Új Szó, 1990. december (43. évfolyam, 282-303. szám)

1990-12-14 / 293. szám, péntek

Megújulás előtt a történelmi város A régi Kassa annak ellenére, hogy az utóbbi évtizedekben sok otromba beavatkozást volt kénytelen elviselni, megőrizte szerves egységét. A történelmi városközpont lakói a helyhatósági választásokon a Nyilvánosság az Erőszak Ellen, a Független Magyar Kezdeményezés és a Roma Kezdeményezés közös jelöltjét, a 43 éves Süli János gépészmérnököt választották meg polgármesterüknek. Az alábbiakban ő nyilatkozik lapunknak. • A város mindmáig legnagyobb írója, az európai gondolkodású Márai Sándor A kassai polgárok című drámájában a kőfaragó János mester ezekkel a szavakkal indítja útjára Kristóf fiát: „Mindig Nyugatra menj. És ne feledd soha, hogy Keletről jöttél." Mintha ez az intés ma is időszerű lenne, nemde? - Kétségtelenül, hiszen sajnos ott tartunk megint, ahol a dráma középkori szereplői. Tanulnunk kell a fejlett Nyugattól, ha nem akarunk elveszni, ha be akarjuk hozni a lemaradásunkat. Márai intéseit pedig valóban érdemes megszívlelnünk, ugyanis az ő János mestere többek között azt is elmondta a fiának, hogy figyeljen jól a világra, maradjon józan és udvarias, az emberek lelkét vizsgálja, szavaik és cselekedeteik mögött, mert csak az ismeri önmagát, aki a világ fölé hajolt egyszer, aki látott mélységet, magasságot - és nem szédült el! • Kapott ehhez hasonló útravalót a saját édesapjától? - Mesterember volt az én édesapám is. Remek cipőket tudott csinálni. Negyvenötben, amikor a kormány Kassán székelt, a kormány tagjai nála rendelték cipőiket. Sajnos később - mint sok más kiváló szakember - ő sem tarthatta meg a műhelyét, sem a mesterségét. Nehéz -volt az élete, de mindenütt becsületesen helytállt. Nekem annak idején egyszer figyelmeztetően azt mondta: „Fiam, kicsi a világ, légy mindenkivel szemben nagyon rendes, mert •nem tudhatod előre, hogy kivel hol, mikor és milyen körülmények között hoz majd össze a sors." A figyelmeztetését megszívleltem. • És elégedett a sorsának alakulásával? - Nős vagyok, két leánygyermek édesapja. A kassai Magyar Tanítási Nyelvű Ipari Szakközépiskolában érettségiztem, majd szülővárosom műszaki főiskolájának gépészeti karán a levelező tagozaton szereztem mérnöki oklevelet - miközben már a kassai Ingatlankezelő Vállalat alkalmazottjaként dolgoztam. A munkámat becsületesen végeztem, de mivel politikailag nem voltam aktív, konfliktusba kerültem az igazgatómmal. Végül is felmondtam, s a Keletszlovákiai Szénraktárakhoz mentem dolgozni, ahol a szállítási osztály vezetésével bíztak meg. • Nem is érdekli, vagy csak nem szereti a politikát? - A hamis politizálást, az alakoskodást nem szeretem, korábban pedig ez dívott. Szerintem az a legjobb politikai hozzáállás, ha az ember érti a munkáját. Másként fogalmazva: jól politizálni csak az tud, aki ebben jó gazda, jó szakember is. Ez az ország a kommunista vezetés alatt sem került volna ilyen helyzetbe, ha méltányolták volna a szakmai hozzáértést. • Ez év márciusában önt a vnb képviselőjének választották meg. Hogyan, miért? - Vártam azokat a változásokat, amelyek végül a múlt év novemberében be is következtek. Kezdettől fogva bekapcsolódtam a szervezkedésekbe, mégpedig azzal a céllal, hogy végre elérjük: minden téren a szakmai tudás a fontos. A nyilvános fórumokon nemegyszer kifejtettem nézeteimet, amelyek