Új Szó, 1990. december (43. évfolyam, 282-303. szám)

1990-12-29 / 303. szám, szombat

Az ipari bemutató részlete száz évvel ezelóttröl (Archív felvétel) Általános csehszlovák kiállítás Öt hónapos maratón „Az egész vállalkozás pénzelését a végrehajtó bizottság a Cseh Királyság Bankjának közreműködésével fedezte. A bevételek az alaptőkéből, a garanciális alapból és a helybérletekből folytak, mégpedig olyan összegben, hogy a kiállítás pénzügyi sikere biztosított volt." A fenti idézetet és a címet elolvasva azt hihetné az olvasó, hogy valamilyen futurista újságíró cikkébe fogott bele, amelyben a szerző jóstehetségét fitogtatva előre idéz a jövő év késő őszén majd megjelenő, az Általános Csehszlovák Kiállítást értékelő cikkekből. Csak a bank elnevezése tűnhet furcsának, s a mai politikai közegben tán gyanúsnak is. Persze, semmi ilyesmiről nincs szó, az idézett sorok nem a jövőből, hanem száz évvel ezelőttről származnak, az 1891-es ,,A Cseh Királyság Jubileumi Kiállítása" elnevezésű, s a „Monarchia gyöngyszemének" gazdasági eredményeit bemutató nagy prágai seregszemléről. Azok, akik hallottak már egyet s mást a májusban megnyíló bemutatóról, tudják, hogy ennek az értékelése is hasonló lehet, hiszen a szervezésére alakult társaság most is bankkölcsönből fektet be, s a hasznot a belépőjegyek árából, a bérleti díjakból, no meg az egymilliós nyereségű sorsjegyek árából reméli majd előteremteni. S hogy még a sorsjegy ötlete is a hagyományokon alapul, erre is rájöhetünk a száz évvel ezelőtti krónikát lapozgatva. Többek között az áll benne, hogy: „szépséges leányzók kínálták Prága szerte a kiállítási lutri sorsjegyeit. Egy aranyén árulták darabját, és a főnyeremény ennek a százezerszerese volt". S mielőtt a száz évvel ezelőttről a mába lépnénk, talán még egy felvilágosítás szükségeltetik. Sokakban felmerülhet a kérdés, miért az 1891-est hívták jubileumi kiállításnak, s nem a mostanit. Nos azért, mert már az is évfordulóra, mégpedig az 1791-es Első Cseh Ipari Kiállítás százéves jubileumára nyílt meg. Ezt a legrégebbit, a prágai Klementinumban, II. Lipót császár cseh királlyá való koronázásának tiszteletére rendezték, és Európában az első ilyen jellegű bemutató volt. Hogyan gazdálkodnak ezzel a valóban egyedülálló hagyománnyal a mai örökösök? A kérdésre a választ 1991. május 15-e s az utána következő 167 nap adja majd meg, vagyis a kiállítás megnyitásának időpontja és időtartama. Radim Menšík, a szervező bizottság főfelügyelője a rendezvény célját abban határozta meg, hogy lehetőséget ad majd a hazai és külföldi vállalkozóknak, vállalatoknak a találkozásra, egymásnak és egymás termékeinek megismerésére, lehetőségeik és képességeik összevetésére. Gazdasági fellendülésünk egyik feltétele ugyanis, a világkereskedelembe és -termelésbe való beintegrálódás, ami nem mehet egymás megismerése és az egymás iránti bizalom erősítése nélkül. Vállalatainknak nincs sok pénzük arra, hogy embereik járják a világot, és talán egyszerűbb lesz, ha a világ jön hozzánk. Persze, a látogatók, nagy részét nem a befektetni vágyók, hanem azok teszik majd ki, akik egyszerűen a látványért, a szórakozásért veszik meg majd a belépőjegyet. A majd féléves program összeállítása is annak az elvnek az alapján történik, hogy a szórakozás és a szakmai tapasztalatszerzés ne szorítsa egymást háttérbe, mindkettőből vigyen el élményt a látogató. Nem lesz egyszerű dolog 167 napon keresztül ébren tartani a figyelmet, ezért a reprezentatív állandó bemutatót időről időre változatos tartalmú időszakos kiállításokkal kívánják színezni. Előfordulhat tehát, hogy aki eljön a megnyitóra, s megnézi az elmúlt 200 évet felidéző bemutatót, a mai cseh és szlovák képzőművészet remekeit, építőművészetünk teljesítményeit, Prága és Pozsony különálló reprezentációját, az üvegés porcelán és divatékszer-gyártás méltán világhírű kínálatát, s családjával betér a Gyermekek Világa elnevezésű pavilonba is, az egy hónap múlva újra visszatér, mert akkor a hazai és a külföldi szórakoztató elektronika számtalan remekét csodálhatja meg, vagy éppen augusztus elején, az élelmiszeripari bemutató idején lépi át