Új Szó, 1990. december (43. évfolyam, 282-303. szám)

1990-12-29 / 303. szám, szombat

„Igy írunk mi..." Avagy akiket elgáncsolt a versláb Kedves Óévbúcsúztató Olvasó! Mi, a pozsonyi magyar tanszék hallgatói, szeretnénk hozzájárulni az Ön szilveszteri, felszabadult szóra­kozásához. Egy kicsit „szakmaian", de egy kissé humorosan is. Az egész „akciónk" létrejöttéhez vi­szont tartozik egy őszinte vallomás. Egyetemünk épületében léteznek gyönyörű, kék szemű, hosszú szőke hajú „múzsák", a mi „homlokoncsó­kolónk" (vagy oldalbarúgónk?) azonban nem ilyen múzsa volt. Ked­ves „kényszemek" tettünk eleget - mégpedig irodalomelmélet órán: ott és akkor „követtük el" az alábbi strófákat. Tanárunk - aki a régi humanista iskolák mintájára - kényszerítette ki belőlünk a sorokat, velünk együtt szórakozott, valahogy így: A diák nehezen érti, A tanár mire is kéri. Minek is neki a verstan, Mikor ő nélküle elvan. (Tanárunk: Zalabai Zsigmond) Mindnyájan meglepődtünk egymás „költőiségén". Hogy mire volt jó ez az egész? Arra - és ezt merem állítani -, hogy ha valaha is kapcsolatba kerülünk ezekkel a bi­zonyos sorfajtákkal, a fél karomat hagyom levágni, hogy kapásból fog­juk fújni. Bizony ezzel a gyakorlással olyan mélyre süllyedt, illetve ivódott belénk a verstan, mint pl. az ereden­dő rosszaság. Mentségünkre legyen mondva, hogy elsődlegesen a vers­tani megkötésekre figyeltünk, a té­ma csak másodlagos volt. Talán éppen ezért is sikerült némelyik al­kotás mesterien és eredetien diá­kosra. No, de végre lássuk, költőisé­günk kitörésének néhány lávada­rabját. Jambikus sor. Az igaz, hogy a „gyengébb nem" megkapja a neki járó tiszteletet az alkotótól, de a te­remtés koronájának trónját ha vala­mi egyéb teremtmény veszélyezteti, akkor: Még kék az ég, még zöld a fű, Csinos és jó a nő, ha hű. Ha ott állnék a színpadon: A partnernőmet eldobom. (H. Molnár Norbert) Volt olyan is, aki a költőiséget tartva szem előtt, így szenvedte meg, hogy a múzsa fültövön vágta: Még kék az ég, még zöld a fű, jambust írnom de nagyszerű, töröm a fejem, de nagy meló, ha összejön, de szép, de jó, megküszködöm míg megszülöm, de csődöt mondjak? Nem tűröm! magasztalom a nagy zsenit én Őt, a költő Berzsenyit: Ó Dániel, te Berzsenyi, tehetséged ki értheti... (Somogyi M. Frédi) A jambus hullámairól evezzünk át egy kissé más vizekre. Tartsunk tük­röt a jambusi lábnak és pontosan egy trocheust fogunk kapni. Tro­cheusi sor. A szerző természet- és állatbarát lévén, egy fontos, sőt „ál­lati" kérdést fejteget. (A kezdő sorok itt is adottak.) Elhagyva a trocheusi sorokat, ad­juk át magunkat a következő versláb rúgásainak. Az anapesztusi strófa a „soros". Ennél a formánál már szabad kezet kaptunk. Nem voltak megkötött kezdő sorok. Az abszolút eszmei mondanivaló csak úgy árad a következő négy sorból. Az anyám, a nagyanyám hejhó, A kicsiny kabalám: pej ló. M (v) alagán napozik Péter, Akarod? Lemegyek kétszer. (H. Molnár Norbert) Egy kis ízelítő jön most a nemze­dékprobléma legésszerűbb megol­dásából: A tesóm idelép bátran, Elejét veszi a párbaj. Megütöm, nem ütöm? Várj csak! Tenyerem mutatom, s váglak. (Turczel Renáta) A nemzedékprobléma mellett másik fontos kérdés a bűnözés: Kicsi kis tereken járván Lelecelt a levéltárcám. Tele