valószínűleg a polgártársaim véleményeivel is egyeztek, mert kooptáltak az óvárosi nemzeti bizottságba. Nem titok, voltak ott olyanok, akik szerettek volna fátylat borítani a múltra, és át akarták menteni hatalmukat, hogy tovább bábáskodhassanak. Mi vettük a fáradságot, hogy a praktikáikról lerántsuk a leplet. Saját hivatalos irataikból olyan dokumentumgyűjteményt állítottunk össze, amely kompromittálta ezt a vezetést. • Kassa óvárosában júliusban új titkár, új alelnök - és az ön személyében új elnök került az akkori nemzeti bizottság élére. Fogalmazhatok úgy is, hogy sikerült tiszta vizet önteni a pohárba? - Igen, a kompromittálódott vezetők, a régi struktúra elkötelezettjei távoztak a hivatalból. • ön élvezi Kassa óvárosa polgárainak bizalmát, hiszen polgármesternek is megválasztották, de vajon milyen örökséggel rendelkezik? - Kassa városmagja építészeti szempontból a szó szoros értelmében le van rombolva. Tönkrementek a vízvezetékek, a lefolyók, villanyvezetékek, tetők, kémények. Mindez egy páratlanul felelőtlen hozzáállás és gazdálkodás eredménye. Sok pénz fölösleges dolgokra úszott el. A műemlékvédelemben is komoly mulasztások történtek. Stílusokat változtattak meg, értékeket romboltak le. Elsősorban azért, mert a város élére tősgyökeres kassai az utóbbi négy évtizedben nem kerülhetett. De még a városkerületek élére sem. Azok, akiket a kommunista párt ezekbe a tisztségekbe kinevezett,- nem éreztek erős kötődést ehhez a városhoz. Máshonnan jöttek és többnyire itt-tartózkodásukat is csak átmenetinek tekintették. A bajok legfőbb forrása alighanem ez volt. • Mit tehet most az önkormányzat? - Rengeteg tennivaló vár ránk. Egyik fontos feladatunk az lesz, hogy az óvárosban visszaállítsuk az épületek eredeti funkcióját. El kell érni, hogy a belvárosban ismét háztulajdonosok legyenek, mert most esténként a Fő utcán, a Mészáros, a Kovács vagy a Sas utcán alig világít egy-egy ablak, a családi házakban ugyanis irodákat rendeztek be. Ahol csak lehet, ezeket vissza kell adni a régi tulajdonosoknak, illetve az új igénylőknek. Sajnos, nagyon sok ház állaga igen rossz. Vannak olyan épületek is, amelyek teljesen tönkrementek, üresen állnak. • Mi lesz a sorsuk? - Két lehetőség közül választhatunk. Vagy eladjuk és a tulajdonos hozza rendbe, vagy mi újítjuk fel. • Kassa belvárosa alighanem a vállalkozó kedvű külföldiek érdeklődését is felkeltheti... - Nálunk az ingatlanok ára a nyugati árakhoz képest roppant alacsony, s ezért nem is csoda, ha a külföldiek máris nagyon érdeklődnek ecjyes objektumok és telkek iránt. En a külföldieknek ebből a városból viszont nem adnék el semmit, mert amit a mai áron meggondolatlanul eladnánk, azt az utánunk jövő nemzedékek alighanem a szemükre vetnék. Úgy érzem, ha külföldi akar nálunk pénzt befektetni, tegye azt technológiába, szolgáltatásba, vagy közös vállalkozások létesítésébe. Az ilyesmire nagy szükségünk lenne, ugyanis attraktív városközpontunkban a privatizáció következtében nem elég csak a hamburgerkészítő és a lángossütő. Az önkormányzatunk eleinte nem lesz gazdag, de ha merünk vállalkozni, ha a birtokunkban levő telkekkel és objektumokkal okosan fogunk gazdálkodni, bízom benne, hogy Kassa történelmi városközpontja visszanyeri egykori fényét és méltóságát. Persze, sok nehéz feladat vár ránk, de azért vagyunk itt, hogy ezeket megoldjuk, méghozzá