újra a főkapu küszöbét, s az is lehet, hogy még a záróhéten is ott lesz majd, mert érdekli az autó, az iparművészet és formatervezés, netán a vadászat. A kulturális kísérőprogram viszont mindkettőnek, tehát az állandónak és a változónak is keretet ad, tehát érkezzünk bármikor, mindig számít•hatunk valamilyen kulturális eseményre, és mindig másvalamire. Talán csak a szerencsén múlik majd, hogy a távolból jött vendég éppen népitánccsoportot, színházi bemutatót, komolyzenei vagy rockkoncertet, valamilyen vetélkedőt, vagy éppen egy artistacsoportot nézhet meg. Azonban nemcsak a gazdaság teljesítményeirlek látványba rendezése a gondja a szervező bizottságnak. Maga a rendezés is a kivételes teljesítmények közé sorolható. Hiszen az 1989-es év végi és a múlt év eleji társadalmi földindulás késleltette a készülődést, s ami lényeges, teljesen át is alakította a rendezés céljait, megváltoztatva a kiállítás küldetését. Az új pavilonok építése így csak tavaly tavasztól kezdődött meg, s Vladimír Gleich építész elmondása szerint a hazai körülményekhez mérten teljesen szokatlan építési tempót diktál most. Az újonnan épülő pavilonok megtervezésére pályázatot hirdettek, mégpedig két adott feltétellel. Az első, hogy az építmények egy része a száz évvel ezelőttről származó, könnyűacél szerkezetű, szecessziós stílusú Ipari Palota környékén stílusukban hasonló objektumokat emeljenek, míg - második feltételként - a kiállítási terület hátsó részében a sok eltérő építészi felfogást tükröző épület között valamilyen újdonsággal fokozzák a tarkaságot. Az új épületek - azok, amelyek állandó és nem ideiglenes használatra épülnek - egyébként már a kiállítás utáni időket is idézik majd. A főváros vezetése ugyanis a volt Julius Fučík Művelődési és Pihenőparkot olyan szórakoztató központtá szeretné átalakítani, ahol idős és fiatal egyaránt az év minden szakában találhat valamilyen érdekességet. SZÉNÁSI GYÖRGY éÉÉÍ MIN NEVESSEN AZ EMBER MANAPSÁG? Nincs kínosabb dolog annál, mint amikor az ember leül, hogy megírja az immár halaszthatatlan vidám hangvételű Szilveszter-táji tárcát, és perceken belül rádöbben, hogy egyáltalán nincs nevethetnékje. Sőt, egyértelműen és minden túlzástól mentesen leszögezheti, hogy nagyon rossz a közérzete, és legszívesebben mogorvára hangolt és dörgedelmes vezércikket követne el, alaposan ráhúzva a vizes lepedőt a régi struktúrákra, a konszolidátorokra és a körülmények hatására megalkuvó százezrekre, akiknek farsangolása miatt most hosszú böjtnek vélünk elébe nézni. Néhány órára elhalasztottam az írást, gondoltam, sétálok egyet a városban, megmártózkodom az élet sűrűjében, hátha jobb kedvre derülök. Régesrég látott barátomba botlottam. Évekig egy szobában laktunk a főiskolai internátusban, majd én újságírói pályára léptem, belőle pedig hivatásos politikus lett. Huszonkét esztendeje én két évtizedre leszerepeltem, ő pedig nemsokára felkerült a hatalom csúcsára, majd... Nem folytatom az életrajzunkat. Valamennyien tudjuk, mi történt tavaly november óta. Hogy vagy? Ezt a minden eredetiségtől mentes és a szellemet teljességgel nélkülöző kérdést tettem fel neki. Azonmód meg is bántam, de amikorra észbe kaptam, a tőmondat után már az odakunkorított kérdőjel is elhangzott. Néhány másodpercnyi szünet következett, majd olyan választ kaptam, amiért azóta is elismeréssel adózom régi barátomnak. Feleletével olyan kapaszkodót kaptam, amelyet megragadva talán még rosszkedvűen is képes leszek papírra vetni egy legalább valamelyest derűlátó hangvételű évzáró dolgozatot. Válasza pedig a következő volt: - Rosszabbul is végződhetett volna. Boldog új évet kívántunk egymásnak, és visszatértem a szerkesztőségbe vidám hangvételű cikket írni. És csodák csodája, valóban jobb kedvre derültem egy mákszemnyivel. Egyfolytában azt a négyszavas válaszmondatot ismételgetem, és most már azt is tudom, miért fogott meg annyira. Legalább két dolgot bizonyít az a felelet. Az egyik: évfolyamtársam őszintén és szépítgetés, mellébeszélés nélkül eltűnődött a történteken, a másik: minden jelenség relatív. E találkozás óta egészen máshogy értékelem a hozzám beérkező