volt sok apró pénzzel ­Kikenem magamat mézzel. (Somogyi M. Frédi) S Iám-Iám mit hoz a sors? Egy magyar szakost is érdekelhet a gaz­dasági helyzet. Úgy érzem, hogy a 91-es évre jó ötletet ad a követke­ző strófa. Főleg, ha az élelmiszerek árának emelése lebeg a szemünk előtt. Persze, senkinek sem akarok tippeket adni... * Megeszem a finom kását, Kisütöm a ioyam húsát. Ki eszi meg a ló húsát? Mihamar kiderül, megládd! (Pokstaller Lívia) Végezetül pedig az időmértékes verselés - szerintem - királya következik: a'hexameter (ha a versláb megkívánja, akkor: hegzameter). Ez már egy kissé bonyolultabb, mint az előző sorfajták voltak. Persze, így is ki lehet fejezni, hogy: Jambusi sort még könnyeden tudhat a szende diákság, Mégis a rosszabb: jambus után írj hegzameterben! (smf) No lássunk egy szende diákot, ki a rengeteg megjegyezendő név terhe alatt így valla hexameterben: Ó nevek - érdekes - fájón szétözönöl koponyámban, Nem tudom észben még a baráti csapat neveit sem, így a memória szenved nagy vereséget a fejbén, Nem lehet írni se verset névvel hegzameterben. (H. Molnár Norbert) Más. Egy „legyeskedő lírai téma: Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom, Alszik a pókháló közelében a légy a falon. Megveti jó puha ágyát, félti madárka szivét, Kedveli lánya magányát, megleli szép örömét. (Pokstaller Lívia) Végezetül pedig engedtessék meg, hogy néhány jó kívánságot rebegjek el azoknak az olvasóknak, akik idáig eljutottak „verstanunkban". Természete­sen hexameterben: Ó, te jövő év, mit kell hoznod a jó lakosoknak? Áremeléseket nem szívesen vesz, hát nem is várom, így mit is kívánhat kicsi szívem: elrebegem hát: Bort, búzát és békességet - keli biz' a' jócskán, Sok haszon üsse a kisgazdák valahány egyedét is, Légyen a jó munkás fizetése elég a családnak, Kell, hogy az értelem rétege itthon időzve keressen, Nem legyen pénzünk újság külbank ablakinál sem, Éljen a váltás oly véget, hogy a szánk is elálljon, Légyen az új év jobb, mint volt azelőttinek árn^a. Boldogan mondani tessék: Szép s jó évet hozzon az Isten! Az idézeteket válogatta, a „megjegyzéseket" elkövette, és természetesen békés boldog új esztendőt kíván minden kedves olvcasónak: SOMOGYI M. FRÉDI Áll-e még az ősz Peterdi háza? Fáj-e még a szőrös róka iába? Érzi már a vészt az áldott pára ­Eltemetni fogja őt a párja. (Tímár ívia) Volt, aki az ősz Peterdi egészségü­gyi problémáit ragadta meg: Áll-e még az ősz Peterdi háza? Elhalt már a jó öregnek láza? Úgy megfázott, hogy felállt a tűztől, Hogy biz' attól fogva egyre prüszköl. (H. Molnár Norbert) Fontos kérdés a tömegközlekedés. Egy „költőtojást" ez a proléma úgy lefoglalt, hogy az „öreg" ingatlaná­nak kérdése is ezt a témát asszo­ciálta nála: Áll-e még az ősz Peterdi háza? Él-e még ki villamosra várna ? Én is állok, a kezem lefagyva, Semmi nem jön, indulok magamba'. (Turczel Renáta) Volt, akit az ingatlan főleg szakmai szempontból foglalkoztatott. A kö­vetkező két idézet közül az első, az építmény minőségét és a jó öreg építőanyag dicséretét zengi, míg a másik az ingatlan tulajdonjogával foglalkozik: Áll-e még az ősz Peterdi háza? Téglaféle építmények vára. Jó panelház nem bír annyi terhet, Vályogházban én biz' nem kesergek. (Debnár Klári) Áll-e