felelőségteljesen és tisztességesen. Még azt szeretném elmondani, hogy mi az európai mércével is mérhető, egykori kassai nagy egyéniségek szellemi hagyatékát is fel kívánjuk vállalni, annál is inkább, mert jónéhányuk életművét az utóbbi négy évtizedben igyekeztek teljesen eltüntetni, örülünk annak, hogy a PEN-klub például december 15-én „Márai városa - Márai világa" címen Kassa nagy írójára emlékezve megyeházunk dísztermében irodalomtörténeti konferenciát rendez. Hasonló rendezvényeknek továbbra is szívesen teret biztosítunk. • Köszönöm a válaszait, és lapunk nevében is sok sikert kívánunk a munkájukhoz. SZASZÁK GYÖRGY PÉMEKII LIWÉL A VARÁZSSZAVAKRÓL Őszintén szólva, hovatovább növekvő kétellyel fogadom azt az általános „diagnózist", amely szerint kapcsolataink megromlásának, egyéni beszűkülésünknek, csődjeinknek és sokunk elmagányosodásának az az oka, hogy nincs időnk beszélgetni. És még inkább kétellyel fogadom, amikor a beszélgetést amolyan univerzális gyógyszerként javasolják minden rendű és rangú nyavalyánk, különböző konfliktusaink orvoslására. A beszélgetés lassacskán épp olyan sztereotip varázsszó, mint az odafigyelés vagy a bármikor odavetett megújulás. Odafigyelés, megújulás - csak úgy általában, pontos meghatározás nélkül... Ez olyasmi, akár az innováció a műszaki, vagy a hatékonyság a gazdasági zsargonban. E varázsszavaknak megvan az a jó tulajdonságuk, hogy nem szorulnak magyarázatra és értelmezésre, tetszés szerint bármikor előhúzhatok, mint bűvészcilinderből a kártyapakli, abból meg a Jolly-Joker. Csak hát az élet nem egy kártyaparti, hanem ott valóságos helyzetek vannak. Ráadásul olyan szituációk, amikor túl sokat is beszélünk. Pontosabban: fecsegünk, mert az élet számos igazán döntő pillanatában viszont nem is igényeljük az ésszerű társalgást. Megkockáztatom papírra vetni: amikor az emberek közti érintkezésben a beszélgetésnek oly megkülönböztetett jelentőséget tulajdonítunk, akkor újra csak valami egyetlen és általánosan üdvözítő módszert kínálunk. Holott az emberi kapcsolatok igen szövevényesek és bonyolultak. Jómagam ugyanis azt tartom, hogy pusztán a szó - az emberi érintkezésben - vékonyka jéghártya. Nagyon törékeny az a kapcsolat, amely csupán szavakra épül, vagy csak a kimondott szavakból táplálkozik. Sőt! Nemcsak törékeny, hanem felületes is... Mert az őszintén kimondott szónak hangsúlya van, a hangnak pedig színe és hőfoka. És mondhatok bármit, ha a szavaimat nem hitelesíti az arcjátékom, a gesztusom. Adott esetben még kifejezőbb és hitelesebb is egy-egy gesztus, mint a szó. Felhozok egy példát is rögtön! Állok a kórházi folyosón. A liftajtó előtt egy középkorú asszony; sovány, alacsony, szemüveges. Vele szemben egy fiatal, jóképű katona. Búcsúzkodnak. A fiú karja kinyúlik és visszakézzel enyhén megpaskolja az anyja arcát: „No, szevasz, és meg ne halj itt nekem!" A mozdulat profán, a mondat tiszteletlen és pimaszkodóan fölényes. Mégis félreérthetetlenül gyöngéd és szeretetteljesen viszszafogott. Talán egy novellában le lehetne írni az anya és felnőtt fia kapcsolatát; mindazt, ami ebben az egyetlen mozdulatban benne volt. Mindezt csak azért érdemes szóba hozni, hogy eltöprengjünk azon, vajon végiggondoltuk-e valaha: mit is jelent a beszélgetés... Hogy eltűnődtünk-e mindazon, ami a beszélgetés alapfeltétele. Mondjuk azon, hogy a beszélgetés egyenjogú partnereket