, hogy az ország kettészakadásának veszélye is ott kísértett. Hosszan sorolhatnánk azokat, akik szintén jól vizsgáztak a lényeg felismeréséből. Alexander Dubček is ezek közé tartozott, meg Zdenék Jičinský is, sőt, még Vladimír Dlouhý is, aki pedig nagyon felkavarta néhány nappal ezelőtt a politikai élet hullámait. Szinte megdöbbentő, hogy ugyanebben az időszakban voltak politikusok az országos vezetésben, akik nem ismerték fel a válság elhúzódásában rejlő mérhetetlen veszélyt, és olyan megoldásokat szorgalmaztak, amelyek nem hogy mérsékelték volna a feszültséget, hanem éppen annak elmélyüléséhez járultak volna hozzá. Ilyen szerencsétlen javaslat volt például az ország tartományokra való felosztásáról szóló tervezet is, amelynek értelmében Szlovákiát például keleti és nyugati részre osztották volna. Szinte megáll az ész, hogy manapság, amikor egész Európa integrálódásra törekszik, vannak nálunk mérvadó politikusok, akik a részekre osztásban látják felfedezni a jövőt. Az ilyen elképzelésekre csak azt tudja mondani az ember: vicinális koncepciók. Az illetékességi törvényt elfogadták, ez a válság befejeződött. Rövidesen hozzálátunk a privatizációhoz, és ennek során számtalan kisebb nagyobb válsággal kell számolnunk. Gazdaságival, szociálissal és politikaival. Jó tudni, hogy olyan tekintélyek ülnek a parlamentben, akik az elmúlt napokban képesek voltak megfelelő irányba terelni a törvényhozási közvéleményt. Félő, hogy néhányszor még szüksége lesz az országnak bölcs megnyilvánulásaikra. TÓTH MIHÁLY MA DÉLUTÁN: A holdbeli csónakos bemutatója Komáromban ,,Sok színdarabot írtam már, némelyiket műkedvelők elő is adták, például a Teomachiát a Műegyetemi Színpad - meglepően csiszoli és érett előadásban továbbá a Csalóka Pétert Kapuváron és egyebütt. Hivatásos színházban ez lesz az első bemutatóm, pedig már régóta írok színdarabokat" - írta Weöres Sándor 1971 -ben, A holdbeli csónakos ősbemutatója kapcsán. ,,Azzal vigasztalom magamat, hogy a Bánk bán, Az ember tragédiája, a Csongor és Tünde, a Kegyenc, a Negyedik Henrik király, vagyis majdnem minden jelentős magyar színpadi alkotás évtizedekig parlagon hevert, míg végre előadták. Hagyomány ez nálunk, de egyáltalán nem haladó hagyomány, s ideje volna ezzel a szomorú hagyománnyal gyökeresen szakítani" - panaszolta a költő. Weöres Sándor 1941 -ben írta A holdbeli csónakost, egy akkor induló bábjátszócsoport részére. A darab azonban egyrészt bábelőadásra túl bonyolultnak bizonyult, másrészt a tervezett bábszínház meg sem alakult. A Nemzeti Színház szárnya alá vette A holdbeli csónakost, de a háború vihara miatt a darab nem jutott el az előadásig. Háromévtizedes, hosszú álmából a budapesti Thália Színház ébresztette fel. Talán némi elégtételt nyújtott a szerzőnek, hogy azóta számos magyar és külföldi színház sikerrel játszotta ezt a művet (például, Pécsett, Győrben, Kecskeméten, Miskolcon, Kaposvárott, Újvidéken, Burgenlandban). A holdbeli csónakosban Weöres Sándor germán, görög, finnugor és hindu mitológiai elemeket ötvözött egybe. Nézővel, színésszel és rendezővel szemben is igényes ez a „kalandos mesejáték". Története két szálon fut: az egyik kalandos, a másik lírai. Főszereplőjének, Pávaszem királykisasszonynak pedig két énje van: egy evilági, bájos, kedves, bohóccal, garabonciással barátkozó, és egy beteg énje, amelyik a földi létet elutasítja, s így az elérhetetlen égi csónakos után sóvárog. A szerző írja: „A darab az elérhetetlen utáni vágyakozás és a valóság ütközéséről szól. Az ember, mint nő: lélek. A férfi, mint szerelem: vágyódás. Sóvárgunk az igaz iránt, önmagunk jobbik lénye iránt, különböző sziréncsábításoknak engedünk, mint a holdbeli csónakosnak, aki ezt ígér, azt ígér, de csak máglyahalált tud nyújtani. Ha az ember le tudja győzni ezt az elvágyódást, akkor megtalálja igazi párját..." Weöres Sándor Holdbeli csónakosának története - a Mici mackóhoz és a Kis herceghez hasonlóan - egyformán szól a gyerekekhez és a felnőttekhez. A művet a Komáromi Jókai Színházban Vándorfí László m. v. állítja színpadra. A darab zenéjét Rossa László szerezte. A koreográfia Orsovszky István munkája. A díszlettervező Mikesi Eszter m. v. A jelmezterveket Rátkai Erzsébet készítette, akinek nevét a színházlátogatók a C Aligu L Ó címmel játszott darabbal kapcsolatosan ismerhették meg. Szereplők: Ropog József (Vitéz László), Varga Szilvia (Pávaszem), Bajcsi Lajos (Holdbeli csónakos), Rancsó Dezső (Medvefia), Pőthe István (Bolond Istók), Holocsy István (Paprika Jancsi), Bugár Béla (Jégapó és Menelaos), Szabó Nóra) (Temora, Helene, Felhő). További szereplők: Mák Ildikó, Németh István, Németh Ica, Petrik Szilárd, Borsányi László, Csontos Róbert, Bandor Éva, Tóth László, Bálint Beáta és Varsányi Mária. A csehszlovákiai bemutató előadás a Komáromi Jókai Színházban ma délután 17 órakor lesz. SZÉNÁSSY EDIT ÚJ SZÚ 4 1990. XII. 14.