még az ősz Peterdi háza? Védelemre hogy került a vára? Megveré a nagy vitézt halálra ­S rossz kezekbe nem került a vára. (Pokstaller Lívia) Hogyan lett a hogyanlett? EGYSZERI RIPORT A RIPORTRÓL Elindult. Álmosan. Autóbu­szon, vonaton szolgálati kocsin vagy a sajátján, feltéve, hogy van neki és megtérítik a haszná­lati díjat. (Ha nem, akkor vagy bolond, vagy milliomos a nagy­nénje valahol nyugaton!) Min­denki álmos. Az utasok, a busz­sofőr, az ingázó munkások meg a nyelvtörvény. Nyelvi pluraliz­mus a tömegközlekedés jármű­vein. „ Török, tatár, tót, román kavarog" a buszban. Szegény újságíró nem tudja megállapíta­ni, hogy akkor mégis mi álmosít­ja a hajnali vonatokon és buszo­kon tolongó országot. Magán­autójából meg nem látja a terepet; mert a szélvédőt egy éve nem mosta meg. így az újságíró nem lát tovább az orránál és a szer­kesztőségi titkárnő fenekénél. Amiként azt a nagy klasszikusok megmondták: ,,örökös hajszá­ban, naprakészen élnek, mert nincs mese, annak az újságnak mindennap meg kell jelennie." Látástól Mikulásig járja az orszá­got. Mondják is róla: ,,Szeren­csés ember. Rengeteg embert megismer, felismer, kiismer. Mindenüvé eljut, mindenüvé be­engedik vagy nem engedik be sehová. Ott van neki az a sok reprezentáció meg fogadás, meg a rendőr se bünteti őket - hiába, a sajtó nagyhatalom. Az újságírókkal senki se mert ujjat húzni, mert fél, hogy kiszer­kesztik. " Elindult, s azon töpreng: mi­nek is indult el. Elindulni el kellett indulnia, különben legfeljebb azon töprenghetne, hogy a főnö­ke miért szankcionálta. Pedig ő újfent nem csinált semmit. Ki sem tette a lábát, legfeljebb a sajtóközpont bárjában piheni ki a fáradalmakat. Mert ahogy azt a nagy klasszikusok megmond­ták: „A jó újságírás nem is olyan könnyű, mint gondolná az em­ber: az már félig szépirodalom". Megy a vonat. Hogy autó­buszra szállt? Nem látni azt a szolgálati kocsiból, mert annyi­ra piszkos a magánkocsijának az ablaka. Utazik az újságíró. Testközelben érzi az élet lükte­tését. Megérinti a gyengéd forra­dalom bársonyos szelének áre­melkedése. Megérkezik. Leszáll, leugrik, kiugrik. Pillekönnyű léptekkel. Mégis belebotlik valamibe. A té­ma. Ja igen! Az mindig az utcán hever. - Apuskám. Marha nagy sze­rencséd van, hogy belém botlot­tál és öregapádnak szólítottál - szólal meg az utcán heverő örök Téma. - ??? - válaszol az Újságíró. - Nyerozumijes po magyarsz­ki? - rivallja fülébe az ősi dalt, amelyet valahol Dévénynél már hallott. - Dehogynem, én is Góg és Magóg fia vagyok - pödri meg alig pejhedző bajszát. - öreg­apám, megmondaná, merre talá­lom a leváltott hnb-titkárt? - Azt nem, de tudom, hol van a volt szeretője. A kocsmában méri a sört. Onnan jövök - fűzi tovább a gondolatot az örök Téma. - Elkísér oda, öregapám? - kapcsolódik ismét a témába az újságíró. - Emeljen fel a porból. Meg­hálálom - rebegi az örök Téma. Az Újságíró felemeli, s akkor érzi meg rajta a halál szagát. Lehet vagy százesztendős, de csak viszi, vonszolja a sarki kocsmáig. Ott ismét megszólítja: - Szereti maga a sört? - Szeretem fiam, szeretem. Fizetsz egy kört, mert én csak rummai feljavítva veszem a számba ezt a becsehelt piját - mondja, s lihegve leheli a ha­lálszagot. Belépnek a kocsmába, ahol a volt hnb-elnök