feltételez, továbbá azonos lehetőségeket és kölcsönösséget. Az az igazán jó beszélgetés, amikor két ember valóban szabadon, félelem és hátsó szándék nélkül cseréli ki a gondolatait, mondja el egymásnak a véleményét. De az igazán jó beszélgetés nemcsak szavakra épül, hanem legalább olyan fontosak az oda-vissza jelzések. Az, amiből észlelhető, hogy elfogadom és megerősítem a másikat, illetve ő is elfogad és megerősít engem. Tapasztalatokra épülő meggyőződésem ugyanis, hogy egy konfliktusos helyzetben - amikor két ember még el is utasítja egymás jelzéseit - aligha sikeredhet egy jó beszélgetés. Ráadásul a konfliktusok az ember életének szükségszerű velejárói, így lényegében az sem biztos, hogy minden konfliktus hosszabb-rövidebb szóáradattal szüntethető meg. A feszültségoldást - a varázsszavakra épülő közhelyes panelmondatok helyett - olykor csak az idő hozza meg. Elég körbepillantani, hogy észrevegyük: többé-kevésbé mindanynyian esendőek és sérülékenyek vagyunk. Súrlódásaink és ütközéseink, a hétköznapi életben, társas mezőben zajlanak; ott szerezzük és osztjuk a sérüléseket Új vonásként azonban azt tapasztalom, hogy az emberek manapság elsősorban nem beszélgetni akarnak, hanem beszélni. Elmondani mindazt, amit elmulasztottak. Éveken át, ott és akkor, ahol és amikor; otthon és egy testület nyilvánossága előtt, baráti körben és vélt vagy valós ellenféllel szemben. De mert a többség valóban nem beszélgetni, hanem inkább beszélni akar, így általános tünet, hogy eközben csak párhuzamos monológok folydogálnak. Szinte mindenki adásra állítja magát, s egyre kevesebben vannak, akiknek a vevőkészüléke is működik. A közhelyes varázsszavakra épülő, olykor indulatokkal is fűszerezett, kitartóan csordogáló monológok hallatán sokszor Heinrich Böllnek a Doktor Murke összegyűjtött hallgatásai című írása jut eszembe. Nyilván azért, mert a szóözön helyett néha jól esne egy kis csönd. Amolyan feszültség nélküli hallgatás. A CSONTTÖRŐ KADMIUM Élettani szerepe nincs, de annál mérgezőbb A nehézfémek közül korábban általában csak az ólom és a higany mérgező voltát emlegették. Manapság azonban egyre gyakrabban hallunk a kadmium (Cd) toxikus hatásáról is. A mezőgazdászok, környezetvédők körében már néhány éve köztudott, hogy a Szovjetunióból és a fejlődő országokból „olcsón" behozott műtrágya-alapanyagok jelentős mennyiségű kadmiumot tartalmaznak. ÚJ szú 1990. XII. 19. A BŰNÖS SZUPERFOSZFÁT A kadmium a cinkkel és a higanynyal egy csoportba tartozó nehézfém. A Föld kérgében csak kis mennyiségben fordul elő, napjainkra azonban koncentrációja az intenzív művelés alatt álló területeken és a vizekben is jelentősen megnőtt. Több iparilag fejlett országban elérte a kritikus mennyiséget, s helyenként tragikus kimenetelű mérgezések okozója lett. Felvetődött a kérdés, szabad-e egyáltalán a kadmiummal szennyezett területeken élelmiszert, takarmányt termelni. A talajba, vízbe különböző foszfát- és káliumtartalmú műtrágyákból, főleg szuperfoszfátból kerül. Az Afrikából származó szuperfoszfát kilogrammja 4,5-30,8, a Kola-félszigetről származóé 2,5-8,5, a Szovjetunió más vidékeiről importálté pedig 2,5-5,3 milligramm kadmiumot tartalmaz. Normálisnak a talajban a kilogrammonkénti 0,1-1,0 milligrammos kadmiumtartalom tekinthető, nálunk ezt az értéket a termőföld egy hatodában meghaladja. További forrása a fémkohászat, a