híreket is. Nagyobb megértést tanúsítok például, ha Klaus úr gazdaságátalakítási eredményként diadallal bejelenti, hogy intézkedései hatására rövidesen sikerül leépíteni az élelmiszerárak állami támogatását, és csekélyebb megértéssel fogadom a hírt, hogy 80 koronára emelik a vaj kilogrammonkénti árát. A társadalmi igazság iránti érzékem is máshogy működik, mint korábban. Még néhány héttel ezelőtt is berzenkedett az igazságérzetem, amikor megtudtam, hogy valaki öt és félmillió koronáért privatizált egy belvárosi épületet, ma pedig már csak mérsékelt káröröm kerít hatalmába, ha megtudom, hogy a nagy dérrel-durral vállalkozó újgazdagnak a nyakán maradt* több száz mázsa biogiliszta. Min nevessen az ember manapság? Ne nevessen, mert csak tétova mosolygásra van okunk, arra is csak néhanapján. Az viszont jókedvre derít, valahányszor belegondolok: mi nem bántunk el úgy az ellenfeleinkkel, ahogy ifjúkori barátom garnitúrája tette mivelünk. TÓTH MIHÁLY Játék a tűzzeI Az óév búcsúztatása szinte mindenütt a világon vidáman zajlik. Társas összejöveteleken, házibulikon várjuk, míg éjfélt üt az óra, s koccintunk a boldogabb, szebb jövő reményében. Ám éjfélkor nemcsak a pezsgősüvegek durranásától hangosak a városok lakótelepei, a falvak utcái. Petárdák, lövedékek robbannak, színes rakéták ragyogják be a fekete égboltot, csillagszórók százai hullanak az ablakokból, erkélyekről. S a vidámságot gyakran váltja fel rettenet, fájdalom, mert a házilag készített robbanószerek egyre többször tesznek kárt berendezésben, emberben. A pozsonyi Dérer Kórház baleseti sebészetén szilveszter éjjelén erősített ügyeletet tartanak, s mint dr. Juraj Látal docenstől, az osztály főorvosától megtudtam, az idén tartanak attól, hogy nehéz éjszakájuk lesz. - Hírét vettük, hogy a lakosság, főleg a fiatalok a távozó szovjet katonáktól lőszert vásároltak. Félő, hogy petárdák, robbanószerek készítésére használják fel ezeket, s ha rosszul időzítik őket... Nem értem, mi a jó abban, ha a uunariasok zaja felveri a békésen alvó gyerekeket, ha minduntalan ijedten összerezzenünk, ha megremegnek az ablaküvegek... és a rohamkocsik szállítják a vérző, jajgató „hősöket". Kéz- és szem-, valamint mellkasi sérülésekkel. Nem titok az sem, hogy évről évre mind több a halálos kimenetelű baleset is. Értelmetlennek tartjuk ezt a fajta szórakozást, a játékot a tűzzel... A főorvos nem csupán a robbanószerektől tart, hanem a veszélytelennek tűnő csillagszóróktól is. Mert divattá vált, hogy éjfélkor a családok apraja, nagyja kivonul az erkélyre csillagszórókat dobálni. S az alkoholtól már kissé mámoros társaság felnőtt tagjainak eszébe sem jut, hogy a szikra megégetheti a gyerekeket, hogy a szemükbe pattanhat. Az orvosok évről évre figyelmeztetnek a veszélyekre, a következményekre, de úgy látszik, ez mind kevés. Pedig milyen szép is lenne, ha szilveszter éjjelén csak a pezsgősüveg dugója durranna. Igaz, még az is okozhat balesetet... (péterfi) ÚJ SZÚ 2414 1990. XII. 22. i Malinák István: - Még arjra sem volt időm, hogy el; menjek SZABADságra. . j Miklósi Péter: - Pro primo: i j szabim nekem még 1986- j I os is van! Pro secundo: azt! j a bizonyos igazi szabadsá- j I got pedig még csak várom.

j j Ordódy Vilmos: - Egyeli bek közt, alaposan áttanul- i í mányoztam visszakapott

i jj káderanyagomat. Mondha- i i: tom, sok érdekes újdonsá- i ij got tudtam meg, nemcsak i jj magamról, hanem a közeli j \ és távolabbi hozzátartozój jj imról is. Pákozdi Gertrúd: - Háti; mit kezdhettem volna, mi-;: kor már ön is korlátoz, jj szerkesztő úr. Azt mondta, j legfeljebb kétmondatos le- i het a válaszom... I Péterfi Szonya: - A csalá- j j; domon belül teljesen fel- jj jj szabadultam, a munkahe- \ jj lyemen kevésbé. De hogy jj jj van szabadság, azt onnan \ jj is tudom, hogy sokan visz- \ l szaélnek vele. És szaba-; i don a Dunába küldenek. Pomichal Richárd: - Először is, igyekeztem megi békülni a környező világ-! gal. megbocsátottam az el- jj lenem vétkezőknek. Utána j rohantam a bankba, kivál- j tottam a valutát, megnéz- j tem Hallstattot és Berch-j tesgadent..., de örömömet j rontották az ordas indu- j latok.