szeretője csa­polja a jó nedűt! Hajaj! Most kocsma ám igazán a kocsma, ahogy azt a lánglelkű költőnk is megírta a Puszta végén téli kur­takocsma című eposzában. Régi telek jutnak az eszébe. A totali­tarizmus nagy havazásokkal ta­karódzott. Azok a nagy havak, s azok a jó kocsmák, azok voltak ám a szép idők! Ott lehetett jól a jegyzőkönyveket olvasni. Ak­kor két sör és két rum között született a riport. De most itt van, és az élet szétterült sűrűjét kerülgeti a kocsma kövén. Vele van az örök Téma, amit mindig meg lehet írni. Csak inni kell. Inni, inni, inni. Ezt mondta Lenin is! Vagy ez a három magyar igaz­ság lenne? -Mit is mondott a leváltott hnb-elnök volt szeretője... Hogy a polgármester az új haverja? Hijnye, de jó ember az istenadta! Az ingyen sör és rum mennyisé­gével egyenes arányban emel­kedik a jósága. Szép egyko­mám! Jó öreg Témám? Hát mi­ért feküdtél vissza a sárba? Miért nem jössz velem haza? Érted indultam el. Ne hagyj a szarban, édes aranykomám! Nekem haza kell mennem. Otthon írnom kell. Gyere, szállj fel a vonatra!... Mii'í? Hogy ez busz?... Oszt ho­vá megy?... Akkor jó, megyünk vissza Pozsonyba... Miféle nyelvtörvény? Az anyád, hát nem tudod a nagy klasszikusunk mondását... ,,Török, tatár, tót, román kavarog a szívben"... Cso ma bijes!... Pomóóóóc! Végre megérkezett. Találko­zása az anyafölddel a megírha­tatlan élmények közé tartozik, így csak az utcán heverő Öreg Téma és a kikapós kocsmárosné tudja, hogyan lett a hnb-elnökból polgármester, s a szeretőjéből a polgármester szeretője. DUSZA ISTVÁN ÚJ SZÚ 29 1990. XII. 22. | Somogyi Mátyás: - A i jj félsz évtizedei után, im­jjmár deresedő fejjel ízlel­jj getem, milyen a mersz, j ji s azon tűnődöm, tépelő- i í; döm, hogy prágai tudósítá-1 jj saimmal növelem-e, vagy i jj rontom egyetlen semleges j íj - pardon, független - napi- i jj lapunk hírnevét és körülte- i íj kintő kiegyensúlyozottsá- j jj gát. Erről talán az olvasó j | - az MKDM, az FMK és az j jj Együttélés lapunkhoz tő- j \ retlenül ragaszkodó hívei, j jj s a pártonkívüli újságolva- i j sók, no meg a szívemhez i j legközelebb álló karcsaiak j • tudnának dönteni. \ Szabó G. László: - Hm ij Szaszák Gyôrgý: Legin­jj kább a sajtószabadságnak ji örültem, de ma már úgy jj érzem: nekem ez sem elég jj Alighanem zeneszerzést jj kezdek el tanulni, hogy eb­jj bői a közép-kelet-európai jj hangzavarból komponálni jj tudjak valami harmóniát! A gondom csak az, hogy | nem lesz-e jövőre drága j a kottapapír? Szilvássy József: - Meg­romlott a vérnyomásom, j mégis javult a közér- j zetem... j Szűcs Béía: - Két keser- j j ves évtized után, éltető j j őszi verőfény - felhőátvo- j j nulásokkal. Azt, hogy mit j j jelent nekem a szabadság, i j igazán csak azok tudják i j megérteni, akik húsz évig j j szintén „száműzetésben" j j voltak és nem hallomásból j j ismerik, hanem saját bő- \ j rünkön próbálták ki a diszk- jj j rimináció rafinált és brutális \ ! módszereit. Azonban túlél- jj tem és újra újságot szer- jj kesztek. Szabad, független jj lapot. j Tomi Vince: - Még jobban i szerethettem a DAC labda­rúgócsapatát. Olyannyira kihághattam a rumból, hogy a klubelnök lapunk hasábjain felajánlotta ne­kem - a tisztségét. Gondol­kodom ...

Next

/
Thumbnails
Contents