galvanotechnika, a nyomdaipar és a fényképészeti alapanyagok gyártása. Műanyagokból is kilúgozódhat. A levegőből a savas esőkkel kerül a vízbe, talajba. A nyolcvanas évek második felében Csehszlovákia Európa légterének kadmiummal való szennyezésében 1,7 százalékkal részesült. Az ivóvíz kadmiumtartalma általában alacsony - literenként 1 mikrogramm. Az erősen szennyezett területeken a literenkénti 5 mikrogrammot is eléri. Az Egészségügyi Világszervezet 1982-es szabványa a megengedhető szennyeződési szintet a literenkénti 0,01 milligrammban szabta meg. Ezt mi is átvettük. Az újabb ajánlás azonban már jóval szigorúbb: 0,005 mg/l. FELHALMOZÓDIK A SZERVEZETBEN A kadmiumnak a cinkkel ellentétben a növényi- és az állati szervezetekben semmiféle élettani szerepe nincs, s az élőlényekre általában mérgező, fejlődési rendellenességeket stb. kiváltó hatása van. Akadnak azonban kivételek - csigák, kagylók -, amelyek nagyobb mennyiségű kadmiumot képesek szervezetükben károsodás nélkül felhalmozni. Az alkalikus, meszes és magasabb humusztartalmú talajok jól megkötik a kadmiumot. Ezekből csak nehezen épül be a növényi szervezetbe, a savanyú, mészben, humuszban szegény, könnyű talajokból viszont könnyen felveszik, bár kadmiumhalmozó képességük fajonként eltérő. Egyesek - más nehézfémekkel együtt - nagy mennyiségben raktározzák el, ezért az egészségügyi, környezetvédelmi gyakorlatban jelenlétének kimutatására is alkalmasak. Ilyen például az olaszperje, egyes gabonafajok stb. Ezért például Németország élelmiszerszabványa a nehézfémekkel - ólommal, kadmiummal, higannyal - szennyezett helyeken termő erdőszéli csiperke, s néhány más gombafaj fogyasztását nem javasolja. Egyes rágcsálók (pockok), rovatevők (erdei cickány), rovarok (futrinkák) szervezetében is több kadmium halmozódott fel. „JAJ-JAJ" Az első, tragikus kimenetelű megbetegedések - a higany okozta „Minamata" és a PCB-k által kiváltott „Yosho" kórhoz hasonlóan - Japánban történtek. A bajt a kadmiummal szennyezett víz okozta, melyet ivásra, s a rizsföldek öntözésére használtak. Az „itaj-itaj" („jaj-jaj") néven leírt betegség nagyon fájdalmas csonttörésekkel járt és lassú lefolyású volt. Az esetek közel 50 százaléka halállal végződött. A kadmiummérgezés következtében ugyanis mész válik ki, csontlágyulás áll be, s deformálódnak a csigolyák. Ez az elem a szervezetbe jutva a vasháztartást is felborítja. Károsítja a vesét, a májat, anémiát (vérszegénységet) idéz elő. Rákkeltő és a magzatfejlődést befolyásoló hatása is bizonyított. SZINTE MINDEN ÉLELMISZERBEN A Csehszlovák Állami Szabvány kilogrammonként a tejben és tejtermékekben 0,01, az állati zsiradékokban 0,02, burgonyában, zöldségben, gyümölcsben, gyümölcslevekben, 0,003, az üdítőitalokban 0,05, vesében 1,0, más belsőségekben 0,5, szárazanyagra átszámítva a takarmányban 0,2 mg-ot engedélyez. Nálunk az emberek szervezetébe átlagosan az egészségügyi szabvány által engedélyezett mennyiségnek több mint 80 százaléka kerül be. Ennek a 75-80 százalékát növényi, 20-25 százalékát állati eredetű táplálékkal, 3-10 százalékát pedig ivóvízzel vesszük fel. Úgy hírlik, több hazai vizsgálat is bebizonyította, hogy a kadmium kisebb-nagyobb mennyiségben szinte minden élelmiszerben előfordul. Koncentrációja főzéssel egyáltalán nem, vagy csak elenyésző mértékben csökkenthető. Bizonyos értelemben - amint VARGA PÉTER ÁDÁM